2020. augusztus 7. péntek

aug. 7
9:36
A kormány már idén odaadja az összes pénzt a veszprémi tornacsarnokra (Privátbankár)
A teljes, közel 1 milliárd forintos támogatási összeget megkapja Veszprém még 2020-ban.
aug. 7
9:38
Trump minden a TikTokkal kapcsolatos ügyletet megtiltott (Menedzsment Fórum)
Az elrendelt tilalom szeptember 20-án lép életbe.
aug. 7
9:42
Megjelent az aranykereszt, indulhat a rali a tőzsdéken? (Portfolio)
Megjelent az úgynevezett „aranykereszt” nevű alakzat a Dow Jones amerikai részvényindex grafikonján, öt hónappal az után, hogy az index óriásit zuhant a koronavírus globális terjedésének árnyékában. Az aranykereszt technikai szempontból további emelkedést vetíthet előre.
aug. 7
9:48
Megvan a harmadik százmilliárdos a világon: Mark Zuckerberg is csatlakozott (Portfolio)
Azzal, hogy idén 22 milliárd dollárral nőtt a vagyona, Mark Zuckerberg is bekerült azon kevesek közé, akiknek 100 milliárd dollárt meghaladó vagyonuk van. Ebben a szűk körű milliárdos klubban eddig csak Jeff Bezos és Bill Gates volt „tag”.
aug. 7
9:51
Szinte teljesen eltűntek az országból a külföldi turisták (Menedzsment Fórum)
Júniusban több mint 93 százalékkal zuhant a beutazók által nálunk eltöltött vendégéjszakák száma a tavalyihoz képest.
aug. 7
9:54
Kinyírta a vírusválság Spanyolország turizmusát (Privátbankár)
Története legrosszabb időszakát éli a spanyol turisztikai szektor a koronavírus-járvány ellenes korlátozó intézkedések miatt, ráadásul nem várható jelentős javulás.
aug. 7
9:54
Itt a friss adat: megugrott az aktív koronavírusosak száma (Piac és Profit)
24 új fertőzöttet jelentettek pénteken, két idős krónikus beteg elhunyt.
aug. 7
10:00
Vételen a Waberer’s a Concorde-nál (Portfolio)
Csütörtökön tette közzé legfrissebb számait a Waberer’s, amit a céget követő Concorde friss elemzésében értékelt. A Concorde vételre ajánlja a Waberer’s részvényeit, 1 910 forintos célár mellett.
aug. 7
10:06
Padlóra küldte a járvány a turizmust, itt vannak a friss számok (Infostart)
Júniusban a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 93,2 százalékkal, a belföldi vendégek által eltöltötteké 59,2 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest.
aug. 7
10:06
Megvan az engedély: indulhat a budai campusfejlesztés (képek) (Portfolio)
Megkapta az építési engedélyt Buda legnagyobb campusfejlesztésének második üteme: a Csörsz utcai sportpályák és multicsarnok építése heteken belül elkezdődhet - olvasható a TSPC tervezőiroda oldalán. A Testnevelési Egyetem fejlesztési projektjéről korábban a Portfolio-nál is írtunk.
aug. 7
10:09
Elkezdte fékezni a zuhanását a külkereskedelmünk (Menedzsment Fórum)
Júniusra jobbára lecsengett a koronavírus közvetlen negatív hatása.
aug. 7
10:12
Szép magyar exportszám érkezett (Portfolio)
Júniusban 697 millió eurós többlet alakult ki a külkereskedelmi mérlegben. Ez a koronavírus-válság óta a legmagasabb szám, és azt jelzi, hogy az exportszektorunk teljesítménye fokozatosan javul.
aug. 7
10:18
A külkereskedelmünk már elkezdett kigyógyulni a koronavírusból (Privátbankár)
Még mindig zuhan, de már nem annyira, mint tavasszal.
aug. 7
10:27
Taccsra tette a koronavírus a spanyol turisztikai szektort (Menedzsment Fórum)
Története legrosszabb időszakát éli Spanyolország turizmusa a koronavírus-járvány ellenes korlátozó intézkedések miatt. Ráadásul nem várható jelentős javulás.
aug. 7
10:30
Nagyon fontos változás, új adó, új járulékszámla (Infostart)
Mivel júliustól már csak az összevont társadalombiztosítási járulékot kell fizetni, ezért a júliusi járulékokat is új számlaszámokra kéri a NAV.
aug. 7
10:30
Virtuális talkshow-val szórakoztatja a British Telecommunications otthonról dolgozó alkalmazottait (Kreatív Online)
Egy digitális eseménysorozattal kötik össze a debreceni és budapesti dolgozókat.
aug. 7
10:30
Mikroműanyagok miatt kerülhet veszélybe az egyik legszebb turistaparadicsom (Portfolio)
A Maldív-szigetek körüli vizekben az egyik legmagasabb a mikroműanyag-szennyezettség a világon, aminek súlyos következményei lehetnek a sekélyvízi korallzátonyok élővilágára és fenyegetést jelenthet a szigetek lakóinak megélhetésére is.
aug. 7
10:36
Tovább bővíthetik a távmunkát ősszel, a főnökök beszállhatnának az alkalmazottaik rezsijébe (Privátbankár)
A kormány a munkaerőpiacon is készül a járvány második hullámára, ősszel kerülhet a kormány elé a szaktárca által készített javaslatcsomag, amely a foglalkoztatás további bővítését szolgálja - mondta el a Világgazdaságnak Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
aug. 7
10:48
Majdnem az összes külföldi turista eltűnt az országból a korona-lezárások miatt (Privátbankár)
Júniusban több mint 93 százalékkal zuhant a beutazók által nálunk eltöltött vendégéjszakák száma a tavalyihoz képest.
aug. 7
10:48
Emelkedik a magyar tőzsde, felpattant az OTP (Portfolio)
Ázsiában estek a tőzsdék pénteken, a hangulatra az USA és Kína közötti feszültség nyomta rá bélyegét, Európában mérsékelt elmozdulást látunk, a magyar tőzsde viszont felpattant.
aug. 7
10:54
Közimert kelet-magyarországi vállalkozóra csaptak le a NAV nyomozói (Portfolio)
Közismert kelet-magyarországi élelmiszerlánc- és szállodatulajdonost vettek őrizetbe a napokban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói Debrecenben - tájékoztatta a hatóság észak-alföldi bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense, Simon Béla pénteken az MTI-t.
aug. 7
11:33
Az AMC összes csatornája elérhető lesz a Mindig Tv Extrában (Kreatív Online)
Gyerek- és sportcsatornák is bekerülnek a kínálatba.
aug. 7
11:36
Hitelmoratórium: egyre kevesebb ügyfél él vele az OTP-nél (Menedzsment Fórum)
Rendhagyó módon online tájékoztató keretében ismertették az OTP Bank féléves eredményének részleteit, ahol Bencsik László vezérigazgató helyettes azt jelezte, hogy sok ügyfelük nem él a hitelmoratórium lehetőségével. A vezető arra is kitért, hogy szeretnék kárpótolni a részvényeseket azt követően, hogy most nem volt osztalékfizetés.
aug. 7
11:42
Tízmilliárdos OTP-meglepi, plusz két másik ok, amiért nagy nap lesz a mai (Privátbankár)
Egyelőre eléggé bizonytalanok vagy enyhén pesszimisták a tőzsdék különböző fontos adatokra és eseményekre várva. A BUX index viszont szépen emelkedik két fontos gyorsjelentés nyomán, a forint pedig minimális mértékben gyengült. Az OTP jelentéséről egyértelműen pozitívan nyilatkoztak az elemzők, a Molé viszont némileg ellentmondásos.
aug. 7
11:42
A koronavírus brutális hatása, még tovább nőtt a költségvetés hiánya (Portfolio)
328 milliárd forintos deficittel zárta a júliust a költségvetés - közölte az előzetes adatot a Pénzügyminisztérium pénteken. Ezzel az első héthavi egyenleg már -2165 milliárd forintot mutat, ami egészen kimagasló. A koronavírus-válság elleni védekezés jól láthatóan megterheli az idei büdzsét.
aug. 7
11:44
Csúcsvezetők és véleményvezérek a digitalizációról - Éveket ugrunk előre? (Portfolio)
A bankszektorban és a nagyvállalatoknál általában a digitalizáció hatalmas lökést kapott a koronavírus-járvány alatt és után, néhány hónap alatt éveket ugrottunk előre, és sok olyan kezdeményezés kapott szárnyra, melynek a hatásait csak később láthatjuk, de a munka már nagyban zajlik. Nagy változások várhatók a fizetési piacon és az IT-szegmensben,
aug. 7
11:48
Nemzetközileg is környezetbarát minősítést kapott a dél-budai irodaház (Portfolio)
Nemzetközileg is környezetbarát és energiahatékony épületté nyilvánították a BudaPart első, februárban átadott irodaházát. A Property Market által fejlesztett BudaPart Gate elnyerte a LEED GOLD minősítést.
aug. 7
11:51
2165 milliárd forint az államháztartás központi alrendszerének hiánya (Menedzsment Fórum)
Sok költéssel járt a vírus elleni védekezés meg a gazdaságmentés.
aug. 7
11:54
Kína kiakadt Donald Trumpra (Piac és Profit)
Peking tiltakozását fejezte ki pénteken, amiért Donald Trump amerikai elnök megtiltott minden ügyletet a TikTok videomegosztó kínai anyavállalatával, a ByteDance vállalatcsoporttal, valamint a WeChat közösségi platformot működtető Tencent kínai internetes óriással, és mindkét cég leányvállalataival.
aug. 7
12:00
Brutális hiánnyal zárta az első hét hónapot az államháztartás központi alrendszere (Privátbankár)
Sok költéssel járt a vírus elleni védekezés meg a gazdaságmentés.
aug. 7
12:03
Továbbra sincs pénzügyi akadálya a járvány elleni védekezésnek (Demokrata)
A veszélyhelyzet utáni újraindítás a költségvetésből továbbra is komoly forrásokat igényel.
aug. 7
12:06
Belép a belföldi utasbiztosítási piacra az Europ Assistance Magyarország (ProfitLine)
Egyedülálló, a belföldi nyaralás közben előforduló egészégügyi, a gépjárművel, kapcsolatos problémákra, sőt, az otthon maradt családtagokra és a lakásra is vonatkozó komplex, egy hónapra is megköthető biztosítással lépett piacra az Europ Assistance Magyarország. A cég tavaly 256 ezer esetben sietett bajba jutott ügyfelei segítségére – áll az Europ
aug. 7
12:12
Kárpótolná részvényeseit az OTP (Privátbankár)
Rendhagyó módon online tájékoztató keretében ismertették az OTP Bank féléves eredményének részleteit, ahol Bencsik László vezérigazgató helyettes azt jelezte, hogy sok ügyfelük nem él a hitelmoratórium lehetőségével. A vezető arra is kitért, hogy szeretnék kárpótolni a részvényeseket azt követően, hogy most nem volt osztalékfizetés.
aug. 7
12:18
Koronavírus Magyarországon: felkészült a járványügyi bevetési egység (Portfolio)
A járványügyi bevetési egység elsődleges feladata a fertőzési gócpontok lokalizálása és a vírus továbbterjedésének megakadályozása - hangzott el az egység pénteki budapesti, sajtótájékoztatóval egybekötött bemutatóján.
aug. 7
12:24
Rossz időszakon vannak túl a cégek, és ez a számokon is látszik (Piac és Profit)
Jelentősen emelkedett a végelszámolások száma, miközben csökkent a kényszertörléseké 2020 első félévében az egy évvel korábbi időszakhoz képest – derül ki a Bisnode cégcsoport 2020 június végi adataiból. A vállalkozások száma tovább esett, 7272-vel kevesebb működött idén, mint 2019 első felében. Csak három iparágban lett több a cég, de ott is csak
aug. 7
12:24
Végleg bezár a Burger King a Nyugati téri aluljáróban (444.hu)
Arra hivatkoznak, hogy két évig zárva lesz a metróállomás.
aug. 7
12:30
A júniusi turizmus-katasztrófa után csak jobb jöhet (Portfolio)
2020 júniusában a koronavírus okozta járvány hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, valamint közösségi szálláshelyeken) eltöltött éjszakák száma 93, a belföldi vendégek által eltöltötteké 59%-kal visszaesett az előző év azonos időszakához képest - jelentette a KS
aug. 7
12:33
Az emberiség megérett rá, hogy IKEA-ba öltözzhessen (Kreatív Online)
Megunták a hamis IKEA-pólókat, előálltak egy saját kollekcióval.
aug. 7
12:42
Ideje, hogy leszámoljunk a koronavírus-válság legnépszerűbb mutatójával (Portfolio)
„Másfél éves csúcsra erősödött az euróövezeti feldolgozóipar teljesítménye júliusban”, „Hathavi csúcson az amerikai gazdaság júliusban”. Két hír az elmúlt napokból, amelyek azt sugallják, hogy a fejlett világ túljutott a koronavírus-válságon, sőt, már ledolgozta az ott elszenvedett visszaesést. Aztán megnézzük a hivatalos adatokat, és úgy érezzük,
aug. 7
13:06
Tovább fejlesztik a Kréta oktatási rendszert (ProfitLine)
Tovább fejleszti a kormány a Kréta oktatási rendszert a digitális oktatás hatékonyabb támogatása érdekében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
aug. 7
13:39
Reménykedésre ad okot a külkereskedelem teljesítménye (Demokrata)
A következő hónapokban az export visszaesése mérséklődhet – vélekedtek az elemzők.
aug. 7
13:42
Júniusra már majdnem magához tért az export (Infostart)
A júniusban egyre több országban újrainduló gazdaság hatása a magyar külkereskedelmi statisztikákban is tetten érhető. A KSH első becslése szerint júniusban az export euróban számított értéke már csak 3,1, az importé 5,7 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakához képest. A termék-külkereskedelmi egyenleg 201 millió euróval javult, és elér
aug. 7
13:54
Mit mutat a költségvetés a járvány elleni védekezés után? (Piac és Profit)
Sok költéssel járt a vírus elleni védekezés meg a gazdaságmentés.
aug. 7
13:57
Koronavírus: Romániában és Ukrajnában nagyon durva a helyzet (Menedzsment Fórum)
Romániában és Ukrajnában továbbra is tetőzik a koronavírus-járvány: utóbbiban eddig már csaknem 5500 kiskorú fertőződött meg.
aug. 7
14:06
Karácsony Gergely: 4,7 milliárd forint a BKK tavalyi vesztesége (Privátbankár)
4,7 milliárd forintos veszteséggel zárta a BKK a 2019-es évet. Még soha nem fordult elő olyan, hogy a közlekedési vállalat veszteséges lett volna.
aug. 7
14:06
Jó eredmény az OTP-nél (ProfitLine)
Az OTP-csoport az idei második negyedévet 78,67 milliárd forint konszolidált adózás utáni nyereséggel zárta, az előző negyedév 4 milliárd forintos vesztesége után, így a féléves nyeresége 74,6 milliárd forint lett. A második negyedévi nyereség 25 százalékkal, a féléves 58 százalékkal alacsonyabb az előző év hasonló időszakának nyereségénél.
aug. 7
14:06
Húsz ország harminc civil szervezete közös levélben tiltakozik az Unesco-nál a Fertő-tavi kormányzati óriásberuházás ellen (444.hu)
Két éve nem lehet megközelíteni a strandot a magyar oldalon. Az állami beruházó cég már nyár elején visszavonta az építkezési terveit.
aug. 7
14:24
Kifakadt a VOSZ: a büntetőadót a kisvállalkozók fogják megfizetni (Portfolio)
A kata szigorítását a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének tagvállalatai szerint nem előzte meg kellő mélységű elemzés, vagy vita és az elfogadott szabályozás nem ennek az egyszerűsített adózási rendszer továbbfejlesztésének, vagy „finomhangolásának”  felel meg és bizony veszélyezteti az elért eredményeket - vélekedett a növekedés.hu-n
aug. 7
14:26
Koronavírus: ismét új rekordon az elhalálozások száma a szomszédban (Portfolio)
Romániában pénteken újabb negatív csúcsot ért el az egy nap alatt diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek és a halálesetek száma, de valamelyest enyhült a kórházak leterheltsége.
aug. 7
14:36
Koronavírus: lokálisan és célzottan védekeznek az országok (Portfolio)
Meghaladta péntek reggelre a 19 millió főt a fertőzöttek száma a világon. Közben az Európából érkező hírek alapján az látható, hogy a hatóságok a helyi gócok kialakulására gyorsan és helyi lezárásokkal reagálnak. A koronavírussal kapcsolatos hírfolyamunk pénteken is folyamatosan frissül.

Keresés