Elon Musk, a Tesla és a SpaceX milliárdos vezérigazgatója saját bevallása szerint is „mindig is őrült volt Twitteren,” de valahogy az elmúlt néhány hónapban sikerült kifejezetten nagy vihart kavarnia a közösségi platformon tett kijelentéseivel. Musk Twitter-aktivitása a befektetői közt, illetve egészségügyi, felügyeleti és politikai oldalon is felk
A magyar járműgyártás az utóbbi években komoly sikertörténet volt. A járvány miatt viszont előbb a gyártósorok álltak le, majd a vevők is eltűntek, így az értékesítés is lenullázódott. Rövid távon ez óriási problémákat okoz, a helyzet viszont talán nem olyan tragikus, mint amilyennek tűnik.
2021. január 1-én Európa legtöbb országában, így Magyarországon is életbe lép az e-kereskedelmi csalások visszaszorítását célzó erős-ügyfélhitelesítés (Strong Customer Authentication, SCA) rendelet. A változás nemcsak a bankokkal szemben támaszt elvárásokat, hanem az elektronikus fizetések, valamint az online vásárlások felhasználói élményét is nag
Svédország már nem annyira kirívó a koronavírus-helyzet tekintetében, mint korábban. A skandináv országnál már vannak olyan helyek Európában, ahol kevésbé korlátozzák az életet és már a halálesetek tekintetében sem áll az élen - írja a Financial Times.
Szeptember 14-én kezdődik az iskola Romániában és már össze is állt, hogyan indulhat újra az élet az oktatási intézményekben. Az adott településen jegyzett új fertőzöttek száma alapján zöld, sárga vagy vörös forgatókönyv lép majd érvénybe.
A járvány kitörésekor talán azt hittük, hogy ebben az évben nagyon sok projekt és építkezés leáll, erre azonban rácáfoltak az irodafejlesztők: 106 ezer négyzetméternyi irodaterület készülhet még ebben az évben, amennyiben senki nem ütemezi át a projektjét 2021 elejére. Nézzük hát hol, és milyen irodaházak épülnek most Budapesten!
Az elmúlt napokban két olyan kormányhatározat is megjelent, amelyekkel a kormány összesen 155 milliárd forintot csoportosított át a gazdaságvédelmi alap terhére. Ezzel már a teljes költés 1400 milliárd forint felett jár.
Az Eurostat közzétette 2020 első negyedévére vonatkozó adatait, a koronavírus közeledtével megingó gazdaságokon már ekkor meglátszottak a stagnálás és a visszaesés jelei - ám úgy tűnik, hogy Magyarország a járvány első hónapjait viszonylag karcolásmentesen megúszta.
A koronavírus-járvány második hulláma jó eséllyel enyhébb lehet, mint az első, hiszen a kutatók már jobban ismerik a vírust. Ugyanakkor ehhez szükség van a lakosság józan óvatosságára is – mondta a Heteknek adott interjújában Merkely Béla professzor, a Semmelweis Egyetem rektora.
A lakosság segítségét kérik ökológuskutatók több megyében a tigrisszúnyogok szaporodásának feltérképezéséhez, hogy célzottan monitorozni tudják őket és szűrni vírusokra. Ezen információk alapján hozhatják meg az illetékesek a döntést a gyérítési programról.
A legnagyobb problémát a klímaváltozás sebessége jelenti. Olyan ütemben és olyan szélsőséges mértékben változik az időjárás, amivel a természetes környezet – és minden, ami arra épül – nem bír lépést tartani.
Mivel a koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedések - mint például a csökkentett munkaidő és a home office - sok kis- és középvállalkozásnál (kkv) hatékonynak bizonyultak, így ezek megmaradhatnak a jövőben is - derül ki a K&H friss felméréséből.
Kézműves sör készítésére alkalmas technológiára nyert több mint százmillió forint támogatást a kiskunhalasi Trínium Alfa Fejlesztő, Kivitelező és Szolgáltató Kft. - közölte a cég ügyvezetője az MTI-vel.
Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter egy vasárnapi televíziós interjúban védelmébe vette Donald Trump elnök rendeleteit, mondván, azok célja az amerikai munkavállalók támogatása.
A 2020-as év más, mint a többi. A koronavírus járvány alapjaiban írja át az emberiség történelmét, alapvető gazdasági folyamatok változnak meg és ezek a változások ráadásul sokszor a pillanatok tört része alatt játszódnak le. A kialakult helyzet mind egyéni (munkavállalói), mind vállalati (munkaadói) szinten megköveteli a változásokhoz való gyors a
Mivel a hazai jogszabály úgy rendelkezik, hogy az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati időtől és az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset összegétől függ, ezért érdemes minden nyugdíj előtt állónak tisztában lennie azzal, hogy mik azok az időszakok, amelyet a törvény NEM Vesz figyelembe szolgálati időként, azaz nem számítanak
A horvátországi Isztriai-félsziget az egyik legnépszerűbb úticél Néhányan azt is tudják, hogy a félsziget északi része Szlovéniához tartozik, arra viszont már kevesebben gondolnak, miért találkozunk olyan sok olasz szóval a hegyvidéki kisvárosokban. A többség azt is tudja, hogy Fiume magyar kikötő volt, de azt már kevesebben, hogyan lett az egykori
Sokan értetlenül álltak tavasszal a hír előtt, hogy a TV4-ről és a STORY4-ről ismert Network4 is beszáll a sportcsatornák piacára. A csatorna nagy dobása, hogy több évre megszerezte az NFL közvetítési jogait, ami viszont a rajongók egy részét megijesztette, hiszen a nagy szolgáltatók közül csak a Vodafone kínálatában szerepelnek. Borsány-Gyenes And
Kevés hatással van a klímaváltozásra a légszennyezés csökkenése és az üvegházhatású gázok kibocsátásnak drámai visszaesése, amely a koronavírus-járvány feltartóztatására világszerte elrendelt kijárási korlátozások miatt következett be - mutatták ki a Leedsi Egyetem kutatói.
Folytatja az eszközvásárlást az Európai Központi Bank, júliusban 85 milliárd euró értékben vásárolt államkötvényeket az euróövezet jegybankja. A programról ma már kevés szó esik, pedig a bevezetésével egycsapásra sikerült megoldani a déli tagállamok finanszírozási nehézségeit - az olasz kötvénytulajdonosok minden bizonnyal csak néhány lépésre volta
A héten érkezik a magyar második negyedéves GDP-adat, így már pontosan látni fogjuk, hogy a koronavírus-járvány eddigi tetőzésekor mekkora ütés érte a magyar gazdaságot. Ezen kívül a fogyasztói árak júliusi alakulását is látni fogjuk. Külföldről is érkeznek GDP-adatok, valamint egyéb júniusi és júliusi adatok, amelyek megmutatják, hol tart a világ
Hamarosan átírhatják az árcédulákat Magyarország észak-nyugati csücskében, a Hegyeshalom és Bezenye közé tervezett gigaberuházás hatására. Főleg az ipari telkek ára nőhet, de a 20-30 kilométeres körzetben lévő jó minőségű lakásoké is. Áremelkedés máris érezhető mindkét csoportnál. Spekulációs rohamról még nincs szó, de az egymilliárd eurós építkezé
A legutolsó költségvetési adatok fényében a jelenleg érvényben lévő idei hiánycél nem tartható tovább. Ez pedig következményekkel jár az állam finanszírozására nézve is.
A gazdasági kilábalás már megkezdődött, erről tanúskodik a járványnak legjobban kitett ágazatokra vonatkozó adókedvezmények felhasználása is. Míg áprilisban 169 ezer, addig júniusban 191 ezer fogalalkoztatott után érvényesítettek ilyen adókedvezményt - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
Uniós és hazai támogatással, több mint 716 millió forintos beruházással bővíti termelési kapacitását és szegedi telephelyét a vegyipari termékeket előállító Florin Zrt.
Felemásan zárták a pénteki kereskedést a tengerentúli tőzsdék, Ázsiában vegyesek teljesítettek az irányadó részvényindexek, a befektetők Donald Trump által hétvégén aláírt elnöki rendeleteit emésztették, a határidős árfolyamok alapján Európában mérsékelt elmozdulással, illetve enyhe emelkedéssel indulhat a hétfői kereskedés.
A kínai Xpeng Motors elektromosautó-gyártó – a Tesla egyik versenytársa – a New York-i tőzsdére lépne, a cég benyújtotta az erre vonatkozó engedélykérését.
Pozitív kezdésre, a tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján a főbb piacokon fél százalék körüli indexemelkedésre lehet számítani az európai tőzsdék hétfői nyitásakor.
Minimális erősödéssel kezdett hétfő reggel a forint az euróval szemben, így 346 körül jár az euró árfolyama. Közben az euró-dollárban sem látszik nagy változás, és a múlt héten komoly nyomás alá került török lírán is enyhül a nyomás.
A Nielsen 2020 első félévét vizsgáló elemzése csak megerősíti azt az érzetet, hogy a lakosság nagy része a tévéhez fordult információkért a rendhagyó helyzetben.
A Fed azonnali fizetési rendszeren dolgozik már egy éve, a pénzküldési és elszámolási rendszer 2023-2024-re készülhet el, és a Fed úgy döntött, a gyorsaság érdekében folyamatosan kerülnek bevezetésre a különböző funkciói. Lael Brainard, a Fed kormányzótanácsának tagja beszélt erről.
Őrizetbe vették Jimmy Lai hongkongi médiamogult hétfőn a Hongkongban júniusban bevezetett nemzetbiztonsági törvény által bűncselekménynek minősített "külföldiekkel való összejátszás" gyanúja miatt - adta hírül hétfőn internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
Eddig csupán egy modellként értékesítette az Ioniq-ot a Hyundai, a koreai gyártó azonban önálló márkát hozna létre az Ioniq-ból, cél, hogy az elektromos autók piacán az egyik legnagyobb szereplő legyen a koreai vállalat.
Az OTP augusztus 7-én 80 ezer darab saját részvényt vásárolt, a pénteki tranzakcióval együtt 63,76 milliárd forintot költött már a bank saját részvény vásárlásra ebben az évben.
Már 19,7 millió ember fertőződött meg a koronavírusban a járvány kezdete óta a világon, a halálos áldozatok száma elérte a 730 ezret, a gyógyultaké pedig a 12 milliót.
Újabb akár hat hetes kötelező lezárásra lenne szükség az Egyesült Államokban, ha el akarjuk kerülni a további több millió megbetegedést és a tömeges halálokat – véli Neel Kashkari, a minneapolisi Fed elnöke.
Vegyesen alakult, alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Rekord pénzeket fektettek a befektetők fenntartható befektetési alapokba a koronavírus-válság idején, ezzel az ESG-alapokban kezelt vagyon új csúcsra, ezermilliárd dollár fölé nőtt – számol be a hírről a Financial Times.
Nagyszabású hadi fejlesztésekről adott hírt hétfőn a dél-koreai védelmi minisztérium, a tárca közleménye egyebek közt saját, az izraeli Vaskupolához hasonló rakétaelhárító rendszer kiépítését is bejelentette.
Felemásan zárták a pénteki kereskedést a tengerentúli tőzsdék, Ázsiában vegyesek teljesítettek az irányadó részvényindexek, a befektetők Donald Trump által hétvégén aláírt elnöki rendeleteit emésztették, a magyar tőzsdén mérsékelt emelkedéssel indult a hétfői kereskedés.
Csalók igyekeznek megtéveszteni a magyar internethasználókat, amikor álhírbe csomagolva, Csányi Sándornak, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának tulajdonított nyilatkozatokkal próbálják felhívni a figyelmet egy kriptovalutával kapcsolatos „szolgáltatásra” - figyelmeztet az OTP.
Emelkedéssel próbálkoznak az irányadó európai részvényindexek hétfő délelőtt, a befektetők Donald Trump hétvégi, elnöki rendeleteit emésztik. A magyar tőzsde is felfelé kapaszkodik, a hazai blue chipek közül az OTP teljesít a legjobban ma délelőtt.
35 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt három krónikus beteg - írja a koronavirus.gov.hu. Ezzel 4731 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Az elmúlt napokban megemelkedett a beazonosított új esetek száma, az országban új gócpontok alakultak ki. Miután az elmúlt napokban gyorsult a vírus terjedése, így az ak
40%-kal nőtt a koronavírus-fertőzöttség az amerikai gyerekek közt július második felében – írja az American Academy of Pediatrics adataira hivatkozva a Bloomberg. Az amerikai fertőzések mintegy 8,8%-át gyerekek teszik ki.