Februárban tovább folytatódik kereskedési versenysorozatunk, aminek keretében ismét 2000 dollárt fogunk szétosztani a legaktívabb traderek között, A részvételhez ezúttal is csak egy Kripto Akadémián keresztül létrehozott Binance fiókra lesz szükségetek. A januári végeredményeket szerdán, vagy csütörtökön fogjuk közzétenni. Ha még…
2021. július 1-jén lépett hatályba a 2011. évi CXCI. törvény 33/B paragrafusa, mely a rokkantsági nyugdíjrendszer 2012-ben történt átalakításával érintett, egyes megváltozott munkaképességű személyek kompenzációjáról, valamint esetleges visszamenőleges állapotvizsgálatáról rendelkezik.
Sorsdöntő lehet a következő időszak a hazai sertéspiaci szereplők számára, mert a takarmányok drasztikus drágulása és az extrém alacsony értékesítési árszint veszteségessé tette a termelést. Ha a felvásárlási árak ezután sem nőnek, a nagyobb gazdaságok is felhagyhatnak az állattartással, és a belföldi önellátottsági szint javulása helyett az import
A befektető gazdasági társaságoknak és természetes személyeknek - az eddigi 0,2 százalékos mérték helyett - ismételten minden olyan nettó short pozíciót jelenteniük kell, amely eléri vagy meghaladja a befektetéssel érintett tőzsdei társaság kibocsátott részvényállományának 0,1 százalékát - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Magyar Nemzeti
Mától érvényes az árstop, amelynek gyorsan felsejlettek negatív hatásai. Közben az Azénpénzem.hu gyűjtése szerint az árstopos termékek átlagosan 30 forinttal kerülnek kevesebbe a január közepinél. Szintén mától költhető pénz élelmiszerre a SZÉP-kártyákról. Több boltlánc sietett bejelenteni: teljes hálózatában elfogadja a pihenőplasztikot.
Az élelmiszerek, háztartási cikkek és drogériai termékek internetes értékesítési forgalma csaknem 45 százalékkal nőtt Magyarországon tavaly az első kilenc hónapban, ez a szektor bővült a leggyorsabban az online kiskereskedelmen belül 2021-ben - derül ki a Gki Digital Online Retail Big Picture című kutatásából.
A lombhullással kezdetét veszi a szőlőnövény nyugalomba vonulása, felkészülése a téli időszak átvészelésére. Lombhullás előtt a szőlőlevelek maradék szénhidráttartalma visszaáramlik a vesszőkbe, ezzel is elősegítve a vessző télállóságát.
A Toyota a Japán Űrügynökséggel közösen egy olyan járművön dolgozik, amely alkalmas a Hold felfedezésére, elősegítve a holdi élet megteremtését 2040-re, valamint emberek eljuttatását a Marsra. A Japán Űrügynökséggel (JAXA) együtt fejlesztett jármű elnevezésében a Toyota Land Cruiser terepjáró legenda előtt tiszteleg: a Lunar Cruiser a 2020-as évek
Az elektronika iparágában elengedhetetlen a magas szintű precizitás. A különböző alkatrészek előállításához éppen ezért fontos, hogy minél korszerűbb technológiát alkalmazzanak. A vágószerszámok minősége nagyban hozzájárul a hatékonyság növeléséhez. A nyomtatott áramkörök gyártásához használt, akár törékeny PCB-k pontos elvágására alkalmas szerszám
A gyermeket nevelő szülők február 14-ig megkapják a családi adóvisszatérítést a bankszámlákra, a postai kézbesítés még korábban történik - tájékoztatta Tállai András az MTI-t.
A síelők körében nagyjából minden második határátlépéshez társítható utasbiztosítás kötése, de sokan, főleg az "egynapos" kiruccanók megfeledkeznek a kockázatokról - erre hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
Az elmúlt években számos elemzés taglalta az intézményi munkaügyi statisztikában (IMS) és a nemzeti számlákban (NSZ) szereplő bértömegből kiolvasható folyamatok közti eltéréseket. A kétféle idősor eltéréseit okozó módszertani különbségek részletes bemutatása a statisztikusok feladata. Az alábbiakban így csupán Dedák István január 25-én megjelent ci
A magyar tulajdonú, vezető ingatlanfejlesztő és -üzemeltető vállalatcsoport igazgatósága új vezetők kinevezéséről döntött. Megbízatásuk januártól lépett életbe. Kovács Orsolya (nyitó képünkön) a cégcsoport központi kommunikációs és marketingigazgatója, ő felel a külső és belső kommunikációért és felügyeli az egyes projektek marketingtevékenységét
Vegyesen indult a hét a terménypiacokon. Chicagóban a búza ára 3,3 százalékkal, a kukoricáé pedig 1,8 százalékkal csökkent. Közben a szójabab 1,4 százalékkal, a repce pedig 1 százalékkal drágult. Európában a malmi búza 4,6 százalékot, a kukorica pedig 3,1 százalékot vesztett értékéből. A repce kurzusa 4,8 százalékkal emelkedett. A takarmánybúza árs
A Gránit Pólus igazgatósága új vezetők kinevezéséről döntött. Megbízatásuk januártól lép életbe. A magyar tulajdonú, vezető ingatlanfejlesztő és -üzemeltető vállalatcsoport igazgatósága változatlan összetételben folytatja munkáját és olyan tudásalapú vezetői struktúrát készít elő, amellyel az új piaci lehetőségekre és középtávú terveinek megvalósít
2003-ban az iraki háborút szinte percről percre élőben végig követhettük a televízióban, a 2011-es arab tavasz eseményeiről a Twitter közösségi oldalon számoltak be, jelenleg úgy tűnik, az ukrán–orosz feszültségekkel kapcsolatos fejleményekről a TikTok videómegosztóról értesülhetünk első kézből.
Tavaly decemberben a belföldi értékesítés árai 31,4 százalékkal, az exportértékesítés árai 17,6 százalékkal emelkedtek, az ipari termelői árak átlagosan 22,3 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban. 2021-ben a belföldi értékesítési árak 17,0, az exportértékesítési árak 11,8, így az ipari termelői árak együttesen 13,5 százalékkal maga
Az IBM bejelentette, hogy a közép-kelet-európai ügyfelek és partnerek számára is elérhetővé teszi az IBM Client Engineering csapatának agilis fejlesztési szolgáltatásait. Ezek a specializált technológiai csapatok Prágából, Varsóból és Moszkvából nyújtanak majd támogatást a vállalatoknak az egész régióban. Az újfajta módszertan magasabb szintre hely
A Barilla, a világ legnagyobb tésztagyártója új, csúcskategóriás tésztacsaláddal lép a piacra, amelynek célja, hogy lépést tartson a fogyasztók prémium minőségű élelmiszerek iránti növekvő érdeklődésével.
A Metripond Plus Mérlegtechnika Kft. rendszeres résztvevője az AgromashEXPO-nak, így idén is a kiállításon találkoztunk. A hódmezővásárhelyi cég ügyvezetőjével, Molnár Sándorral beszélgetünk.
Január 1-jétől a kisvállalkozások – köztük a mikróvállalkozások is – 50 millió forint, a középvállalkozások pedig 100 millió forintnyi beruházással szerezhetnek fejlesztési adókedvezményt, amelynek hatására fizetendő társasági adójuk akár 1,8 százalékos szintre csökkenhet a beruházást követő 13 adóéven keresztül. A LeitnerLeitner összefoglalta a le
Hétfő volt a hónap utolsó kereskedési napja, és a befektetők alaposan belehúztak, főként az elmúlt hetekben szétütött növekedési részvények árfolyama emelkedett nagyot, a tech túlsúlyos Nasdaq index értéke több mint 3 százalékot emelkedett. Fontosabb makrogazdasági adat megjelenése ma nem várható, a befektetők elsősorban a vállalati gyorsjelentések
Európán belüli csapatáthelyezésekről dönthet Joe Biden amerikai elnök a NATO keleti frontjára, ami különálló döntés lenne attól, hogy 8500 amerikai katonát készenlétbe helyeztek már a múlt héten – jelezte a Pentagon szóvivője kedd hajnalban a Reuters tudósítása szerint.
Január 31-től a pozícióbirtokosnak már azt kell bejelenteni, ha a részvényekben fennálló nettó short pozíciójuk eléri vagy meghaladja a 0,1 százalékot.
Eseménydúsan indult 2022 a hazai ingatlanpiacon, fontos pozícióváltások történtek. Új kollégákkal bővítette csapatát a Cushman & Wakefiled. Koczeth Tamás, Technical Property Manager, míg Váczi Anna, Junior Management Accountant pozícióban csatlakozott a céghez. A CBRE a retail csapatát bővítette, melynek során Sréter Éva csatlakozott a céghez. A JL
Minden idők legtöbb foglalása 2021. július 5-én futott be a Szallas.hu-n. Augusztus 21-én közel 37 ezer vendég pihent olyan szálláson, amit a magyar szállásfoglaló oldalon talált. Ez 8 százalékkal több, mint a 2020.augusztus 20-ai vendégszám, és a duplája a 2019. 07. 20-ai rekordnak. Budapest, Siófok, Eger és Hajdúszoboszló vonzották a legtöbb vend
A Vadonleső honlapján elindult a szavazás az idei év vadvirágára. Egészen március elsejéig lehet dönteni, hogy a három gyönyörű jelölt közül melyik kapjon kiemelt figyelmet az év hátralévő részében.
A gyermeket nevelő szülők Valentin napig, azaz február 14-ig kapják meg a családi adóvisszatérítést a bankszámlákra, a postai kézbesítés még korábban történik.
Kevéssé változott, vegyesen alakult a forint árfolyama kedd reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti árfolyamához képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Magyarország harmadik a benzinmotorok, ötödik az elektromos akkumulátorok és hatodik a dízelmotorok exportjában a világon – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a John Deere vállalat képviselőivel folytatott tárgyalások után, Washingtonban.
2022. február 1. napjától Marketing és Kereskedelmi Marketing igazgató pozícióban folytatja pályafutását Mottl-Molnár Orsolya. A szakember Top Horeca képviselőként kezdett a vállalatnál 2010-ben, majd két év után váltott a marketing területére. Junior Brand Managerként, majd újabb 2 év után Brand Managerként folytatta munkáját a Heineken márkán, ah
Az évkezdés alapján úgy tűnik, valóban az új lakásoké lehet a 2022-es év az lakáspiacon - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely a kereslet és a kínálat januári alakulását vizsgálta a használt és új építésű lakóingatlanok piacán több mint negyedmillió hirdetés adatai alapján.
Immáron 85 milliárd dollárt tapsoltak el januárban a játékipar legnagyobbjai felvásárlási célzattal. 3,6 milliárd dollárért felvásárolta a Sony a Bungie nevű amerikai játékfejlesztő céget, jelentették be hétfőn. Ez már a
A vártnál kisebb mértékben, 18%-kal esett vissza a UBS nyeresége a negyedik negyedévben a svájci nagybank ma reggel közzétett gyorsjelentése szerint. A menedzsment idei céljai eközben ambiciózusabbak lettek a korábban közöltnél a költségszinttel és a tőkearányos megtérüléssel kapcsolatban is.
Jelentős mértékben csökkent a német kiskereskedelmi forgalom decemberben a német statisztikai hivatal friss közlése szerint. A vásárlások visszaeséséről alighanem a koronavírus ellen hozott korlátozások tehetnek.
A Starbucks Magyarország 2021-ben is több lépést tett a fenntarthatóbb jövő érdekében. Tavaly a Közösségi Erdőkért Alapítvánnyal való együttműködés során a vállalat önkéntesi is hozzájárultak 2,4 hektárnyi terület beültetéséhez. 2021 május óta a kávézólánc együttműködik a magyar fejlesztésű ételmentő vállalkozással, a Munch-csal, ezzel is segítve a