Tízmillió eurót, azaz több mint 3,6 milliárd forintot fizettek be a Városháza-ügy több szereplőjének közös cégébe. Ruszlan Rahimkulov és a Gattyán-párt alelnöke is feltűnik a háttérben.
A Brand Finance vezető márkastratégiai tanácsadó vállalat által kiadott idei Global 500 jelentésben az Allianz a 30. helyen szerepel a világ legértékesebb márkái között. A Brand Finance a világ 100 legértékesebb biztosítási márkáját felvonultató rangsorában az Allianz az első helyet fogalja el a nemzetközi üzleti jelenléttel rendelkező biztosítótár
Február elsejétől május elsejéig az ország minden részében vizsgálják az élelmiszerárstop betartását a megyei és fővárosi kormányhivatalok fogyasztóvédelmi munkatársai. A ma induló helyszíni ellenőrzések a tavaly október közepi szinten maximált árra, az érintett termékek mennyiségére és az élelmiszerárstopról szóló tájékoztatásra is kiterjednek. A
A világ első decentralizált pénzügyi hálózatokhoz kapcsolódó tőzsdén kereskedett alapja a következő hónapban fog elindulni Brazíliában, amely egy újabb felvonása a 10 ezermilliárd dolláros ETF iparág menetelésének a digitális eszközök piacán.
Immár 17. alkalommal választották meg az év gombáját. A Magyar Mikológiai Társaság honlapján rendezett közönségszavazás eredményeként 2022-ben az ízletes rizike viseli a kitüntető címet. A fenyvesekben élő gombafajok népszerűsítését célzó tematikus év nyertesét Dr. Benedek Lajos, a Mate Növénytermesztési-tudományok Intézetének egyetemi adjunktusa m
Az előző évhez képest javult a magyar lakosság fizetőképessége tavaly az utolsó negyedévben, ugyanakkor 2021 egészére a stagnálás volt jellemző - közölte az Intrum követeléskezelő kedden az MTI-vel.
Magyarország harmadik a benzinmotorok, ötödik az elektromos akkumulátorok és hatodik a dízelmotorok exportjában a világon – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a John Deere vállalat képviselőivel folytatott tárgyalások után, Washingtonban.
Egyetemisták jelentkezését várja a Mathias Corvinus Collegium (MCC) március 15-ig. A Kárpát-medence legjelentősebb tehetséggondozó intézményében működő hat Iskola (Jogi Iskola; Nemzetközi Kapcsolatok Iskola; Közgazdasági Iskola; Média Iskola; Társadalom-, és Történelemtudományi Iskola; MCC- Mindset Pszichológia Iskola) várja azokat, akik egy szakma
Az európai tőzsdék szépen emelkednek ma is, de a BUX le van maradva és az amerikai folytatás is kérdőjeles. Soros György szerint a kínai elnököt lehet, hogy nem választják újra, amihez az okokat is felsorolja. Aggasztó jelek érkeztek az európai gazdaságból, az OPEC nem tud elég olajat termelni. Fordulat jelei látszanak a kriptodevizák piacán.
Keddtől érvényes az élelmiszerárstop, és már hideg élelmiszer is vásárolható SZÉP-kártyával egészen május 31-ig - írta közösségi oldalán a kormányszóvivő.
A webáruházak forgalma a korábbi évekhez képest mérsékeltebben, 15-20 százalékkal bővülhet – nyilatkozta a Növekedésnek Vámos György. Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a kereskedők maradéktalanul végrehajtják az élelmiszerárstop intézkedést. Az üzletek más termékek árának megemelésével várhatóan nem fognak élni, mert a vásárlók t
Előrehaladott státuszban tart a Margit negyed koncepció, ahol az önkormányzat a tulajdonában álló ingatlanok jelentős részét már kiadta kulturális, vendéglátóipari felhasználásra - írja a HVG. A lap megérdeklődte a helyi önkormányzatnál, hogy hol tart jelenleg a körút-szakasz revitalizációja.
Február 15-éig lehet jelentkezni az ősszel induló alap- és mesterképzésekre, valamint felsőoktatási szakképzésekre a felvi.hu honlapon elérhető E-felvételin keresztül - közölte az Oktatási Hivatal. A választható képzésekről és a jelentkezésről részletes információk olvashatók a Felsőoktatási felvételi tájékoztatóban, amely már a hivatalos kiegészít
Megújítja menedzsment és vállalatvezetési struktúráját a Marquard Media Magyarország (MMM), Óhidi Zsuzsanna március elsején, két évtized után távozik az ügyvezető igazgatói pozícióból. Az ügyvezető Fenyővári Szilvia lesz, Óhidi pedig szerepet kap abban a frissen alakult, non-executive boardban, amelynek tagja még Bijan Khezri, a Marquard Media Grou
Romlik a biztonsági helyzet a térségünkben, de legalább helikoptereink már vannak. Az már csak bónusz, hogy a karbantartást kormányközeli cég végezheti.
Gyakorlaton próbálták el a múlt héten a Szberbanknál, hogy milyen lenne a működés abban az esetben, ha Oroszországot leválasztanák az amerikai informatikai infrastruktúráról.
A 2021-es év sokféle kellemetlen meglepetései közé tartozik az infláció újbóli megjelenése. Ez sem magyar ügy. Számos fejlett országban, ahol az utóbbi években stabil volt az árszint, sőt egy ideig a deflációs veszély ellen léptek fel a jegybankok (de még a 2020 előtti erős konjunktúra során is csak mérsékelten emelkedtek az árak), most hirtelen év
Megújult menedzsment- és vállalatvezetési struktúrával folytatja a digitális transzformációt a Marquard Media Magyarország (MMM). Március elsején Óhidi Zsuzsanna ügyvezető igazgató közel két évtized után távozik pozíciójából, de a folytonosság biztosítása érdekében szerepet kap abban a frissen alakult non-executive boardban, amelynek tagja még Bija
Érték Vagy! díjat kapott az Auchan Magyarország az Év Befogadó Munkáltatója kategóriában. A vállalat több mint tíz éve foglalkoztat megváltozott munkaképességű munkatársakat, és igyekszik mindent megtenni azért, hogy munkahelyi és ezen keresztül társadalmi integrációjukat elősegítse. Az áruházlánc többszáz MMK-s kolléga számára nyújt stabil és kisz
A hidegháborút idéző feszültségről beszélnek világszerte az esetleges ukrajnai invázió kapcsán a politikusok. Tény, hogy Oroszország és az Egyesült Államok kemény üzenetváltásokba bocsátkozott, amely remélhetőleg nem vezet fegyveres összecsapásokhoz. Ha ennyire eldurvulna a helyzet, az egyébként gazdasági szempontból Moszkvának is komoly csapás len
Az állatvédők szerint a varjak nagyon okos jószágok. Ezt most be is bizonyítják. Varjakat alkalmaz egy cég az eldobott cigarettacsikkek felszedegetésére egy svéd város közterein - számolt be róla a The Guardian online kiadása.
Tavaly számos rekord született a belföldi turizmusban, idén a Szallas.hu szakértői legalább a járványt megelőző 2019-es évhez hasonló, azaz 120-130 milliárd forint bruttó szobaárbevételre számítanak. Az online szállásfoglaló előrejelzése szerint ezt a növekedést elsősorban nem a foglalások számának gyarapodása, hanem a három éve tartó áremelkedés i
Óvatos évkezdés jellemezte a nemzetközi piacokat, azonban az ingadozó hangulat ellenére a BUX index stabilan 50 ezer pont feletti napi záróértékeket produkálva végül 53 442 ponton zárta a hónapot, amely 5,4 százalékos növekedést jelent az előző hónaphoz képest. A részvénypiac összesített forgalma 430 milliárd forintnyi összérték (melyből extra nagy
Egyre többen fontolgatják meglévő ingatlanuk felújítását, korszerűsítését, az idei első negyedévi felmérés eredménye szerint tovább erősödtek a lakossági tervek – derül ki GKI és a Masterplast közös kutatásának eredményeiből. A következő egy évben a lakóingatlanok 22 százaléka (833 ezer lakás) újulhat meg kisebb-nagyobb mértékben. A legerőteljesebb
A gyermeket nevelő szülők február 14-ig megkapják a családi adóvisszatérítést a bankszámlákra, a postai kézbesítés még korábban történik - tájékoztatta Tállai András az MTI-t. A gyermeket nevelő szülők, akik a lakcímre utalást választották, illetve akiknek a családi pótlékot is a postás viszi ki, már február 2-a és 4-e között kézhez kapják a család
Február 1-étől a Direkt36 tényfeltáró újságíró központban dolgozik Nádori Péter; a nonprofit háttér menedzselésével foglalkozik majd. Nádori Péter a magyar digitális média meghatározó szakembere, ő volt az Origo első főszerkesztője, és az Origónál a Direkt36-ot alapító Pethő András és Sáling Gergő munkatársa. Öt éven át dolgozott a Lapcom vezérig
Magyarország az orosz-magyar gázszállítási szerződében szereplő mennyiség emeléséről is szeretne tárgyalni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Moszkvában.
Kiemelt figyelmet fordított tavaly a Nébih az Európai Unión kívüli országokból fát, faterméket importáló piaci szereplők vizsgálatára. Az Eutr ellenőrzések komoly problémákat fedtek fel: a vizsgálat alá vont importőrök több mint fele az alapvetően megkövetelt DDS-rendszert* sem dolgozta ki, további jelentős részük pedig hibásan teljesítette ezt a k
Rengeteg bérleti tranzakcióról érkeztek hírek tavaly decemberben, illetve januárban. A kisebb, pár ezer négyzetméteres irodabérleti tranzakciók mellett, három raktárbérlésről is beszámolhatunk. Emellett olyan tranzakciókra is sor került, ahol az eladás után a régi tulajdonos visszabérelte az ingatlan egészét. Az elmúlt két hónapban történt bejelent
Musk egyelőre csak 5 ezer dollárt adna, hogy a nyilvános adatbázisra épített robot ne posztolja folyton, hogy éppen merre jár. A floridai diák 50 ezret akar.
A kutatás-fejlesztésnek minősített projektek tulajdonosai nem csak pályázati forrásra jogosultak, de a vállalatok adókedvezményt is igénybe vehetnek utánuk. Az immár 10 éve kérhető minősítés akár tízmilliós plusz bevételt is jelenthet, mégis még mindig sok olyan vállalkozás van Magyarországon, amely nem is tudja, hogy kutatás-fejlesztési tevékenysé
Magyar idő szerint 1 óra körül elkezdődött a Kremlben Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor magyar kormányfő megbeszélése, amelynek kezdetén két orosz és a magyar hírügynökség a magyar gázvásárlásról közölt információkat.