Kedd reggel már megközelítette a 4 ezret az Aegon Biztosítóhoz érkezett kárbejelentések száma. Az ügyfelek által becsült kárösszeg kb. 600 millió Ft. Magyarország piacvezető lakásbiztosítója a regisztrált káresetek számának további jelentős növekedésével számol. Az Aegon arra kéri ügyfeleit, hogy az elsődleges kárelhárítási munkálatok előtt dokumen
Kongatja a vészharangot a legnagyobb taglétszámú hazai közúti fuvarozói érdekképviselet. Sok vállalkozásnál állnak a kamionok, 800 ezerért sincs tapasztalt sofőr - és ez csak az egyik gond.
Közel ötven százalékkal magasabb árszinten kezdték az évet a legfontosabb gabonafélék tavalyhoz képest az árutőzsdéken. Mindez látszólag kedvező helyzetbe hozza a hazai gabonatermesztőket, ám a bizonytalan piaci helyzet, a felfutó gabonaimport lehetősége és a tavalyhoz képest bizonyosan jelentősen magasabb termelési költségek miatt az előző évhez v
Készek március 16-án sztrájkba lépni, amennyiben nem sikerül megegyezni a kormányoldallal – jelentette ki Nagy Erzsébet az rtl.hu által közzétett videóban. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) elnöke egyben hangsúlyozta, meg fogják védeni azokat, akik a pedagógussztrájkban részt vettek.
Vlagyimir Putyin elmondta, hogy Moszkva figyelmesen tanulmányozza az Egyesült Államok és a Nato által a biztonsági igényeire küldött válaszokat, de már most nyilvánvaló, hogy az orosz aggályokat a felek figyelmen kívül hagyták.
Továbbra is erősek a globális növekedési kilátások az idei évre, a bővülés üteme azonban lassul, és rövid távon a koronavírus újabb hulláma további lefelé mutató kockázatot jelenthet – derült ki az OTP Global Markets elemzéséből. A szakértők megjegyzik: a vírus a kevésbé átoltott feltörekvő régiókban okozhat még problémákat, ez pedig lassíthatja az
A kormány 28 milliárd forint feletti összeggel csapolta meg keddi döntésével a 2022-es költségvetés általános tartalékát és az egyik legnagyobb összeg az NVI-nek jut ebből.
Nagyon úgy tűnik, hogy az Egyesült Államokban még februárban elérhetővé válik a koronavírus elleni vakcina az 5 év alatti gyermekek számára, a Pfizer-BioNTech gyógyszergyárak ugyanis a kiszivárgott információk szerint a héten benyújtják a hatósághoz a szükséges dokumentációt.