2022. február 17. csütörtök

febr. 17
19:36
A chiphiány már a lízingpiacon is megjelent (Privátbankár)
Több mint 726 milliárd forintot tett ki a finanszírozott összeg a magyar lízingpiacon 2021-ben.
febr. 17
19:36
Felemás eredményekkel zárt tavaly a lízingpiac (Adózóna)
Több mint 726 milliárd forintot tett ki a finanszírozott összeg a magyar lízingpiacon 2021-ben, ami 14 százalékos bővülés az egy évvel korábbihoz képest, a szerződések száma ugyanakkor a 2017-es szint alá csökkent, ez egyebek mellett a chiphiánnyal és az autók drágulásával magyarázható – mondta a Magyar Lízingszövetség elnöke a szervezet csütörtöki
febr. 17
19:36
Gyengült estére a forint (ProfitLine)
Gyengült csütörtökön a forint a bankközi devizapiacon; 0,4 százalékkal az euróval, 0,3 százalékkal a dollárral és 0,5 százalékkal a svájci frankkal szemben.
febr. 17
19:36
Borsos áron adják London legkisebb lakását (vg.hu)
Az eladásra kínált ingatlan mindössze 7 négyzetméter.
febr. 17
19:36
Akár évi 10 milliós kiadást jelenthet, ha a gyerek külföldi egyetemen tanul (KKV Magazin)
Pandémia ide vagy oda, évente kb. 15 ezer magyar diák dönt úgy, hogy a felsőoktatási tanulmányait inkább egy külföldi intézményben kezdi meg, és egyre több példa bizonyítja, hogy ma már nem elérhetetlen álom a külföldön szerzett diploma. A költségekre viszont érdemes mihamarabb felkészülni, mert az utazás, a lakhatás, a tandíj és az egyéb rejtett k
febr. 17
19:42
Gyengült a forint (vg.hu)
.
febr. 17
19:54
Ilyen felvonó még sehol sincs Magyarországon (Portfolio)
A 3-as metró Kálvin tér, Corvin-negyed és Semmelweis Klinikák állomásain májusban nyílnak meg a ferdepályás felvonók - közölte a BKV Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
febr. 17
19:54
Pozitív lett Pekingben a magyar olimpikon PCR-tesztje, nem léphet jégre (vg.hu)
.
febr. 17
20:06
Terroristák menedékévé válhat Mali (vg.hu)
Franciaország kivonja csapatait az országból, ami destabilizálja az afrikai Száhel-övezetet.
febr. 17
20:12
Lecsapott a Nébih egy édesipari üzemre (ProfitLine)
Felfüggesztette egy fővárosi édesipari üzem működését a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), miután a hivatal szakemberei súlyos higiéniai hiányosságokat tártak fel az üzem helyszíni ellenőrzésénél; az eljárás és a bírság megállapítása folyamatban van - közölte a Nébih csütörtökön az MTI-vel.
febr. 17
20:12
Duplázódó családi pótlék, minimálnyugdíj-emelés, ingyenes magánegészségügy - Ezt ígéri Márki-Zay Péter (Portfolio)
Országértékelő rendezvényt tartott az ellenzéki összefogás, ahol Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt konkrét intézkedéseket is elárult arra az esetre, ha nyernek az április 3-i parlamenti választásokon.
febr. 17
20:12
Három éves csúcson az amerikai jelzáloghitel-kamatok (vg.hu)
.
febr. 17
20:12
Mikor gyanakodjunk adathalász kísérletre? (Üzletem)
Az adathalász támadásoknak Magyarországon is kiemelt célcsoportját jelentik a banki ügyfelek, ezért a CIB Bank szakértői a legfontosabb kérdésekre adott válaszokkal segítik az eligazodást ebben a témakörben.
febr. 17
20:18
Ez a 7 növény biztosítja otthonod számára a tiszta levegőt (Agroinform)
Ezekre a növényekre nyugodtan rábízhatod otthonodat, hiszen segítenek megtisztítani annak levegőjét.
febr. 17
20:18
Hongkong teljes Covid-tesztre készül (vg.hu)
Márciustól mind a 7,4 millió lakost letesztelnék, mert a város omikron spirálba került.
febr. 17
20:20
Kriptobányász csipet dob piacra az Intel (vg.hu)
A kriptoeszközök árának robbanását az amerikai csipgyártó is igyekszik meglovagolni, így újabb fegyverkezési verseny törhet ki a kriptobányászok között.
febr. 17
20:42
Rekordszintű nyereséget jelentett az Airbus (Adózóna)
Az Airbus repülőgépgyártó rekordnyereségről jelentett a tavalyi évről, miután az előző évben veszteséges volt.
febr. 17
20:42
Német vadászgépek érkeztek Romániába (vg.hu)
Megerősített járőrszolgálatot végeznek a NATO keleti szárnyának légterében a következő három héten.
febr. 17
20:48
Rengeteg háztartás maradt áram nélkül Csehországban (ProfitLine)
Mintegy százezer háztartás volt áram nélkül csütörtök reggel Csehországban az országon átvonuló rendkívül erős szélvihar miatt. Fennakadások vannak a vasúti és a közúti közlekedésben, megnőtt a balesetek száma is - jelentette a rendőrség.
febr. 17
20:48
Figyelmeztetést adtak ki: ezeken a helyeken egyetlen utasbiztosítás sem működik (Pénzcentrum)
Egyetlen biztosítónál sem lehet utasbiztosítást kötni garantáltan kockázatos országokba, például olyanokba, amelyeket akár egy esetleges háború vagy fegyveres zavargások miatt veszélyesnek minősít a Külügyminisztérium - figyelmeztetnek szakértők.
febr. 17
20:48
Zsoldosok a munkaerőpiacon! (KKV Magazin)
Ma Magyarországon a regisztrált munkanélküliek száma  nagyjából 300.000 fő, ami a teljes lakosságnak csupán a 3%-a. Ez meglehetősen alacsony szám és még folyamatosan csökken is. A foglalkoztatottak száma magas és a felvevő piac igénye továbbra is nagy. A gazdaság fellendülésben van, ami automatikusan magával hozott egy nagyobb mennyiségű munkaerőig
febr. 17
21:00
Csak a gyerekeit akarta nevelni, de egy egész várost lekapcsolt az internetről a francia apuka (vg.hu)
Akár hat hónapot is kaphat, emellett jelentős pénzbírságra kell számítania.
febr. 17
21:00
Itt a lista: ezekért jár tiltás az Instagramon a cégeknek is (Üzletem)
Az Instagram erős, stabilan növekvő platform, 2023-ra várhatóan eléri az 1,2 milliárd felhasználót. A vállalkozások, márkák számára még mindig óriási lehetőség rejlik ebben a közösségi média oldalban. Ám üzleti és egyéni felhasználás során is könnyedén kerülhet az oldalad tiltásra.
febr. 17
21:06
Biden üzenete tett keresztbe az amerikai részvényeknek (Portfolio)
Az orosz-ukrán feszültségekre az amerikai tőzsdéket is megütötték a nyitásban, az irányadó indexek 1 százalék feletti esésekkel kezdték a kereskedést. Biden beszédét követően pedig még nagyobb lett a feszültség a piacokon.
febr. 17
21:06
Budapestre jutott a legtöbb szja-visszatérítés (vg.hu)
A főváros után Pest megye következik a listán, amelyet Tóth István polgármester osztott meg közösségi oldalán.
febr. 17
21:12
Tavaly a megtermelt villamos energia több mint fele származott karbonsemleges forrásból (ProfitLine)
A hazai bruttó villamosenergia-termelés 35 805 gigawattóra (GWh) volt tavaly, ami 2,5 százalékkal több az előző évihez képest. A megtermelt villamos energia 63,8 százaléka karbonsemleges forrásból származott, a teljes bruttó termelésben a napenergia aránya 10,6 százalék volt - derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh) első
febr. 17
21:18
Sokkoló, ami ezekkel a hitelekkel történik Magyarországon: óriási a bizonytalanság a járvány miatt (Pénzcentrum)
Tavaly több mint 726 milliárd forintot tett ki a finanszírozott összeg a magyar lízingpiacon, ami 14 százalékos pluszt jelent az egy évvel korábbi, járvány miatti gyengébb évhez képest. Noha a két számjegyű bővüléssel elégedettek a lízingpiaci szereplők, a szerződések száma rosszul alakult, összességében a 2017-es szint alá csökkent, ami külső tény
febr. 17
21:18
Blinken: Moszkva napokon belül indítja az ukrajnai inváziót (vg.hu)
Moszkva kitalálhat valamilyen okot a támadás megindítására.
febr. 17
21:30
Nyolcszázezer már nem elég egy kamionsofőrnek (vg.hu)
Nincsenek könnyű helyzetben a magyar fuvarozó cégek.
febr. 17
21:36
Csúcsárat várnak a világ legnagyobb kék gyémántjáért (Adózóna)
Legalább 48 millió dolláros rekordárat remél a Sotheby's a világ legnagyobb kék gyémántjáért egy áprilisi hongkongi árverésen.
febr. 17
21:36
Benzinkutak a csőd szélén (Portfolio)
A benzinárstop a csőd szélére sodorhatja a kisebb kutakat és közben az esetleges üzemeltetés-átadás körül is sok a kérdőjel. A Mol kiskereskedelmi igazgatója azt mondta az ATV Híradónak: csak a veszélyhelyzet végéig veszik át azoktól az üzemeltetést, ahol erre szükség van.
febr. 17
22:06
Bírósági ítélet kötelezi Trumpot az együttműködésre (vg.hu)
A Trump Organization ügyeit vizsgálják a hatóságok.
febr. 17
22:30
Jelentősen gyengültek az amerikai tőzsdék (ProfitLine)
Jelentős gyengüléssel zártak csütörtökön a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
febr. 17
22:36
800 kiló dohánnyal buktak le Nyíregyházán (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai 353 kilogramm vágott és 440 kilogramm szárított leveles dohányt foglaltak le Nyíregyházán – közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
febr. 17
22:36
Mínuszban zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói (vg.hu)
.
febr. 17
22:48
Megemelt összegben értékesített tízéves zöld kötvényt az ÁKK (ProfitLine)
A meghirdetettnél 6,5 milliárd forinttal nagyobb összegben, 21,5 milliárd forintért értékesített tízéves zöld kötvényt csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
febr. 17
22:48
Elromlott a hangulat a tengerentúli börzéken (hirado.hu)
A technológiai papírok tömörítő Nasdaq közel 3 százalékkal került lejjebb.
febr. 17
23:30
Pattanásig feszült a helyzet megint az orosz-ukrán fronton - Betett ez az amerikai részvényeknek is (Portfolio)
Az orosz-ukrán feszültségekre az amerikai tőzsdéket is megütötték a nyitásban, az irányadó indexek 1 százalék feletti esésekkel kezdték a kereskedést. Biden beszédét követően pedig még nagyobb lett a feszültség a piacokon.
febr. 17
23:48
Csökkent az új autók forgalomba helyezése az EU-ban (ProfitLine)
Még soha nem helyeztek forgalomba olyan kevés új autót januárban az Európai Unióban, mint az idén.

Keresés