Lakatos Zsófiát beválasztották a World Communications Forum Association globális tanácsadó testületébe. Ez a szervezet rendezi többek között a Davosi Világkommunikációs Fórumot. A szakember tavaly elnyerte a Magyar PR Szövetség Örökös Tagja címet. Lakatos Zsófia, a Magyar PR Szövetség korábbi elnöke több mint 20 éve dolgozik pr-szakemberként. A Kül
A Ripple blokklánc technológiai óriás összefogott a brit Modulr céggel, az Egyesült Királyság és Európa, valamint a világ többi része között megvalósuló határokon átlépő fizetések akadálymentesítésének megvalósítása érdekében.
Indexemelkedéssel indult a kereskedés szerdán az európai értékpapírpiacokon. A Stoxx Europe 600 index 0,61 százalékkal emelkedett kezdéskor, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,41 százalékkal erősödött.
Futótűzként terjed a hír az alapkezelői piacon, hogy az OTP Supra, Magyarország legnagyobb abszolút hozamú alapjának portfóliómenedzsere, Szalma Csaba munkaviszonya tegnap megszűnt az OTP Alapkezelőnél. Az alapkezelő is kiadott egy szűk szavú közleményt az üggyel kapcsolatban.
Az energiaárak és a bérek gyors növekedése miatt megjelent az infláció réme. Az infláció letöréséhez egyes jegybankok már elkezdték, mások pedig most fogják emelni a kamatokat. Ez pedig elméletileg az M&A piacra is hatással lehet, ám ellentétes erők feszülnek egymásnak.
A visszakapott összeg felét, mintegy 300 milliárdot tennék félre a szülők a február közepéig megérkező szja-visszatérítésből, a másik felének a nagy részét pedig már nyárra elköltenék – közölte felmérésének friss eredményét az OTP Bank és a Groupama Biztosító. A megtakarítók több mint fele készpénzben vagy folyószámlán tartja majd a visszakapott ös
Az illegális migránsok kiszűrésére alkalmas, elektromágneses technológia egy szlovák cég fejlesztése. A csanádpalotai határátkelőnél tartott háromnapos teszt a Rendészettudományi Kar Határrendészeti Tanszék, valamint az Innovációs és Technológiai Iroda tervezésében és szervezésében valósult meg.
Több mint 53 ezer teljes önvezetésre képest autót kell visszahívnia a Teslának, mert azok direkt úgy lettek programozva, hogy bizonyos esetekben figyelmen kívül hagyják a stoptáblákat.
A befektetők félresöpörték az omikron variáns hatásával kapcsolatos aggodalmakat, és az utolsó negyedév az európai ingatlanpiacok számára 2021 egyik legerősebb negyedévévé vált, a főbb piacok pedig rekordközeli kereskedési volumeneket regisztráltak – derül ki a Colliers által közzétett, Európára, a Közel-Keletre és Afrikára (EMEA) vonatkozó legfris
A Nagyvállalati Beruházási Támogatási Program keretében a kormány a Hungerit Zrt. több mint 2 milliárd forint értékű fejlesztéséhez 1 milliárd forintos támogatást nyújtott - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Pénzt nem kímélve felgyorsítja az elektromos átállás folyamatát a General Motors (GM), amely inkább a jövőbe fektet, mint hogy a befektetők zsebét tömje meg és közben lemaradjon az innovációs versenyben.
2021 szeptemberétől a vezető utazási technológiai vállalat, a cseh Kiwi.com sajtókommunikációját, illetve tartalommenedzsment feladatait is a Próbakő Kommunikáció csapata látja el.A Kiwi.com tavaly számos európai országban bővítette hálózatát PR és tartalommenedzsment terén, hogy helyi tartalommal tudják ellátni utazóikat. Magyarországon a meghívás
Egy most publikált felmérés szerint 300 milliárd forintot félretennének a szülők a februárban kiutalt adóvisszatérítésből. Ugyanakkor sokan számolnak azzal is, hogy ezt a pénzt elköltik.
Az Európai Bizottság uniós digitális Covid-igazolvánnyal kapcsolatos, tavaly decemberben elfogadott szabályai idén február elsején léptek hatályba. Januárban a Bizottság emellett ajánlást fogalmazott meg a pandémia miatt hozott, utazással kapcsolatos intézkedésekről, olvasható az Európai Tanács és az EU Tanácsának hivatalos honlapján.
A Kata eddigi talán legnagyobb változása volt a tavalyi évben bevezetett hárommillió forintos értékhatár, ami akkor kap szerepet, ha egy vevő részére ennél nagyobb összeget számlázott a kisadózó. Az ezt meghaladó összegek után a vevő, külföldi vevő esetén pedig a kisadózó fizet 40%-os különadót. Az első forinttól kezdve különadót kell fizetni továb
Gyakran hangzik el az előadásainkon, hogy egy-egy részvényben éppen akkumuláció zajlik, vagy zajlott valamely napokon. Általában ezt egy nagyon pozitív jelként szoktuk felhozni a következő napok, hetek, vagy akár hónapok árfolyamalakulása kapcsán. De mit is jelent pontosan az, hogy akkumuláció? Honnan lehet felismerni? Mikor számít erős, és mikor m
Az elmúlt időszakban az éves áremelkedés, azaz az infláció igen magas szintre emelkedett: 2021-ben a fogyasztói árindex szintje 5,1 százalék volt. Ráadásul az idei évben sem várják a szakértők az áremelkedés érdemi csökkenését. A magas infláció miatt a kölcsönök kamata is elkezdett emelkedni, de nem csak a hitelpiacot rendezi át az áremelkedés mért
Történelmi rekordszintet törtek át a budapesti átlagos négyzetméterárak az új lakások piacán. Idén januárban négyzetméterenként több mint 1 millió forintot kértek az eladók, amire korábban nem volt példa, egyben jelentős, 17 százalékos drágulásnak felel meg. Már csak 11 olyan budapesti kerület van, ahol 1 millió forintnál olcsóbbak az átlagos négyz
Az omikron a nem megfelelően vagy oltatlanok körében arat jobban - mondta a Rádió1-en Kemenesi Gábor virológus, aki szerint a biztonságot az oltások adják, mivel azok 99 százalékban megmentenek a haláltól. A szakértő úgy véli, hogy nem kizárt, hogy a jövőben az alapimmunizációhoz három oltásra lesz majd szükség.
A Refinitiv, a világ egyik legnagyobb pénzügyi adatszolgáltatója által összeállított ranglista szerint a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. 2021-ben a második legpontosabb becslést készítette az elemzőintézetek közül a magyar gazdaság és a közép-kelet-európai régió devizapiaci folyamataira vonatkozóan.
Simon Zsolt, a TV2 Csoport volt társtulajdonosa, International Head of Marketplace pozícióban folytatja karrierjét a Webshippy-nél. Az ismert szakember 25 évet töltött el a reklám-, és médiaiparban, a kilencvenes években részese volt a hazai médiaügynökségi piac formálódásának. Megalapította, majd tíz évig vezette Magyarország legnagyobb multinacio
A KATA eddigi talán legnagyobb változása volt a tavalyi évben bevezetett hárommillió forintos értékhatár, ami akkor kap szerepet, ha egy vevő részére ennél nagyobb összeget számlázott a kisadózó. Az ezt meghaladó összegek után a vevő, külföldi vevő esetén pedig a kisadózó fizet 40%-os különadót.
A hazai lakosság elsöprő többsége, 90 százaléka tud arról, hogy a gyermekes szülők idén visszatérítést kapnak a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadójukból. A Groupama Biztosító és az OTP Bank megrendelésére készített országos reprezentatív kutatásban* a válaszadók harmada mondta azt, hogy tudomása szerint ő vagy szülőtársa jogosult a kedvezmén
Futótűzként terjed a hír az alapkezelői piacon, hogy az OTP Supra, Magyarország legnagyobb abszolút hozamú alapjának portfóliómenedzsere, Szalma Csaba munkaviszonya tegnap megszűnt az OTP Alapkezelőnél. Az alapkezelő is kiadott egy szűk szavú közleményt az üggyel kapcsolatban.
Féloldalas helyreállás jellemezte a lakossági hitelpiac 2021-es évét a Bank360 gyorsértékékelése alapján. A két évvel ezelőtti válságban is talpon maradó lakáshitelek valósággal kirobbantak tavaly az MNB friss adatai szerint, a személyi kölcsönök és babaváró statisztikák azonban kevésbé mutatnak erős hitelpiacot.
Először rendezték meg a Padel by Night sporteseményt a Premier Padel Parkban Budapesten, a Feneketlen tónál a múlt hétvégén. Az éjszakai eseményre közel 100-an érkeztek, ahol ezúttal verseny helyett jó hangulatú rendezvényen játszhattak, falatozhattak és ismerkedhettek egymással a résztvevők. A Padel egyre népszerűbb Magyarországon. Négy éve indult