A várakozásoknak megfelelően az előző hetivel megegyező 4,30 százalékos kamattal hirdette meg az egyhetes betéti tenderét csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
A cseh jegybanki tanács 0,75 százalékponttal 4,5 százalékra emelte az alapkamatot - közölte csütörtökön Markéta Fischerová, a jegybank szóvivője. A lépés a várakozásokkal megegyező mértékű szigorítást jelent, érdekessége, hogy ezzel a cseh irányadó ráta újra a magyar fölé emelkedett.
A Magyar Nemzeti Bank (Mnb) a továbbiakban nem tartja szükségesnek a biztosítók osztalékfizetési korlátjának fenntartását, az osztalékok mértékénél viszont figyelembe kell venni a jegybank tőkepuffer fenntartására vonatkozó ajánlását és a változó
Az Európában kialakult energiaár-sokk okainak feltáráshoz nem elégséges önmagában csak a villamosenergia-piaci modellek vizsgálata, hanem az is elengedhetetlen, hogy az európai földgázpiac sérülékenységének szerkezeti okait is feltárják a hatóságok – hangsúlyozta Ságvári Pál, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) nemzetközi kapc
Újabb jó hír a gyermeket nevelő családoknak, hogy a Babakötvény kamata minden eddiginél magasabbra, 8,1 százalékra emelkedett februártól - írta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook oldalára felkerült posztjában csütörtökön.
Az MNB a továbbiakban nem tartja szükségesnek a biztosítók osztalékfizetési korlátjának fenntartását – derül ki a jegybank honlapjáról. Az osztalékok mértékénél viszont figyelembe kell venni a jegybank volatilitási tőkepuffer fenntartására vonatkozó ajánlását, s a változó hozamkörnyezetnek a tőkére gyakorolt hatását is – közölte az MNB friss vezető
Kollaboráció, új technológiák, agilitás: az IBM Client Engineering első kézből nyújt új, innovatív megközelítést a meglévő üzleti problémákra. Az OTP bolgár leánybankja az elsők között vehetett részt a programban. Egy év alatt nyolcszorosára nőtt az igény az IBM Client Engineering agilis fejlesztési módszertanára
Októberig biztosan nem oldják fel teljesen Új-Zélandon a koronavírus-járvány miatt elrendelt határzárat - jelentette be az ország miniszterelnöke csütörtökön.
Az év elején a kulturális intézmények mindig izgalmas új kiállításokkal készülnek a látogatók számára. Következő kiállításajánlónkban most ezekre a közelmúltban megnyílt tárlatokra szeretnénk felhívni a figyelmet, amelyek garantáltan kellemes időtöltést biztosítanak minden érdeklődő számára. Mindemellett pár olyan kiállítást is meg szeretnénk említ
Európában egyelőre csak bizonyos országokban lehet hozzájutni a Nunhems harminc évnyi nemesítői munkájának eredményeként piacra dobott átütő újdonsághoz, de ha jó fogadtatásra talál, akkor a következő évtől szélesebb körben is elérhető lesz, ígérik.
Frissítette Masterplast-modelljét az MKB elemzője a vállalat január 18-i befektetői konferenciájára reagálva, amelyen a cég menedzsmentje bemutatta középtávú stratégiáját és közzétette eredményvárakozásait. Az MKB jelentősen megemelte a részvényekre vonatkozó célárát, az új egyéves célár 6394 forint, ami a jelenlegi árfolyamhoz képest közel 54 száz
A Monzo digitális bank az alkalmazottak munka és magánélet egyensúlyát szeretné biztosítani azáltal, hogy a több mint négy éve nála dolgozó alkalmazottak számára biztosítja a 3 hónapos fizetett szabadságot.
Az Európai Unió már régóta a célkeresztjében tartja a holdingtársaságat és az egyéb, ún. „postafiók társaságokat”, amelyek valós gazdasági jelenlét nélkül főként passzív jövedelmeket szednek be. Az Európai Bizottság december 22-én, egyfajta karácsonyi ajándékként közzétett irányelv-tervezete ezt a folyamatot teljesítheti be. A Jalsovszky Ügyvédi Ir
Minden eddigi csúcsot megdöntött az idén januári áramfogyasztás – derült ki a frissen közzétett adatokból. A tavaly decemberi is dobogós helyet kaphat.
Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy a koronavírus-járvány terjedése miatt egy évvel, 2023. június 30-ig hosszabbítsák meg az európai uniós digitális Covid-igazolványokról szóló rendelet hatályát - közölte csütörtökön az EU brüsszeli végrehajtó testülete.
Itthon 241 ezer gazda csaknem 5 millió hektár mezőgazdasági területet művel. A felmérés szerint egyre inkább koncentrálódik a magyar mezőgazdaság, jelentősen csökkent a kisgazdaságok és gyarapodik a nagyok aránya.
A BÉT oldalán olvasható, hogy a Budapesti Értéktőzsde a Kartonpack névre szóló, dematerializált törzsrészvényeit 2022. február 11-el törli a terméklistáról. A részvények utolsó kereskedési napja: 2022. február 7.
241 ezer gazdaság működött hazánkban 2020-ban; a gazdák összesen mintegy 4 millió 922 ezer hektár mezőgazdasági területet műveltek. A fő mezőgazdasági haszonállatok darabszámában 2010 óta ellentétes folyamatok játszódtak le.
A lengyel legfelsőbb bíróság - Európai Unió által kifogásolt - fegyelmi kamarájának megszüntetését előirányzó törvénytervezetet nyújt be a parlamentben Andrzej Duda lengyel elnök. A politikus ezt rendkívüli sajtóértekezletén jelentette be.
A másfél évvel ezelőtti tavaszi-nyári időszak mélypontjához képest már érezhetően kevésbé aggódnak a hazai munkavállalók a mostani állásuk esetleges elvesztése miatt. Emellett az erősödő optimizmust az is alátámasztja, hogy továbbra is rekordmagas pontszámon áll körükben az új elhelyezkedés esélyével kapcsolatos percepció, derül ki a BNP Paribas Ca
Lehetővé vált a korábban meghozott korlátozó intézkedések enyhítése Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyében, mivel az elmúlt hetekben jelentősen csökkent a madárinfluenza-kitörések száma, olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján. A hivatal mindkét megyében feloldotta a védőkörzetek nagy részét. Emellett a felügyeleti
Újabb jó hír a gyermeket nevelő családoknak, hogy a Babakötvény kamata minden eddiginél magasabbra, 8,1 százalékra emelkedett februártól - írta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook oldalára felkerült posztjában csütörtökön.
Az amerikai tőzsdék esnek csütörtökön, miután a befektetők rövid ideig újból fellángoló optimizmusa a nagy technológiai nevekkel irányába hamar a visszájára fordult, miután a Facebook anyavállalata, a Meta Platforms kiábrándító negyedéves eredményekről számolt be, melynek hatásra beszakadt a részvény árfolyama, és több szektortársat is magával ránt
Nagy István agrárminiszter a Facebook-oldalán jelentette be, hogy megszakítja amerikai útját, és hazautazik a hazai víziszárnyas ágazatban kialakult aggasztó helyzet miatt.
Gépbeszerzés a tervezéstől az after sales-ig: szakértők rántották le a leplet a magyarok gépbeszerzési rutinjairól. Hogyan tudnak ehhez alkalmazkodni a kereskedők és a gépgyártók?
Tudatos munkával, precíz tervezéssel jelentősen megnövelték a gazdaság tejtermelését. Az üszőket zömmel felnevelik, a bikákat eladják, a takarmány egy részét maguknak termelik. Csongrád-Csanád megyében, a fábiánsebestyéni Kinizsi Zrt.-nél jártunk.
A legfrissebb adatok szerint soha nem fogyasztott még annyi áramot egy hónap alatt Magyarország, mint idén januárban, a fogyasztás elérte a 4470,9 gigawattórát (GWh) - tette közzé a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. a honlapján csütörtökön.
Változékony idő várható a hétvégén: napsütésre és csapadékra is készülni kell. Helyenként plusz 10 Celsius-foknál is melegebb lesz, de olykor ismét megerősödhet a szél
Az előzetes értéknél egy kissé jobb lett az amerikai szolgáltatóipar januári teljesítménye a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet felmérésében, de így is másfél éve a leggyengébb növekedést mutatta. Hasonlóképpen alakult a kompozit BMI index alapján a teljes gazdaság teljesítménye is.
A Csendes-óceánba zuhan 2030 után a Nemzetközi Űrállomás (ISS) a többi leselejtezett műhold és űrszemét mellé - közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).
A kamatemelés eddig jórészt elkerülte a személyi kölcsönöket, februárban azonban bepótolták a bankok az elmaradást. 8 banknál is drágábban lehet elérni a személyi hiteleket februártól, a kamatemelés mértéke átlagosan 2,35%, de akadt olyan bank is, amelynél 4,99 százalékkal emelkedtek a költségek egy hónap alatt – hívta fel a figyelmet a Bankmonitor
A kamatemelés eddig jórészt elkerülte a személyi kölcsönöket, februárban azonban bepótolták a bankok az elmaradást. 8 banknál is drágábban lehet elérni a személyi hiteleket februártól, a kamatemelés mértéke átlagosan 2,35%, de akadt olyan bank is, amelynél 4,99 százalékkal emelkedtek a költségek egy hónap alatt.
Átadták a HelloParks Maglód első, 46 000 négyzetméteres raktárcsarnokát: a 6 hónap alatt felépített létesítmény a csatlakozó út- és közműrendszerrel együtt mintegy 50 millió euró értékű beruházás révén valósult meg. Az első ütem több mint 80%-os kiadottsággal működik és megkezdődött a következő ütem 45 000 négyzetméteres csarnokának (MG3) előkészít
Már csak rövid távra terveznek a fogyasztási cikkeket előállító vállalatok, hogy követni tudják a vevők hirtelen és kiszámíthatatlanul változó igényeit - mutat rá az EY és az MIT közös, 370 iparági vezető bevonásával készült nemzetközi kutatása.
CSOK, falusi CSOK, babaváró hitel és támogatás, hitelelengedés, illetékmentesség, áfa-visszaigénylés, otthonfelújítási támogatás, autóvásárlási támogatás, zöldhitel, CSOK-hitel: ismerősen csengenek ezek a fogalmak a gyermekesek számára, de vajon milyen szabályokkal igényelhetők a milliós nagyságrendű, akár vissza nem térítendő támogatások 2022-ben?
Az elemzők többségének pozitív meglepetést hozott a kiskereskedelem tavaly év végi élénkülése, és az idei évben még nagyobb növekedésre számítanak, a jövedelmek rendkívüli emelkedése és a tavaly év eleji alacsony bázis miatt.
A Csendes-óceánba zuhan 2030 után a Nemzetközi Űrállomás (ISS) a többi leselejtezett műhold és űrszemét mellé - közölte az amerikai űrkutatási hivatal.
Váratlan politikai döntések, vagy régiós (például fegyveres) konfliktusok szinte mindig hatással vannak a devizák árfolyamaira. Azok a vállalatok, akik külföldről szerzik be áruikat, vagy külföldi devizában számláznak, ilyenkor nagyobb kockázattal szembesülnek, érdemes tehát ezen kiugró események hatása ellen védekezniük. Az árfolyamkockázat minima