Új irányelveket adott ki a CDC amerikai járványügyi hatóság a gyenge immunrendszerrel rendelkezők számára: a korábbi 5 hónap helyett már 3 hónap után ajánlják nekik a negyedik oltást - írja az ABC
A Wyke Farms brit sajtgyártó megalkotta a világ első olyan sajtját, amely megkapta a klímasemleges minősítést. De mielőtt hozzáláttak volna a sajtkészítéshez, teljesen átalakították a gazdálkodásukat.
Galambos Lajos árulja otthonát, a családi birtokot, már meg is hirdette az ingatlant. 10 millió eurót szeretne kapni a 2000 négyzetméteres, 30 szobás kúriáért.
Rekord mértékű, 11 százalékos átlagos árbevétel emelkedésre számítanak a mikro-, kis- és középvállalkozások idén - derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb eredményeiből. A legnagyobb növekedésre méret tekintetében a mikrocégek, szektor szerinti bontásban pedig az iparban és az építőiparban számítanak. A magas infláció miatt azonban reálértéken
Egy több napos hír jelent meg tévesen a külföldi és ennek nyomán a magyar médiában is ma a koronavírus elleni oltások halálozással szembeni hatékonyságáról a delta hullám késői szakaszára vonatkozóan, ezért érdemes tisztázni a számokat.
A két szervezetnél a tisztújítással kapcsolatos előkészületek kezdetét jelzi, hogy felajánlotta lemondását a Magyar Kacsaszövetség és Magyar Lúdszövetség intézőbizottsága.
Megtorpant a koronavírus örökítőanyag-koncentrációjának emelkedése a szennyvizekben, minden megfigyelt városban magas szinten stagnál - közölte a Tisztifőorvos Facebook-oldala. A szennyvízadatok összhangban vannak tehát azzal a megállapításunkkal, hogy az esetszámok alapján a múlt héten tetőzhetett a járvány Magyarországon.
A Groupama biztosítóhoz januárban félmilliárd forintot meghaladó értékben érkezett lakásbiztosítási kárbejelentés, mely több mint 60 százaléka a tavalyi egész évi 810 millió forintos viharral kapcsolatos kárkifizetéseknek. Az eddig beérkezett ötezer lakossági kárbejelentés még most is naponta több százzal emelkedik.
2023 közepéig a magyar hatóságok megszüntetik az MNB alapítványait - derül ki az Eurostat dokumentumából. Az Európai Unió statisztikai hivatalának látogatási jegyzőkönyvéből az is kiviláglik, hogy mindez nem is új terv: valójában már 2020 végére ígértük az időközben egy egységbe összevont alapítványok állami körbe való visszasorolását, ám ez a pand
Egy csoport nagyobb kriptós cég – köztük a Circle, az Anchorage Digital és a Huobi Global – összefogott, hogy elejét vegyék a piaci manipulációs tevékenységeknek és ezáltal bizalmat teremtsenek a szárnyaló digitális eszközpiacon.
Az elmúlt hónapokban számos alkalommal foglalkoztunk az üzemanyagárak alakulásával, ahogy arról is gyakran írtunk, hogy a megdrágult benzin milyen hatással volt a fogyasztásra. Most az is kiderült, hogy az árstopot követően nőtt-e a tankolási kedv.
Hétfőtől május 31-ig valamennyi hazai Tesco áruházban elfogadják fizetőeszközként az OTP, az MKB, valamint a K&H által kibocsátott SZÉP-kártyákat hideg élelmiszer vásárlására. A SZÉP-kártya bármelyik zsebéből, tehát nem csak a vendéglátásról, hanem a szálláshely, illetve a szabadidő alszámláról is vásárolhatók élelmiszerek, az alkohol kivételével -
Oroszországban január 10-e óta először fordult elő, hogy egy nap alatt kevesebb fertőzöttet azonosítottak az országban, mint egy nappal korábban, a halálos áldozatok száma pedig a június végi szintre csökkent - derült ki az orosz operatív törzs hétfőn közzétett adataiból.
Az Arany Málna-díj nyerteseit március 26-án osztják ki, jelöltek nevét hétfőn tették közzé. A győztesek aranyfestékkel lefújt, málnaszemet ábrázoló szobrot kapnak trófeaként az évente megrendezett ceremónián.
A gyerekek online térben való tájékozódását segíti a Keress rá! sorozat, melynek epizódjai a február 8-i nemzetközi Biztonságos Internet Napon a Da Vinci TV-csatornán egész nap, a Da Vinci Kids alkalmazásban pedig digitálisan bármikor elérhetők. A sorozat a Telekom Videotékában és a Telekom TVGO alkalmazáson keresztül is ingyenesen megtekinthető, v
Nagyon furcsa a Gazprom viselkedése, amely a megugró gázkereslet és magas árak mellett sem töri magát, hogy több gázt adjon el Európában, így egyre inkább úgy tűnik, hogy a Kreml politikai nyomásgyakorlásra használja a gázszállításokat – jelentette ki egy hétfői brüsszeli gazdasági konferencián Ursula von der Leyen. Az Európai Bizottság elnöke emia
Az ötödik héten (január 31 – február 6.) mindhárom kiemelt korcsoportban (A18-59, A18-49, A4+) a Sztárban Sztár végzett a nézettségi toplisták élén – adta hírül a médiacég közleménye. A nyolcadik évad első adása, február hatodikán, vasárnap este 882 ezres átlag nézőszámot ért el (AMR) a teljes lakosság körében, amihez 19,9%-os közönségarány (Share)
A republikánus szavazók még mindig erősen kötődnek Trumphoz, de már nem olyan egységesen, mint az elnöksége idején. A republikánus jelölt legyőzné Bident a 2024-es elnökválasztáson – kivéve, ha ezt a jelöltet Trumpnak hívják. Káncz Csaba jegyzete
Elképesztő károkat okozott a január 30-ai orkán Magyarországon. Egyetlen nap katasztrofális időjárása nyomán közel harmadannyi kárbejelentés futott be a biztosítókhoz, mint a tavalyi teljes – négyhónapos – viharszezonban. A kárösszeg is kirívónak ígérkezik, tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
Kisida Fumio japán miniszterelnök hétfőn bejelentette: előzetes engedélyt adhatnak a Shionogi & Co vállalat szájon át alkalmazható koronavírus-gyógyszerének használatára.
Pénzes Erzsébet, Tam Csilla és Tóth Judit azt remélik, a társadalom lassan megérik rá, hogy ne autósok és biciklisták kasztjába sorolva gondolkodjunk magunkról. Ajánló a Zöld Forbesból.
Romániában a nagyvárosokban csaknem másfélszer akkora a lakosság koronavírus elleni átoltottsága, mint a falvakban, de az agglomerációban a fertőzés is jobban terjed, mint vidéken - derült ki a hatóságok hétfőn közzétett adatsoraiból.
A második legtöbb lakásbiztosítást kezelő biztosítóhoz januárban félmilliárd forintot meghaladó értékben érkezett lakásbiztosítási kárbejelentés, mely több mint 60 százaléka a tavalyi egész évi 810 millió forintos viharral kapcsolatos kárkifizetéseknek. Az eddig beérkezett ötezer lakossági kárbejelentés még most is naponta több százzal emelkedik. A
A végeláthatatlan várólisták egyre többeket kergetnek a magánegészségügybe. A legtöbben nem a bőrfotelért vagy a rövidebb sorban állásért, hanem egyszerűen azért fizetnek magánkórházakban, mert nem akarnak évekig súlyos betegségekkel és napi színű fájdalmakkal élni.
Egy idei felmérés szerint a mezőgazdasági termelők 84 százaléka küzd munkaerőhiánnyal Hollandiában, ezért attól tartanak a virágok, a gyümölcs és a zöldség a földeken marad.
A Magyar Nemzeti Bank 500 ezer forint bírság megfizetésére kötelezte a Duna House Holding Nyrt.-t, mert a cég a november 30-án esedékes jelentését december 2-án tette közzé - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hivatalos honlapján.
Tegnap Indiában vészhelyzeti engedélyt kapott a Szputnik Light egydózisos orosz COVID-19 elleni vakcina - hívta fel a figyelmet Facebook-csoportjában Dobson Szabolcs szakgyógyszerész.
Az MVM és a Gazprom közös tulajdonában lévő, 300 milliárd forintos forgalmú Panrusgáz Zrt. az orosz gáz kizárólagos magyar importőre volt évtizedekig, mégis a jogutód nélküli megszüntetése mellett döntöttek. Gáz persze így is jönni fog.
Több cikkben is foglalkoztunk mostanában a vidéki lakáspiaccal, elsősorban annak okán, hogy a tavalyi évben a lakásárak változásában az olcsóbb kistelepüléseken indult el igazán az áremelkedés. Ennek köszönhetően mostanra több olyan településünk is van, ahol a lakásárak szintje a budapesti árakkal vetekszik. Éppen ezért az OTP Jelzálogbank adatai a