2007. július 26. csütörtök

júl. 26
12:14
Blaire nem vitte magával Schwarzi iPodját (Kripto Akadémia)
Arnold Schwarzenegger iPodja, a kuvaiti emír érméi, a Sri Lanka-i elnök teáskészlete - néhány a sok ajándék közül, amelyet Tony Blair brit kormányfő kapott hivatali ideje alatt, s amelyeket egy kiállítás keretében mutattak be szerdán Londonban.
júl. 26
12:16
Az ügyészség már vizsgálja a Malina Hedvig elleni eljárás törvényességét (Kripto Akadémia)
A nyitrai megyei ügyészség már vizsgálja, vajon törvényes volt-e a rendőrség és az ügyészség eljárása, amikor tavaly szeptemberben leállították a Nyitrán megvert magyar egyetemista, Malina Hedvig támadói után indított nyomozást. Az ügyben egy év múltán talán fordulatot ígérő lépésről csütörtökön számolt be a pozsonyi Pravda. Jaroslav Macek ügyészségi szóvivő jelzése szerint néhány héten belül…
júl. 26
12:18
Tizenkét katona meghalt az aleppói robbanásban (Kripto Akadémia)
Legkevesebb tizenkét katona meghalt és több tucatnyian megsérültek csütörtök reggel, miután robbanás történt az észak-szíriai Aleppo katonai iskolájában - közölték szemtanúk.
júl. 26
12:23
Tizenöt katona meghalt az aleppói robbanásban (Infostart)
Tizenöt katona meghalt és ötvenen megsérültek csütörtök reggel, miután robbanás történt az észak-szíriai Aleppo katonai iskolájában - közölték szemtanúk.
júl. 26
12:39
A szlovák ügyészség már vizsgálja a Malina Hedvig elleni eljárás törvényességét (Infostart)
A nyitrai megyei ügyészség már vizsgálja, vajon törvényes volt-e a rendőrség és a járási ügyészség eljárása, amikor tavaly szeptemberben leállították a Nyitrán megvert magyar egyetemista, Malina Hedvig támadói utáni nyomozást. A pozsonyi Pravda Jaroslav Macek ügyészségi szóvivőt idézte, aki szerint néhány héten belül megállapítást nyerhet, vajon törvényesen járt-e el a járási ügyész akkor, amikor…
júl. 26
13:45
Két halálos áldozata van a görög erdőtüzeknek (Infostart)
Két halálos áldozata van a görögországi Peloponnészoszi-félszigeten napok óta tomboló erdőtüzeknek - közölte csütörtökön a tűzoltóság. Mamúszia településen egy idős férfi, Diakofto faluban pedig egy idős asszony vesztette életét a lángokban. Egy eltűnt asszonyt még keresnek a hatóságok.
júl. 26
13:47
Izraeli jóváhagyással jutott kézifegyverhez a palesztin biztonsági szolgálat (Infostart)
Izraeli jóváhagyással jutottak hozzá csütörtöki sajtójelentés szerint ezer darab M16-os gépkarabélyhoz a palesztin elnök alá tartozó biztonsági szolgálat.
júl. 26
13:57
Minimálbér nélkül nem nyithatja meg a munkaerő-piacát Németország (Infostart)
Az Európai Unió új tagállamainak polgáraira vonatkozó munkavállalási korlátozások feloldása valószínűleg késni fog Németországban, mert a szakszervezetek közölték, hogy csak a minimálbér törvénybefoglalása esetén tartják biztosítottnak a külföldről érkező jelentkezők éhbérért történő foglalkoztatásának kizárását. A minimálbér bevezetését viszont a nagyobbik koalíciós partner elutasítja.
júl. 26
15:21
Jövő tavasszal helyezik üzembe az iráni atomerőművet (Infostart)
Oroszország 2008 elején helyezi üzembe a délnyugati-iráni Busehrben épülő atomerőművet - közölte csütörtökön Szergej Kiszljak orosz külügyminiszter-helyettes.
júl. 26
15:54
Már három halálos áldozata van a görög tüzeknek (Infostart)
Görögországban három halálos áldozata van a Peloponnészoszi-félszigeten napok óta tomboló erdőtüzeknek. A görög hatóságok arról számoltak be, hogy az országban mintegy 100 helyen ég az erdő.
júl. 26
15:56
Késik az iráni atomerőmű átadása (Infostart)
Iránban csúszik az oroszok által épített busheri atomerőmű átadása, de most már nem világos, mennyivel.
júl. 26
17:00
Egyre nagyobb területen ég a Szlovák Paradicsom (Infostart)
Továbbra sem sikerül megfékezni az erdőtüzet a Szlovák Paradicsom nemzeti parkban. A lángok egyre nagyobb területen pusztítanak.
júl. 26
17:19
Menekülnek a turisták Dél-Olaszországból (Infostart)
Az olasz hatóságok tájékoztatása szerint a déli Puglia tartományban tartózkodó mintegy húszezer turistából legkevesebb ötezren utaztak haza az erdőtüzek miatt. A tartomány vezetői ugyanakkor arra kérték a térségbe keszülőket, hogy ne mondják le tervezett nyaralásukat.
júl. 26
21:45
Közös román-magyar tőkealap (Infostart)
Várhatóan októberben zárják le azt a szakmai egyeztetést, amely a kis- és középvállalkozások támogatását szolgáló román-magyar kockázati tőkealap szerkezetének megállapítását tűzte ki célul - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium főosztályvezetője.
júl. 26
22:01
Gyurcsány Ferenc "örömtávirata" a bolgár miniszterelnöknek (Kripto Akadémia)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök táviratban fejezte ki örömét bolgár kollégájának, Szergej Sztanisevnek, hogy visszatérhettek szülőföldjükre több mint nyolc éves líbiai raboskodás után a bolgár egészségügyi dolgozók; erről a Kormányszóvivői Iroda tájékoztatta közleményben kedden az MTI-t. A miniszterelnök hangsúlyozta: a magyar kormány a per kezdetétől fogva hitt a bolgár ápolónők és az orvos…
júl. 26
22:02
Aki jól licitál, részese lehet a repüléstörténeti pillanatnak (Infostart)
Internetes aukción értékesítik a világ legnagyobb utasszállító repülőgépének első útjára szóló jegyeket.
júl. 26
22:03
"A szlovák országos rendőrfőkapitány bejelentése felér egy beismeréssel" (Kripto Akadémia)
A szlovák országos rendőrfőkapitány keddi nyilatkozata beismerés és súlyos kritika Malina Hedvig ügyében - mondta Németh Zsolt az MTI-nek. Az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának fideszes elnöke arra reagált, hogy a szlovák főrendőr lapértesülések szerint elképzelhetőnek tartja, hogy valóban megverték a nyitrai diáklányt.
júl. 26
22:05
461 millió dollár - az Európai Unió mégis tett pénzügyi ígéretet Líbiának (Kripto Akadémia)
Az Európai Unió mégis tett pénzügyi ígéretet Líbiának a bolgár egészségügyi alkalmazottak elengedése fejében - ez tűnik ki abból a jegyzőkönyvből, amelyet Benita Ferrero-Waldner, az EU-bizottság külügyi biztosa és Abdelati al-Obeidi, a líbiai kormány európai ügyekért felelős államtitkára írt alá hétfőn, lehetővé téve az öt ápolónő és az orvos kiszabadulását.
júl. 26
22:07
Négy hegymászó meghalt a Mont Blanc-on (Kripto Akadémia)
Mentőalakulatok kedden megtalálták annak a négy alpinistának a holttestét, akik a Mont Blanc-on, a francia Alpokban tűntek el előző este. A térségre hirtelen lecsapó hó- és szélviharban egyszerre két hegymászó csoport tévedt el hétfőn négyezer méteres magasságban. Az első csoport, amely egy-egy új-zélandi, francia, chilei és brit állampolgárból állt, a 4052 méteres Bionnassay csúcs közelében…
júl. 26
22:09
Kormányfői babaáldás - házasságon kívül (Kripto Akadémia)
Házasságon kívüli fia született kedden délután Prágában Mirek Topolánek cseh miniszterelnöknek, a kormányzó Polgári Demokratikus Párt 52 éves elnökének, aki már nem él feleségével, de nem is vált el tőle. A kisfiú - Nicolas Topolánek - édesanyja Lucie Talmanová (36), a cseh képviselőház polgári demokrata alelnöke. Az orvosi jelentés szerint a kisfiú 51 centiméter hosszú és több mint három…
júl. 26
22:11
Hazájukban hősként fogadták a Líbiából szabadult ápolókat és az orvost (Kripto Akadémia)
A bolgár államfő megkegyelmezett kedden a Líbiában elítélt öt bolgár ápolónőnek és a bolgár állampolgárságot kapott palesztin orvosnak. A hat egészségügyi dolgozó néhány órával korábban érkezett meg Bulgáriába, több mint nyolc évi líbiai fogva tartás után. Líbiában több száz gyerek AIDS-szel való szándékos megfertőzésének vádjával előbb halálra ítélték őket, később életfogytiglani börtönre…
júl. 26
22:13
Litvinyenko-ügy: Putyin gyarmatosító gondolkodással vádolja a briteket (Kripto Akadémia)
A "gyarmatosító gondolkodás csökevényeként" utasította vissza az orosz elnök Nagy-Britanniának azt az igényét, hogy Oroszország adja ki neki az Alekszandr Litvinyenko dezertált orosz állambiztonsági ügynök londoni sugárizotópos megmérgezésével gyanúsított egykori kollégát, Andrej Lugovojt. "Olyan, szerintem hazánkat, népünket sértő követeléseket támasztanak, hogy változtassuk meg az…
júl. 26
22:15
Gyanús anyag miatt kiürítették az ABC News épületét (Kripto Akadémia)
Kiürítették csütörtökön azt a washingtoni épületet, amelyben az ABC News hírtelevízió helyi irodája is van, mert gyanús fehér port tartalmazó borítékot találtak ott, de később kiderült, hogy aszpirinről van szó - közölték a hatóságok. A tűzoltók szóvivője elmondta: nem volt semmilyen írás a borítékon, és nem jelentkezett orvosi panasszal senki, aki érintkezésbe kerülhetett az anyaggal.
júl. 26
22:15
Sorsdöntő szakaszban a tárgyalások a tálibok szerint (Kripto Akadémia)
Sorsdöntő szakaszba jutottak az afganisztáni tálibok által fogva tartott 23 dél-koreai túsz elengedéséről folyó tárgyalások a lázadók szóvivőjének keddi közlése szerint, miközben lejárt az az újabb határidő, amelyet a dél-koreai katonák Afganisztánból való kivonására, illetve az abba való szöuli beleegyezésre megszabtak. A tálibok és az afgán törzsi vezetők közötti tárgyalások nem szakadtak meg,…
júl. 26
22:17
Indonéziában nyoma veszett a Berlitz nyelviskola négy külföldi tanárának (Kripto Akadémia)
Nyoma veszett Indonéziában a Berlitz nyelviskola négy külföldi tanárának, egy amerikai, egy olasz, egy japán és egy szingapúri állampolgárnak - közölte szerdán a jakartai külügyminisztérium. Egyelőre sem a rendőrségen, sem az érintett országok indonéziai diplomáciai képviseletein nem tudják, hol lehet a négy ember; elrabolták őket, vagy egyszerűen még úton vannak a Jáva szigeti nagyvárosból, a…
júl. 26
22:19
Molotov-koktélt dobott a japán védelmi minisztérium épületére egy nacionalista (Kripto Akadémia)
Gyújtópalackot dobott a japán védelmi minisztérium épületére egy japán jobboldali szélsőséges, tiltakozásul amiatt, hogy Kjuma Fumio volt tárcavezető "elkerülhetetlennek" nevezte a Hirosima és Nagaszaki elleni 1945-ös atomtámadást."A Molotov-koktél a minisztériumon belül robbant fel, de senki sem sérült meg" - közölte egy rendőrségi szóvivő, aki elmondta, hogy a támadót egy járókelő…
júl. 26
22:21
Tartani lehet attól, hogy emberrablás áldozata lett egy német újságíró Afganisztánban (Kripto Akadémia)
Tartani lehet attól, hogy Kelet-Afganisztánban emberrablás áldozata lett egy német újságíró és afgán kísérője - jelentették be szerdán Kunar afgán tartományban. A tudósító és a vele lévő afgán tolmács egy olyan faluba igyekeztek, ahol két hete civil áldozatokat követelt egy NATO-légicsapás - közölte Sah Vászi Mangal tartományi szóvivő.
júl. 26
22:22
Újabb merénylet Bagdadban: 21 halott (Kripto Akadémia)
Újabb súlyos merényletet követtek el csütörtökön Bagdadban: a terrorakciónak az első rendőrségi jelentések szerint legkevesebb 21 halottja és 60 sebesültje volt. A robbanószerkezetet parkoló gépkocsiban helyezték el egy piac mellett egy elsősorban síiták lakta kerületben, csúcsidőben. A detonáció következtében egy közeli háromemeletes épület és kilenc gépkocsi is lángba borult.
júl. 26
22:23
Merényletre készülnek repülőgépek ellen (Kripto Akadémia)
Kivételes éberségre szólították fel az amerikai hatóságok a repülőtereken dolgozó biztonságiakat. A Közlekedési Biztonsági hatóság, a TSA úgy értesült, hogy terroristák robbanószerkezeteket próbálnak meg elhelyezni repülőgépek fedélzetén.
júl. 26
22:25
Szabadon engedték az Afganisztánban elrabolt német újságírót (Kripto Akadémia)
Szabadon engedték szerdán Afganisztán keleti részén az előző éjszaka elrabolt német újságírót és afgán kísérőit - közölte Salizi Dídar, Kunár tartomány kormányzója. Kedd éjszaka rabolták el az újságírót és két kísérőjét Kunár tartomány Szangar körzetében. Az újságíró adatokat akart gyűjteni az Afganisztánban állomásozó nemzetközi erők egy bombázásáról, amelynek több civil áldozata volt a szóban…
júl. 26
22:27
Öngyilkos merénylet iraki futball-szurkolók ellen: 11 halott (Kripto Akadémia)
Legkevesebb tizenegy halottja és több mint 30 sebesültje van annak a szerdai bagdadi öngyilkos merényletnek, amelynek célpontja iraki futball-szurkolók voltak - közölték rendőrségi és kórházi illetékesek. A szurkolók a nyugat-bagdadi Manszúr kerület egyik népszerű fagylaltozója mellett ünnepelték Iraknak az Ázsia Kupa elődöntőjében Dél-Korea felett aratott győzelmét, amikor a merénylő egy parkoló…
júl. 26
22:29
Ideggáz elleni szer kecsketejből (Kripto Akadémia)
Genetikailag módosított kecskék tejéből olyan hatóanyagot tudtak kinyerni amerikai kutatók, amely többféle ideggáz hatékony ellenszere. A kutatást az amerikai honvédelmi minisztérium támogatja több mint kétszázmillió dollárral.
júl. 26
22:31
Ismét kimutatták a madárinfluenza-vírus emberre is veszélyes altípusát (Kripto Akadémia)
Egy év után ismét kimutatták a madárinfluenza-vírus emberre is veszélyes H5N1 altípusát a baromfiállományban India északkeleti részén. Újdelhiben az egészségügyi minisztérium illetékese csütörtökön megerősítette az indiai országos virológiai intézet korábbi megállapítását, amely szerint a halálos vírussal fertőződött meg a csirkeállomány a Mianmarral szomszédos kicsiny Manipur államban. Indiából…
júl. 26
22:33
Fél éves börtön fenyegeti a filmsztárt (Kripto Akadémia)
Az inkább botrányairól, mintsem felejthetetlen alakításairól ismert amerikai színésznő, Lindsay Lohan ártatlanságát hangoztatta azután, hogy őrizetbe vették ittas vezetés miatt. Ráadásul kábítószert is találtak nála. Állítása szerint azonban nem fogyasztott drogot. A 21 éves Lohant akár több hónapos börtönbüntetés fenyegeti.
júl. 26
22:35
Blaire nem vitte magával Schwarzi iPodját (Kripto Akadémia)
Arnold Schwarzenegger iPodja, a kuvaiti emír érméi, a Sri Lanka-i elnök teáskészlete - néhány a sok ajándék közül, amelyet Tony Blair brit kormányfő kapott hivatali ideje alatt, s amelyeket egy kiállítás keretében mutattak be szerdán Londonban.
júl. 26
22:37
Az ügyészség már vizsgálja a Malina Hedvig elleni eljárás törvényességét (Kripto Akadémia)
A nyitrai megyei ügyészség már vizsgálja, vajon törvényes volt-e a rendőrség és az ügyészség eljárása, amikor tavaly szeptemberben leállították a Nyitrán megvert magyar egyetemista, Malina Hedvig támadói után indított nyomozást. Az ügyben egy év múltán talán fordulatot ígérő lépésről csütörtökön számolt be a pozsonyi Pravda. Jaroslav Macek ügyészségi szóvivő jelzése szerint néhány héten belül…
júl. 26
22:39
Tizenkét katona meghalt az aleppói robbanásban (Kripto Akadémia)
Legkevesebb tizenkét katona meghalt és több tucatnyian megsérültek csütörtök reggel, miután robbanás történt az észak-szíriai Aleppo katonai iskolájában - közölték szemtanúk.
júl. 26
23:19
Riasztó üzenet: "ha ezen a világon nem találkoznánk már, találkozunk a paradicsomban" (Infostart)
Nagy-Britanniában kettő és három év közötti börtönbüntetésre ítéltek öt brit állampolgárságú muzulmán diákot, akik az ítélet indoklása szerint Afganisztánba akartak utazni, hogy merényletet kövessenek el a NATO vezette koalíciós erők ellen.
júl. 26
23:35
Castro reformokat ígér (Kripto Akadémia)
Raúl Castro, Kuba ideiglenes elnöke gazdasági reformokat ígért a Forradalom Napja alkalmából elmondott csütörtöki ünnepi beszédében, és kilátásba helyezte, hogy Havanna a Bush-kormány távozása után párbeszédet kezd az Egyesült Államokkal.

2007. július 27. péntek

júl. 27
7:25
A brit fiatalok a legrosszabbak Európában (Infostart)
Egy kutatás szerint a brit tinédzserek viselkedése a legrosszabb egész Európában. Körükben sokkal több kábítószer- vagy alkoholfogyasztót találni, mint más nemzetek fiataljainál. Gyakrabban kerülnek verekedésbe és hamarabb kezdenek szexuális életet élni.
júl. 27
7:27
Újabb tálib ultimátum az elrabolt dél-koreai foglyokra (Infostart)
Afganisztánban közép-európai idő szerint péntek délután 2 óráig meghosszabbították ultimátumukat a dél-koreaiakat elrabló tálibok.
júl. 27
7:45
Euróafrikai partnerséget javasolt Sarkozy (Kripto Akadémia)
Euróafrikai partneri viszony kialakítását javasolt a két földrész között csütörtökön Szenegál fővárosában, Dakarban Nicolas Sarkozy francia elnök. A májusban megválasztott államfő afrikai körútja kertében látogatott el Szenegálba. Előzőleg Líbiában járt, Dakarból pedig Gabonba utazik tovább. Dakarban az Anta Diop Sejk Egyetemen mondott beszédében elismerte, hogy annak idején a gyarmatosítás nagy…
júl. 27
8:05
Még néhány óra haladék - a tálibok társaik szabadulását követelik (Kripto Akadémia)
Ismét meghosszabbították - ezúttal néhány órával - ultimátumukat a dél-koreaiakat elrabló afganisztáni tálibok, követelvén, hogy a kabuli kormány addig egyezzen bele bebörtönzött társaik szabadon bocsátására vonatkozó követeléseikbe - jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség. Juszuf Ahmadi, a tálibok szóvivője közölte, a korábban helyi idő szerint péntek délben (közép-európai idő szerint fél…
júl. 27
8:18
Kegyetlen! Pásztorok mérgezik a védett afrikai vadakat (Kripto Akadémia)
Tömegével mérgezik meg a védett állatokat egy ugandai nemzeti parkban a szomszédos Kongóból bevándorolt pásztorok. Az Erzsébet királynő nemzeti park területére néhány év alatt 10 ezer pásztor települt be juhaival. A basongara törzshöz tartozó bevándorlók új, kövér legelőket és vízlelőhelyet kerestek a nyájaknak. A haszonállatok védelmében felállítottak több tucat csapdát is, benne halálos…
júl. 27
9:19
Ausztráliában ejtették a terrorizmus vádját az indiai orvos ellen (Kripto Akadémia)
Az ausztráliai hatóságok ejtették a terrorizmus vádját annak az indiai orvosnak az ügyében, akit a június végi nagy-britanniai merényletkísérletekkel kapcsolatban vettek őrizetbe - jelentette pénteken az ausztrál média. A 27 éves Mohammed Hanif ellen terrorizmus gondatlan támogatása címén emeltek vádat, amiért mobiltelefonja SIM-kártyáját odaadta egy Nagy-Britanniában élő rokonának. Július 2-án…
júl. 27
9:40
Botrány a NASA-nál: részeg űrhajósok a világűrben (Infostart)
Meglehetősen kínos ügy látott napvilágot a NASA berkeiből: kiderült ugyanis, hogy legkevesebb két esetben ittas űrhajósokat lőttek fel a világűrbe. A szervezet egyelőre nem kívánta kommentálni egy szaklap értesüléseit, melyekőrl pénteken tartanak sajtótájékoztatót.
júl. 27
10:36
Mégsem terrorista az indiai orvos (Infostart)
Ausztráliában ejtették a terrorizmus vádját annak az indiai orvosnak az ügyében, akit a június végi nagy-britanniai merényletkísérletekkel összefüggésben vettek őrizetbe.
júl. 27
11:31
A kínok kínját élték át Líbiában a bolgár ápolónők (Kripto Akadémia)
Súlyosan bántalmazták líbiai fogságuk alatt a napokban elengedett bolgár ápolónőket és a bolgár állampolgárságot kapott palesztin orvost. Mindezt utóbbi, Ashraf Shumaa al-Hadjujj közölte, aki azt állította: "úgy bántak velünk, mint az állatokkal. Állandó félelemben tartották őket, elektrosokkot, alvásmegvonást alkalmaztak velük szemben, s ütlegelték őket. Az 1999-es őrizetbe vételüket követő egy…
júl. 27
12:11
A csúcsmenedzser 375 millió forintot keres - havonta (Infostart)
A tőzsdeárfolyamok legfrissebb alakulása ugyan aggasztó, de az elmúlt hónapok rekorderedményei nyomán jelentősen megugrott a tőzsdén jegyzett legfontosabb német bankok és vállalatok vezetőinek fizetése. Egy év leforgása alatt a menedzserek átlagosan 19 százalékkal több pénzt vittek haza, mint 2006 nyara elött.
júl. 27
12:13
Gyurcsány Kárpátalján tárgyalt a magyar szervezetekkel (Infostart)
Ukrajnai magyar szervezetek, a kárpátaljai magyar egyházak, oktatási intézmények vezetőivel találkozott péntek délelőtt Ungváron Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.

Keresés