2007. július 27. péntek

júl. 27
12:15
Belebukhat a belügyminiszter a megvert nyitrai lány ügyébe (Infostart)
A nyitrai megyei ügyészség már vizsgálja, vajon törvényes volt-e a rendőrség és a járási ügyészség eljárása, amikor tavaly szeptemberben leállították a Nyitrán megvert magyar diáklány, Malina Hedvig támadói utáni nyomozást. Közben a Magyar Koalíció Pártja elnöke a belügyminiszter lemondását követeli.
júl. 27
12:35
Gyurcsány Ferenc Ungváron villásreggelizett (Kripto Akadémia)
Ukrajnai magyar szervezetek, a kárpátaljai magyar egyházak, oktatási intézmények vezetőivel találkozott pénteken délelőtt Ungváron Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki ezzel a kötetlen találkozóval kezdte meg egynapos villámlátogatását Ukrajna kárpátontúli területén. A villásreggelivel egybekötött találkozóra az ungvári magyar konzul rezidenciáján került sor. A két mérvadó kárpátaljai magyar…
júl. 27
12:37
Több százan tüntettek Pakisztánban a vörös mecset újbóli megnyitásán (Kripto Akadémia)
Több száz teológiahallgató tüntetett pénteken a pakisztáni fővárosban a Lal Maszdzsid (vörös mecset) újbóli megnyitásán, követelve, hogy az imahely régi radikális hitszónoka prédikáljon a pénteki imán. A hívek megakadályozták, hogy az őrizetben lévő tálibbarát főpapot helyettesítő - a kormány által kinevezett - pap hirdesse az igét. Két hete véres összecsapások színtere volt a Lal Maszdzsid: a…
júl. 27
12:40
Gyerekek és nők haltak meg a szövetségesek légitámadásai nyomán Afganisztánban (Infostart)
Afganisztán déli részén csaknem húsz civil halt meg a szövetséges erők légitámadásaiban. A térség egyik parlamenti képviselője arról számolt be, hogy az egyik NATO-csapás házakat talált el Hilmend tartományban.
júl. 27
12:45
Vádat emeltek a volt francia kormányfő ellen (Kripto Akadémia)
Vádat emeltek pénteken Dominique de Villepin volt francia kormányfő ellen "rágalmazásban való bűnrészesség" címén a Clearstream-ügyben - közölte újságírókkal Villepin egyik ügyvédje. A Clearstream-ügyben az a gyanú merült fel, hogy 2004 januárjában Villepin külügyminiszterként Jacques Chirac akkori államfő tudtával rendelt el titkos nyomozást egy utóbb hamisítványnak bizonyult listának az…
júl. 27
12:45
Vádat emeltek a volt francia kormányfő ellen (Infostart)
Franciaországban vádat emeltek Dominique de Villepin volt kormányfő ellen rágalmazásban való bűnrészesség miatt az úgynevezett Clearstream-ügyben.
júl. 27
14:12
100 millió dolláros kártérítés az FBI-tól (Kripto Akadémia)
Több mint százmillió dollár kártérítést köteles fizetni az amerikai Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI), mert ügynökei miatt évtizedekig ártatlanul ült börtönben négy bostoni férfi. Az FBI összesen 101,7 millió dollár (18,7 milliárd forint) kártérítést fizet Nancy Gertner bostoni kerületi bíró csütörtöki ítélete alapján négy családnak, amelyek tagjai egy 1965-ös gengsztergyilkossági ügyben hamis vád…
júl. 27
14:14
Lemészároltak négy hegyi gorillát (Kripto Akadémia)
Négy hegyi gorillát lőttek agyon a Virunga Nemzeti Parkban, Kongó keleti részén - közölte a Környezetvédelmi Világszervezet (WWF) csütörtökön. A park vezetősége egyelőre nem tudja, hogy ki és miért végzett a majmokkal. Az idén már előfordult a park területén, hogy kongói lázadók lelőttek két hím és egy nőstény gorillát a húsukért. A Virunga Nemzeti Parkban a világon lévő mintegy 700 hegyi gorilla…
júl. 27
14:34
Elmarasztalta Szudánt az ENSZ Darfúr miatt (Infostart)
Elmarasztalta Szudánt az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága a dárfúri polgárháború miatt. A testület sérelmezte, hogy a jogsértéseket és az erőszakos cselekményeket nem követi jogszerű megtorlás.
júl. 27
14:35
Kisebb robbanás egy orosz tengeralattjárón? (Kripto Akadémia)
Orosz sajtóhírek szerint kisebb robbanás következett be egy orosz tengeralattjárón, illetékesek azonban cáfolták ezt. Az Interfax orosz hírügynökség pénteken arról adott hírt, hogy előző nap kisebb robbanás történt egy tengeralattjárón, miközben szerelési munkát végeztek rajta egy dokkban Szeverodvinszkben, a Fehér-tenger partján. A szerelőüzem főmérnöke egy másik orosz hírügynökségnek, az ITAR-…
júl. 27
14:45
Munkácsy-kiállítás Munkácson - Gyurcsány és Juscsenko nyitotta meg (Kripto Akadémia)
Munkácsy Mihály műveiből nyitott meg kiállítást pénteken Munkácson, a festőművész szülővárosában Viktor Juscsenko ukrán elnök és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A kiállításnak a magyar történelemben oly nagy szerepet játszó munkácsi vár ad helyet. A művek részben Pákh Imre magángyűjtőtől, a budapesti Nemzeti Galériából származnak, a művész tárgyait pedig a békéscsabai múzeumból kapták kölcsön. A…
júl. 27
15:29
Még mindig nem tudni, lesznek-e előrehozott választások Lengyelországban (Infostart)
Lengyelországban továbbra is bizonytalan, hogy lesznek-e előrehozott választások. A koalíciós Önvédelem ugyanis egyes hírek szerint hajlandó elfogadni Jaroslaw Kaczynski miniszterelnök feltételeit.
júl. 27
15:48
Öngyilkos lett egy magyar pár Ibizán (Kripto Akadémia)
Két magyar turista holttestére bukkant a spanyol rendőrség Ibiza szigetén pénteki sajtójelentések szerint. Az első boncolási eredményekből arra lehet következtetni, hogy a 46 éves férfi megkötözte, többször megütötte, megszúrta, majd megfojtotta 29 éves feleségét. A holttestet ezt követően egy fa tövébe ültette az Es Cueiram barlang közelében, egy erdős területen. Egy nappal később a férfi…
júl. 27
15:55
Öngyilkos merénylet az iszlámábádi Vörös Mecsetnél: legkevesebb tíz halott! (Kripto Akadémia)
Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát péntek délután az iszlámábádi Vörös Mecset közelében egy piacon - közölte a rendőrség. A terrorakciónak az első jelentések szerint legkevesebb tíz halottja volt.
júl. 27
16:00
Öngyilkos merénylet az iszlámábádi Vörös Mecsetnél (Infostart)
Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát péntek délután az iszlámábádi Vörös Mecset közelében egy piacon - közölte a rendőrség. A terrorakciónak az első jelentések szerint legkevesebb tíz halottja volt.
júl. 27
16:08
Továbbra is erdőtüzek pusztítanak a Balkánon (Infostart)
Szerbiában már 12 ezer hektáron égnek, Macedóniában pedig 5 ezer hektáron teljesen megsemmisültek az erdők, 3 ezer hektáron pedig még küzdenek a lángokkal a tűzoltók.
júl. 27
17:36
Az orosz diplomaták távoztak, a briteknek vasárnapig van idejük (Infostart)
Elutazott Nagy-Britanniából az a négy orosz diplomata, akit a Litvinyenko-ügy miatti kiadatási vita nyomán utasított ki London. Közben egy orosz felmérés szerint a megkérdezettek döntő többsége ellenzi az Alekszandr Litvinyenko meggyilkolásával vádolt Andrej Lugovoj kiadását. Az orosz külügyminisztérium emellett magyarázatot követel egy orosz állampolgár ügyében, aki a brit hatóságok szerint meg…
júl. 27
19:15
Ukrán gáztározó építésébe szállna be Magyarország (Infostart)
Ukrajna az Európai Unió tagállamai közül elsőként Magyarországgal köt megállapodást a kishatárforgalomról. Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő Viktor Juscsenko ukrán elnökkel való találkozója után azt mondta: a Magyar Villamos Művek egymilliárd köbméteres gáztározó építését tervezi Ukrajnában.
júl. 27
20:34
"A túszok némelyike nincs jó állapotban" (Infostart)
Az Afganisztánban túszul ejtett dél-koreaiak tálib elrablói nem szabtak újabb határidőt az afgán kormánynak követelésük teljesítésére, de egy szóvivőjük pénteki nyilatkozata szerint már csak azért is sürgős lenne a kabuli kormány döntése, mert a túszok némelyike "nincs jó állapotban".
júl. 27
21:54
Embertelen körülmények a Kanári-szigeteken (Infostart)
Egy nemzetközi jogvédő szervezet azt állítja: Spanyolországban börtönszerű körülmények között tartják az Afrikából menekült gyermekeket, akik ablaktalan cellákban laknak és nem használhatják a mosdót.
júl. 27
22:07
Tízmilliárd fontot veszélyeztet a brit-orosz vita (Infostart)
Az üzleti kapcsolatokra is hatással lehet a brit-orosz diplomáciai vita, miután kiderült, hogy a moszkvai brit nagykövetség kereskedelmi ügyekért felelős hivatalnokát is kiutasítják az orosz fővárosból.

2007. július 28. szombat

júl. 28
7:26
Két éven át rosszul használt címer (Kripto Akadémia)
A lengyel hadsereg két éven át rosszul használta a történelmi lengyel sast az ország címerében - állapították meg a minap a jelenlegi jobboldali kormány hivatalnokai.
júl. 28
7:31
Kilenc embert ölt meg egy ámokfutó Szerbiában (Kripto Akadémia)
A szerb belügyminiszter közlése szerint összesen kilenc embert ölt meg az az ámokfutó, aki pénteken a román és a bolgár határ közelében lévő Jabukovac városában kezdett lövöldözni. Mint Dragan Jocic tárcavezető elmondta a rendőrség egyik terrorelhárító elitalakulata nagy erőkkel, helikopterek bevetésével is keresi a lövöldözőt.
júl. 28
8:37
Légi baleset lett a rendőrségi hajsza vége (Kripto Akadémia)
Összeütközött a levegőben és lezuhant két egymással rivalizáló televíziós helikopter pénteken Arizona szövetségi államban, miközben a légi járműveken tartózkodó operatőrök egy rendőrségi hajszát filmeztek.
júl. 28
10:14
Valószíanűleg elengedik a dél-koreai túszokat (Kripto Akadémia)
Az afgán hatóságok szombaton közölték, hogy "jó remény" van a több mint egy hete Afganisztánban fogva tartott 22 dél-koreai túsz kiszabadulására, még ha a tárgyalások egyenlőre nem is vezettek eredményre. "Ma (szombat) reggel újrakezdtük a tárgyalásokat. Eddig nem értünk el eredményt, de jó esély van arra, hogy a túszok kiszabadulnak" - közölte Vahidullah Mudzsadedi, az afgán tárgyalók vezetője…
júl. 28
10:20
Washington 20 milliárd dollár értékű fegyvert ad el öböl menti államoknak (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok 20 milliárd dollár értékű fegyverzet eladásáról készül szerződéseket kötni Szaúd-Arábiával és öt Arab(Perzsa)-öböl menti kőolajtermelő országgal - írta szombati számában a The Washington Post. Nevüknek elhallgatását kérő amerikai illetékesekre hivatkozva a lap arról is beszámol, hogy a terv keretében az Egyesült Államok tíz év alatt 30 milliárd dollár támogatást kíván…
júl. 28
11:59
Ha kell erővel szabadítják ki a dél-koreai túszokat (Kripto Akadémia)
Az afgán közvetítők újrakezdték a tárgyalásokat a tálib lázadókkal a 22 dél-koreai túsz kiszabadítása érdekében, és készek erőt is alkalmazni, ha a tárgyalások kudarcba fulladnak - közölte szombaton Kabulban egy magas rangú afgán kormányilletékes. "Bízunk a tárgyalásokban, de ha a párbeszéd kudarcba fullad, más eszközökhöz folyamodunk" - jelentette ki Munir Mangal belügyminiszter-helyettes a…
júl. 28
12:00
Lelőttek egy újságírót (Kripto Akadémia)
Lelőttek egy újságírót Bagdadban. Az al-Anvar kuvaiti televíziónak dolgozó 40 éves férfit, Adnan asz-Szafit még szerdán ölték meg: fejbe lőtték, amikor munkahelyéről hazafelé tartott az iraki főváros al-Atifíja negyedében. Pénteken halt bele sebesülésébe. Az újságíró nős és három gyermek édesapja volt. A hónap eleje óta a Reuters hírügynökség három helyi alkalmazottját ölték meg Irakban: egy…
júl. 28
12:01
Több mint százan meghaltak árvíz miatt (Kripto Akadémia)
Számos emberéletet követelt a monszunesők okozta áradás Dél-Ázsiában: az indonéziai Sulawesi szigetén 117-en haltak meg, Kelet-Indiában 27 halálos áldozata van az árvíznek, és milliók maradtak fedél nélkül.
júl. 28
12:01
Három NATO-katona elesett Afganisztánban (Kripto Akadémia)
A lázadókkal vívott harcokban elesett Afganisztánban a NATO-vezette nemzetközi biztonsági erő (ISAF) három katonája, valamint két afgán kormánykatona. A szövetségesek több lázadót megöltek - közölte az ISAF. A szombati tájékoztatás szerint az ország keleti részén pénteken az ISAF két katonája elesett, további tizenhárom katona pedig megsebesült. Életét vesztette egy afgán kormánykatona is. A…
júl. 28
12:01
Az afgán hatóságok készek erővel kiszabadítani a túszokat (Infostart)
Az afgán közvetítők újrakezdték a tárgyalásokat a tálib lázadókkal a 22 dél-koreai túsz kiszabadítása érdekében, és készek erőt is alkalmazni, ha a tárgyalások kudarcba fulladnak - közölte szombaton Kabulban egy magas rangú afgán kormányilletékes.
júl. 28
13:24
"Amikor a lábamnál felkötve lógtam, arra gondoltam, jobb lenne meghalni" (Infostart)
A Líbiából kiszabadított bolgár ápolónők és a palesztin orvos megkínzásáról számol be szombati számában a Berliner Zeitung az egyik nővér beszámolója alapján. Sznezsana Ivanova Dimitrova az újságnak elmondta, hogy az első három hónap volt a legnehezebb.
júl. 28
13:45
Kínzásról számolnak be a Líbiából kiadott bolgár egészségügyi dolgozók (Kripto Akadémia)
A Líbiából kiszabadított bolgár ápolónők és a palesztin orvos megkínzásáról számol be szombati számában a Berliner Zeitung az egyik nővér beszámolója alapján.
júl. 28
13:57
Washington 20 milliárd dollár értékű fegyvert ad el öböl menti államoknak (Infostart)
Az Egyesült Államok 20 milliárd dollár értékű fegyverzet eladásáról készül szerződéseket kötni Szaúd-Arábiával és öt Perzsa-öböl menti kőolajtermelő országgal - írta szombati számában a The Washington Post.
júl. 28
15:05
Sulawesiben több mint százan meghaltak árvíz miatt (Infostart)
Számos emberéletet követelt a monszunesők okozta áradás Dél-Ázsiában: az indonéziai Sulawesi szigetén 117-en haltak meg, Kelet-Indiában 27 halálos áldozata van az árvíznek, és milliók maradtak fedél nélkül.
júl. 28
15:28
Összeomlott egy épület a közép-csehországi Kladnóban, hárman meghaltak (Kripto Akadémia)
Összeomlott egy volt üzemépület szombaton a Prágától húsz kilométerre északnyugatra fekvő Kladnóban, három ember meghalt, ketten súlyosan megsérültek, öten pedig eltűntek. Az épületben, ahol egykor vasüzem működött, tízen tartózkodtak a szerencsétlenség idején. Öt embernek nyoma veszett, amikor leomlott a 1500 négyzetméter alapterületű vasbeton csarnok tetőzete. Az áldozatok ócskavasat gyűjtöttek.…
júl. 28
15:30
Kongresszusi bizottság vizsgálja az ittas amerikai űrhajósok ügyét (Kripto Akadémia)
Az amerikai kongresszus ki akarja vizsgálni ittas amerikai űrhajósok két esetét, amelyről először az Aviation Week and Space című szaklap adott hírt, s később a légierő orvosa is megerősített.
júl. 28
17:30
Tovább pusztítanak az erdőtüzek Dél-Európában (Infostart)
Tovább pusztítanak az erdőtüzek Dél-Európában, főleg Macedóniában, de Görögországban, Olaszországban, Szerbiában, Romániában és a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigeteken is a szombati jelentések szerint.
júl. 28
18:27
Szigorítják az óvintézkedéseket az Egyesült Államokban (Infostart)
Az amerikai kongresszus pénteken törvényt szavazott meg a terrorizmust megelőző óvintézkedések szigorításáról, többek között a közlekedés területén. Az új jogszabály figyelembe veszi a 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadásokat kivizsgáló bizottság számos ajánlását. A tervezet lehetővé teszi a vízummentességben részesített országok körének a kiterjesztését.
júl. 28
20:00
Új szívritmus-szabályozót kapott Bush helyettese (Infostart)
Dick Cheney amerikai alelnökön szombaton Washingtonban kisebb műtétet hajtottak végre, hogy kicseréljék szívritmus-szabályozóját.
júl. 28
20:19
Hamenei: Izrael és az USA Irán legnagyobb ellenségei (Kripto Akadémia)
Alig néhány nappal az Irakról folytatott legutóbbi amerikai-iráni konzultációk után Irán első számú vezetője az Egyesült Államokban és Izraelben nevezte meg Irán legnagyobb ellenségeit.
júl. 28
20:21
Konkrétabb feltételeket szabna az RMDSZ (Kripto Akadémia)
Konkrétabb feltételeket szabna a következő választások után a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) esetleges kormánypartnereinek - ezt a gondolatot fejtette ki Markó Béla, a Szövetség elnöke a Cotidianul című napilapnak adott interjújában. A szombaton közzétett beszélgetésben az RMDSZ elnöke elmondta: ha a 2008-as választások után ismét lehetőség nyílna az RMDSZ számára, hogy kormányzati…
júl. 28
20:28
Gorbacsov: Washington zűrzavart kelt a világban (Kripto Akadémia)
A világ zűrzavarossá tételével és egy sor "stratégiai hiba" elkövetésével vádolta az Egyesült Államokat - és kifejezetten George Bush elnököt - Mihail Gorbacsov volt szovjet elnök egy moszkvai sajtóértekezletén.
júl. 28
22:15
Erősődő szociális háló Palesztinában (Kripto Akadémia)
A Hamász-kormány vasárnaptól fizetést folyósít a palesztin közalkalmazottaknak az általa uralt Gázai övezetben, ahol így még jobban megszilárdíthatja helyzetét a rivális Fatah-kormánnyal szemben.
júl. 28
23:38
Gordon Brown az Egyesült Államokba látogat (Kripto Akadémia)
Gordon Brown brit kormányfő - ebben a minőségében először - vasárnap hivatalos látogatásra az Egyesült Államokba utazik, ami megfigyelők szerint a két szövetséges hatalom privilegizált kapcsolatának szilárdsági próbája lehet.

2007. július 29. vasárnap

júl. 29
7:31
Erdőőr gyújtogatott a Kanári-szigeteken - ki akart tűnni az oltásban (Kripto Akadémia)
Összesen több mint 2600 hektárnyi területet emésztett fel a tűz huszonnégy óra leforgása alatt a Kanári-szigetek két pontján - közölték szombaton a helyi hatóságok. A tüzek miatt mintegy száz embert - helybélieket és táborozókat - kellett kimenekíteni. Szombaton még lángolt egy hegyes, bozótos terület Gran Canaria sziget középső részén, Tejeda település közelében. A rendőrség letartóztatott egy 37…
júl. 29
10:49
Tragédia egy amerikai légi bemutatón (Kripto Akadémia)
Kifutópályára zuhant, és kigyulladt egy műrepülő szombaton egy légi bemutatón az egyesült államokbeli Ohio államban, a pilóta életét vesztette. A repülőgép éppen hurkot font füstből egy másik géppel együtt a daytoni nemzetközi repülőtér felett, amikor több ezer ember szeme láttára lezuhant, és kigyulladt. A bemutatót azonnal félbeszakították. A pilótát a Miami Valley kórházba szállították, de már…
júl. 29
10:51
"Visszaadom a szabadságot a New York-iaknak" (Infostart)
Jó ütemben haladnak New Yorkban a 2001. szeptember 11-i terrortámadásban megsemmisített Világkereskedelmi Központ helyére tervezett emlékhely munkálatai. Minderről a tervező, Daniel Libeskind beszélt az InfoRádiónak. A lengyel születésű, később Izraelbe kivándorolt, jelenleg berlini építészstúdiót üzemeltető neves építész egyébként az új kormányzati negyedre beadott pályázatokat elbíráló zsűri…
júl. 29
10:51
Oroszországban lezuhant egy szállítórepülőgép, nyolc halott (Kripto Akadémia)
Lezuhant egy Antonov An-12 típusú teherszállító repülőgép vasárnap az orosz főváros közelében, a balesetben a fedélzeten utazó mind a nyolc személy életét vesztette - közölte az orosz katasztrófavédelmi tárca. Az ITAR-TASZSZ hírügynökség ismertetése szerint a gép röviddel felszállás után csapódott a földbe négy kilométerre a moszkvai Domogyedovó repülőtértől, és kigyulladt. A Moszkvából a…
júl. 29
10:58
A 100 fölöttiek életéért pénzt adnak Moszkvában (Kripto Akadémia)
A moszkvai százéveseknek mostantól kétszázötven rubel, azaz 1806 forint jár minden leélt évért. Az Izvesztyija orosz lap összeállítása szerint a napokban döntött Jurij Luzskov moszkvai polgármester arról, hogy az orosz főváros minden százéves lakosának a kerek évfordulón 25 ezer rubel, azaz valamivel több, mint 180 ezer forint üti a markát. Az első korosztály, amelynek jár a jubileumi jutalom,…

Keresés