2010. október 21. csütörtök

okt. 21
16:54
A lengyel pilóták felelősek Kaczynski gépének lezuhanásáért (Kripto Akadémia)
Mindenekelőtt a lengyel pilótákat tette felelőssé jelentésében a Lech Kaczynski lengyel államfő és népes kíséretének életét kioltó szmolenszki repülőgép-katasztrófa körülményeit vizsgáló orosz bizottság - értesült a Gazeta Wyborcza című lengyel napilap.
okt. 21
17:45
Dél-Kelet-Kínában több mint 150 ezer embert elköltöztettek otthonából (Infostart)
Dél-Kelet-Kínában több mint 150 ezer embert elköltöztettek otthonából a Megi tájfun miatt és visszahívták a hajókat a kikötőkbe.
okt. 21
17:48
25 ezer aknát szedtek fel Cipruson (Metropol)
Összesen 25 ezer aknát szedtek fel az ENSZ aknamentesítéssel foglalkozó szakértői a Ciprust kettéosztó és a világszervezet békefenntartó missziója által felügyelt ütközőövezetben.
okt. 21
17:48
Erőt kíván mutatni a francia kormány (Kripto Akadémia)
Nicolas Sarkozy francia elnök a tegnapi kormányülés után bejelentette: karhatalommal töri meg azt a zárlatot, melyet a nyugdíjreform elleni országos tiltakozás résztvevői vontak a francia olajtárolók köré. A cél - mondta az államfő - a helyzet normalizálása. Brice Hortefeux belügyminiszter tegnapi sajtóértekezletén ugyanakkor világossá tette: a hatóságok megtorolják a tiltakozások során elkövetett…
okt. 21
18:21
Dzurinda örömét fejezte ki, hogy enyhült a szlovák-magyar feszültség (Infostart)
Mikulás Dzurinda az új szlovák kormány egyik sikerének tartja, hogy sikerült javítani a szlovák-magyar kapcsolatokon.
okt. 21
18:24
Megbírságolták Oroszországot (Metropol)
Az Emberi Jogok Európai Bírósága bírságot szabott ki Oroszországra a melegek felvonulásainak többszöri megakadályozása miatt - közölték Moszkvában.
okt. 21
18:42
WHO: biztonságos az ivóvíz az érintett falvakban (Kripto Akadémia)
Biztonságos az ivóvíz jelenleg a mérgező iszappal elöntött magyar falvakban, de megfigyelését folytatni kell - csakúgy mint a levegőét, a talajét és az élelmiszerekét az esetleges nehézfém-szennyezettség miatt - közölte csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
okt. 21
18:57
EU: közzétették a Van Rompuy-jelentést a válságellenes reformokról (Infostart)
Közzétették Brüsszelben csütörtökön annak a jelentésnek a szövegét, amelyet a nemzetközi gazdasági válság tanulságai nyomán egy miniszteri rangú munkacsoport készített a jövőbeni krízisek megelőzését és jobb kezelését lehetővé tevő európai uniós reformokról.
okt. 21
18:59
Szergej Szobjanyin Moszkva új polgármestere (Infostart)
Szergej Szobjanyint, a kormány apparátusának eddigi vezetőjét választotta meg Moszkva polgármesterének csütörtökön az orosz főváros önkormányzata.
okt. 21
19:00
Életfogytiglanra ítéltek gyilkosságért egy főtisztet (Metropol)
Életfogytiglani börtönre ítélték csütörtökön Kanadában az ország legnagyobb légitámaszpontjának volt parancsnokát két nő meggyilkolása és egyéb szexuális indíttatású bűncselekmények miatt.
okt. 21
19:15
Így változhat a szülési szabadság időtartama (Infostart)
Nőhet a szülési szabadság minimális időtartama, és legalább kéthetes fizetett apasági szabadságot kell adnia a munkáltatónak - ezt szavazta meg az Európai Parlament.
okt. 21
19:36
Az egész társadalom megdöbbent a főtiszt bűncselekményei miatt (Kripto Akadémia)
Életfogytiglani börtönre ítélték csütörtökön Kanadában az ország legnagyobb légitámaszpontjának volt parancsnokát két nő meggyilkolása és egyéb szexuális indíttatású bűncselekmények miatt.
okt. 21
19:54
Áradások Madeirán (Metropol)
Heves esőzések következtében egész területek kerültek víz alá a kedvelt portugál turistaparadicsomban, Madeirán.
okt. 21
19:54
Figyelmeztették a szerbeket: vissza fogják toloncolni őket (Kripto Akadémia)
Hiába kérnek szerb állampolgárok politikai menedékjogot Nyugat-Európában, nem fogják megkapni, mert Szerbiában már senki nincs kitéve politikai üldöztetésnek - mondta Ivica Dacic szerb belügyminiszter csütörtökön Belgrádban.
okt. 21
20:09
Haitin több tucatnyi halálos áldozata van egy hasmenéses járványnak (Infostart)
A haiti egészségügyi hatóságok csütörtöki jelentése szerint a kolera egyik válfaja vezetett annak a csaknem nyolcvan embernek a halálához, akik hasmenés tünetével betegedtek meg az utóbbi napokban az ország északi és keleti részén.
okt. 21
20:45
Fidel Castro tudja, mi vezetne azonnali globális atomháborúhoz (Infostart)
Elkerülhetetlenül globális nukleáris háborúhoz vezetne, ha az Egyesült Államok vagy Izrael támadást indítana Irán ellen - hangsúlyozta Fidel Castro egykori kubai elnök a Cubadebate című internetes oldalon közzétett üzenetében.
okt. 21
21:06
Erős földrengés Mexikó partjainál (Metropol)
Erős, 6,9-es földrengés volt helyi idő szerint csütörtökön kora délután Mexikó északnyugati partjainál, a Kaliforniai-öbölben, amely Baja California félszigetet az ország többi részétől elválasztja - jelentette az amerikai földtani intézet (USGS).
okt. 21
21:06
Eldurvult a helyzet Nápolyban (Kripto Akadémia)
Szemetes autókat gyújtottak fel, valamint kövekkel és petárdákkal támadtak rendőrökre az új szemétlerakó ellen tiltakozók a dél-olaszországi Nápoly elővárosaiban.
okt. 21
21:24
Franciaország: folytatódik a sztrájk (Kripto Akadémia)
Franciaországban október 28-ra és november 6-ra újabb országos tiltakozónapot hirdetnek a szakszervezetek a kormány nyugdíjreformja ellen - közölték képviselőik a csütörtök esti egyeztetés követően.
okt. 21
21:57
Erős földrengés Mexikó partjainál (Infostart)
Erős, 6,9-es földrengés volt helyi idő szerint csütörtökön kora délután Mexikó északnyugati partjainál, a Kaliforniai-öbölben, amely Baja California félszigetet az ország többi részétől elválasztja - jelentette az amerikai földtani intézet (USGS).
okt. 21
22:00
Ha megtámadják Iránt, kitör a globális nukleáris háború (Kripto Akadémia)
Elkerülhetetlenül globális nukleáris háborúhoz vezetne, ha az Egyesült Államok vagy Izrael támadást indítana Irán ellen - hangsúlyozta Fidel Castro egykori kubai elnök a Cubadebate című internetes oldalon csütörtökön közzétett üzenetében.

2010. október 22. péntek

okt. 22
5:12
Moszkva élére került Putyin bizalmasa (Kripto Akadémia)
Tévedett, aki azt hitte, hogy Luzskov moszkvai polgármester leváltásával az orosz elnök lépéselőnyre tett szert a kormányfővel szemben. Gyorsan kiderült, hogy bár Dmitrij Medvegyev képes megszabadulni kellemetlen ellenfeleitől, az utolsó szót Vlagyimir Putyin mondja ki.
okt. 22
5:48
Sarkozy: botrány, hogy túszul ejtik franciák millióit (Kripto Akadémia)
A francia elnök "botrányosnak" nevezte a nyugdíjreform elleni diáktüntetéseken történt összecsapásokat, valamint azzal vádolta meg az olajfinomítókat és az olajtárolókat blokád alatt tartó sztrájkolókat, hogy túszul ejtették az országot.
okt. 22
5:50
Elnökség az egyetértés jegyében (Kripto Akadémia)
A jövő évi magyar uniós elnökséget illetőleg nincsenek komolyabb nézeteltérések a parlamenti pártok között, így adottak a feltételek ahhoz, hogy az ezzel kapcsolatos feladatokat a nemzeti egyetértés szellemében oldjuk meg - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter azon a tegnapi konferencián, melyet - "A magyar soros EU-elnökség prioritásai" címmel - az Országház Kongresszusi Termében…
okt. 22
6:39
Öt halottja van a mexikói hadsereg és fegyveresek összecsapásának (Infostart)
Öt halottja van a mexikói hadsereg és fegyveresek összecsapásának az amerikai határnál fekvő Nuevo Laredóban. A mexikói védelmi tárca szerint a lövöldözésben három katona is megsebesült.
okt. 22
6:57
Holokauszt-túlélők perlik a magyar államot, a MÁV-ot és a Rail Cargo Hungariát (Infostart)
Holokauszt-túlélők és hozzátartozóik keresetet nyújtottak be csütörtökön Washingtonban a magyar állammal, illetve a MÁV-val és a Rail Cargo Hungariával (a MÁV Cargo jogutódjával) szemben, azzal a váddal, hogy a második világháború idején együttműködtek a nácikkal a zsidók kiirtásában.
okt. 22
7:33
Kuba öt újabb politikai foglyot engednek szabadon (Infostart)
Kubában öt újabb politikai fogoly, köztük egy nő, szabadon bocsátását jelentették be csütörtökön. Ők az első hírekkel ellentétben nem tartoznak az úgynevezett 75-ök csoportjához. A most szabadon engedett ellenzékiek Spanyolországba mehetnek - írta közleményében a havannai érsekség.
okt. 22
7:51
Clinton elnök nem indíthatott volna atomháborút (Infostart)
Hónapokra nyoma veszett a nukleáris fegyverek indítókódjainak Bill Clinton elnöksége idején - vallotta be most megjelent emlékirataiban Hugh Shelton tábornok, az amerikai egyesített vezérkar volt főnöke.
okt. 22
7:54
Baleset a bécsi vidámparkban (Metropol)
Baleset történt a bécsi Prater vidámparkjának egyik hullámvasútján csütörtökön: a különös ütközésben ketten súlyosan megsérültek - jelentette az osztrák tömegtájékoztatás a rendőrség közlése alapján.
okt. 22
7:56
Kuba öt újabb politikai foglyot enged el (Metropol)
Kubában öt újabb politikai fogoly - köztük egy nő - szabadon bocsátását jelentették be csütörtökön, akik - az első hírekkel ellentétben - nem tartoznak az úgynevezett 75-ök csoportjához.
okt. 22
7:58
Robbanás Tbiliszi pályaudvaránál (Metropol)
Eddig ismeretlen eredetű robbanás történt a grúz főváros, Tbiliszi pályaudvarának körzetében csütörtök este, de az első jelentések szerint nincsenek áldozatok.
okt. 22
8:00
Újabb kivégzés Texasban (Metropol)
Újabb kivégzést hajtottak végre csütörtökön Texasban: az 51 éves Larry Wooten azért kapott méreginjekciót, mert 14 évvel ezelőtt meggyilkolt egy idős házaspárt.
okt. 22
8:02
Holokauszt-túlélők perlik a magyar államot (Metropol)
Holokauszt-túlélők és hozzátartozóik keresetet nyújtottak be csütörtökön Washingtonban a magyar állammal, illetve a MÁV-val és a Rail Cargo Hungariával (a MÁV Cargo jogutódjával) szemben, azzal a váddal, hogy a második világháború idején együttműködtek a nácikkal a zsidók kiirtásában.
okt. 22
10:00
Hajók ütköztek össze Hollandiában (Metropol)
Összeütközött Hollandiában pénteken egy teherszállító hajó és egy kis komp, utóbbi utasai a vízbe zuhantak - jelentette a holland média.
okt. 22
11:12
Nekiment a teherszállító egy kompnak - az utasok a vízbe estek (Kripto Akadémia)
Hollandiában egy teherszállító hajó ütközött egy kis komppal, utóbbi utasai a vízbe zuhantak.
okt. 22
12:06
Visszafoglaltak egy olajfinomítót a francia sztrájkolóktól (Metropol)
A francia rendőrség visszafoglalt egy olajfinomítót, amelynek bejáratát a sztrájkolók már több napja eltorlaszolták - közölte pénteken a CGT szakszervezet egyik illetékese.
okt. 22
13:00
Fülöp-szigetek: 36 áldozata van a Megi tájfunnak (Metropol)
Legkevesebb 36 ember vesztette életét a Fülöp-szigeteken átvonuló Megi tájfun következtében - közölte pénteken a kormány és a vöröskereszt.
okt. 22
15:24
Moszkva is tárgyalásra biztatja Iránt (Kripto Akadémia)
Oroszország arra ösztökélte Iránt, fogadja el a hat vezető hatalom tárgyalási ajánlatát a sokat vitatott nukleáris programjával kapcsolatban. Szergej Rjabkov helyettes külügyminiszter egy pénteki interjúban sürgette Oroszország "iráni barátait és kollégáit, hogy reagáljanak pozitívan a meghívásra".
okt. 22
16:18
Több mint egy mázsa heroint foglaltak le Szerbiában (Metropol)
A szerb rendőrség 120 kilogramm heroint foglalt le csütörtök hajnalban Belgrádban - jelentették szerb hírügynökségek.
okt. 22
17:12
Merkel: Moszkvának nem kell így sietnie (Kripto Akadémia)
A német kancellár ellenzi az atlanti szervezet és Oroszország gyors közeledését.
okt. 22
17:27
Clinton 2 milliárd dollár katonai támogatást ígért Pakisztánnak (Infostart)
Az Egyesült Államok 2 milliárd dollárnyi katonai támogatást fog nyújtani Pakisztánnak - jelentette be pénteken Washingtonban Hillary Clinton amerikai külügyminiszter.
okt. 22
18:24
Három embert halálra késelt egy ámokfutó egy iskolában (Metropol)
Késsel támadt rá több emberre egy férfi egy Fülöp-szigeteki általános iskolában; az ámokfutó három embert megölt, mire fel tudták tartóztatni - közölte a rendőrség.
okt. 22
18:24
Sarkozy hajthatatlan (Kripto Akadémia)
Elbarikádozták csütörtök hajnalban a franciaországi nyugdíjreform ellen tüntetők a marseille-i repülőtér bejáratát. Bernard Thibault, az egyik legnagyobb szakszervezeti tömörülés, a CGT főtitkára kijelentette: jövő héten is nagy erőkkel folynak megmozdulásaik. A Reutersnek nyilatkozó kormányközi illetékes szerint a jogszabályt legkésőbb pénteken megszavazza a szenátus.
okt. 22
18:26
Valójában ez áll a francia nyugdíjtervezet mögött (Kripto Akadémia)
A franciaországi nyugdíjtervezet gyors elfogadásával Nicolas Sarkozy államfő alapvető célja nem a nyugdíjrendszer mélyreható reformja, hanem a költségvetési szigor betartása, valamint tekintélyének és elszántságának demonstrálása saját szavazótábora felé. A valódi, hosszú távú reformról szóló vita 2013-ban, a következő elnökválasztás után várható - hangsúlyozta szerkesztőségi írásában a Le Monde…
okt. 22
19:00
Kolera pusztít Haitin (Kripto Akadémia)
René Préval haiti elnök pénteken megerősítette, hogy országában kolerajárvány pusztít, amelyben már 138 ember vesztette életét; a port-au-prince-i kormány intézkedéseket tesz a járvány megfékezésére.
okt. 22
19:18
Hodorkovszkij-per: a vádlottak már megmosolyogták az ügyészt (Kripto Akadémia)
Mihail Hodorkovszkijra, a Jukosz (Yukos) olajkonszern egykori főrészvényesére és volt üzlettársára, Platon Lebegyevre 14 évi szabadságvesztés kiszabását kérte az ügyészség pénteken Moszkvában, a két vádlott elleni második perben.
okt. 22
19:36
Már hétévesen interneteznek a gyermekek az EU-ban (Metropol)
Az európai gyerekek átlagosan 7 éves korukban kezdik használni az internetet, de Észtországban, Hollandiában és az Egyesült Királyságban ennél is korábban kezdenek foglalkozni a számítógépes világhálóval - derül ki egy felmérésből, amelyet az Európai Bizottság tett közzé.
okt. 22
19:36
Túl elfogultak Wilders bírái? (Kripto Akadémia)
Új bírákkal újra kell kezdeni az iszlámot ostorozó Geert Wilders holland politikus ellen Amszterdamban folyó büntető pert, mert az illetékes fellebbviteli bírói testület pénteken helyt adott a vádlott kérésének, és elfogultnak nyilvánította az eddig eljáró bírákat.
okt. 22
20:12
Rejtélyes a WikiLeaks (Kripto Akadémia)
Dacára a NATO figyelmeztetésének a WikiLeaks oknyomozó honlap azt ígérte, hogy "fontos bejelentést" tesz szombaton Európában.
okt. 22
20:14
A román szakszervezetek is tüntetést hirdettek (Kripto Akadémia)
Nagyszabású tüntetést hirdettek meg a román szakszervezetek, amelyek 80 ezer dolgozót várnak a kormány megszorító intézkedései elleni tiltakozó megmozdulásra.

Keresés