Az MSZP abban érdekelt, hogy a jövő év első felében esedékes soros magyar elnökség az Európai Unió élén sikeres legyen - jelentette ki Mesterházy Attila pártelnök, frakcióvezető kedden Brüsszelben, miután találkozott Martin Schulzcal, az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetőjével.
Mintegy négyezer embert - többségében újságírókat - várnak kedd estére a beomlott észak-chilei bánya körül, ahol a 33 szerencsétlenül járt bányász kimentése a legújabb hírek alapján magyar idő szerint szerdán hajnali egy órakor kezdődik majd.
Meghatározatlan idejű sztrájkba kezdtek kedden a francia szakszervezetek. Országszerte több mint kétszáz demonstrációt tartottak, ahol többszázezer dolgozó vonult fel. Ez a negyedik tömeges munkabeszüntetés egy hónapon belül, de míg a korábbi sztrájkok esetén maximum 24 órán át tartottak a megmozdulások, ezúttal minden nap szavazni fognak a szakszervezetek, hogy folytatódjon-e a leállás.
A Bécsben, Ausztria tartományi jogú fővárosában vasárnap tartott választásokon meggyengült a szociáldemokrata SPÖ, viszont majdnem kétszeresére emelte szavazatainak arányát a szélsőjobboldali-populista Szabadságpárt (FPÖ). Sikerét nyilvánvalóan idegen-, különösen muszlimellenes propagandájának köszönheti. Ami már csak azért sem igen érthető, mivel Ausztriában a muszlim jelenlét viszonylag kevés…
Megkezdte az amerikai segély megszervezését a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak New York állam volt kormányzója. George Patakit személyesen kérte fel a munkára Orbán Viktor kormányfő.
Sikerrel menekítették ki a több mint 600 méteres mélységben rekedt első öt chilei bányászt, szerda délelőtt egy órás különbséggel érkeztek a felszínre. A "történelmi" mentési akció helyi idő szerint nem sokkal kedd éjfél előtt vette kezdetét. Pszichológusok szerint komoly jellemváltozást lehet majd megfigyelni a bányászoknál. A "harminchármak" igazi hősökké váltak, akikből pénzt akarnak csinálni…
Megfenyegették a néhány éve Nyitrán megvert magyar diáklány, Malina Hedvig ügyvédjét, valamint a pozsonyi Új Szó ez üggyel foglalkozó munkatársát - olvasható a Sme és az Új Szó című szlovákiai napilapokban.
A voksok újraszámlálásában egyezett meg az új kirgiz parlamentbe a hét végén bejutott öt párt; a lépés esélyt ad arra, hogy egy hatodik erőt is bevegyenek a leendő kormányba - közölte szerdán az egyik párt.
Ismét sztrájkok bénítják a görög főváros életét: ezúttal a kulturális szféra dolgozói, valamint a vasutasok szüntették be a munkát, tiltakozva a kormány megszorító intézkedései ellen.
Szakértők szerint Romániában is bármikor bekövetkezhet a kolontárihoz hasonló katasztrófa, ugyanis az országban két alumíniumgyár mellett található veszélyes iszapot tartalmazó tározó.
A magyar államosítás napja címmel közölt szerdán kommentárt a Sme című liberális szlovák napilap arról a magyarországi döntésről, hogy katasztrófa esetén a kormány állami felügyelet alá vonhatná az érintett vállalatokat.
Már 14 mélyben rekedt bányászt hoztak fel Chilében a felszínre. 69 nap után a kimentett dolgozókat hatalmas üdvrivalgás és az államelnök fogadta. 36 óráig is eltarthat, mire mindenkit kimenekítenek, miközben az egész ország lélegzetvisszafojtva várja a mentőakció sikerét.
Pszichológusok szerint komoly jellemváltozást lehet majd megfigyelni a többhetes föld alatti fogság után a külvilágba visszatérő bányászoknál, akiket valóságos "sztárként", hősként ünnepelnek.
Huszonhárom neves kínai személy követeli a szólásszabadságot, alkotmányellenesnek nevezve a cenzúrát a kínai törvényhozásoz címzett - az interneten közzétett - kemény hangú levelében - adja hírül a hongkongi South China Morning Post című lap weblapján szerdán.
Sokkolta Olaszországot a szerb huligánok kedd esti rendbontása Genovában, a labdarúgó Európa-bajnoki selejtező helyszínén. A meccs félbeszakadt, és a három pontot valószínűleg az olaszoknak adják. A rendőrök 17 embert tartóztattak le, köztük a Fekete embernek nevezett huligánvezért is.
Az észak-koreai vezető legkisebb fiának és kijelölt utódjának, Kim Dzsong Unnak az emberei merényletet akartak elkövetni 2009-ben a "kedves vezető" legidősebb fia ellen, de Kína ezt megakadályozta - írta szerdán a Csoszun Ilbo című dél-koreai napilap egy kormányforrásra hivatkozva.
Az észak-koreai vezető legkisebb fiának és nemrég kijelölt utódjának, Kim Dzsong Unnak az emberei merényletet akartak elkövetni 2009-ben a "kedves vezető" legidősebb fia ellen, de Kína ezt megakadályozta - írta szerdán a Csoszun Ilbo című dél-koreai napilap egy kormányforrásra hivatkozva.
Egy iraki születésű holland férfit, akit az Egyesült Államokban 25 évi börtönbüntetésre ítéltek, a rotterdami bíróság szerdai enyhébb ítélete miatt akár már ugyanaznap szabadon engedhetnek.
Cilei idő szerint a nap végére felszínre kerülhetnek a vájárok, akik 69. napja egy beomlott chilei bánya foglyai - közölte Laurence Golborne bányászati miniszter.
Eddig tizenhárom bányászt sikerült kimenteni annak a mentőakciónak köszönhetően, amit az ország elnöke az emberiség történetében egyedülállónak nevezett. Korábban leküldtek egy orvost és több bányamentőt is, hogy lentről segítsék a mentési munkálatokat. Komolyabb fennakadás nem volt, bár a mentés két órás csúszással kezdődött. A mentőakció már több mint tizenhárom órája tart.
Támogatásáról biztosította Libanon egységét Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök, akit a helyi síiták - főként az Iránnal szövetséges Hezbollah mozgalom hívei - örömujjongással fogadtak. A szunnita és keresztény politikusok viszont gyanakvással kísérik a látogatást.
Javítási munkálatok miatt csaknem egy órára leállították helyi idő szerint szerda hajnalban a chilei bányászokat felszínre hozó mentőkabin működését. A szünet után gond nélkül folytatták a mentést, már kilenc bányász feljutott a felszínre.
Nem a véletlen műve, hogy a jemeni al-Kaida angol nyelvű online magazinjának második kiadását éppen a Cole merénylet tíz éves évfordulóján adták ki - állította Christopher Boucek, Jemen szakértő szerdán, a CNN-nek adott nyilatkozatában. Az Inspire (Inspiráció) című magazint helyi idő szerint hétfőn adták ki.
Nem tudja felvenni a kapcsolatot a világ a Nobel-békedíjjal kitüntetett Liu Hsziao-po kínai polgárjogi harcos feleségével, Liu Hsziával. Európai uniós diplomatáknak - köztük a magyar nagykövetség egyik munkatársának - már hétfőn sem engedték meg, hogy belépjenek arra a lakótelepre, ahol az asszony lakik.
Chile! Chile! (chi-chi-chi, le-le-le) kiáltásokkal, üdvrivalgással fogadták az odafenn várakozók az első bányászt, aki a bánya mélyén töltött 69. napon, helyi idő szerint éjfél után 11 perccel érkezett a felszínre. A kétgyermekes Florencio Ávalos lehetett az első szerencsés, akit felhúztak a mentőkapszulával. Világszerte élőben követték nyomon a nagyszabású szabadítóakciót. Ha semmi nem jön közbe,…
Helyi idő szerint szerda éjfél előtt felszínre hozták a 33. bányászt is, és ezzel teljes sikerrel ért véget a páratlan mentési akció a chilei San José réz- és aranybányában. Az első hírek szerint kielégítő a 69 napos, kényszerű föld alatti raboskodás után felszínre került bányászok egészségi állapota.
Richard Holbrooke szerint a nagyobb éberségre való felhívás segíthetett volna a 2001. szeptember 11-én az Egyesült Államok ellen végrehajtott, több mint 3000 halálos áldozatot követelő terrortámadások megakadályozásában.
Helyi idő szerint szerda éjfél előtt felszínre hozták a 33-ik bányászt is, és ezzel teljes sikerrel ért véget a páratlan mentési akció a chilei San José réz- és aranybányában.
Pénzbüntetést kapott egy regionális szlovák hetilap, mert májusban szlovák fordítás nélkül közölt egy magyar nyelvű hirdetést - írja a Sme című pozsonyi napilap. Az 1500 eurós büntetést a Szlovák Kereskedelmi Felügyelőség (SOI) szabta ki a My-Nitrianske noviny című hetilapra, miután egy budapesti cég magyar nyelvű hirdetése szlovák fordítás nélkül jelent meg a lapban.
Hűtlenül kezelt több százmillió dollárt a Julija Timosenko által vezetett korábbi ukrán kormány - állapították meg könyvvizsgálatuk nyomán amerikai magándetektív-irodák.
Pénzbüntetést kapott egy regionális szlovák hetilap, mert májusban szlovák fordítás nélkül közölt egy magyar nyelvű hirdetést - írja a Sme című pozsonyi napilap csütörtökön.
Nagy erejű gázrobbanás történt szerda este a kárpátaljai Munkács egyik négyemeletes panelházában, amely gyakorlatilag lerombolta az épület legfelső szintjét és kitörte a környező házak ablakait; sérültekről, halálos áldozatról egyelőre nem tudnak a hatóságok.
A Soros György által alapított, Magyarországon működő Közép-európai Egyetem (CEU) terjeszkedési terveivel is foglalkozik oktatási mellékletében a European Voice című brüsszeli hetilap csütörtökön megjelent legfrissebb száma.
Ha igaz, néhány héten (napon?) belül elérkezik az igazság pillanata a francia politikában. Amennyiben nagyobb társadalmi feszültség nélkül sikerül végképpen elfogadtatni a nyugdíj reformot, Sarkozy elnök ígérete szerint nagyszabású kormány átalakítást hajt végre. A "nagy dilemma", hogy ki lesz a miniszterelnök, az idestova négy éve szakadatlanul a Matignon-palotában "uralkodó" François Fillon…
A magyarországi iszapömlés az első komoly próbája lesz annak a néhány éve hozott uniós jogszabálynak, amelynek alapján a szennyezést okozó cégeknek meg kell téríteniük az általuk okozott környezeti kárt - írta szakértői véleményeket idézve a csütörtöki Financial Times.
Ján Kubis volt szlovák külügyminiszter szerint Szlovákiának és Magyarországnak le kellene zárnia a múlt nyitott kérdéseit, esetleg a kilencvenes évek végén elfogadott cseh-német megbékélési nyilatkozat példája alapján.
A lett parlament csütörtökön elutasította az ellenzéki orosz ajkú Emberi Jogokért az Egyesült Lettországban (PCTVL) kezdeményezését, hogy az orosz legyen második munkanyelv a törvényhozásban.
Kiszivárgott információk hiúsították meg több szerb háborús bűnös elfogását - mondta el Vladimir Vukcsevics, a háborús bűntettek ügyében eljáró különleges felhatalmazású belgrádi ügyész egy csütörtökön megjelent interjúban.