Magyarország célja, hogy a jövő év elejétől esedékes soros európai uniós elnöki tisztsége alatt jól kiszolgálja a tagállamokat - mondta Orbán Viktor kormányfő Ljubljanában, ahol szlovén kollégájával, Borut Pahorral tárgyalt.
Az utóbbi évtizedek legradikálisabb nagy-britanniai költségvetési takarékossági intézkedéscsomagját jelentette be George Osborne brit pénzügyminiszter szerdán, aki egyebek mellett csaknem félmillió állami alkalmazotti munkahely megszüntetését és a nyugdíjkorhatár emelését helyezte kilátásba a következő öt évre.
Cáfolta egy interjúban kedden Barack Obama amerikai elnök azokat a terjengő értesüléseket, hogy a 2012-es következő elnökválasztáson Hillary Clinton lenne az alelnökjelöltje.
Hat héten belül hatodik alkalommal tartottak kedden a nyugdíjreform elleni országos tiltakozónapot Franciaországban. A növekvő benzinhiány, a közlekedési sztrájk, valamint a tüntetők közé keveredő rendbontók és a rendőrök közti összecsapások miatt egyre szélsőségesebb a helyzet. Ennek ellenére megtartják a szenátusi végszavazást a tervezetről. Nicolas Sarkozy francia elnök Deauvilleben közölte,…
Ukrán sajtóértesülés szerint több százezer tonna, nehézfémeket tartalmazó meddőkőzet veszélyezteti a kárpátaljai Nagymuzsaly lakóinak egészségét. Az egyik ukrán hírportál azt írta: a kőzet az aranybányászat után maradt vissza.
Franciaországban továbbra is jelentős fennakadásokat okoznak a nyugdíjreform elleni, már hat hete tartó tiltakozó megmozdulások. Az olajfinomítók elfoglalása után kialakult benzinhiány, valamint a közlekedési dolgozók sztrájkja is problémát jelent több nagyvárosban, köztük Marseille-ben és Rennes-ben.
Az aranybányászat után visszamaradt több százezer tonna, nehézfémeket tartalmazó meddőkőzet veszélyezteti a kárpátaljai Nagymuzsaly lakóinak egészségét - adta hírül szerdán a podrobnosti.ua internetes ukrán hírportál.
Az orosz kormány szerdán feltárta a következő évekre szóló privatizálási terveit: Igor Suvalov miniszterelnök-helyettes felsorolta azokat a többségi, illetve 100 százalékos állami tulajdonban lévő társaságokat, amelyek tulajdonrészeinek értékesítéséből a költségvetési hiányt szándékoznak fedezni, s elmondta, hogy több nagyvállalat esetében az állam kész lemondani az ellenőrzésről is.
Oroszország ezer milliárd rubel (32,5 milliárd dollár) bevételt vár jövőre az adóemelésekből, aminek a célja a válság előtti állami kiadási szint fenntartása - közölte Alekszej Kudrin orosz pénzügyminiszter szerdán az orosz parlamentben.
Ukrajnában több mint 30 magas beosztású állami tisztségviselőt gyanúsítanak azzal, hogy hamis egyetemi diploma alapján tölti be állását - közölte szerdán luhanszki sajtókonferenciáján Hennagyij Moszkal ellenzéki ukrán parlamenti képviselő.
Jelentősen megnövekedett a spanyol nyelvű média súlya az Egyesült Államokban a választási kampány megindulásával. Ez a fokozódó érdeklődés nem csak a legnagyobb, és folyamatosan gyarapodó amerikai kisebbség erősödő befolyására hívja fel a figyelmet, de a híreik nagy részét szolgáltató vállalatok terjedő hatalmát is előtérbe állítja.
Az Európai Unió (EU) az egy hangon megszólaló, egységes Bosznia-Hercegovinát támogatja az EU-ba vezető útján - mondta Szarajevóban az EU elnöke, Herman Van Rompuy.
Kórháza került Margaret Thatcher volt brit miniszterelnök. Fia, Mark szerint a Vaslady azért "jól van" van és még ahhoz is volt ereje, hogy megvitassa a konzervatív kormány által szerdán meghirdetett megszorító intézkedéseket.
Egyre jobban radikalizálódnak a franciaországi tiltakozó megmozdulások a nyugdíjreform ellen: ezek szerdán, egy nappal a szenátusban tervezett végszavazás előtt is folytatódtak.
A kabuli parlament egyik képviselője szerint az afgán kormány hónapok óta titkos tárgyalásokat folytat egy hírhedt iszlamista csoporttal, az al-Kaidához közel álló Hakkani-hálózattal.
A szófiai parlament meghatározatlan időre elhalasztotta a döntést szerdán arról a népszavazásról, amelyet a bolgár nacionalista pártok kezdeményeztek Törökország esetleges európai uniós csatlakozása kapcsán.
Dél-Ázsia van kitéve leginkább a klímaváltozásnak, amely beláthatatlan következményekkel járhat a világ egyik legnépesebb régiójában: a növekvő vízszint éhínséget okozhat - derült ki egy 170 ország adatai alapján készült felmérésből, melyet tegnap hoztak nyilvánosságra.
Magyarország azt tekinti feladatának, hogy a jövő év elejétől esedékes európai uniós elnöki tisztsége alatt jól kiszolgálja a tagállamokat - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szlovén kollégájával, Borut Pahorral szerdán Ljubljanában folytatott megbeszélését követően, s állást foglalt a két ország kormányzati, gazdasági együttműködésének erősítése mellett is.
Aki eddig megkérdőjelezte a szöveges üzenetek forradalmát, annak figyelembe kell venni a következő tényeket: egy átlagos amerikai tinédzser havonta 3339 üzenetet küld és kap, több mint 100 darabot naponta - derül ki a Nielcen Co. médiakutató társaság felméréséből, amelyet a Wall Street Journal felkérésére készített.
Az európai romák problémáiról, beilleszkedésük kérdéseiről tartottak tegnap kormányközi konferenciát Strasbourgban. Magyarország képviseletében Bába Iván, a külügyminisztérium közigazgatási államtitkára volt jelen a tanácskozáson, melyet az emberi és szabadságjogokkal foglalkozó 47 tagú szervezet, az Európa Tanács (ET) hívott ösze.
A brazil elnökválasztás október 31-i második fordulójának egyértelmű esélyese a munkáspárti Dilma Rousseff: a legfrissebb felmérések 45,3 százalékot adnak a leköszönő államfő, Luiz Inácio Lula da Silva pártfogoltjának, míg kihívója, az ellenzéki szociáldemokrata José Serra a voksok 40,6 százalékára számíthat.
A franciaországi nyugdíjreform elleni tiltakozásul sztrájkoló olajipari és kikötői alkalmazottak elbarikádozták csütörtök hajnalban a marseille-i repülőtér bejáratát - közölte egy szakszervezeti forrás.
Szergej Szobjanyint választotta Moszkva polgármesterének csütörtökön a fővárosi önkormányzat az államfő által elbocsátott Jurij Luzskov helyére. A testület 35 tagja közül titkos szavazás során 32 támogatta Dmitrij Medvegyev elnök jelöltjét, három ellenszavazat érkezett.
Vlagyimir Putyin orosz kormányfő moszkvai látogatásra hívta meg Orbán Viktort egy, a magyar miniszterelnök számára megfelelő időpontban - közölte csütörtökön az orosz kormány sajtószolgálata.
Mindenekelőtt a lengyel pilótákat tette felelőssé jelentésében a Lech Kaczynski lengyel államfő és népes kíséretének életét kioltó szmolenszki repülőgép-katasztrófa körülményeit vizsgáló orosz bizottság - értesült a Gazeta Wyborcza című lengyel napilap.
Egyes számítások szerint tízezer fontot (3,2 millió forintot) veszít a brit középosztály a kormány által bejelentett költségvetési megszorító intézkedéseken. George Osborne konzervatív párti pénzügyminiszter az utóbbi évtizedek legradikálisabb takarékossági intézkedéscsomagját jelentette be a héten a londoni alsóházban, közölve, hogy "a szakadék széléről" kell visszarángatni a brit gazdaságot az…
Több mint 600 lakás építését kezdte meg Izrael ciszjordániai zsidó telepeken, nem egész egy hónappal azután, hogy lejárt a területre meghirdetett átmeneti építkezési moratórium - közölte csütörtökön a Békét Most izraeli pacifista szervezet.
Mindenekelőtt a lengyel pilótákat tette felelőssé jelentésében a Lech Kaczynski lengyel államfő és népes kíséretének életét kioltó szmolenszki repülőgép-katasztrófa körülményeit vizsgáló orosz bizottság - értesült a Gazeta Wyborcza című lengyel napilap.
Nicolas Sarkozy francia elnök a tegnapi kormányülés után bejelentette: karhatalommal töri meg azt a zárlatot, melyet a nyugdíjreform elleni országos tiltakozás résztvevői vontak a francia olajtárolók köré. A cél - mondta az államfő - a helyzet normalizálása. Brice Hortefeux belügyminiszter tegnapi sajtóértekezletén ugyanakkor világossá tette: a hatóságok megtorolják a tiltakozások során elkövetett…
Biztonságos az ivóvíz jelenleg a mérgező iszappal elöntött magyar falvakban, de megfigyelését folytatni kell - csakúgy mint a levegőét, a talajét és az élelmiszerekét az esetleges nehézfém-szennyezettség miatt - közölte csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Közzétették Brüsszelben csütörtökön annak a jelentésnek a szövegét, amelyet a nemzetközi gazdasági válság tanulságai nyomán egy miniszteri rangú munkacsoport készített a jövőbeni krízisek megelőzését és jobb kezelését lehetővé tevő európai uniós reformokról.
Nőhet a szülési szabadság minimális időtartama, és legalább kéthetes fizetett apasági szabadságot kell adnia a munkáltatónak - ezt szavazta meg az Európai Parlament.
Életfogytiglani börtönre ítélték csütörtökön Kanadában az ország legnagyobb légitámaszpontjának volt parancsnokát két nő meggyilkolása és egyéb szexuális indíttatású bűncselekmények miatt.
Hiába kérnek szerb állampolgárok politikai menedékjogot Nyugat-Európában, nem fogják megkapni, mert Szerbiában már senki nincs kitéve politikai üldöztetésnek - mondta Ivica Dacic szerb belügyminiszter csütörtökön Belgrádban.
A haiti egészségügyi hatóságok csütörtöki jelentése szerint a kolera egyik válfaja vezetett annak a csaknem nyolcvan embernek a halálához, akik hasmenés tünetével betegedtek meg az utóbbi napokban az ország északi és keleti részén.
Elkerülhetetlenül globális nukleáris háborúhoz vezetne, ha az Egyesült Államok vagy Izrael támadást indítana Irán ellen - hangsúlyozta Fidel Castro egykori kubai elnök a Cubadebate című internetes oldalon közzétett üzenetében.
Szemetes autókat gyújtottak fel, valamint kövekkel és petárdákkal támadtak rendőrökre az új szemétlerakó ellen tiltakozók a dél-olaszországi Nápoly elővárosaiban.
Franciaországban október 28-ra és november 6-ra újabb országos tiltakozónapot hirdetnek a szakszervezetek a kormány nyugdíjreformja ellen - közölték képviselőik a csütörtök esti egyeztetés követően.
Erős, 6,9-es földrengés volt helyi idő szerint csütörtökön kora délután Mexikó északnyugati partjainál, a Kaliforniai-öbölben, amely Baja California félszigetet az ország többi részétől elválasztja - jelentette az amerikai földtani intézet (USGS).