A legtöbb halálos áldozatot követelő nap volt a tegnapi a szerda óta zajló Hamász-Izrael konfliktusban. Szárazföldi bevonulásra lapuzártánkig nem került sor, de egyre hevesebben folytatódtak a palesztin rakétázások és a Gázai övezeti terrorinfrastruktúrára mért izraeli válaszcsapások.
Hétfőn is záporoztak a rakéták Izraelre a Gázai övezetből, s válaszul Izraelből mintegy nyolcvan gázai célpontot lőttek. Mindkét fél vitatta, hogy közel lenne az áttörés a Kairóban folyó tűzszüneti tárgyalásokon.
A görög kormány arra kötelezi mindazokat, akik 2009-2011 között külföldi bankokba menekítették pénzüket, hogy bizonyítsák, törvényes forrásból szerezték a pénzösszeget. Közben egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy Görögországnak újabb mentőcsomagra lesz szüksége, hiszen több tízmilliárd eurónyi plusz hiány keletkezett.
Burmában figyelemreméltó reformfolyamat vette kezdetét, de a reformoknak folytatódniuk kell - mondta tegnap Barack Obama. Obama történelmi első látogatásra érkezett, hivatalban lévő amerikai elnök még nem járt a délkelet-ázsiai országban.
Nem opció, hogy ne szülessen megállapodás az Európai Unió következő, 2014 és 2020 közötti időszakra vonatkozó költségvetéséről (multi-annual financial framework, MFF) az e heti rendkívüli uniós csúcson, de a tagállamok mind határozottan ragaszkodnak álláspontjaikhoz, és egyelőre nem hajlanak a kompromisszumra - összegezte Martonyi János külügyminiszter hétfőn éjjel az MTI-nek és a Bruxinfónak…
Az izraeli kormány állítólag fontolóra vette, hogy elfogadja azt az egyiptomi tűzszüneti javaslatot, amelynek célja a gázai övezeti palesztin fegyveres csoportok és a zsidó állam közötti harcok leállítása.
Bankra, kormányépületekre és más célpontokra is csapást mért az izraeli hadsereg kedd hajnalban a Gázai övezetben hetedik napjába lépett hadműveletének keretében.
Folytatódtak a diplomáciai egyeztetések az erőszak csökkentésének érdekében. Izrael felfüggeszt minden szárazföldi hadműveleti tervet a Gázai övezetben.
Izrael ideiglenesen felfüggeszt minden szárazföldi hadműveleti tervet a Gázai övezetben, hogy esélyt adjon a Hamász iszlamista szervezet és a zsidó állam közötti tűzszünetre irányuló egyiptomi erőfeszítéseknek - közölte kedden egy magas rangú izraeli tisztségviselő.
Hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vette a szerb rendőrség Kasza Józsefet, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) volt elnökét - jelentette kedden a B92 belgrádi rádió-televízió.
A bíróság kimondta: a volt horvát kormányfő bűnös a Mol horvátországi terjeszkedésével kapcsolatos vesztegetési ügyben. A Mol visszautasítja a korrupció vádját.
Nem csillapodik az erőszak Sao Paulóban, egyetlen éjszaka alatt legalább tíz ember vesztette életét tűzharcban a brazíliai nagyvárosban. A szeptemberben kezdődött erőszakhullám kiváltó oka az volt, hogy a hatóság lecsapott a PCC bűnszervezetre, megnehezítve a banda kábítószer-üzelmeit. November első két hetében naponta átlagosan tíz ember vesztette életét a leszámolásokban a 11 milliós óceánparti…
A legfontosabb állami szervek ellen tervezett terrortámadást akadályozott meg Lengyelországban a belbiztonsági szolgálat, a tervezőt őrizetbe vették - jelentette be a krakkói ügyészség kedden.
Visszautasítja a Mol Nyrt. a Sanader-ítéletben elhangzottakat, és közölte, soha nem korrumpált egyetlen politikust sem, és nem adott pénzt azért, hogy megszerezze a horvát INA-ban az irányítási jogokat.
Nápolyi tolvajok ellopták Joachim Gauck német államfő testőrfőnökének a karóráját. Az olasz sajtó szerint úgy szedtek le a csuklójáról, hogy észre sem vette.
Az izraeli hadsereg röpcédulákat dobott le kedden Gázaváros több negyedére, amelyekben felszólította a lakosokat, a biztonságuk érdekében "haladéktalanul" hagyják el lakóhelyüket.
Visszautasítja a Mol Nyrt. a Sanader-ítéletben elhangzottakat, közölve: soha nem korrumpált egyetlen politikust sem, és nem adott pénzt azért, hogy megszerezze a horvát INA-ban az irányítási jogokat. A Központi Nyomozó Főügyészség keddi közleményében arra emlékeztet, hogy 2012 januárjában bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a Mol-INA-ügyben.
Döntés születhet a Görögországnak szánt mentőcsomag következő, nyár óta esedékes részletének kifizetéséről, de Athén valószínűleg csak decemberben férhet majd hozzá a pénzhez, míg a görög államadósság csökkentésének módjáról további viták és egyeztetések várhatók az Eurogroup, az eurózóna pénzügyminisztereinek kedden délután kezdődött soron kívüli tanácskozásán.
A "minimális öntudat" jeleit mutatja Johan Friso holland herceg, aki azóta fekszik kómában, hogy idén februárban maga alá temette egy lavina az osztrák Alpokban.
Az Iszlám Dzsihád vezetője beismerte, hogy a gázai övezeti palesztin csoportok iráni vagy iráni pénzen vásárolt fegyvereket használnak az Izrael elleni támadásokra.
A Holokauszt a zsidó nép és néhány más kisebbség tragédiája volt, ám a belőle levonható tanulságok általános érvényűek. Ha ezeket megtanítjuk a fiataloknak, akkor a jövőben kevesebben fogadják el az ezzel kapcsolatos torzításokat - nyilatkozta lapunknak Hagai Mei-Zahav, az izraeli nagykövet helyettese, aki szót ejtett a november 15-én kezdődött, s 21-én záruló magyarországi Izraeli Filmhétről is.
Az Info-Lady hálózat tagjai biztosítják, hogy a Banglades falvaiban élőkhöz is eljusson a világháló - ezen felül gyakran felvilágosítással, tanácsokkal is segítik a helyiek életét. A kezdeményezés egyre népszerűbb.
Őrizetbe vették tegnap Kasza Józsefet, a szerbiai Agrobank szabadkai fiókintézetének volt igazgatóját, a pénzintézet körül kirobbant visszásságok ügyében.
A legfontosabb állami szervek ellen tervezett terrortámadást akadályozott meg Lengyelországban a belbiztonsági szolgálat - jelentette be tegnap a krakkói ügyészség.
Kilencvennyolc szavazat a világ. Negyvennyolc órás drámai közjáték után kedden hajnalra derült ki, hogy Jean-Francois Copé, a Marine Le Pen szélsőjobboldali Nemzeti Frontjának választóira kacsintó politikus lett az elnöke Nicolas Sarkozy egykori csúcskonzervatív pártjának.
Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát az afgán főváros diplomáciai negyedében szerda reggel, a terrorcselekmény az elkövetőn kívül két ember életét követelte.