2013. szeptember 23. hétfő

szept. 23
13:54
Nairobi merénylet - néhány túszt kiszabadítottak (Infostart)
Nagy robbanások voltak, majd sűrű fekete füst gomolygott hétfőn a kenyai Nairobiban annál a bevásárlóközpontnál, amelyet az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal szövetséges szomáliai fegyveresek támadtak meg.
szept. 23
14:30
A világ legnagyobb hatalmú asszonya (Metropol)
Harmadik kancellári mandátumát kezdi Angela Merkel.
szept. 23
14:48
Forronganak a finnek a Nokia-főnök gigajutalma miatt (Infostart)
Finnországban eddig egyfajta belenyugvással fogadták azt, hogy a korábban nemzeti kincsnek tartott Nokia mobil üzletága beolvad a Microsoftba. Azt azonban már nehezen emésztik meg, hogy hatalmas jutalmat kap Stephen Elop (ÍLOP) Nokia-főnök, akiből egyszer még Microsoft-vezér is lehet.
szept. 23
15:06
Lemondott a liberális FDP elnöke (Metropol)
Philipp Rösler a német parlamenti választásokon elszenvedett vereség miatt távozik posztjáról.
szept. 23
15:48
Eddig mindig "tönkretették" a koalíciós partnerüket (Kripto Akadémia)
Nem magától értetődő, hogy a szociáldemokraták koalícióra lépnek a konzervatívokkal - jelentette ki hétfőn Berlinben a német szociáldemokrata párt (SPD) elnöke.
szept. 23
16:00
Választási csalással vádolják a Fideszt (Metropol)
Az ellenzéki összefogás pártjainak véleménye szerint választási csalás történt a vasárnapi, bajai időközi önkormányzati választásokon.
szept. 23
16:36
Egyiptom - betiltották a Muzulmán Testvériséget (Infostart)
Minden tevékenységtől eltiltotta és vagyonának elkobzására ítélte a Muzulmán Testvériséget hétfőn egy egyiptomi bíróság - közölte az állami televízió.
szept. 23
16:54
A pápai interjú a Vatikánban készülő reformokról (Metropol)
Ferenc pápa egy interjúban az egyházat tábori kórházhoz hasonlította.
szept. 23
17:12
Német választások - a konzervatívok tárgyalnak a szociáldemokratákkal (Infostart)
Németországban a konzervatívok a parlamenti választások megnyerése után egy nappal felvették a kapcsolatot a szociáldemokratákkal a koalíciós tárgyalások megkezdése céljából, de nem zárják ki, hogy a Zöldekkel is tárgyaljanak. A szociáldemokraták hangsúlyozták, nem magától értetődő, hogy nagykoalíció alakul, a Zöldek pedig jelezték, hogy nyitottak a megbeszélésekre.
szept. 23
17:30
Merkel marad, de egyelőre kérdéses a nagykoalíció (Metropol)
Kiss J. László egyetemi tanárral, a Külügyi Szemle főszerkesztőjével beszélgettünk.
szept. 23
17:48
Costa Concordia - a kormányost hibáztatja a hajó kapitánya (Infostart)
Nem tartotta felelősnek magát a Costa Concordia óceánjáró tavaly januárban történt tragédiájáért Francesco Schettino volt kapitány az olasz bíróságon hétfőn újraindult tárgyaláson. A hajóroncson megkezdik az eltűnt áldozatok keresését.
szept. 23
18:06
Visszatért az euróövezet iránti bizalom (Metropol)
Mario Draghi arra számít, hogy a gazdasági tevékenység a belső kereslet fokozatos növekedésével erősödhet.
szept. 23
18:08
Fellebbez az életfogytiglani ítélet ellen Po Hszi-laj kínai politikus (Metropol)
Csungking város egykori párttitkárát vasárnap ítéltek életfogytig tartó szabadságvesztésre korrupciós perében.
szept. 23
19:18
Draghi: visszatért az euróövezet iránti bizalom (Infostart)
Visszatért az euróövezet iránti bizalom, ami nemcsak az Európai Központi Bank (EKB) hagyományostól eltérő lépéseinek, hanem a tagállami kormányok erőfeszítéseinek is köszönhető - jelentette ki Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke az Európai Parlament (EP) gazdasági és monetáris bizottságában tartott meghallgatáson.
szept. 23
19:36
Kész tény a német nagykoalíció? (Metropol)
A vasárnapi német választásokat követően konzervatív-szociáldemokrata nagykoalíció jön létre a Bundestagban.
szept. 23
19:42
Ferenc pápa nyitott egyháza (Kripto Akadémia)
Az utóbbi hetekben megannyi írás látott napvilágot a nemzetközi és a magyar sajtóban, amely szerint sokan (az egyik magyar hetilap cikkírója szerint a "balliberális sajtó") szembeállítják Ferenc pápát elődjével, XVI. Benedekkel, ami a magyarázat szerint azért súlyos hiba, mert az argentin származású egyházfő sem változtatta, s nem is kívánja megváltoztatni az egyház tanítását.
szept. 23
19:54
Líbia: még évekig eltart a vegyifegyverek megsemmisítése (Infostart)
Líbia 2004-ben kezdte meg vegyi fegyvereinek megsemmisítését, és ez a művelet várhatóan még további éveket vesz igénybe - írta az AFP francia hírügynökség hétfőn azzal kapcsolatban, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök ígéretet tett az országában található vegyifegyver-készlet felszámolására.
szept. 23
20:30
A német választások meglepetései - Elemzések Németországból (Infostart)
Nem igaz a német néppártok feltartóztathatatlan hanyatlásáról szóló tétel, és az is hamis feltevés, hogy tartósan a Bundestagban marad az a párt, amelynek sikerül egymás után kétszer bejutni - egyebek között ezek a német parlamenti választás első tanulságai a vezető közvélemény-kutató intézetek hétfői gyorsértékelései szerint.
szept. 23
20:48
Putyin és Lukasenka négyszemközt (Metropol)
A Kreml képviselője szerint még korai lenne az orosz Uralkalij-cég Minszkben fogva tartott vezérigazgatójának szabadon engedéséről beszélni.
szept. 23
22:36
Mikor találkozik Obama az új iráni államfővel? (Infostart)
John Kerry amerikai külügyminiszter a héten találkozik iráni partnerével, Dzsavad Zariffal, és "nem kizárt", hogy Barack Obama elnök megbeszélést folytat majd Haszan Róháni új iráni államfővel - jelentette ki hétfőn New Yorkban Ben Rhodes amerikai helyettes nemzetbiztonsági tanácsadó.
szept. 23
22:54
Végéhez közeledik a kenyai túszdráma (Metropol)
A kenyai biztonsági erőknek hétfőn sikerült megszerezniük az ellenőrzést a nairobi Westgate bevásárlóközpont nagy része felett.

2013. szeptember 24. kedd

szept. 24
5:18
Rövid ideig tarthat Merkel öröme (Kripto Akadémia)
Nem várható gyors döntés arról, milyen koalíció alakulhat Németországban. Angela Merkel pártja, a CDU végül nem szerzett abszolút többséget, s a kancellár már vasárnap este egy televíziós vitában világossá tette, stabil kormányt kíván alakítani, szó sem lehet kisebbségi kabinetről. Sok lehetősége azonban nincs.
szept. 24
5:45
Nyugdíjba vonult az amerikai adóhivatali botrány kirobbantója (Infostart)
Nyugdíjba vonult Lois Lerner, az amerikai adóhivatal (IRS) adómentességi osztályának vezetője, annak a botránynak a kirobbantója, amely során fény derült arra, hogy a hatóság célzott és fokozott ellenőrzést folytatott konzervatív csoportok ellen.
szept. 24
5:54
Obama ma szólal fel az ENSZ-közgyűlésén (Kripto Akadémia)
Afganisztántól Zimbabvéig 193 ország állam- és kormányfői jönnek össze New Yorkban az ENSZ-közgyűlés kedden kezdődő általános vitájára. A világszervezet közgyűlése 68. ülésszakának napirendjén a szíriai válság, az iráni nukleáris program, illetve az izraeli-palesztin béketárgyalások jövője lehet a legfontosabb téma.
szept. 24
6:03
Elit börtönbe csukják a kínai funkcionáriusokat (Infostart)
Erdős dombok mögött meghúzódó épületkomplexumban, nívós, szállodai körülmények - így írják le annak a Peking környéki büntetés-végrehajtási intézetnek a helyszínét, amelyben állítólag a rossz útra tévedt prominens kínai párt- és állami vezetők töltik hosszabb-rövidebb idejű szabadságvesztéssel járó büntetésüket.
szept. 24
6:05
Bűnösnek vallotta magát egy kiszivárogtató volt FBI-ügynök (Infostart)
Vádalku keretében bűnösnek vallotta magát az a volt FBI-ügynök, aki tavaly májusban kiszivárogtatta a sajtónak, hogy egy amerikai ügynök Jemenben megakadályozta iszlamista terroristák repülőgépes támadását az Egyesült Államok ellen - közölte hétfőn az amerikai igazságügyi minisztérium.
szept. 24
6:12
Végjáték a túszdrámában (Kripto Akadémia)
A kenyai biztonsági erők támadást indítottak a Westgate bevásárló központ ellen, ahol terroristák szombaton túszokat ejtettek és elbarikádozták magukat. A nairobi túszdráma halálos áldozatainak számát a kenyai Vöröskereszt hétfőn 62-re tette, több mint 170 ember megsebesült.
szept. 24
6:39
ENSZ-közgyűlés: a fő téma Szíria (Infostart)
Iránnal kapcsolatos remények és a Szíriára vonatkozó aggodalmak jegyében kezdődik meg kedden az ENSZ Közgyűlése 68. ülésszakának általános vitája, amelyben sokan felszólalnak a világszervezet 193 tagállamának csúcsvezetői közül.
szept. 24
7:42
Bűnösnek vallotta magát egy kiszivárogtató volt FBI-ügynök (Kripto Akadémia)
Vádalku keretében bűnösnek vallotta magát az a volt FBI-ügynök, aki tavaly májusban kiszivárogtatta a sajtónak, hogy egy amerikai ügynök Jemenben megakadályozta iszlamista terroristák repülőgépes támadását az Egyesült Államok ellen - közölte hétfőn az amerikai igazságügyi minisztérium.
szept. 24
7:54
Még életben vannak a túszok Nairobiban (Metropol)
Újabb lövöldözés tört ki kedd reggel Nairobiban, a Westgate bevásárlóközpontban. Kilenc terroristát már megöltek. Meghalhatott a „Fehér Özvegy” is.
szept. 24
8:12
Újraválasztották Hun Sent Kambodzsában (Metropol)
Az ellenzéki bojkott ellenére a parlament kormánypárti képviselői újabb öt évre miniszterelnökké választották a 28 éve uralmon lévő Hun Sent.
szept. 24
8:14
Elraboltak egy katalán újságírót Szíriában (Metropol)
Marc Marginedas szeptemben 4-e óta van a felkelők fogságában, a lap aznap tudta felvenni utoljára vele a kapcsolatot.
szept. 24
8:30
Három kisgépet kényszerítettek leszállásra (Metropol)
New York légterében jelenleg repülési korlátozás van érvényben a világszervezet székházában zajló ENSZ-közgyűlés 68. ülésszakának idejére.
szept. 24
8:45
Washingtoni támadás - szigorítanak a haditengerészetnél (Infostart)
Az amerikai haditengerészet a jövőben szigorúbb átvilágításnak tervezi alávetni a kötelékébe jelentkezőket, miután egy vizsgálat számos hiányosságra derített fényt a múlt héten Washingtonban véres ámokfutást rendező szerződéses alkalmazott múltjának és személyiségének feltárásával kapcsolatban.
szept. 24
9:21
Incidensek New York légterében - beavatkoztak a vadászgépek (Infostart)
Az amerikai légierő vadászgépei leszállásra kényszerítettek három kisgépet, amelyek megközelítették New York légterét, ahol az ENSZ-közgyűlés miatt ideiglenesen repülési korlátozások vannak érvényben.
szept. 24
10:18
Ítéletidő pusztított Nyugat-Ukrajnában (Metropol)
Hétfő este özönvízszerű esővel kísért orkánerejű szélvihar tört rá a nyugat-ukrajnai Lviv megye egyik városára.
szept. 24
10:51
Nairobi merénylet - további hat terroristát megöltek (Infostart)
A biztonsági erők további hat terroristát megöltek kedden a Nairobiban, a Westgate bevásárlóközpontban - közölte a kenyai Citizen TV részletek ismertetése, valamint források megjelölése nélkül.
szept. 24
11:54
Először a rendőrök nyitottak tüzet az annabergi vadorzóra (Kripto Akadémia)
A rendőrök nyitottak először tüzet az ámokfutó annabergi vadorzóra, aki a lövöldözésben ezután megölt négy embert - tudta meg az osztrák televízió az osztrák rendőrségtől.
szept. 24
12:03
Lefoglalták a szicíliai keresztapa vagyonát (Infostart)
Az olasz rendőrség kedden több mint 700 millió euró (mintegy 210 milliárd forint) értékben foglalt le cégeket, ingatlant és földet, amelyek mások nevén ugyan, de Matteo Messina Denaro, a Cosa Nostra szicíliai bűnszervezet jelenlegi vezérének tulajdonai voltak.
szept. 24
12:06
Lefoglalták a keresztapa vagyonát (Metropol)
A rendőrség lefoglalta Matteo Messina Denaro, a Cosa Nostra szicíliai bűnszervezet jelenlegi vezérének tulajdonait.
szept. 24
13:18
Milliók éheznek Szíriában (Metropol)
Sokan nem jutnak elegendő élelmiszerhez, egyre több gyermeket fenyeget alultápláltság.
szept. 24
13:20
Aranyat loptak egy párizsi repülőgépről (Metropol)
Az aranyrudakat egy menetrendszerinti járaton szállították Zürichbe.
szept. 24
13:36
Costa Concordia: keresik az áldozatokat (Metropol)
Robotgépek és búvárok keresik kedd reggeltől a tavaly januárban zátonyra futott óceánjáró belsejében két eltűnt áldozat tetemét.
szept. 24
13:42
Holttesteket keresnek a Costa Concordia belsejében (Kripto Akadémia)
Robotgépek és búvárok keresik kedd reggeltől a tavaly januárban zátonyra futott Costa Concordia óceánjáró belsejében két eltűnt áldozat tetemét.
szept. 24
14:09
Nyilvánosság elé lépett rákbetegségével az osztrák parlament elnöke (Infostart)
Sajtótájékoztatón jelentette be az osztrák parlament elnöke kedden, hogy rákja van, egyben szót emelt a rákbetegeknek a társadalomban való "megbélyegzése" ellen.
szept. 24
14:48
Pakisztánban 7,8-es erősségű földrengés volt (Metropol)
Károkról és áldozatokról egyelőre nem érkeztek jelentések.
szept. 24
15:03
Visszatérnek Szíriába az ENSZ vegyifegyver-szakértői (Infostart)
Szerdán visszatérnek Damaszkuszba az ENSZ vegyifegyver-szakértői - jelentette be az orosz parlamentben Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes.
szept. 24
15:06
Kalózkodással vádolják a Greenpeace-t (Metropol)
A Prirazlomnaja orosz olajfúró torony megtámadása miatt indítottak büntetőeljárást a környezetvédők ellen.
szept. 24
15:24
Elutasították Sarkozy fellebbezési kérelmét (Metropol)
A volt francia államfő ellen a 2007-es elnökválasztási kampányának állítólagos illegális finanszírozása kapcsán márciusban emeltek vádat.
szept. 24
15:26
Lezuhant egy turistarepülő Franciaországban (Metropol)
A Cessna 421-C típusú repülőgép 10.45-kor zuhant le a Lyon-Bron repülőtér felszállópályája mellett található mezőre, és azonnal kigyulladt.

Keresés