Az ENSZ vegyifegyver-szakértői megállapították, hogy Damaszkusznál augusztus 21-én vegyi fegyvert, nevezetesen szarint vetettek be - közölte több hírügynökség egy, a világszervezet által hétfőn kibocsátott fotóra hivatkozva.
A Szíriában elkövetett gáztámadások dimenziója elérte háborús bűncselekmény szintjét, ezért az ENSZ Biztonsági Tanácsának haladéktalanul cselekednie kell - jelentette ki hétfőn a világszervezet főtitkára.
A támadóval együtt legalább 12 halálos áldozata van annak a lövöldözésnek, amely az amerikai haditengerészet washingtoni logisztikai parancsnokságán (NAVSEA) tört ki hétfőn. Úgy tudni, a lelőtt elkövetőn kívül volt egy másik támadó is, őt körözik.
A dalai láma szerint a 20. század a vérontás és az erőszak százada volt. Az új generációnak azon kellene fáradoznia, hogy a 21. század a béke évszázada legyen.
Kizárható a terrorizmus indítéka a hétfői washingtoni lövöldözésben. A 12 ember életét kioltó fegyveres, Aaron Alexist korábban kétszer is letartóztatták, amiért dühében fegyvert sütött el, de nem börtönözték be.
Továbbra is jelentősek a nézetkülönbségek a nagyhatalmak között a készülő Szíriával kapcsolatos ENSZ-határozat ügyében, amely deklarálná, hogy Damaszkusznak ki kell szolgáltatnia és meg kell semmisíttetnie vegyifegyvereit.
Lövöldözés volt tegnap a haditengerészet washingtoni központjában. Legalább hét személy vesztette életét. A sérültek száma kórházi források szerint a harmincat is elérheti, öt személy állapota kritikus. A meglőtt személyek között rendőrök is vannak. Az incidens helyi idő szerint 8 óra 20 perckor történt.
Szerdán kezdődik meg a horvát orvosok és ápolónők sztrájkja. Az előzetes közlések szerint 60-70 százalékuk csatlakozik a munkabeszüntetéshez. A sürgősségi és az alapellátásban dolgozókon kívül mindenki, mintegy 46 ezer orvos teszi le a munkát.
Alig néhány órával az amerikai haditengerészet washingtoni logisztikai parancsnokságán lezajlott vérfürdő után petárdákat hajított egy ismeretlen férfi helyi idő szerint hétfő este a Fehér Ház kertjébe.
Obama bírálta politikai ellenfeleit, amiért azok feltételekhez kötik az október 1-jén életbe lépő költségvetés finanszírozását. A büdzsé körül az elkövetkező hetekben kialakuló küzdelem várhatóan a 2011-es összecsapásához hasonlít majd, amely kis híján az Egyesült Államok technikai csődjéhez vezetett.
Az utóbbi évben nagyon népszerűvé vált Európát célul választó illegális bevándorlók körében a Törökországból és Görögországból Szerbián és Macedónián át Magyarországra tartó útvonal - ismertette kedden a szerbiai tömegtájékoztatás a szerb belügyminisztérium államtitkárának erre vonatkozó beszámolóját.
Elégedettségüknek adtak hangot a műveletet irányító illetékesek kedden az Olaszországban hajnali négy órára egyenesbe állított Costa Concordia tengerjáró hajón tizenkilenc órán át végzett munka eredményességével kapcsolatban.
Németországban alig egy héttel a parlamenti választás előtt az ellenzéki szociáldemokraták hivatalosan még Angela Merkel kancellár leváltásáért küzdenek, de sajtóértesülések szerint a háttérben már megkezdték a felkészülést a nagykoalícióra a Merkel vezette konzervatívokkal.
Albánia még az idén hivatalosan EU-tagjelöltté válhat - vélekedett kedden Brüsszelben újságírók előtt José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, miután megbeszélést folytatott Edi Ramával, a június végén hivatalba lépett, szocialista párti albán miniszterelnökkel.
Mégis magányos ámokfutó lehetett a nyomozók szerint Aaron Alexis, az amerikai haditengerészet egykori tartalékos katonája, aki az amerikai főváros, Washington DC melletti haditengerészeti létesítményben hétfőn 12 embert megölt, s nyolcat megsebesített. Barack Obama tévébeszédében "gyáva tettnek" nevezte az újabb mészárlást.
Érezhetően nőtt az euroszkeptikusok aránya több nyugat-európai országban - derül ki az Ifop közvéleménykutató iroda jelentéséből: Németországban 2012 júniusa óta 36-ról 44 százalékra, Franciaországban 23-ról 43 százalékra, Olaszországban 39-ről 45 százalékra. A közvéleménykutatást 4000 személy megkérdezése alapján készítették.
Nyitottnak mutatkozik Ferenc pápa az elváltak, illetve az újra megházasodottak egyházba való visszafogadására. Mint fogalmazott, a kérdést nem szabad arra korlátozni, hogy áldozhatnak-e a vagy sem. Mindezt zárt ajtók mögött mondta szeptember 6-án lelkipásztorok előtt, az olasz sajtó azonban kedden közölte a hírt.
Németországban alig egy héttel a parlamenti választás előtt az ellenzéki szociáldemokraták hivatalosan még Angela Merkel kancellár leváltásáért küzdenek, de sajtóértesülések szerint a háttérben már megkezdték a felkészülést a nagykoalícióra a Merkel vezette konzervatívokkal.
Az Európai Bizottság hatékonyabb uniós fellépést szorgalmaz az úgynevezett "legális kábítószerek" - vagyis a tiltott kábítószerek, így a kokain és az ecstasy alternatívájaként használt új pszichoaktív anyagok - terjesztése ellen.
Tüntetők várják Görögországban a hitelező trojka, az Európai Unió, az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hármasának előörsét. A tanárok öt napos sztrájkba kezdtek hétfőn. A munkabeszüntetés meghatározatlan ideig eltarthat. A közalkalmazottak szerdán és csütörtökön sztrájkolnak.
Hallucinált, egyebek között ezért elmeorvosi kezelés alatt állt Aaron Alexis, aki fegyveres támadást hajtott végre az amerikai haditengerészet egyik washingtoni parancsnoksága ellen - közölte kedden az amerikai média, hivatalos forrásokra és a férfi családjára hivatkozva.
Hallucinált, egyebek között ezért elmeorvosi kezelés alatt állt Aaron Alexis, aki fegyveres támadást hajtott végre az amerikai haditengerészet egyik washingtoni parancsnoksága ellen - közölte kedden az amerikai média, hivatalos forrásokra és a férfi családjára hivatkozva.
Az olasz semmítőszék kedden jogerős ítéletében kimondta, hogy a Silvio Berlusconi vezette Fininvest vállalkozói csoportnak kártérítést kell fizetnie a Mondadori kiadó felvásárlásakor elkövetett korrupcióért.
Különbizottságot alakított a román parlament a tervezett verespataki bányaberuházás ügyében, a grémium feladata társadalmi vitát folytatni a sokat vitatott ciántechnológiás aranykitermelésről, valamint az azt elősegítő törvénytervezetről.
Kedden délután megkezdődött a szlovák parlament rendkívüli ülése, amelynek napirendjén a Robert Fico kormányfő visszahívását célzó ellenzéki kezdeményezés szerepel.
Csehországban ezentúl törvény biztosítja, hogy az önkormányzatok által kiadott vagy működtetett médiában a helyi ellenzék véleménye is megfelelő teret kapjon. A médiatörvény módosítását kedden írta alá Milos Zeman köztársasági elnök.
Három rendőrt és egy vöröskeresztes gépkocsi sofőrjét ölte meg egy évek óta körözött 55 éves orvvadász Ausztriában - közölték az osztrák hatóságok. A Cobra különleges rendőri egység keddre virradóra Annaberg községnél egy erdőben kísérelte meg elfogni az autójában tartózkodó férfit, aki azonnal tüzet nyitott rájuk, és menekülni próbált.
Káosz tört ki Acapulcóban kedden, miután az Ingrid hurrikán által okozott áradás Mexikó leghíresebb nyaralóhelyén autókat sodort el, házakat döntött romba. Az utóbbi évtizedek legsúlyosabb viharában országszerte legalább 55 ember vesztette életét.
Laurent Fabius francia külügyminiszter tegnap orosz kollégájával, Szergej Lavrovval tárgyalt Moszkvában. Ezen a találkozón is kiderült, hogy Oroszország és a nyugati hatalmak eltérően értelmezik a szíriai vegyi fegyverekről létrejött megállapodást, amelyet ENSZ-határozattal kellene megerősíteni.
Összesen hét személyt jelöltek az Európai Parlament Szaharov-díjára, köztük az amerikai kiszivárogtatót, Edward Snowdent, akit az Európai Parlamentben a Zöldek és a baloldali frakció javasolt az elismerésre.
Várhatóan ma szavaz az olasz szenátus mentelmi bizottsága Silvio Berlusconi sorsáról, arról, kizárják-e a felsőházból. A döntés közeledtével egyre nő a feszültség a belpolitikában, hiszen amennyiben persona non gratának minősítik a médiacézárt a felsőházban, alighanem megbukik Enrico Letta miniszterelnök koalíciós kormánya, amelynek munkáját a balközép Demokrata párt, a Berlusconi-fémjelezte…
Barack Obama amerikai elnök kedden arra utasította a Fehér Ház költségvetési hivatalát, hogy vizsgálja felül a szövetségi létesítményekre vonatkozó biztonsági előírásokat.
Az amerikai haditengerészet létesítményeibe 52 rovott múltú személy kapott rutinszerűen jogtalan belépési engedélyt, mivel takarékossági megfontolásokból a haderőnem hivatalnokai nem vetették össze alaposan a felvételre jelentkező árusok és egyéb kisegítők listáját a bűnözők és a terroristák adatait tartalmazó országos adatbázisokkal - közölte kedden a Pentagon főellenőre.
A NATO nem készített tervet egy esetleges Szíria elleni támadásra - nyilatkozta az InfoRádiónak a NATO Katonai Bizottságának elnöke. Knut Bartels vezérezredes ugyanakkor üdvözölte a vegyifegyverekről szóló amerikai-orosz megállapodást.
Tizenhat órán át, szerda reggelig tartott a pozsonyi parlament - Robert Fico visszahívása céljából összehívott - rendkívüli ülése, amelyet ellenzéki képviselők indítványa alapján hívtak össze.
Több a bizonytalansági tényező, de Angela Merkel minden bizonnyal kancellár marad - mondta az MTI-nek négy nappal a vasárnapi németországi parlamenti választások előtt Kiss J. László egyetemi tanár, a Külügyi Szemle főszerkesztője.
A szíriai hatóságok olyan anyagokat adtak át orosz diplomatáknak, amelyek szerintük azt bizonyítják, hogy az ellenzéki fegyvereseknek van közük a Damaszkusz külvárosában augusztus 21-én történt vegyifegyver-támadáshoz - közölte szerdán Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes.
Elindította Horvátország csatlakozási szerződésében lefektetett szankciós eljárást az Európai Bizottság az európai elfogatóparancs "nem megfelelő alkalmazása" miatt - tudatta szerdán délben a brüsszeli testület a Twitter közösségi oldalon.
Késsel támadtak az utcán Kína második leggazdagabb emberére, Cung Csing-hou milliárdosra a kelet-kínai Hangcsou városában. A férfit kórházba vitték, a tettest elfogták - jelentette a kínai média szerdán.
A válság kezdete óta eltelt öt év leforgása alatt legalább százezer munkahelyet számoltak fel Szlovákiában, és a foglalkoztatottság szintje leghamarabb 2020-ra érheti el a 2008-as szintet - közölte az Új Szó szlovákiai magyar nyelvű napilap szerdán.
Befejezte szerdán az egyik legnagyobb illegális cigánytelep felszámolását a francia rendőrség az országi északi részén található Lille-ben - közölte a helyi prefektúra.
Megkezdődött a kárfelmérés és a Costa Concordia rögzítése az óceánjáró roncsának kedd hajnalra véget ért egyenesbe hozása után. A hajóról az értékes berendezéseket és műtárgyakat is ki akarják menteni, közöttük magyar iparművészeti kincseket - derül ki olasz lapjelentésekből.
Az ENSZ vegyifegyver-szakértői hamarosan visszatérnek Szíriába, hogy kivizsgálják a rezsimmel és az ellenzékkel szemben megfogalmazott különböző vádakat - közölte szerdán a csapat svéd vezetője.
Megkezdődött a kárfelmérés és a Costa Concordia rögzítése az óceánjáró roncsának kedd hajnalra véget ért egyenesbe hozása után. A hajóról az értékes berendezéseket és műtárgyakat is ki akarják menteni, közöttük magyar iparművészeti kincseket - derül ki olasz lapjelentésekből.