Az elítélt ezer dollárt ígért személyes adataiért egy másik rabnak, akinek elvileg szabadulnia kellett volna. Kicsit hasonlítanak is, elég volt felvennie a maszkot.
A nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés támogatóinak száma már elérhette az szükséges egymilliót, de még mindig várják a csatlakozókat az irdala.hu oldalon.
Összegyűlt az egymillió aláírás szerda este negyed tízkor a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) európai nemzeti régiók védelmében indított uniós petíciójának ügyében, de továbbra is várják az aláírásokat - mondta Pesty László, az aláírásgyűjtés kampányfőnöke a köztvében.
A pár éve még radikális utópiának tartott ötlet támogatottsága 71 százalék egy friss kutatás szerint, a kötelező minimálbért még ennél is nagyobb arányban támogatják Európában.
Az Egyesült Királyság statisztikai hivatalának adatai szerint még akkor is magasabb a halálozási arány, ha az egészéget befolyásoló tényezőket is figyelembe veszik.
Georgiában javult annak a koronavírussal fertőzött betegnek az állapota, akit először kezeltek gyógyult emberből vett mintával. Lengyelországban egy kismamán segített a kezelés. A magyarországi öt betegből ketten már fel is tudtak kelni az ágyból.
A lengyel elnökválasztás elhalasztása lehetőséget ad arra, hogy a korábbi aggodalmakat eloszlatva szabad és tisztességes választásokat tartsanak Lengyelországban.
Továbbra is gyors ütemben terjed a koronavírus-fertőzés Ukrajnában, csütörtökre egy nap alatt 507 új esetet azonosítottak, így a fertőzöttek száma elérte a 13 691-et - közölte Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter szokásos napi online sajtótájékoztatóján.
Újabb három héttel meghosszabbította a szlovák kormány az ország schengeni határain április elején bevezetett ideiglenes határellenőrzések időtartamát - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.
Egy kiszivárgott ENSZ-jelentésben írnak a Wagner Csoport katonáiról, akik korábban Szíriában és Ukrajnában is felbukkantak. Az orosz kormány tagadja, hogy köze lenne hozzájuk.
A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya tavaly nyáron, négy és fél év után távozott a klub vezetőedzői posztjáról, és azóta nem is vállalt más megbízatást. Mostanáig.
Ma éjfélkor jár le a határideje annak az aláírásgyűjtésnek, amely a nemzeti régiók, például a Székelyföld számára lehetővé tenné, hogy az uniós támogatásokért közvetlenül pályázhassanak.
A vásárlók 79 százaléka az érintésmentes fizetést választja, legfontosabb motivációként a biztonságot és a tisztaságot említve - derült ki a Mastercard 19 országban, 17 ezer vásárló bevonásával, április 10-12 között végzett - a részt vevő országokra reprezentatív - globális fogyasztói felméréséből.
Egyedi immunrendszerük révén tudják megbetegedés nélkül hordozni a MERS koronavírust a denevérek - állapították meg a kanadai Saskatchewani Egyetem (USask) kutatói.
A tényfeltáró weboldal cikke emlékeztet arra, hogy a tőzsdespekuláns terve szerint az uniónak szüksége lenne egy új típusú adósságpapírra a koronavírus okozta gazdasági problémák kezelésére.