2020. május 1. péntek

máj. 1
15:30
Vesztegzár alá került egy román falu romatelepe (444.hu)
Az ott élők nem akartak mintát adni, miközben a közösség negyed lehet fertőzött.
máj. 1
15:45
215 ezer fölött a regisztrált fertőzöttek száma Spanyolországban (Infostart)
A járvány hatásai miatt nagyjából minden ötödik spanyol elveszíti az állását, több mint 9 százalékkal visszaesik a gazdaság teljesítménye és 10 százalék fölé ugrik a költségvetés hiánya a kormány várakozásai szerint.
máj. 1
17:06
Összecsapások törtek ki egy Unesco világörökségi helyszínként számon tartott szigeten (HírTV)
Összecsapások törtek ki pénteken Jemen déli részén, az Unesco világörökségi helyszíneként számon tartott Szokotra szigeten.
máj. 1
17:36
Európa országaiban már lazítanak a szigorú korlátozásokon (HírTV)
A személyes távolságtartásra és a maszkviselésre vonatkozó szabályok azonban maradnak.
máj. 1
17:36
Putyin még nem vonul be szentként a Moszkva mellett épülő katonai templomba (Kripto Akadémia)
Nem lesz Putyin elnököt ábrázoló mozaikkép az orosz hadsereg Moszkva mellett épülő templomában. Az erről nyilatkozó illetékes egyházi vezető utalt arra, hogy az államfő egyelőre nem szeretné magát ilyen módon ünnepeltetni.
máj. 1
18:03
Két héttel meghosszabbították a kijárási korlátozásokat Indiában (444.hu)
Zónákra osztják az országot a fertőzöttség szerint.
máj. 1
18:09
Indiában újabb két hétre meghosszabbítják a korlátozásokat, de egyes régiókban lazíthatnak (ATV)
Indiában hétfőtől újabb két hétre meghosszabbítják a koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási korlátozásokat, de egyes, alacsonyabb kockázatúnak minősíthető régiókban jelentős lazításokat vezethetnek be - jelentette be pénteken a belügyminisztérium.
máj. 1
18:36
Indiában újabb két hétre meghosszabbítják a korlátozásokat, de egyes régiókban lazíthatnak (HírTV)
Az egész országban továbbra sem működik majd a légi és a vasúti közlekedés.
máj. 1
18:42
Több tucat tüntetést tartanak pénteken Berlinben, de egy rendezvényen legfeljebb húszan vehetnek részt (Kripto Akadémia)
A maximálisan engedélyezett 600 résztvevőt több ezer rendőr felügyeli.
máj. 1
19:27
„Ez is egy háború, csak másmilyen” - mondta a járványról az Afganisztánt is megjárt brit nővér (SzMo)
A 61 éves nő négy hónapot töltött Afganisztánban 2007-ben nővérként. Most koronavírus-fertőzötteket lát el az egyik Cheshire-i kórházban.
máj. 1
19:30
Bevezették az "intelligens karantént" Csehországban (ATV)
Csehországban péntektől már országos szinten működik az úgynevezett intelligens karantén rendszer, amellyel a közegészségügyi hatóságok nagyon gyorsan meg tudják határozni, hogy egy-egy új koronavírus-beteg kikkel találkozott az előző öt napban.
máj. 1
19:36
Egyetlen nap alatt 122 ezer vírustesztet végeztek Nagy-Britanniában (444.hu)
A tömeges szűrést kulcsfontosságúnak nevezte a brit egészségügyi miniszter.
máj. 1
19:54
Meghaladta a százezret a napi szűrések száma Nagy-Britanniában (ATV)
Jelentősen meghaladta a célként kitűzött napi százezret Nagy-Britanniában az új koronavírus okozta fertőzések megállapítását célzó szűrések száma - közölte pénteken a brit egészségügyi miniszter.
máj. 1
19:54
Közölték a 11 éves német kisfiúval, hogy meghalt az édesanyja, majd két nappal később azt, hogy mégsem (SzMo)
A müncheni kórházban hiba csúszott az adminisztrációba, két napig gyászolt a család, mire kiderült, hogy él az édesanya.
máj. 1
20:06
Olaszországban 28 ezer fölé emelkedett a járvány halottainak száma (ATV)
Egymást követő második nap háromszáz alatt volt a koronavírus-járvány következtében elhunytak száma Olaszországban - közölte pénteken este az olasz polgári védelmi hatóság. Az aktív fertőzöttek száma egy nap alatt több mint hatszázzal csökkent.
máj. 1
20:24
Mintegy 50 holttestet tárolt hűtés nélküli furgonokban egy New York-i temetkezési vállalat (SzMo)
New York-ban olyan sokan haltak meg a koronavírus miatt, hogy már nem fértek el a vállalat hűtőházában.
máj. 1
21:42
Elkapta a koronavírust Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök is (ATV)
96-an vesztették életüket az új típusú koronajárvány miatt Oroszországban. Eközben Kínából 12 új fertőzött esetet jelentettek ahol ismét megnyitották a turista-látványosságok többségét, és Peking tovább csökkentette a vészhelyzeti figyelmeztetési szintet.
máj. 1
22:00
3,3 millió fölött jár a regisztrált koronavírusos esetek száma a világon (Kripto Akadémia)
A COVID-19 következtében összesen több mint 235 ezer ember veszítette életét a világ 187 országában.
máj. 1
22:02
Szomszédjával és magával is végzett egy tinédzser Nyitrabányán (Kripto Akadémia)
Egyelőre nem tudni, miért tette mindezt a 15 éves fiú.
máj. 1
22:03
Covid-19 feliratú hullazsákkal táncoltak az ápolók, kiakadtak a kommentelők (SzMo)
Mások szerint viszont pozitív üzenetet hordoz a TikTok-videó, amely feltehetően egy Puerto Rico-i kórházban készült.
máj. 1
22:06
Megdöbbentő állítás: Két napon belül bejelenthetik Kim Dzsong Un halálát (ATV)
Egy Észak-Koreából elmenekült, Dél-Koreában minap parlamenti mandátumot szerzett képviselő Ji Seong-ho ma azt állította, hogy 99%-os valószínűséggel múlt hétvégén meghalt Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor és várakozása szerint a halálhírt ezen a hétvégén be is fogják jelenteni – számolt be a drámai hírről a Korean Times információi alapján a port
máj. 1
22:21
Kígyóztak a sorok a Burger King előtt, amely elsőként nyitott újra Angliában (SzMo)
Megrohamozták a hamburgerért és sült krumpliért epekedők az üzletet.

2020. május 2. szombat

máj. 2
0:06
Nem mindennapi főtemplom épül a hadseregnek - galéria (Infostart)
Az is kiderült, Vlagyimir Putyin arcmása szerepel-e majd a falakon az orosz fegyveres erők orosz-bizánci stílusban megépített, a kereszttel együtt 95 méter magas főtemplomában.
máj. 2
0:06
Belgiumban javul a járványügyi helyzet, de még nincs ok ünneplésre (Blikk)
Javul a járványügyi helyzet Belgiumban, de még nincs ok az ünneplésre – írta a Le Soir francia nyelvű belga napilap pénteken.
máj. 2
0:10
Újabb jó hírek Romániából (Infostart)
Tovább csökkent Romániában pénteken a nyilvántartott aktív koronavírus-fertőzöttek száma, de nemcsak az utóbbi napon meggyógyultak, hanem az elhunytak nagy száma is hozzájárult ahhoz, hogy enyhült az egészségügyi rendszerre nehezedő nyomás.
máj. 2
0:10
Koronavírus: Horvátországban és Szlovéniában is tovább csökken az új fertőzöttek száma (Blikk)
Horvátországban és Szlovéniában is tovább csökken az új típusú koronavírussal újonnan megfertőződtek száma, utóbbi országban egy hónap óta a legalacsonyabb – derült ki a válságstábok pénteki sajtótájékoztatóján.
máj. 2
0:14
Ilyen volt az első május elseje felvonulások nélkül (Infostart)
Világjárvány idején az interneten "szónokolnak" a munkások, azonban vannak, akiket az utcáról kellett a rendőröknek összegyűjteni.
máj. 2
0:14
Edénycsörömpöléssel, közös éneklés, tüntetés, rendőri intézkedések - ilyen volt a munka ünnepe Franciaországban a járvány idején (Blikk)
Edénycsörömpöléssel, közös énekléssel a balkonokon, ablakokba kitett feliratokkal, valamint a közösségi oldalakon rendezett virtuális felvonulásokkal tiltakozott a jelenleg szigorú karanténban lévő franciák egy része a szakszervezetek felhívására a munka ünnepén a koronavírus-járvány kormányzati kezelése ellen.
máj. 2
0:18
Koronavírus - már a régiónkban is van mobiladatos nyomkövetés (Infostart)
Ennek segítségével egy-egy új koronavírus-beteg kikkel találkozott az előző öt napban.
máj. 2
0:18
Ferenc pápa: rabszolgamunka helyett méltóságteljes munkavégzést! (Blikk)
Munkalehetőséget, de méltóságteljes munkavégzést és nem „rabszolgamunkát” szorgalmazott mindenki számára Ferenc pápa május 1-jén, munkás Szent József egyházi ünnepnapján.
máj. 2
0:22
Rendkívüli helyzet Olaszországban: rendőrségi útzár, ellenőrzés, drónos megfigyelés (Infostart)
Egymást követő második nap háromszáz alatt volt a koronavírus-járvány következtében elhunytak száma Olaszországban - közölte pénteken este az olasz polgári védelmi hatóság. Az aktív fertőzöttek száma egy nap alatt több mint hatszázzal csökkent.
máj. 2
0:26
Javul a helyzet a szomszédunkban (Infostart)
Horvátországban és Szlovéniában is tovább csökken az új típusú koronavírussal újonnan megfertőződtek száma, utóbbi országban egy hónap óta a legalacsonyabb - derült ki a válságstábok pénteki sajtótájékoztatóján.
máj. 2
0:30
Koronavírus - igencsak belehúztak Nagy-Britanniában (Infostart)
Jelentősen meghaladta a célként kitűzött napi százezret az új koronavírus okozta fertőzések megállapítását célzó szűrések száma - közölte pénteken a brit egészségügyi miniszter.
máj. 2
0:34
Ilyen hírekre várt mindenki a vírus által megtépázott Belgiumban (Infostart)
Javul a járványügyi helyzet Belgiumban, de még nincs ok az ünneplésre - írta a Le Soir francia nyelvű belga napilap pénteken.
máj. 2
0:38
Koronavírus - egy rejtély nyomára próbálnak rábukkanni az USA-ban (Infostart)
New York államban pénteken kevesebb volt az új koronavírusos beteg, a déli államokban és Washingtonban azonban nagyon megugrott a fertőzöttek száma.
máj. 2
5:18
WHO: Még mindig a koronavírus szorításában van az európai régió (ATV)
Továbbra is az új típusú koronavírus-járvány markában van az európai régió, az Egészségügyi Világszervezet szerint. Az egyik legsúlyosabban érintett államban Spanyolországban 281-en vesztették életüket az elmúlt 24 órában, azonban a helyi egészségügyi szervezet szerint a fertőzés terjedésének üteme mérséklődött.
máj. 2
6:48
Negyven ember meghalt egy börtönlázadásban Venezuelában (Kripto Akadémia)
A zendülést egy elítélt robbantotta ki, mert nem engedték meg, hogy élelmet vigyen be neki a családja.
máj. 2
6:50
Kim Dzsong Un megjelent a nyilvánosság előtt (Kripto Akadémia)
A kommunista ország vezetője egy műtrágyagyár felavatásán vett részt.
máj. 2
7:00
Hírügynökségi jelentés szerint Kim Dzsong Un megjelent egy gyáravatón (HírTV)
Az észak-koreai hírügynökség jelentése szerint Kim Dzsong Un megjelent egy műtrágyagyár felavatásán.
máj. 2
7:12
Már több mint 110 ezren lettek kolerások az idén Jemenben (HírTV)
Jemenben 2017 és 2019 között több mint egymillióan lettek kolerások, és legalább kétezren belehaltak a ragályba.
máj. 2
7:18
Az amerikai gyógyszerfelügyelet engedélyezte a Remdesivir használatát (HírTV)
A klinikai kísérletek tanúsága szerint a Remdesivir legalább négy nappal megrövidíti a koronavírusos megbetegség lefolyását.
máj. 2
7:18
Az észak-koreai hírügynökség azt állítja, hogy Kim Dzsongun átadott egy gyárat (444.hu)
Független források egyelőre nem erősítették meg.
máj. 2
7:36
Váratlan helyen tűnt fel Kim Dzsong Un (Infostart)
Észak-Korea hírügynöksége azt jelentette, hogy Kim Dzsong Un, a kommunista ország vezetője megjelent nyilvánosan május elsején egy műtrágyagyár felavatásán. A ceremóniáról fotók jelentek meg az állampárt - a Koreai Munkapárt - Rodong Szinmun című lapjában.
máj. 2
7:48
Nagy a feszültség az Egyesült Államokban (Infostart)
Több amerikai tagállamban tüntettek a koronavírus-járvány miatti korlátozások ellen, amelyekben viszont lazítottak a szabályokon, ott megnőtt a fertőzések száma.
máj. 2
8:18
Még mindig nő a fertőzöttek száma, így alakul a járványhelyzet világszerte (ATV)
Világszerte 3 344 099-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálesetek száma 238 663, a meggyógyultaké pedig 1 053 342 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint szombat reggel.
máj. 2
8:27
Koronavírus: az amerikai gyógyszerfelügyelet engedélyezte a Remdesivir használatát (Kripto Akadémia)
A másfélmillió ampullát hétfőn kezdik szétosztani a kórházak között.
máj. 2
8:36
Engedélyezték a koronás betegek remdesivir-kezelését az Egyesült Államokban (444.hu)
A kormány által megrendelt tesztek alapján a gyógyszer akár harmadára csökkentheti a kórházi betegek felépülési idejét.
máj. 2
9:00
Fegyverrel tüntettek a kijárási korlátozások ellen az USA-ban (Kripto Akadémia)
Lansingben álarcos tiltakozók hatoltak be a kongresszus épületébe.
máj. 2
9:02
Soros: Az EU vagy rendezi a belső gazdasági vitákat, vagy össze fog omlani (Kripto Akadémia)
Az Európai Unió különösen sebezhető, mert a jogállamiságra épül és az igazságszolgáltatás malmai közismerten igen lassan őrölnek – hangsúlyozta.
máj. 2
9:04
Szabad szemmel: Orbán részsikert ért el az uniós hatóságokkal vívott harcban, de így is szép számmal van folyamatban kötelezettségszegési eljárás (Kripto Akadémia)
Nemzetközi sajtószemle, 2020. május 2.

Keresés