2020. május 4. hétfő

máj. 4
10:15
A világon a 3,5 milliót is meghaladja a koronavírus-fertőzöttek száma, harmadannyi a meggyógyultaké (Kripto Akadémia)
A járvány a világon összesen csaknem 250 ezer ember életét követelte.
máj. 4
10:17
Bocsánatot kért a Kim Dzsong Un egészségi állapotáról nyilatkozó dél-koreai képviselő (Kripto Akadémia)
Dzsong Ho, aki korábban Észak-Koreából szökött délre, azt állította, hogy Kim nem tud magától felállni és rendesen járni.
máj. 4
10:45
Megcsúsztatta a lakásépítéseket a járvány (Infostart)
A lakásépítéseknél 18 százalékkal csökkent a megrendelések száma, előfordulnak csúszások is a koronavírus-járvány miatt, de ezt átcsoportosításokkal próbálják kezelni - mondta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke .
máj. 4
12:15
Nem bírnak az elszabadult járvánnyal Brazíliában (Infostart)
A kórházak és temetők több városban elérték kapacitásuk határát, rendszerük összeomlott, ugyanakkor az esetek és az elhunytak száma tovább növekszik.
máj. 4
12:27
Már több mint százezer koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak Brazíliában (Kripto Akadémia)
Az országban 24 óra alatt 4588 új megbetegedést és 275 halálesetet jelentettek.
máj. 4
12:29
Újra megnyitottak az iskolák Vietnamban, Malajziában is lazítottak a korlátozásokon (Kripto Akadémia)
Szingapúrban fokozatosan újra folytathatják a munkát a vállalatok május 12-től.
máj. 4
13:33
Egy nap alatt tízezernél is több új fertőzött Oroszországban (Infostart)
A beazonosított fertőzöttek számának emelkedése már a második egymást követő napon haladta meg a 10 ezret.
máj. 4
13:33
Egy nap alatt ismét több mint tízezer új fertőzöttet regisztráltak Oroszországban (Kripto Akadémia)
Az újonnan kimutatott fertőzöttek 50,6 százaléka tünetmentes.
máj. 4
13:33
Koronavírus: Szlovákia már kifelé tart a járványból? (ATV)
Már két hete folyamatosan csökkenő tendenciát mutat Szlovákiában a koronavírus-fertőzéssel újonnan diagnosztizáltak száma, a kórból újonnan kigyógyultak száma pedig a múlt héten minden nap többszöröse volt az új fertőzöttekének - derült ki a központi válságstáb honlapján hétfőn közölt adatokból.
máj. 4
13:45
Itt vannak a legfrissebb adatok: így változott a fertőzöttek száma világszerte (ATV)
Világszerte 3 507 265-an fertőződtek meg a koronavírussal, a halálos áldozatok száma 247 491, a gyógyultaké pedig 1 125 308 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint közép-európai idő szerint hétfő reggel 8 órakor.
máj. 4
14:03
Mike Pompeo: Több bizonyíték van arra, hogy a vírus egy vuhani laborból ered (HírTV)
Több bizonyítéka is van az Egyesült Államok kormányának, hogy egy vuhani laboratóriumból indult el a koronavírus.
máj. 4
14:06
Szlovákiában a múlt héten többen gyógyultak meg, mint ahány új fertőzöttet diagnosztizáltak (Kripto Akadémia)
Az ukrán kormány keddtől engedélyezi a kórházakban a tervezett műtétek végrehajtását, Bulgáriában több korlátozó intézkedést is feloldanak a hatóságok.
máj. 4
14:09
Elhalasztják a dubaji világkiállítást (ATV)
Egy évvel elhalasztják a dubaji világkiállítást a koronavírus-járvány miatt. A Nemzetközi Kiállítási Iroda (BIE) hétfőn jelentette be, hogy az új időpont szerint az erre az évre tervezett expó 2021. október 1-jén nyílik meg.
máj. 4
14:39
Kínai lap: Pompeo mutassa be a bizonyítékait, ha azok tényleg léteznek (Kripto Akadémia)
A Global Times című kínai lap blöffnek nevezte az amerikai külügyminiszter állításait.
máj. 4
14:39
Kínai lap: alaptalanul rágalmazta Kínát az amerikai külügyminiszter (SzMo)
Mike Pompeo azt állította, hogy egy vuhani laborból ered a koronavírus, és erre bizonyíték is van.
máj. 4
14:57
Koronavírus - nem mindennapi kísérletek folytak a vuhani laborban (Infostart)
Most ráadásul egy újság is írt a kínai kutatásról. Eszerint a vuhani kísérletekben többek között azt is vizsgálták, miként ugorhat át a vírus egyik fajról a másikra, azaz akár az emberre.
máj. 4
15:03
Spanyolországban második napja maradt kétszáz alatt a halálozás (HírTV)
Spanyolországban második napja maradt kétszáz alatt a koronavírus-fertőzés okozta halálozás - tájékoztatott a spanyol egészségügyi minisztérium hétfőn.
máj. 4
15:09
Belgiumban átlépte az 50 ezret, Hollandiában a 40 ezret az igazolt fertőzöttek száma (HírTV)
A közzétett grafikon szerint a járvány terjedése lassul.
máj. 4
15:21
Romániában május 15-én veszélyhelyzet váltja fel a rendkívüli állapotot (HírTV)
Romániában nem hosszabbítják meg a március közepén kihirdetett, május 14-én lejáró rendkívüli állapotot.
máj. 4
15:27
Iohannis ismét a Székelyföld autonómiájához vezető törvénytervezet támogatásával vádol (HírTV)
Klaus Iohannis román elnök hétfői televíziós beszédében ismét megvádolta az ellenzéki Szociáldemokrata Pártot (PSD).
máj. 4
15:33
Kína-ellenes világhangulatra számítanak Pekingben (444.hu)
Egy kormányzati tanulmány szerint a Tienanmen téri vérengzés óta nem látott mélységbe eshet vissza a kapcsolat az USA-val.
máj. 4
15:45
Néhány turistacélponton már szinte minden olyan, mint régen (Infostart)
Spanyolországban második napja maradt kétszáz alatt a koronavírus-fertőzés okozta halálozás. Több fázisban indul újra az élet és a turizmus – van, ahol jóval gyorsabban, mint máshol.
máj. 4
16:03
Május közepétől nagy változás lép életbe a szomszédban (Infostart)
A rendkívüli állapot helyett veszélyhelyzet lép hatályba, de maradnak karantén alatt lévő területek.
máj. 4
16:09
Lemondott a brit miniszter, aki parlamenti levélpapírra írt burkoltan fenyegető levelet apja vitapartnerének (444.hu)
Conor Burns egy régóta húzódó pénzügyi vitába szállt be apja oldalán.
máj. 4
16:18
A Fidesz hasonmását nem érdekli a járvány, ragaszkodik a választáshoz (Kripto Akadémia)
Az ellenzék hezitál is, meg halasztana is.
máj. 4
16:27
Vád alá helyezték Csehország egykori miniszterelnökét, mert hamis tanúvallomással védhette egykori szeretőjét (444.hu)
Petr Necas kabinetfőnöke a szeretője is volt, aki a katonai hírszerzéssel figyeltette meg főnöke feleségét. A 2013-as botrány újra napirenden van.
máj. 4
16:39
Hírszerzési jelentés: Kína bizonyítékokat semmisített meg a járvány kitöréséről (HírTV)
Egy kiszivárgott hírszerzési jelentés szerint Kína elhallgatott bizonyos adatokat.
máj. 4
16:45
Bizonyítékokat semmisített meg Kína a járvány kitöréséről (ATV)
Egy kiszivárgott hírszerzési jelentés szerint Kína elhallgatott bizonyos adatokat, illetve szándékosan bizonyítékokat semmisített meg az új típusú koronavírus-járvány kitöréséről - írta hétfőn a The Daily Telegraph című lap ausztrál kiadása.
máj. 4
16:45
Távozik az Amazon Web Services alelnöke amiatt, ahogy a vállalat a jobb munkakörülményekért tüntető dolgozókkal bánt (444.hu)
Tim Bray számára akkor telt be a pohár, amikor az Amazon kirúgott két embert, akik segítettek megszervezni egy tiltakozást a járvány idején.
máj. 4
16:51
Csaknem kétmillióan kaphatták el a vírust Németországban (HírTV)
Csaknem kétmillióan kaphatták el az új típusú koronavírust Németországban egy hétfőn ismertetett becslés szerint.
máj. 4
17:09
Lassul a járvány terjedése a Benelux-államokban (Infostart)
Belgiumban így is átlépte az 50 ezret, Hollandiában a 40 ezret az igazolt fertőzöttek száma. Luxemburg szintén a járvány terjedésének további lassulásáról adott hírt.
máj. 4
17:21
Majdnem 2 millióan fertőződhettek meg csak Németországban (ATV)
Csaknem kétmillióan kaphatták el az új típusú koronavírust Németországban egy hétfőn ismertetett becslés szerint.
máj. 4
17:33
Nem mindenkinek lesz kötelező a karantén Franciaországban (Infostart)
Az Európai Unió tagállamaiból, a schengeni övezetből és a Nagy-Britanniából érkezőknek nem kell kéthetes karanténba vonulniuk Franciaországban a koronavírus-járvány miatt jelenleg érvényben lévő szigorú kijárási korlátozások május 11-től esedékes fokozatos feloldása után - jelezte a francia elnöki hivatal.
máj. 4
17:39
WHO: Nem készül el a koronavírus-vakcina 2021 végéig (SzMo)
Bár ígéretes kutatások vannak, de be kell tartani az oltás előállításának folyamatát, hogy a végén hatásos és biztonságos legyen a szer.
máj. 4
17:51
Emsz: Klaus Iohannis politikájának lényegévé vált a magyarellenesség (HírTV)
Az Emsz szerint Klaus Iohannis végleg kiírta magát a civilizált, európai politikusok sorából.
máj. 4
17:57
Meglepő felfedezések a vírusról (Infostart)
Csaknem kétmillióan kaphatták el az új típusú koronavírust Németországban egy becslés szerint.
máj. 4
17:57
Hamarosan nem keres többé második világháborús eltűnteket a német vöröskereszt (444.hu)
70 év után hagyják abba.
máj. 4
18:03
Szlovákiában a héten eldől, kinyithatnak-e a boltok (Infostart)
Igor Matovič szlovák miniszterelnök szerint megvan az esélye annak, hogy már e hét szerdán kinyithatnak az üzletek Szlovákiában. Szombaton ugyanis mindössze egyetlen egy újabb koronavírussal fertőzött beteget regisztráltak. A kormányfő azt is mérlegeli, hogy a nyári szünetben pótoltassa be a diákokkal a tananyagot.
máj. 4
18:21
Gyász: Elhunyt a világhírű magyar származású edző (ATV)
Kilencven éves korában elhunyt Don Shula, a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) történetének egyik legjobb edzője.
máj. 4
18:51
Klaus Iohannis kiborult: "ez mindennek a teteje" (Infostart)
Klaus Iohannis román elnök televíziós beszédében ismét megvádolta az ellenzéki Szociáldemokrata Pártot (PSD), hogy olyan törvénytervezetet támogat, amely a Székelyföld autonómiájához vezet.
máj. 4
18:57
Jól vizsgáztak az első napon az olaszok (Infostart)
Országszerte óvatos nyitásról döntött az olasz kormány, májusban fokozatosan és lassan állhat vissza az élet a régi ritmusába – véli Molnár Anna Olaszország-szakértő. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense kiemelte, továbbra is nagyon szigorú előírások vannak érvényben. A belügyi és egészségügyi hatóságok értékelése szerint jól vizsgáztak az olasz
máj. 4
19:03
The New York Times: A demokratáknak alternatíván kellene gondolkodniuk Biden helyett (HírTV)
A The New York Times két napon belül másodszor szentelt elemzést ennek a témának.
máj. 4
19:03
Hat láb és egy maszk, és némi elgyengülés (Kripto Akadémia)
Donald Trump már százezer amerikai áldozatról beszél, de szerinte mindenről Kína tehet. Az utóbbi hetekben megnőtt leváltásának esélye.
máj. 4
19:05
7,4 milliárd euró gyűlt össze a vírus elleni küzdelemre (HírTV)
Adományozók 7,4 milliárd eurót (mintegy 2612 ezer milliárd forint) gyűjtöttek össze a koronavírus-járvány elleni küzdelemre.
máj. 4
19:09
Egy francia férfi már december végén koronavírusos lehetett (444.hu)
Ezt állítja egy orvos, aki hónapokra visszamenőleg tesztelte kórházba került emberek mintáit. Hivatalosan csak január 24-én bukkant fel a vírus az országban.
máj. 4
19:15
Már decemberben is volt koronavírusos beteg Franciaországban (ATV)
Már tavaly december végén volt koronavírusos beteg Franciaországban, csaknem egy hónappal a bizonyított fertőzések felismerése előtt - adta hírül hétfőn a Reuters hírügynökség.
máj. 4
19:17
Szennyvízteszteléssel próbálják megjósolni a finnek, lesz-e újabb hulláma a járványnak (ATV)
Finnországban hétfőn megkezdték szennyvízteszteléssel feltérképezni a koronavírus-járvány mértékét és megpróbálni megjósolni, lesz-e a ragálynak második hulláma.
máj. 4
19:21
A tünetek jelentkezése utáni első héten a legnagyobb a fertőzés veszélye (ATV)
Az új koronavírus okozta Covid-19 betegség tüneteinek megjelenése utáni első héten a legnagyobb a veszélye a fertőzés továbbadásának egy új kutatás szerint.
máj. 4
19:33
Újabb magyarellenes kijelentést tett a román elnök (HírTV)
Az államelnök kijelentette, alkotmányellenesnek tekinti az autonómiatörekvéseket.
máj. 4
19:33
Lezuhant egy segélycsomagokat szállító repülőgép - többen meghaltak (ATV)
Lezuhant egy segélycsomagokat szállító repülőgép a dél-szomáliai Bay térségében, a fedélzeten utazó hét ember életét vesztette - jelentette be egy szomáliai biztonsági tisztségviselő hétfőn.

Keresés