Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nem látja megalapozottnak a koronavírus laboratóriumi eredetéről szóló washingtoni állításokat, és továbbra is azon az állásponton van, hogy a vírus a természetből származik - derült ki a WHO helyi idő szerint hétfőn, online tartott genfi sajtótájékoztatójából.
A világ lakosságának harmada rendkívül meleg éghajlati körülmények között lesz kénytelen boldogulni 2070-re, amennyiben nem sikerül az üvegházhatású gázok kibocsátását visszafogni - derült ki a hollandiai Wageningen egyetem tanulmányából, amelyet hétfőn ismertettek az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS).
Az ország parlamentje jóváhagyta, hogy négy nullát "levágjanak" a jelenlegi fizetőeszköz, a rial végéről, és egyben átkeresztelik a nemzeti valutát, amelynek új neve toman lesz.
Továbbra is azon az állásponton van az Egészségügyi Világszervezet, hogy a koronavírus a természetből származik. Jelenleg is kutatják, a denevér és az ember közt volt-e köztes vírusgazda.
Győzelem napi jubileumi érdeméremmel tüntette ki Oroszország Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt, mert sokat tett az 1945-ben, Korea felszabadításakor elesett szovjet katonák emlékének ápolásáért - közölte kedden Facebook-oldalán Oroszország phenjani nagykövetsége.
A világ több mint 40 országa összesen mintegy 8 milliárd dollárt meghaladó összeget ajánlott fel a koronavírusvakcina-kutatás támogatására. A felajánlási konferencia házigazdája az Európai Unió volt.
Világszerte negyvenhatmillióan éltek földönfutóként az erőszak miatt tavaly, köztük 19 millió gyerek - számolt be az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) kedden. Emberek további milliói kényszerültek elhagyni otthonaikat természeti katasztrófák miatt.
A gyerekek „durcásak lesznek, ha nem azt játsszuk, amit akarnak”, ilyen esetekben a „férjemmel gyakran becsuktuk az ajtót, és hagytuk, hogy kitombolják magukat” - osztotta meg gyermeknevelési gyakorlatát a politikus az eset kapcsán.
Az országos karantén érvényben marad a május 22-i lejárta után is Ukrajnában, de enyhíteni fognak egyes korlátozásokon - közölte Denisz Smihal ukrán miniszterelnök kedden, egy nappal az után, hogy a kabinet a szóban forgó határideig meghosszabbította a május 11-ig elrendelt karantént.
Győzelem napi jubileumi érdeméremmel tüntette ki Oroszország Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt, mert sokat tett az 1945-ben, Korea felszabadításakor elesett szovjet katonák emlékének ápolásáért - közölte kedden Facebook-oldalán Oroszország phenjani nagykövetsége.
Ismét meghosszabbították a koronavírus-járvány miatt bevezetett határigazgatási szigorításokat Németországban, a korlátozások keddtől május 15-ig változatlanul érvényesek.
Az ausztrál kormányfő keddi nyilatkozatát megelőzően Ausztrália és Kína viszonya feszültté vált, miután Ausztrália független vizsgálat lefolytatását szorgalmazta Kínával szemben a koronavírussal kapcsolatos információk vélt elhallgatása miatt.
Tiltakozik a francia média meghatározó része amiatt, hogy a kormány a koronavírussal kapcsolatos hamis hírek elleni küzdelem jegyében hivatalos internetes oldalán egy új rovatot indított, melyben általa megbízhatónak nevezett, a sajtóban már megjelent anyagokat tesz közzé.
A fertőzések első hullámának levonulásával nem ér véget a koronavírus-járvány, második és harmadik hullámmal is számolni kell Németországban a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) szerint.
Szlovéniában már a jövő héten kinyithatnak a kisebb szálláshelyek, Horvátország június 1-jén, de legkésőbb 15-én indítaná az idényt - írta a helyi sajtó kedden.
A fertőzések első hullámának levonulásával nem ér véget a koronavírus-járvány, második és harmadik hullámmal is számolni kell Németországban a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) szerint.
Elhagyta kedden a prágai Általános Egyetemi Kórházat (VFN) az az 53 éves cseh férfi, akit a Covid-19 betegség ellen Csehországban elsőként kezeltek a remdesivir nevű amerikai gyógyszerrel.
A 2004 júniusában benyújtott tervezeteket a képviselőházban még abban az évben leszavazták, de a végső döntés meghozatalára hivatott szenátusban azóta sem tűzték napirendre.