Közleményt adott ki az iráni vezetés arról, hogy innentől egyetlen megkötést sem vesznek figyelembe a 2015-ös atomalkuval kapcsolatban, mely többek között szabályozta az urándúsítás mértékét, illetve meghatározta, hogy az ország milyen anyagokat birtokolhat és hogy azokkal milyen fejlesztéseket vihet végbe.
Már zajlik a török katonák fokozatos Líbiába telepítése a nemzetközileg elismert egységkormány támogatása érdekében jelentette be Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap este, hozzátéve, hogy a katonák küldését Ankara és Tripoli novemberi megállapodása alapján kezdték meg.
Katonai válaszcsapással fenyegetőzik Irán az ország második iráni katonai vezetés legfontosabb emberének likvidálását követően. Donald Trump amerikai elnök ugyanakkor szintén csapássorozattal fenyegette meg Iránt, ha támadásokat indít amerikaiak vagy amerikai érdekeltségek ellen.
Az önmagát tavaly januárban Venezuela ideiglenes elnökévé nyilvánító Juan Guaidó ellenzéki vezető riválisa, Luis Parra nevezte ki magát vasárnap a venezuelai parlament új elnökévé - közölte a venezuelai Union rádió.
A kormány megszállta a parlamentet, Venezuela szocialista kormánya új elnököt iktatott be a parlament élére vasárnap, az ellenzéki képviselőket fegyveres gárdisták akadályozták az épületbe való belépésben. Ezután az ellenzék új elnököt választott.
Néhány órával később a parlament tagjainak többsége – egy ellenzéki újság szerkesztőségében összegyűlve – megszavazta Juan Guaidó ellenzéki vezető újjáválasztását a parlament élére.
A volt kormányfő, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SDP) jelöltje a szavazatok 52,7 százalékát, Kolinda Grabar-Kitarovic leköszönő államfő, a jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) jelöltje pedig 47,30 százalékát szerezte meg.
A bagdadi parlament határozatot fogadott el arról, hogy valamennyi külföldi katonának távoznia kell az országból. Az elnök kijelentette: Washington anélkül nem távozik Irakból, hogy ne téríttetné meg az amerikai haderő ottani költségeit.
A kínai kereskedelmi delegáció január 13-án Washingtonba utazik egy négy napos látogatásra, amelynek során aláírhatják az amerikai-kínai kereskedelmi háború lezárását célzó részmegállapodást - közölte bennfentes forrásokra hivatkozva internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
Netanjahu ugyanis nem csupán miniszterelnök, de mezőgazdasági, diaszpóraügyi és népjóléti miniszter is volt. De mert vádat emeltek ellene, tovább nem töltheti be ezeket a posztokat.
A magyar katonák - a megfelelő műveletbiztonsági intézkedések mellett - továbbra is végzik Irakban a részükre meghatározott feladatokat - közölte a Honvédelmi Minisztérium. A szaktárca mindezt azzal kapcsolatban közölte, hogy egy szombaton nyilvánosságra került hír szerint az Irakban állomásozó NATO-missziók ideiglenesen leállítják iraki műveleteik
A NATO-missziók ideiglenesen leállítják iraki műveleteiket az Egyesült Államok és Irán közötti növekvő politikai feszültség miatt. Ezután felmerült a kérdés, mi lesz az ott állomásozó 200 magyar katonával?
Németországban pénteken emelték meg a terrorfenyegetettségi szintet, miután az Egyesült Államok kivégezte Kászim Szulejmáni iráni tábornokot Bagdadban.
Egyre több városban érzik úgy, hogy az egyre kikerülhetetlenebb, digitális reklámok megzavarják az emberek elméjét, ráadásul még adatgyűjtésre is alkalmasak.
Erős hőhullám vonult végig a hétvégén Ausztrália keleti területein, ahol eddig már jóval több mint 5 millió hektár égett le az ősz óta terjedő bozóttüzekben. Sydney közelében melegrekordot mértek, a füst miatt pedig már a 2000 kilométerre lévő Új-Zélandon is olyan, mintha "sárga fátyol" borult volna a házakra.
A katonai szövetség egyik szóvivője szerint Jens Stoltenberg NATO-főtitkár azt követően döntött a tanács rendkívüli ülésének összehívásáról, miután megbeszélést folytatott a 29 szövetséges tagállam képviselőivel.
Az olasz miniszterelnök nem zárta ki, hogy kormánya visszavonja a hidat üzemeltető Atlantia infrastruktúra-fejlesztő csoporttól az autópályák üzemeltetésére vonatkozó engedélyt.
Németország a legnagyobb európai sertéshús exportőr, az évi ötmillió tonnás sertéstermelés fele külföldi piacokra kerül, így a sertéspestis az ágazat összeomlását okozhatja.
Súlyos és megbocsáthatatlan mulasztásokat talált az olasz közlekedési minisztérium vizsgálata a tavaly leomlott Morandi híd ügyében - mondta hétfőn Giuseppe Conte olasz miniszterelnök a La Repubblica című olasz napilapnak adott interjújában.
A szervezet legfőbb politikai döntéshozó testülete, az Észak-atlanti Tanács rendkívüli, nagyköveti szintű ülést hívott össze hétfőre, a közel-keleti feszültség növekedése miatt.