A tárca közlése szerint a magyar katonák Irakban nem csak a kiképzési támogatási feladatokat látják el, ezért a NATO döntése csak ideiglenesen, részben érinti a magyar kontingens feladatellátását.
Erősen kezdődött a 2020-as év: az Egyesült Államok likvidálta az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz elit egységének vezetőjét. Irán katonai megtorlással fenyegetőzik, az amerikaiak kivonulását követelve. A két ország közötti konfliktus alakulása kapcsán az ATV Start című műsorának vendége volt Resperger István ezredes, a Nemzetbiztonsági Intézet igazg
Az olasz miniszterelnök nem zárta ki, hogy kormánya visszavonja a hidat üzemeltető Atlantia infrastruktúra-fejlesztő csoporttól az autópályák üzemeltetésére vonatkozó engedélyt.
Donald Trump amerikai elnök Iránnal kapcsolatos katonai műveleteit korlátozó törvényjavaslat benyújtását jelentette be magyar idő szerint hétfő hajnalban Nancy Pelosi, a washingtoni képviselőház demokrata párti házelnöke.
Újabb 26 ezer sertés elpusztításáról döntött a romániai állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági szakhatóság (ANSVSA), miután afrikai sertéspestis (ASP) vírusát mutatták ki a kelet-romániai Braila megyében egy sertésfarmon - közölte a Mediafax hírügynökség hétfőn.
Ha Irán visszavág tábornoka meggyilkolásáért, akkor az Egyesült Államok megtámadhatja az ország műemlékeit – ezzel fenyegetőzött Donald Trump. Az elnök azután beszélt erről, hogy az Iránnal szimpatizáló pártok dominálta iraki parlament határozatot fogadott el és sürgette az amerikai csapatok távozását.
Az iráni nukleáris programról szóló megállapodás végrehajtása mindegyik fél részéről a mostani helyzetben még fontosabb, mint valaha a regionális stabilitás és a globális biztonság érdekében - közölte hétfőn a Twitter közösségi portálon az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője,
Az államtitkár egy fideszes parlamenti delegáció élén, a vietnami-magyar baráti tagozat három tagjával - Szatmáry Kristóffal, Csenger-Zalán Zsolttal és Potápi Árpáddal - látogatott Vietnamba.
Németországban már a múlté az a hagyományos stabilitás, ami a közrendet és a pártpolitikai kereteket érintette – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Prőhle Gergely. Európa stabilitása szempontjából döntő jelentőségű a nyugat-balkáni országok helyzete, ezért a magyar érdek az, hogy a régió helyzetét szorosan nyomon kövessük.
Donald Trump Facebook-bejegyzésében kijelentette, hogy "Iránnak soha nem lesz atomfegyvere". Az iráni állami televízió a teheráni kormány közleményére hivatkozva vasárnap közölte: Irán nem korlátozza többé atomprogramját, nem teljesíti a továbbiakban a 2015-ben kötött többhatalmi nukleáris megállapodásban vállalt ezen kötelezettségeit, de fenntartj
Annak ellenére, hogy Boris Johnson miniszterelnök újraválasztása véget vetett a brexit körüli bizonytalanságnak, a brit gazdaság egyelőre nem teljesít jobban. Az ipari termelés például aggasztó módon visszaesett – derül ki egy új tanulmányból.
Iránnak tartózkodnia kell az erőszak alkalmazásától és mindenfajta provokációtól, legfontosabb ugyanis megakadályozni, hogy elmérgesedjen a helyzet, illetve újabb konfliktus alakuljon ki - jelentette ki a NATO-főtitkár Brüsszelben, a katonai szövetség legfőbb politikai döntéshozó testülete, az Észak-atlanti Tanács rendkívüli, nagyköveti szintű ülés
A caracasi parlament épülete előtt azonban tumultuózus jelenetek játszódtak le. A rohamrendőrség megpróbálta megakadályozni az ellenzéki szenátorok bejutását a parlamentbe.
Felmondta a 2015-ös atomalku összes pontját Irán, miközben százezrek gyászolják az amerikai hadsereg által likvidált Szulejmáni tábornokot. Az iraki parlament pedig megszavazta, hogy az amerikai katonák hagyják el a közel-keleti országot. Az irakiak attól tartanak, hogy hazájuk csatatérré változik.
Jézus korában használatos folyadékmérő kőtáblát találtak az Izraeli Régészeti Hivatal (IAA) szakemberei Jeruzsálem mai óvárosa melletti Dávid városában, az ősi Jeruzsálemben folytatott ásatásokon - jelentette a helyi média hétfőn.
Steve Irwin, a Krokodilvadász gyerekei annak szentelték életüket, hogy segítsenek a sérült, beteg, elárvult állatokon. A bozóttüzek miatt most több dolguk van, mint valaha.
A kormányváltás és Klaus Iohannis államfő novemberi újraválasztása óta látványosan megnövekedett Romániában a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatottsága: Iohannis egykori pártjára egy friss felmérés szerint most kétszer annyian szavaznának, mint egy évvel ezelőtt.