A nyilasok terrorját és a magyarországi szélsőjobbos mozgalmak előretörésének történetét mutatja be a fővárosi Páva utcai Holokauszt Emlékközpont októberi tematikus tárlatvezetése - közölte Pécsi Tibor, az intézmény oktatási programjának vezetője az MTI-vel csütörtökön.
Herta Müller romániai születésű német író kapja idén az irodalmi Nobel-díjat; az írónő "a költészet tömörségével és a próza tárgyilagosságával rajzolta meg műveiben az otthontalanság tájképét" - indokolta csütörtökön döntését a Svéd Királyi Akadémia.
"Nagyon meglepett, még mindig nem tudom elhinni. Többet egyelőre nem tudok mondani" - ez volt az első reakciója Herta Müller romániai születésű német írónőnek, miután kiderült: idén neki ítélték az irodalmi Nobel-díjat.
Andrew Lloyd Webber színpadra állítja Az Operaház fantomja című hatalmas sikerű musicaljének folytatását: a Love Never Dies (A szerelem örökké él) című művet márciusban mutatják be Londonban. A történet tíz évvel azután kezdődik, hogy a fantom eltűnt a párizsi operaházból. A musical második részében az Atlanti-óceán túloldalán, Coney Islanden kísért a híres brooklyni vidámparkban.
Nemrégiben átlépte a kétmilliót az uniós Erasmus-ösztöndíjban részesült fiatalok száma - közölte a program magyarországi koordinátora, a Tempus Közalapítvány sajtóreferense.
Meglepetésként érte Herta Müller csütörtökön kihirdetett irodalmi Nobel-díja a romániai születésű német írónő eddig egyetlen magyarul megjelent kötetének fordítóját, Lendvay Katalint. "Bár meglepődtem, azért nem csodálom, mert nagyon jó könyv, amit fordítottam" - árulta el az MTI-nek csütörtökön A rókák csapdába esnek című regényről Lendvay Katalin.
A fővárosi Művészetek Palotájában (Müpa) és a kecskeméti Malom moziban is élőben lehet majd követni Robbie Williams október 20-i londoni teltházas fellépésének HD-minőségű, műholdas közvetítését; az esemény a BBC Electric Proms világhírű koncertsorozatának idei nyitóeseménye - tudatta az EMI Music és a Müpa.
A fővárosi Művészetek Palotájában (Müpa) és a kecskeméti Malom moziban is élőben lehet majd követni Robbie Williams október 20-i londoni teltházas fellépésének HD-minőségű, műholdas közvetítését; az esemény a BBC Electric Proms világhírű koncertsorozatának idei nyitóeseménye - tájékoztatta az EMI Music az MTI-t.
Barbra Streisand Love Is the Answer (A szerelem a válasz) című új albuma 180 ezer példányban kelt el az október negyedikével végződő héten, amivel a művésznő kilencedszer került az amerikai pop toplista első helyére.
A legnagyobb közszolgálati tévé helyét, feladatát alapjaiban kellene meghatározni. Mi célja az adófizetők milliárdjainak, ha a végeredmény egy tévelygő, korszerűtlen, középszerűnél is rosszabb műsorokat tömegével előállító intézmény, amely a közélet zavaros kanálisában az erősebb politikai akarat mentén hányódik?
Dzsessz zenével ötvözött komolyzenei koncerten búcsúzik péntek este a Zeneakadémia orgonájától az épület felújítása előtt Varnus Xavér orgonaművész és a Talamba Ütőegyüttes.
Franciaország elsősorban a filmiparban kívánja erősíteni kulturális jelenlétét Magyarországon - mondta az MTI-nek pénteken Hiller István oktatási és kulturális miniszter francia kollegájával folytatott megbeszélését követően Párizsban.
Nagy visszatérésnek is nevezhető Révész Sándor és új zenekara decemberi koncertje, de a zenész szerint valami teljesen mást, újat fog hallani a közönség. A zenész az InfoRádiónak adott exkluzív interjújában azt mondta: a koncerten néhány dal erejéig emlékezik majd meg a Generálban és a Piramisban töltött időkről, de a koncerten főleg új szerzeményeket hallhat majd a közönség.
Újra a színpadon az Aerosmith - a legendás rockegyüttes alig két hónappal azután tér vissza, hogy le kellett állítani észak-amerikai turnéjukat, mert az énekes Steven Taylor válltörést szenvedett, amikor leesett a színpadról.
Darvasi László Virágzabálók című klasszikus nagyregénye nyerte el idén a Rotary Irodalmi Díjat (RID) és a vele járó hárommillió forintos jutalmat. A díjat pénteken adták át ünnepélyes keretek között, az eseményt a Duna Televízió élőben közvetítette.
Huszonkét éves. Friss diplomás. Néhány hónapja a Vígszínház társulati tagja. Főszerepet játszik A nő vágya című radikális musicalben a Pesti Színházban. Bata Éva tele van energiával és nem mellesleg feladattal is.
Régóta dédelgetem magamban azt a valóságban soha nem igazolt eszmét, mely szerint egy bulvármagazint is lehet jól, értsd: érdekesen, ízlésesen, egyénien elkészíteni.
Herta Müller 1953-ban született Romániában, a németek lakta Bánátban, Nitzkydorfban. A Temesvári Egyetem elvégzése után, ahol germanisztikát és romanisztikát tanult, tanárként és fordítóként dolgozott. A ’70-es évek közepén az Aktionsgruppe Bánát csoportban kezdett el írni. A titkosrendőrség 1975-ben feloszlatta a csoportot. Miután nem volt hajlandó a Securitaténak dolgozni, elbocsátották…
Az új évad egyik legnagyobb érdeklődéssel várt bemutatója a Vígszínházban az Othello Eszenyi Enikő rendezésében. Az évekig a Krétakör Színházban bizonyító, izgalmas tehetségű művész, Nagy Zsolt mutatkozik be a címszerepben.
Félbeszakadt Varnus Xavér orgonabúcsúztató hangversenye pénteken a Zeneakadémián, mert játék közben leégett a nagyorgona motorja - adta hírül az MR2-Petőfi Rádió szombaton.
Kristóf Ágotát nem könnyű megnyitni, és hát, valljuk be, nem is a leghálásabb interjúalany. A nemzetközi hírnévnek örvendő, negyven nyelvre lefordított írónő mostani budapesti látogatásakor is nehezen nyílt meg, de végül csak sikerült mélyebb vizek felé evezni.
Vámos Miklós írásait a főiskolán ismertem meg. S miután a hivatalos tantárgyak között inkább szerepelt olyasmi, mint „településfejlesztés és ellátás” és „államigazgatási eljárási jog” vagy mondjuk „pénzügyi és adójogi ismeretek” – melyek, valljuk be, engem regényességükkel annyira nem fogtak meg –, Vámos Miklós könyveit a hosszú szemináriumokon, a pad alatt olvastam. (Az előadásokon meg a pad…
A budapesti Zeneakadémián, pénteken este Varnus Xaver koncertjén meghibásodott a három orgonamotor egyike. Az intézmény főmérnöke, Lakatos Gergely vizsgálatot indított, amelyet várhatóan hétfőre vagy keddre fejeznek be, de már most biztos, hogy a hangszer javítható.
Egy új magyar kulturális stratégia kidolgozását sürgették, illetve annak alapelveit ismertették a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület (MPEE) által szervezett Polgári Gondola előadói szombaton Budapesten.
A 2004-es Budapesti Könyvfesztivál alkalmával Magyarországon járt az idei irodalmi Nobel-díjas Herta Müller. A román születésű írónő a rendezvény egyik vendégeként arról mesélt, milyen volt egy németek lakta bánáti faluban felnőni.
A budapesti Zeneakadémián, pénteken este Varnus Xaver koncertjén meghibásodott a három orgonamotor egyike. Az intézmény főmérnöke, Lakatos Gergely vizsgálatot indított, amelyet várhatóan hétfőre vagy keddre fejeznek be, de már most biztos, hogy a hangszer javítható.
Új magyar kulturális stratégia kidolgozását sürgették a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület által szervezett Polgári Gondola előadói Budapesten. Granasztói György történész, az egyesület védnökségének tagja az InfoRádióban elmondta: szükséges bevonni a kulturális élet civil szerveződéseit a politikai folyamatokba. Úgy vélte: a politika szerepe csupán megfelelő keretet biztosítani a kulturális…
Radnóti Miklós (1909-1944) költő meggyilkolásának 65. évfordulójára emlékezve kedden bemutatják a költő válogatott verseit tartalmazó kétnyelvű, Mi capirebbero le scimmie (A majmok értenének) címmel a Donzelli Kiadónál megjelent kötetét a Római Magyar Akadémián.
Drágakövekkel kirakott fegyvereket, értékes trónokat, ragyogó ékszereket és számos egyéb kincset vonultat fel a Maharadzsa: Az indiai fejedelmi udvar pompája című kiállítás, amely szombattól várja az érdeklődőket a londoni Viktória és Albert Múzeumban, a világ legnagyobb iparművészeti és formatervezési múzeumában.
Hatalmas tömeg gyűlt össze pénteken a budapesti Zeneakadémián, hogy Varnus Xaver épületbúcsúztató koncertjén utoljára hallhassa a lebontásra ítélt nagyorgonát. A koncert rendben kezdődött, ám körülbelül húsz perc elteltével – Varnus éppen Bachot játszott a Talamba Ütőegyüttessel –, az orgona váratlanul elhallgatott, füst csapott ki a motorszobából, miközben a játékasztal feszültségmérői a nullára…
Négy pár egy mesés szigeten próbálja rendbe hozni a házasságát - ez a téma érdekelte legjobban az észak-amerikai mozinézőket, akik 35,3 millió dollárt (6,5 milliárd forint) költöttek a hét végén a kapcsolati terápiára.
Már hallható az új Michael Jackson dal az interneten: a This Is It című szám a hamarosan a boltokba kerülő azonos című albumról és a mozikba kerülő dokumentumfilmből származik.
Méltó temetésben részesítették a hét végén a 160 évvel ezelőtt Baltimore-ban elhunyt Edgar Allan Poe-t, a borzongatás mesterét, aki annak idején elszegényedve, megzavarodva, magányosan halt meg.
A budapesti Zeneakadémián, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végzett híres növendékek és a jelenlegi hallgatók november 3. és 9. között Épületbúcsúztató Fesztiválon köszönnek el az alma matertől, amelyet 2011 végéig kell az intézmény teljes felújítása miatt nélkülözniük.
Több mint 80 évvel A. A. Milne második és egyben utolsó Micimackó-története után megjelent a világ leghíresebb medvéjének jogtulajdonosok által engedélyezett folytatása; a Móra Könyvkiadó által gondozott magyar fordítást, a Micimackó visszatér című kötetet hétfőn mutatták be Budapesten.
Jövőre öt időpontban és négy városban Magyarországon is bemutatják a Michael Jackson karrierje előtt tisztelgő showműsort. A világhírű előadás alkalmával a közönség a júniusban elhunyt énekes legnagyobb slágereit hallgathatja meg.
A német kancellár a kínai államelnök-helyettes jelenlétében nyitja meg kedden a 61.nemzetközi frankfurti könyvvásárt. A világ alighanem legrangosabb irodalmi seregszemléjének idén Kína a díszvendége. A könyvvásáron több Nobel-díjas író is dedikálni fog, köztük az idei díjazott Herta Müller.
Agyhártyagyulladással kórházban kezelik Szabó Gyula színművészt, a Nemzet Színészét. A 79 éves művész a múlt héten otthonában lett rosszul, ezt követően vasárnap szállították kórházba. A színész állapotáról lánya számolt be az InfoRádiónak.
Pogány Judit, Csomós Mari és Molnár Piroska szereplésével mutatja be az Örkény Színház Örkény István Macskajáték című kisregényéből készült előadását. A műről és a játékról Mácsai Pál színigazgató, a darab rendezője beszélt az InfoRádiónak.
A német diákok elárasztják Ausztria felsőoktatási intézményeit, ezért utóbbiak anyagi ellentételezést követelnek a német féltől, amire az őszi szemeszter megkezdése szolgáltat ürügyet.
Száz országból több mint 7300 kiállító részvételével megnyílt az este az idei frankfurti nemzetközi könyvvásár. A seregszemlét heves viták előzték meg, mivel az idei díszvendég a cenzúra miatt sokat bírált Kína. A bírálók elsősorban az ellenzéki írók és költők üldözését, valamint a cenzúrát rótták fel az ázsiai országnak.
Bár a címe a már alaposan lejáratott sztár szóval igyekszik közönséget toborozni, sok mindenben különbözik a Sztársáv a kereskedelmi adók hasonló „sztároló” csevejműsoraitól. Ez a sok minden a javára válik. Gundel Takács Gábor például legutóbb az olimpiai bajnok vízilabdacsapat fiatal sportolóját, Varga Dánielt hívta meg a félórás beszélgetésre, s valljuk be, már önmagában üdítő újdonság, hisz nem…
Madonna kedvenc lábbelijeinek egyikét, egy Christian Dior-cipőt ajánlott fel árverésre, hogy a befolyó összegből roma kisgyerekek oktatását támogassák. Az énekesnő nyári bukaresti koncertjén kavart vihart azzal, hogy a romák kirekesztésének felszámolására szólított fel, a közönség kifütyülte.