2009. november 21. szombat

nov. 21
10:24
Lorenzaccio - történet, szüzsé helyett a modellre érdemes koncentrálnunk, s máris minden összerendeződik (Spa Trend Online)
Szólás- és közmondásgyűjteményeink­ hat-hét olyan szentenciát ismernek, amelyben a kesztyű szó előfordul. Hármat-négyet a választékosabb köznyelv is szívesen használ. Megtanít valakit kesztyűbe dudálni: leckét ad emberségből, akár a nyakleves, botütés szigorával. Kesztyűt dob a másik arcába, lába elé: párbajra késztet. Felveszi az odadobott kesztyűt: hajlandó nyilvánosan összemérni erejét sértő…
nov. 21
11:00
Jancsó : egy bizonyos Huckleberry Finn nagyon szerette a halat, de nem volt pecabotja. Aztán kapott egy pecabotot, de horgot nem kapott hozzá (Spa Trend Online)
Égi és földi tűzijátékkal, egyenruhás rezesbandával, táncjelenettel és vetítéssel avatták fel csütörtök este a Mafilm fóti telepén az újjáépült Huszárik-műtermet. A látványos ünnepi hangulatba ironikus humort hozott, hogy Tolmár Tamás, a Mafilm igazgatója, Grunwalsky Ferenc, az MMK elnöke és Jancsó Miklós üdvözlő szavait követően a vetítőgép a legelső pillanatban csődöt mondott.
nov. 21
11:54
Görbe tükröt tart az egész hazug és érzéketlen hazai társadalmunknak (Spa Trend Online)
Sokféle kísérlet történt már a közszolgálati csatornán a tévéjáték műfajának feltámasztására – de a többségében jó szándékú próbálkozásokból legfeljebb régi kötelező olvasmányok kosztümös képeskönyvvé tétele sikeredett.
nov. 21
11:56
Cseh Tamás özvegye vette át a kitüntetést (Spa Trend Online)
Sólyom László köztársasági elnök a Sándor-palotában átadta Cseh Tamás özvegyének a Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést, amelyet még 2009 júniusában adományozott a művésznek.
nov. 21
14:00
Hallotta, hogy a fiú felordít, s bűnjeleit hátrahagyva elvágtat (Spa Trend Online)
"Az emberek nem értik a művészetet. A Mona Lisát bámulják epekedőn, de sznob módon befalják még a kubizmust is."
nov. 21
14:36
Itt ma a pocok a legnagyobb sztár; vagy menyét, vagy mi, amit a szép, fiatal firenzei leány a kezei között tart (Spa Trend Online)
Nincs mese (valamelyik nap arra mentem, és hosszú sor állt a múzeum lépcsőjén), itt ma a pocok a legnagyobb sztár; vagy menyét, vagy mi, amit a szép, fiatal firenzei leány a kezei között tart. A kép címe ugyan Hölgy hermelinnel, 1489-90-ben festette Leonardo da Vinci olajjal egy 54-szer 39 centiméteres fatáblára, de az ilyesfajta állatokhoz értők azt állítják, hogy az bizony nem hermelin.
nov. 21
16:24
"De hát mit csinál velem ez a fekete bugyi? Miért a fekete bugyira bukok, miért nem a feleségemre?" (Spa Trend Online)
Soha életemben nem loptam. Aztán valahogy mégis rászoktam, mert olyan jó érzés volt, mintha könnyebb lennék húsz kilóval.
nov. 21
16:42
"Ez a világ tudni akarja, hogyan halt meg az, akit csodál” (Spa Trend Online)
Az elkövetkező hónapokban, talán még a tél beállta előtt kell kiderülnie, hogy végre eloszlik-e minden rejtély Federico Garcia Lorca halála körül, vagy a tömegsírnak marad-e titkolnivalója.
nov. 21
22:42
"A The Unbending Trees a komolyzene és a könnyűzene határán táncol, a ZTI pedig egy komolyzenei intézmény, amely ezzel a koncerttel kicsit nyit másfelé" (Spa Trend Online)
Különleges koncertet rendeznek december 19-én a budai Várban: a Zenetudományi Intézetben (ZTI) a komoly- és a könnyűzene határán egyensúlyozó The Unbending Trees, az Angliában is elismert magyar akusztikus downtempo csapat lép fel.

2009. november 22. vasárnap

nov. 22
12:30
A múzeumok reneszánsza nem lett volna elképzelhető a Hiller István nevével fémjelzett kulturális politika nélkül (Spa Trend Online)
A múzeumok milliókat vonzanak évente, a látványpiac részei lettek, ám a sikeres tárlatok mögött megannyi kibeszéletlen kérdés, belső ellentét feszül. Ezekből gyűjtöttünk össze néhányat.
nov. 22
12:32
Marosi Ernő: "a hagyomány lábbal tiprásáról" egyáltalán nem szóltam (Spa Trend Online)
Marosi Ernő művészettörténész professzort, akadémikust Baán László a Szépművészeti Múzeum főigazgatója hívta vitára nemrég. Marosi Ernő lapunknak eljuttatott válaszában elfogadta a kihívást, ám nem abban a formában, ahogy azt a főigazgató kérte. A levélváltás közlésével lapunk hozzá kíván járulni a felek egymásra találáshoz, ám a további közvetítés helyett legközelebb az érdemi vitáról szeretne…
nov. 22
13:03
Hiller sikeresnek minősítette az amerikai magyar kulturális évadot (Infostart)
Sikeresnek minősítette az amerikai magyar kulturális évadot az oktatási és kulturális miniszter. Hiller István New Yorkban azt mondta: a magyar kulturális diplomáciának ez volt az eddigi legátfogóbb és legrészletesebb eseménysorozata, amely az egész magyarság kultúrájának érdekét szolgálta.
nov. 22
15:30
Ha a művészek összefognak... (Spa Trend Online)
Kultúrák sokszínűsége címmel nyílik kiállítás Lóránt Attila fotóiból és Kálloy Molnár Péternek a képek ihlette verseiből szerdán a budapesti Balassi Galériában. Lóránt Attila fotóművész elmondta, hogy mintegy 50 képét állítja ki a galériában, s minden fotó alatt ott lesz a hozzá kapcsolódó Kálloy Molnár Péter-vers magyarul és angolul.
nov. 22
16:24
Meghalt Elisabeth Söderström (Spa Trend Online)
Nyolcvankét éves korában elhunyt Elisabeth Söderström svéd szopránénekesnő – közölte a hét végén a svéd Királyi Operaház, amelynek színpadán a művész több mint harminc éven át fellépett.
nov. 22
18:12
Két Kossuth-díjas magyar író művei román nyelven (Spa Trend Online)
Megjelent román nyelven Esterházy Péter Rubens és a nemeuklideszi asszonyok című kötete, amelyet a hétvégén mutattak be Bukarest legnagyobb könyvesboltjában. Nádas Péter Goldene Adele című esszéjét az Observator cultural című hetilap közölte, a román Lettre Internationale őszi száma pedig mindkettőjüktől megjelentetett egy-egy írást.

2009. november 23. hétfő

nov. 23
8:51
Sarkozyék a Simpson család című sorozatban (Infostart)
Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök és hitvese, Carla alakja is szerepel a Matt Groening alkotta és a Fox televízióban vetített híres amerikai animációs sorozatban a Simpson családban, amelynek eddig nem sugárzott részét nemrégiben tették közzé.
nov. 23
10:06
Az Újhold farkasai uralták az amerikai mozikat a hét végén (Spa Trend Online)
Idei rekordnak számító 140,7 millió dolláros (25 milliárd forintos) hétvégi jegybevételével az Újhold című romantikus vámpírfilm repült az észak-amerikai kasszasikerlista élére.
nov. 23
10:42
Hanuka Fesztivál a fény ünnepén (Spa Trend Online)
Hagyományteremtő Hanuka Fesztivált szervez a Budapesti Zsidó Hitközség Goldmark termében a Zsidó Idegenforgalmi és Kulturális Központ (ZSIKK) december 12. és 17. között.
nov. 23
12:30
Négy díjat is bezsebelt a pop királya (Spa Trend Online)
Posztumusz elnyert négy díjával Michael Jackson egyedülálló az American Music Awards történetében, ám az idei díjátadó nagy nyertese mégis Taylor Swift countryénekes lett, aki öt elismerést vehetett át, köztük az év legkedveltebb előadóművészéét is.
nov. 23
12:48
Szerdán indul a mekkai zarándoklat (Spa Trend Online)
Ebben az évben a mekkai zarándoklat szerdán, a hagyományok szerint a holdév utolsó hónapjának nyolcadik napján kezdődik.

2009. november 24. kedd

nov. 24
5:33
Kasszát robbantott a középszerű tinihorror a mozikban (Infostart)
Az első vetítés és az első napi összbevétel rekordját is megdöntötte a mozikban az "Alkonyat-Újhold" című tinihorror, ami az első hétvégén több mint 140 millió dollárt hozott a kasszákba csak az Egyesült Államokban. A siker titkát Dudás Viktor filmkritikus próbálta megfejteni.
nov. 24
10:42
Kiosztották az Emmy-díjakat, brazil telenovella is nyert (Spa Trend Online)
Kiosztották a televíziós Oscar-díjként emlegetett nemzetközi Emmy-díjakat, Nagy-Britannia tarolt a díjátadón, de első ízben brazil telenovellát is jutalmaztak.
nov. 24
12:30
Akusztikus PUF-koncert a Petőfi rádióban (Spa Trend Online)
Már rutinos akusztikus koncertezőnek számít a Pál Utcai Fiúk (PUF), amely júniusban a Művészetek Palotájában, augusztusban az MR2 Akusztik című műsorában, néhány hete pedig a budai Várban is ilyen műsort adott. Csütörtökön a Gödör Klub a következő állomás.
nov. 24
15:12
Újságcikkekből rakja össze műveit Herta Müller (Spa Trend Online)
Újságcikkeket vág apró darabokra, majd a papírfecnikből új mondatokat képez: így keresi a legmarkánsabb, legkifejezőbb szavakat könyveihez Herta Müller.
nov. 24
18:48
Paul Delaroche festménye mégsem károsodott végzetesen a londoni bombázások alatt (Spa Trend Online)
Paul Delaroche (1797-1856) francia festőművész nagyszabású műve, amelyről mindenki úgy tudta, hogy végzetesen károsodott 1941-ben London bombázása alatt, viszonylag jó állapotban vészelte át a második világháborút.

2009. november 25. szerda

nov. 25
7:57
A Karinthy színpadán a Büszkeség és balítélet (Infostart)
Jane Austen világhírű regényének, a "Büszkeség és balítélet" színpadi változatát mutatja be péntek este a Karinthy Színház. Mr. Darcy és Elizabeth Bennet halhatatlan szerelmét és számos női sorsot kísérhetnek figyelemmel a nézők az előadásban, amely ősbemutató lesz, hiszen a művet színpadon, ebben a változatban még sehol nem láthatták a nézők.
nov. 25
8:36
Nem (csak) gyerekeknek! - Mától öt napig láthatóak az év legjobb animációs filmjei az Urániában és a Toldiban (Spa Trend Online)
Idén is két városban zajlik majd az Anilogue filmfesztivál. November 25. és 29. között Budapesten az Uránia és a Toldi mozi, november 27-től pedig egy héten át a bécsi Filmcasino és Topkino mutatja be a 2009-es év legjobb animációs filmjeit. A japán animéktől a brit Wallace és Gromitig, Melbourne-től New Yorkig kapható lesz minden műfajban, méretben, ízben és hangulatban az animáció a 7. Anilogue-…
nov. 25
12:12
Závada Pál: az árpádsáv a kirekesztő gyűlölet jelképe (Spa Trend Online)
Závada Pál író szerint az árpádsáv nem történelmi ereklye, hanem a nyilas hagyomány, a kirekesztő gyűlölet, az antiszemitizmus és a rasszizmus jelképe.

2009. november 26. csütörtök

nov. 26
5:36
Tankönyv álláskeresőknek avagy árú-e a munkaerő? (Spa Trend Online)
Szinte hihetetlen, de hazánkban, négyszázezer munkanélküli országában alig akad olyan könyv, amelyik az álláskeresés fortélyaira készíti fel a munkavállalókat (a KSH július-szeptemberi adata szerint 436 ezer munkavállaló keresett állást hazánkban, és sajnos ez romló tendencia). Babos Éva, aki évtizedeket töltött a humánpolitika területén, most a Hogyan találj magadnak állást című könyvben foglalja…
nov. 26
10:24
Online szappanoperát indít a BBC (Spa Trend Online)
Januárban elindítja első, csak interneten futó szappanoperáját a BBC.
nov. 26
17:33
Színház csecsemőknek (Infostart)
Orbán Ottó gyermekverseit dolgozza fel a budapesti Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház legújabb darabja; a Tekergő című csecsemőszínházi előadás bemutatóját pénteken tartják a Kolibri Fészekben.

2009. november 27. péntek

nov. 27
9:27
Elhunyt Melis György (Infostart)
Elhunyt Melis György operaénekes; a Kossuth-díjas művészt, a Magyar Állami Operaház örökös tagját 86 esztendősen, péntek hajnalban érte a halál.
nov. 27
10:03
A Class FM-re mennek a volt Danubius reggeli műsorvezetői (Infostart)
A jövő héttől a Class FM-en ébreszti a hallgatókat a volt Danubius Rádió reggeli műsorvezető-csapata - közölte a hónap közepén indult országos kereskedelmi adó.
nov. 27
10:39
Gyászhír! Elment a magyar operajátszás egyik legnagyobb alakja (életút) (Spa Trend Online)
Elhunyt a magyar operajátszás egyik legnagyobb alakja; a Kossuth-díjas művészt, a Magyar Állami Operaház örökös tagját 86 esztendősen, péntek hajnalban érte a halál - tájékoztatta Várkonyi Judit, a Magyar Állami Operaház megbízott sajtófőnöke az MTI-t.
nov. 27
10:57
"Az utóbbi időben kicsit visszahúzódott, mert készült a másvilágra" - fogalmazott Marton Éva. (Spa Trend Online)
Melis György halálával hatalmas veszteség érte a magyar operajátszást - mondta el Marton Éva operaénekes az MTI-nek a pénteken elhunyt művészt méltatva.
nov. 27
16:03
Szinetár: Melis Györgynek nem volt párja (Infostart)
Melis György óriásként emelkedett ki a mai operaénekesek közül - mondta az InfoRádiónak Szinetár Miklós rendező. Az Operaház egykori igazgatója szerint a 86 éves korában elhunyt Kossuth-díjas művész színpadi munkájában alázatos volt, magánéletben pedig humorával bűvölte el baráti körét.
nov. 27
16:03
Itt az első fekete Disney-hercegnő (Spa Trend Online)
Hercegnő, béka és varázslat van, egyébként semmi sem a régi: az Amerikában pénteken debütáló A hercegnő és a béka című rajzfilmben - a Disney történetében először - afroamerikai a hercegnő és nem mesebeli palotában, hanem New Orleansban él.
nov. 27
16:21
Jimi Hendrix a gitár istene (Spa Trend Online)
Jimi Hendrix Voodoo Child című dalának gitárriffjét választották minden idők legjobbjának egy internetes oldalon.

2009. november 28. szombat

nov. 28
6:27
Nyolcvanhat esztendős korában, tegnap hajnalban meghalt Melis György (Spa Trend Online)
Nyolcvanhat esztendős korában, tegnap hajnalban meghalt Melis György, minden idők egyik legnagyobb bariton énekművésze, a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas, örökös tagja. Éppen három hete ünnepelték őt a dalszínház Székely Bertalan-termében, de már nem lehetett jelen. Arról emlékeztek meg, hogy hat évtizede volt tagja az együttesnek, mindenki nagy tisztelettel vette körül. Nemcsak a színpadon…
nov. 28
6:45
A tárgyalt három témában pedig nincs celeb, nincs gyilok, még csak bűneset sincs, vért sem látni, meg könnyeket sem (Spa Trend Online)
Nem akarok hinni a szememnek, de tényleg egy jól megcsinált, szenzációhajhászás, könnyfacsarás nélküli műsor.
nov. 28
10:39
Újra látogatható lesz a Rózsafüzér Királynéja templom (Infostart)
Budapesten ismét látogatható lesz az 1997-ben kigyulladt, Thököly úti Rózsafüzér Királynéja templom. A felújított épületet holnap áldja meg Erdő Péter bíborosprímás esztergom-budapesti érsek.
nov. 28
10:41
Melyik minden idők legjobb gitárriffje? - videókkal (Infostart)
Jimi Hendrix Voodoo Child című dalának gitárriffjét választották minden idők legjobbjának egy internetes oldalon.
nov. 28
19:39
Zorán: egyre jobban érzem magam a színpadon (Infostart)
Bármennyire is furcsán hangzik, egyre jobban érzem magam a színpadon. Egy ideje úgy gondolom, zenésznek lenni nemcsak szakma, foglalkozás, hanem létforma - mondta Sztevanovity Zorán.

2009. november 29. vasárnap

nov. 29
10:39
Mit jelent a ma kezdődő advent? (Infostart)
Ebben az évben november 29-én kezdődik az advent. A Szent András ünnepéhez (november 30.) legközelebb eső vasárnaptól Jézus Krisztus születésnapjáig, december 25-ig tartó időszak a keresztény kultúrkörben az előkészület ideje a karácsonyra. Advent első vasárnapja a vízkereszt utáni első vasárnapig tartó karácsonyi ünnepkör és az egyházi év kezdete.
nov. 29
23:15
Lett film lett az Anilogue-nyertes! - M. Tóth Gézát is díjazták (Spa Trend Online)
Szombat este, a 7. Anilogue animációs filmfesztivál díjkiosztó ünnepségén három különdíjat és egy fődíjat osztott ki a nemzetközi zsűri, Tomek Baginski, Alexei Alexeev és Hitoshi Suzuki úr döntése alapján. A közönség egy ötödik filmet díjazott.

2009. november 30. hétfő

nov. 30
4:57
Le kell számolni a Csontváry elmebetegségéről alkotott nézetekkel (Spa Trend Online)
Genetikai betegségeket okoz vagy géniuszokat teremthet különféle gének találkozása – vélekedik Dr. Czeizel Endre, akinek a napokban jelent meg A magyar festőművész-géniuszok sorsa című könyve. A hazai képzőművészek életének tanulmányozása meglepő felfedezéseket hozott.
nov. 30
6:09
Kálloy Molnár Péter: Annyiszor vagyok elmélyült és gondolkodó, mint humoros vagy frappáns (Infostart)
A színházban az emberek, a dalaiban pedig a történetek foglalkoztatják Kálloy Molnár Péter színművészt, aki többek között Lóránt Attila természeti népeket bemutató fotográfiáihoz írt verseket. Az anyagból Ablak az égen címmel kötet, most pedig a Balassi Intézetben kiállítás született, amely hét év alatt, öt kontinens természeti népeinek közegében készített felvételeket és az általuk ihletett…
nov. 30
9:27
Nem várt sikernek örvendhet a Frida und Fred osztrák gyermekmúzeum (Infostart)
Nagy sikert arat vendégei körében a grazi Frida und Fred Gyermekmúzeum: 2003-as megnyitása óta kétszázhetven ezer látogatója akadt.
nov. 30
20:15
Rekordösszegért kelt el Beethoven végrendelete (Spa Trend Online)
Rekordösszegért, félmillió svájci frankért kelt el egy Ludwig van Beethoven által írt levél, amely a zeneszerző egyik - de nem utolsó - végrendelete volt.
nov. 30
20:51
Január végén jön a Jacko-DVD (Spa Trend Online)
Január 26-án jelenik meg dvd-lemezen és Blu-Ray változatban is a Michael Jackson koncertpróbáit megörökítő "This is it" című dokumentumfilm.

Keresés