Jó formában van Tony Scott. Ezt tanúsítja a Száguldó bomba című legújabb filmje. Nem egyszerűen arról van szó, hogy a vérprofi mesterember megint prezentált egy izgalmas filmet. Tony Scott szinte tüntetően választja a feszültségkeltés klasszikus elemeit, úgy mint elszabadult vonat, őrült vágta, veszélyeztetett közösség, vezetni képtelen vezérkar, okos beosztottak, emberi bátorság, ezertonnányi…
Elég csak a könyvvásárlási toplistákra nézni, és meggyőződhetünk arról, mennyire vágyunk a vérszívók manapság egyre érzelmesebb történeteire. Már pszichiáterek is azt vizsgálják, vajon mi vonzza a fiatalokat ezekhez az emberarcú szörnyekhez. Mások óvnak az ijedtségtől, mondván: a magyar népmesékben is történnek durva dolgok, csak ott nem az ember nyakát szívják ki, hanem egészben égetik el őt.…
Nemrég mutatták be a kecskeméti Katona József Színházban A nyomorultak című musicalt, amelyet a közönség rendre állva tapsol meg. A teátrum - erősítve a zenés vonalat - operettpályázatot írt ki, sőt, idén először országos zenés színházi találkozót rendezett. Cseke Péter igazgató szerint azonban Kecskemét nem pályázik a musicalek és operettek fellegvárának a címére.
Sokszor tűnik élhetetlennek a főváros, menekül az ember, de mindig visszavágyik, mert a nyüzsgés nélkül nem lehet élni - mondta az InfoRádiónak Rudolf Péter színművész, miután a Fővárosi Közgyűlés ünnepi ülésén átvette a Budapestért díjat.
Győrben látható a katolikus egyház legvitatottabb ereklyéje, a torinói lepel hiteles másolata. Magyarországon ez az egyetlen olyan reprodukció, amely az eredeti leplet őrző és készítő torinói bizottság engedélyével készült.
Hatvanadik születésnapját ünnepli Cakó Ferenc animációs filmrendező, grafikus, az élő homokanimáció nemzetközi hírű művésze és a Sebaj Tóbiás, valamint a Zénó gyurmasorozatok megalkotója. Ez alkalomból a homokfestészetről, népszerű munkáiról és aktuális terveiről beszélt az InfoRádiónak.
Silvio Berlusconi olasz kormányfő külön utasítására új pénisszel láttak el a kormányfői hivatalban kiállított Mars-szobrot - jelentette csütörtökön az olasz sajtó. A La Repubblica című lap információi szerint hetvenezer euróba került a háború római istenét és Vénusz istennőt ábrázoló szoboregyüttes restaurálása, amelyet a lap szerint a hagyománytisztelő szabályok felrúgásával végeztek el.
Kicsit füllentek a címben, mert Cakó Ferenc nagyon sokszoros hazai és nemzetközi fesztivál díjas animációs filmrendező egy nappal már el is múlt hatvan éves. De mi az az egy nap az örökkévalósághoz képest, kérdezhetjük, ami egy igaz művésznek természetesen kijár? Úgyhogy nagyvonalúan lépjünk is át ezen az egy késedelmi napon, s örüljünk, hogy ilyen régi ismerősünk a hazai animáció egyik nemzetközi…
Szemenyei János a Vígszínház tagja, korábban Zalaegerszegen sok fontos szerepet játszott, még III. Richárdot is alakította. Musicalekben is gyakran fellép, és mind több darabhoz szerez zenét.
Ma búcsúzik a Vígszínház társulata Bán Sándornétól, vagy, ahogy a Szent István körúti teátrumban mindenki nevezte, Julikától, az intézmény hűséges fodrászától.
Egyelőre nem tervezi a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, hogy visszavonja a Nemzeti Színház főigazgatójának megbízatását és vizsgálat indítása sincs napirenden - értesült a Magyar Nemzet.
Közös megegyezéssel távozott a Hungarofest Nonprofit Kft. éléről Rubovszky Rita, a cég eddigi ügyvezető igazgatója. Az egyebek mellett a központi nemzeti ünnepek kivitelezését ellátó cég szakmai vezetését mától Kálomista Imre látja el - jelentette be közleményében a Kormányzati Kommunikációs Államtitkárság
A hétvégén három nap, három helyszínen ad koncertet a Csík zenekar. Pénteken a 15 éves Fonó ünnepi koncertsorozatában vesz részt az együttes, szombaton a Budaörsi Sportcsarnokban a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak rendezett segélykoncerten lépnek fel, vasárnap pedig a Papp László Sportarénában a Nem adom fel! Alapítvány jótékonysági rendezvényén játszanak a Quimby, a Kiscsillag és a…
Világszerte több mint tíz millióan töltötték le okostelefonjukra az oklahomai LifeChurch.tv ingyenes bibliaalkalmazását - közölte pénteken a CNN weboldala.
Kortárs képzőművészeti projectsorozat kezdődött e héten, melyben 50 helyszínen 80 művész 600 alkotását ismerhetik meg ingyenesen a látogatók december 12-ig. Az Art Moments szervezői fiatal képzőművészeknek akarnak megmutatkozási lehetőséget adni. A műalkotásokból - a zsűri és a közönség szavazatai alapján - létrehoznak egy kollekciót, mely Budapesten kívül Európai nagyvárosokba is elutazhat.
Nem az őszről, mint évszakról van szó a címben, hanem Ősz Ferenc humoráról. Csokornyakkendős humorista volt, ami abban az időben csak Kellér Dezső kiváltsága volt, igaz, Ősz nemcsak konfernaszié volt, hanem műsort is vezetett a Táncdalfesztiválon, ahol mégse lehetett a csiricsárén öltözött zenészek és előadók között akárhogy megjelenni. Kellér már csak azért is lehetett csokornyakkendős, mert a…
Közös megegyezéssel távozik a Hungarofest Nonprofit Kft. éléről Rubovszky Rita, a cég eddigi ügyvezető igazgatója. A központi nemzeti ünnepek kivitelezését is ellátó cég szakmai vezetését péntektől Kálomista Imre látja el - derül ki Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium lapunkhoz eljuttatott közleményéből.
A Jobb velünk a világ! című jótékonysági rendezvényt immár a harmadik évben tartják meg. A Quimby, a Kiscsillag és a Csík Zenekar lép fel holnap a Papp László Sportarénában, és játszanak közösen a fogyatékos tagokból álló Nemadomfel Együttessel, valamint számos vendéggel, köztük Presser Gáborral, Ferenczi Györggyel.
Már nem csak az új magyar filmek születése vált kérdésessé, de veszélybe került az utóbbi évben már elkészült filmek évtizedek óta hagyományos szemléje is. A 2011-es költségvetési tervezetben ugyanis olyan alacsony összeg szerepel az állami pénzeket a filmszakmai tevékenységek között szétosztó Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) rubrikájában, amely az alapvető működésére sem elegendő.
A Családi Gasztro Napok sorozat utolsó állomásaként Burgonya-napot rendeznek szombaton a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. Az érdeklődők megismerkedhetnek a sokoldalúan felhasználható növény történetével, különböző krumpliból készült ételeket is megkóstolhatnak, de szaktanácsadással és fajtabemutatóval is készülnek a szervezők - tájékoztatta a Független Hírügynökséget az intézmény. Díjtalan a…
Huszonnégy millió dolláros bevételt hozott a "Harry Potter és a Halál ereklyéi" első része az éjféli vetítéseken csütörtökről péntekre virradóra Észak-Amerikában - derül ki a pénteken nyilvánosságra hozott adatokból.
Ezen a hétvégén mutatják be a Nemzeti Színházban Kulka János márciusban megjelent Akarod vagy nem című lemezét. Az album azóta már Aranylemez és a MAHASZ eladási listáján is előkelő helyen jár. A népszerű színész az InfoRádió Aréna című műsorában a francia sanzonokhoz fűződő személyes élményeiről és a hazai bulvár világáról is egyaránt nyíltan beszélt.
Ha az időjárás engedi, vasárnap megkezdik a kétszáz fős bálaszínház építését a szegedi Dóm melletti téren. A karácsonyig működő színház falai több mint ezer bála szalmából állnak majd. A Dóm Téri Advent programsorozat keretében idén is csaknem száz ingyenes rendezvény várja az érdeklődőket - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Medgyesi Konstantin sajtóreferens.
Legeda a színpadon, és legenda a nézőtéren. A nyíregyházi közönség felállva tapsolt és tombolt, amikor szombat este megtudta: az Aranycsapat című darab premierjét a Móricz Zsigmond Színház nézőteréről végignézte Buzánszky Jenő, az Aranycsapat hátvédje. A 85 éves sportoló - saját elmondása szerint - roppantul élvezte az előadást.
Szeretné, hogy a zenéjükkel a hallgató is utazzon, vallja, hogy ez jobbá is teheti az életünket - a tizedik születésnapját ünneplő Balázs Elemér Group vezetője szerint még ma is pontosan megállapítható, hogy meddig jazz valami, és honnan nem az. A csapatnak ma már külön estje van a Budapest Jazz Clubban, lemezpéldányszámaik már az aranyidőket idézik, de az öröm, ha kitartó is, mégsem felhőtlen.
Önálló nemzeti standon lehetett találkozni az idén a Bécsi Könyvvásáron (BuchWien) az új kortárs magyar irodalmi művekkel. A pécsi Európa Kulturális Fővárosa sorozat alkalmából több pécsi tematikájú könyvet is bemutattak német nyelven, a harmadik alkalommal, nemzetközi kínálattal jelentkező osztrák könyves mustrán, a bécsi Collegium Hungaricumban és belvárosi bécsi kávézókban.
Az elmúlt húsz évben nem találkoztunk a cenzúra, vagy öncenzúra ilyen nyilvánvaló és brutális megjelenésével, mint ami a múlt héten, a Művészetek Palotájában tervezett Závada Pál bemutató, a Magyar ünnep kapcsán történt. Bár a darab a Nemzeti Színházban végül közönség elé került, mégis világos, hogy több történt, mint egyszerű helyszíncsere.
A magyar műtárgypiac mindig némi késéssel követi a nyugati trendeket - mondta az InfoRádiónak Virág Judit galériatulajdonos, azok után, hogy a nagyobb külföldi aukciós házak az utóbbi időszakban egységesen fellendülésről számoltak be.
A tini-bálvány, Justin Bieber lett az "év művésze" az American Music Awards 38-ik ceremóniáján vasárnap, Los Angelesben. A nők között Lady Gaga vitte el az év legjobbjának járó díjat.
Angyalfütty - Mesék felnőtteknek címmel mutatja be önálló estjét Berecz András mesemondó. Az előadás a mesét, az éneket, a hangszeres zenét és a táncot ötvözi, azt a négy műfajt, amely igazából "megmutatja, hogyan érez, gondolkodik a magyar ember a szíve legmélyén".
Elhunyt Metz Katalin színikritikus, tudatta a Színházi Kritikusok Céhe, az újságírót életének 73. évében, hosszas betegség után vasárnap érte a halál. Metz Kati nélkül évekig nem zajlott le kulturális témájú tájékoztató, bemutató, bejárás, vagy magyar vonatkozású külföldi kulturális esemény. Kati mindenhol ott volt.
A Jobbik a Parlamentben Alföldi Róbert eltávolítását követelte tegnap a Nemzeti Színház éléről, Halász János a fenntartó minisztérium államtitkára úgy válaszolt: "mindennek eljön az ideje". A Művészetek Palotája tegnap sem tudta megmondani, mik is voltak azok a technikai okok, amik miatt Závada Pál Magyar ünnep című, kényes történelmi kérdéseket feszegető drámáját nem tudták bemutatni az…
Elállt a Művészetek Palotája Závada Pál Magyar ünnep című drámájának pénteki bemutatásától. Az Alföldi Róbert által rendezett előadás a Nemzeti Színházba került. A Művészetek Palotája technikai okokkal magyarázza a döntést. Ám meglehet, az Erdély visszacsatolása kapcsán a holokausztról, az egyház, a magyar állam felelősségéről beszélő darab kényelmetlenné vált Kiss Imre, a Müpa vezérigazgatója…
Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája látható mától április 30-ig a Magyar Nemzeti Galériában, az egykori várpalota báltermében. A három óriási festményt saját kezű vázlatok, változatok egészítik ki a tárlaton, melyet a Nemzeti Galéria rendezett és a Munkácsy Alapítvány finanszírozott.
Becézik őt a színház királynőjének, a színpad nagyasszonyának, mondják csodálatosnak, nevezik lebilincselőnek, izgalmasnak, izgatónak, érdekesnek, nagynak, óriásnak. És illetik még sok elragadtatott jelzővel, és mindegyik igaz rá, hatványozottan. Törőcsik Mari tényleg egy csoda. De a legtöbbet mégis az mondja el, ki is ő tulajdonképpen nekünk, hogy úgy emlegeti mindenki: Mari.
Első alkalommal lehet megnézni Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiáját Budapesten: keddtől április 30-ig látható a tárlat a Magyar Nemzeti Galériában - mondta el a Független Hírügynökségnek Bakó Zsuzsanna, az intézmény főosztályvezetője hétfőn, az ünnepélyes megnyitó után. Hozzátette, hogy a művek a debreceni Déry Múzeum felújítása miatt érkeztek a fővárosba Pécsről, ahol tavasztól nézhették meg az…
Csökkentené a tanárok óraszámát, és kisebb létszámú osztályokat indítana a kormány. A Magyar Nemzet úgy tudja: a pályakezdő pedagógusoknak és a mesterképzésben résztvevő oktatóknak heti 19, a más fokozatba tartozó tanároknak pedig heti 21 lenne a kötelező óraszáma.
Egyre súlyosbodó egészségügyi problémái miatt szívműtétet hajtottak végre az orosz Frank Sinatra-ként is emlegetett Joszif Kobzonon - adta hírül kedden az Echo Moszkvi. Kelet-európa egyik legismertebb táncdalénekes-ikonjának mellkasába egy pacemakert ültettek be.
A közmédiumok normatív támogatásának lehetősége benne van az új médiatörvény tervezetében - mondta Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke a Korrektúra 2010 médiakonferencia fórumán kedden Tihanyban; a médiahatóság elnöke szerint "ez a törvénytervezet legnagyobb csodája". A hírverseny további élesedésére számít a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületének elnöke;…
Törőcsik Mari munkával ünnepel. Két darabban is próbál párhuzamosan. Rába Roland rendezi őt a Jó estét nyár, jó estét szerelem című darabban, Zsótér Sándorral és a Maladype Színház színészeivel pedig a Figaro házassága bemutatójára készülnek, mindkét premier decemberben lesz.
Veszélybe került a Pál Adrienn című film magyar bemutatása. Kocsis Ágnes második játékfilmje idén májusban, a 63. Cannes-i Filmfesztivál "Un Certain Regard" szekciójában debütált, s elnyerte a kritikusok nemzetközi szövetségének, a FIPRESCI-nek a díját.
Köröndy leginkább a pálya szélén áll és nézi a többieket. Járja a maga útját, konokul, lassan, hátra tett kézzel, és nem hagyja befolyásolni magát. Köröndy Dénes tipikus pesti figura, aki hol máshol lakhatna, mint a Körönd környékén, ott érzi magát biztonságban, ha kilép, meglazul lába alatt a talaj.
A Páva utcai Holokauszt Emlékközpont Zsinagóga terében Terezin-Auschwitz címmel ad koncertet Korcsolán Orsolya és Bársony Péter november 28-án 19 órai kezdettel.
Országszerte egy időpontban vetítik a Kispál és a Borz búcsúkoncertjéről és annak előkészületeiről forgatott filmet. A közös mozizás után bulizni hívják a budapesti rajongókat.
Várhatóan 102 millió forintos hiányra dolgozza le az év végéig a József Attila Színház azt a 272 millió forintos adósságállományt, amellyel idén nyáron az új vezetőség átvette az intézményt - mondta az InfoRádiónak a teátrum igazgatója. Méhes László közölte azt is, hogy az elmúlt hónapok megszorításai eredményeképpen a korábban tervezett repertoárral, nagyobb előadásszámmal működhet tovább a…