Stockholm - Zlatan Ibrahimovic (31) ámulatba ejtette a világot. A svéd labdarúgó-válogatott klasszisa négy gólt szerzett az angolok ellen 4-2-re megnyert barátságos mérkőzésen, ám ha ebből csak az utolsó találat fűződne az ő nevéhez, akkor is ódákat zengenének róla. A francia Paris SG csatára 25 méterről ollózva vette be az ellenfél kapuját.
Egy petárdával próbálták megdobni az Independiente szurkolói Juan Olavét, a Belgrano kapusát a két csapat meccsén. Az argentin hálóőrt szerencsére nem találta el a petárda, de így is a földre terítette.
Egy ügyetlen ejtőernyős okozott kellemetlen perceket az ecuadori LDU Quito csatárának, Claudio Bielernek. A normálisan landolni képtelen ernyős letarolta az éppen bemelegítő támadót.
Lindsey Vonnt, a női alpesi sízők összetett Világkupa-címvédőjét két napig kórházban kezelték, s ugyan jobban van, de továbbra sem tudják, mi okozta fájdalmait.
Az egykori Formula-1-es pilóta, Alexander Wurz szerint Michael Schumacher 2010-es visszatérése nem vetett jó fényt a hétszeres világbajnokra, így abból csak a Formula-1 profitált.
Megőrült egy belga kosaras, az ellenfél büntetője után négy ziccert is elhibázott, amit a saját kosarába próbált bedobni. Az edző és a csapattársai elhűlten figyelték, mit művel.
A Toro Rosso valószínűleg Renault erőforrásra vált, míg a Force India visszatérhet a Ferrari motorokhoz 2014-ben, amikor az új, V6-os turbó motorok bevezetésre kerülnek.
A Forma-1-es mezőny a hétvégén visszatér az autógyártás fellegvárába, az USA-ba, hogy Indianapolis után öt évvel egy új pályán, Austinban vegye kezdetét a 2012-es szezon hajrája.
Az FC Barcelona középpályása a Cadena COPE adónak nyilatkozva elmondta, nincs tudomása arról, hogy a Manchester City le akarná őt igazolni, olvasható a goal.com-on.
Nem mindennapi jelenet játszódott le az Üzbegisztán-Irán ázsiai vb-selejtezőn. A hazaiak 1-0-s győzelmét követően az egyik játékos, Azizbek Haydarov örömében a lefújás után meg akarta ölelni a bírót.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu esti összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Just Fontaine, a minden idők világbajnoki gólrekordját tartó egykori francia labdarúgó szerint tizenhárom találatos álomrekordját Lionel Messi képes megdönteni.
Kozák Danuta kérése, amely szerint a diploma előtt álló barátját szeretné edzőjének kineveztetni, megint ráirányítja a figyelmet arra, hogy az edzői jutalmak milyen képtelen ötleteket szülnek.
Az áramellátást sikerült helyreállítani, a kommunikációs eszközöket pedig újra üzembe helyezni a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) lausanne-i központján, amelyet korábban csőtörés miatt kellett lezárni.
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról..
A Manchester United nyári igazolása, Alexander Büttner elmondta, élvezi az életet az Old Traffordon annak ellenére is, hogy egyelőre nem kap rendszeres lehetőséget Sir Alex Ferguson csapatában.