Kis túlzással kiforgatná a vagyonából Shakirát exbarátja, Antonio De La Rúa, aki 100 millió dollárra akarja beperelni a Gerard Piquével járó popsztárt.
Puskás Ferenc örökségének Magyarországra hozatalát követően újabb felbecsülhetetlen futballrelikviákra tett szert a leendő felcsúti Puskás Intézet: Sebes Gusztáv hagyatékának jelentős része, valamint a magyar futball legendás mérkőzéseinek belépőjegyei, műsorfüzetei kerültek birtokába.
A Győri ETO kétgólos sikert aratott a DVSC-TEVA ellen az OTP Bank Liga 16. fordulójának csúcsrangadóján. Pintér Attila, az éllovas mestere szerint megérdemelen győztek a bajnok ellen.
Simon Antal, az Egri FC vezetőedzője a Haladás elleni 2-1-es vereség után nem kritizálta játékosait. A stadiongondok miatt igen szerencsétlen újonc trénere szerint csapatában ennyi volt ősszel.
A Szombathelyi Haladás 2-1-es győzelmet aratott az Egri FC ellen az OTP Bank Ligában, a zöld-fehérek trénere, Artner Tamás szerint a második félidei játék alapján megérdemelten.
Marco Rossi, a Budapest Honvéd olasz edzője összességében elégedetten értékelte csapata Siófok elleni 2-0-s győzelmét, de elismerte, a sereghajtó megnehezítette együttese dolgát.
A magyar női kézilabda-válogatott nyerte a decemberi, szerbiai Európa-bajnokságot felvezető hagyományos Turcsin Kupát Kijevben, miután a vasárnapi döntőben fölényes győzelmet aratott a holland együttes felett.
A Zorya-Metalurg Donyeck ukrán bajnoki hosszabbításában, az utolsó pillanatokban fejelt öngólt Nikola Ignjatijevic, a hazaiak védője. A vendégek ezzel a találattal nyertek 2-1-re.
Hosszú Katinka előbb 400 méter vegyesen, majd 200 méter gyorson is magabiztosan szerezte meg a délutáni döntőben való szereplés jogát a rövidpályás úszó Európa-bajnokság zárónapjának délelőtti selejtezőiben.
Zsivóczky Gyula, a Lombard Pápa vezetőedzője nehéz meccsen jó eredményre számít a Videoton elleni vasárnapi bajnokin, azt azonban még nem tudja, a döntetlen, vagy a győzelem okoz-e majd igazi örömet számára.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Már kettejük mérkőzése előtt igyekezett kihozni a sodrából Ricky Hattont Vyacheslav Senchenko, Az ukrán bunyós Manchester United-mezben lépett a ringbe a közismerten City-drukker brit ellen.
Polgár Judit izgalmas csatában, 1,5-0,5-re legyőzte a hazai színeket képviselő Manuel Leon Hoyost a II. UNAM-sakkfesztivál keretében rendezett rapid és vaksakk torna elődöntőjében, Mexikóban.
Dzsudzsák Balázs gólpasszal járult hozzá a Dinamo Moszkva győzelméhez a BL-résztvevő Szpartak Moszkva elleni, idegenbeli városi derbin. A magyar légiós 85 percet játszott az 5-1-re megnyert meccsen.
Az Újpest együttese a Diósgyőrt fogadja az OTP Bank Liga 16. fordulójában. Jos Daerdent nem téveszti meg a miskolciak utóbbi hetekben mutatott rossz formája.
A sport világában nincs olyan nap, amely nem lenne jeles valamilyen szempontból. A sport365.hu sportnaptárában minden nap felelevenítjük az aktuális nap múltbéli eseményeit.
Meglehetősen érdekes fotókat készített egy paparazzo Obafemi Martinsról, a Levante nigériai sztárjáról és barátnőjéről, Abigail Barwuah-ról, aki nem más, mint Mario Balotelli nővére.
Totális csődöt mondott az Espanyol védelme a Getafe elleni spanyol bajnokin. Az első gólt szerző Pedro León találatához egy egész védelem asszisztált a 0-2-vel végződő meccsen.