Fernando Alonso három ponttal maradt le a vb-címről. A spanyol láthatóan nagyon csalódott volt, de abban biztosak lehetünk benne, hogy jövőre is így fog küzdeni.
Lewis Hamilton győzelemmel szeretett volna elköszönni a McLaren csapatától, így rendkívül csalódott volt az ütközés miatt. Annak azonban örül, hogy Button a dobogó tetejére állhatott.
Úgy tűnik, nem Rafa Benítez lesz a Chelsea-szurkolók kedvenc menedzsere. A spanyol még semmi ttnem csinált, máris kiírásokon piszkálják, és ki is fütyülték.
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról..
A hazai közönség előtt harmadik helyen végző Felipe Massa szerint a Ferrari jövőre is versenyben lesz, és reméli, 2008-hoz hasonlóan ő is az utolsó pillanatig esélyes lesz majd a világbajnoki címre.
A Barcelona egy félidőnyi gólképtelenség után a második félidőben 16 perc alatt lerendezte a Levantét: a katalánok Lionel Messi két góljának is köszönhetően 4-0-ra nyertek.
A szombati lesiklás után a vasárnapi szuperóriás-műlesiklást is a norvég Aksel Lund Svindal nyerte meg az alpesi sí Világkupa-sorozatban a kanadai Lake Louise-ban.
A Pápa hazai pályán meglepetésre legyőzte a 33. perctől emberhátrányban játszott Videotont a labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójában. Az Újpest hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a hét közben edzőváltáson átesett Diósgyőrrel. A táblázaton a harmadik és a 14. helyezettet mindössze hat pont választja el.
A tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) 12. játékhetén a San Francisco 49ers legyőzte a New Orleans Saints-t, amelyben Drew Brees rengeteget hibázott.
A finn Kimi Räikkönen azt állítja, a szervizúton lezárták azt a kijáratot, amit a 2001-es Brazil Nagydíjon használt, ezért talált vissza nehezen a pályára.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Nem jöttek be Lúcio számításai a Juventusnál: az Intertől érkezett védő alig kap lehetőséget a torinóiaknál, így már a télen visszatérhet Milánóba, igaz, ezúttal az AC Milanhoz.
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
A San Antonio Spurs kétszeri hosszabbítás után nyert a Toronto Raptors otthonában az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) vasárnapi játéknapján.
Tovább tart, és újabb fejezetéhez érkezett a Cristiano Ronaldo-saga. Francia sajtóértesülések szerint a portugál 125 millió euróért lehet a Paris Saint-Germain játékosa.
1-1-es döntetlent játszott egymással az Újpest és a Diósgyőr vasárnap este a Szusza Ferenc Stadionban. A mérkőzést beárnyékolta Bruno Moraes súlyos sérülése. Nyilatkozatok.
Szeretsz képben lenni? Szeretnéd tudni, hogy milyen sporteseményeket rendeznek ma Magyarországon és világszerte? Keresd minden reggel a sport365.hu napi sportesemény ajánló összeállítását.