A Bp. Honvéd hiába szerzett vezetést korán a Ferencváros vendégeként, egygólos (2–1) vereséget szenvedett az NB I 11. fordulójának szombati rangadóján. A kispestiek olasz vezetőedzője, Marco Rossi a DIGI Sport Reggeli Start című műsorának elmondta: ha annak idején nem hívják a Bp. Honvédhoz, ma már nem edzőként dolgozna, illetve elismerően szólt George F. Hemingway tulajdonosról is, aki nem…
Mint beszámoltunk róla, vasárnap az angol élvonalbeli Liverpool hivatalos honlapján közölte, távozik Brendan Rodgers menedzser. A nemzetközi sportsajtó nem sokat várt a hír hallatán, máris futótűzként terjed a hír, megvan az utód.
Babos Tímea, aki a múlt héten Pekingben a selejtező első fordulójában búcsúzott, két helyet javítva a 73. a női teniszezők legfrissebb világranglistáján, melyet továbbra is nagy fölénnyel vezet a legközelebb jövőre versenyző Serena Williams.
Cristiano Ronaldo fiának fehér zokniján nevetett mindenki a Real gáláján. Mint ismert, a portugál klasszis a Malmö ellen kedden szerzett góljaival a klub örök-góllövőlistájának élére ugrott, ezért ünnepséget szerveztek tiszteletére a Realnál. A támadó kritikus időszakát éli, hiszen előbb saját magát „ostorozta” a sajtó előtt, majd fia zoknijára tett nem éppen hízelgő megjegyzést.
Brit médiainformációk szerint Jürgen Klopp vagy Carlo Ancelotti lehet a vasárnap menesztett Brendan Rodgers utódja a kapus Bogdán Ádámot is foglalkoztató FC Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzői posztján.
Az angol bajnokságban "feltámadt" a Manchester City, kiütötte az Arsenal a Man Unitedet, menesztették a Liverpool menedzserét. Németországban a Bayern az úr, Lewandowski továbbra is megállíthatatlan, Dárdai Herthája már a negyedik. Olaszországban tovább menetel a Fiorentina, a Milan súlyos vereségbe szaladt bele a San Siróban, éledezik a Juventus. Spanyolországban az első hat helyezett közül senki…
A Paris Saint-Germain férfi kézilabdacsapata bejelentette, hogy a következő három idényre, 2016-tól 2019-ig szerződtette Uwe Gensheimert, a Rhein-Neckar Löwen játékosát.
Mint beszámoltunk róla, a Marseille elleni francia bajnokin Zlatan Ibrahimovic 110. gólját szerezte a Paris Saint-Germainben, s ezzel megelőzte a klub örök-góllövőlistájának élén álló portugál Pedro Pauletát. Íme, a rekord estéjének legjobb fotói!
A papírformának megfelelően magabiztos győzelmet aratott Argentína a rögbi-világbajnokságon Tonga ellen, ám Leicesterben a hírek nem a főszereplőkről szóltak, hanem sokkal inkább Diego Maradonáról, aki a helyszínen tekintette meg a találkozót, és lényegében ellopta a show-t a pályán lévő honfitársaitól.
Sérülés miatt két rutinos labdarúgó, Jonny Evans és Gareth McAuley – mindketten a West Bromwich Albionban játszanak – sem léphet pályára az északírek soron következő két Eb-selejtezőjén. Az F-csoportban – ebben szerepel a magyar válogatott is – élen álló északíreknek már csak három pont hiányzik a biztos Eb-kvalifikációhoz, amihez csütörtökön hazai környezetben a görögök legyőzésével…
Fájdalmas hibának lehettek tanúi az Arminia Bielefeld–TSV 1860 München (1–1) német másodosztályú labdarúgó-mérkőzésre kilátogatók. A vendégek orvosa, Samuel Bonorden futott a pályára, hogy kezelje a müncheniek sérült csapatkapitányát, azonban a belépője fájdalmasra sikerült.
A múlt héten Kuala Lumpurban győztes David Ferrer egy, míg a szintén spanyol és Malajziában általa legyőzött Feliciano Lopez két helyet javított a férfi teniszezők világranglistájának élcsoportjában.
Kitettek magukért a csapatok a labdarúgó NB I 11. fordulójában: biztos védekezés ide vagy oda, legalább egyszer minden élvonalbeli klub szimpatizánsai ünnepelhettek gólnak a hétvégén.
A röntgenvizsgálat alapján megúszta törés nélkül a PPD Zagreb elleni mérkőzést Christian Zeitz, a Veszprém férfi kézilabdacsapatának átlövője, a pontos diagnózisra azonban továbbra is várni kell.
Mint beszámoltunk róla, vasárnap az angol élvonalbeli Liverpool hivatalos honlapján közölte, távozik Brendan Rodgers menedzser. Volt azonban egy másik Brendan Rodgers, aki ennek nagyon nem örült.
A magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki selejtezőre készülő keretébe több fiatal labdarúgó is meghívót kapott Bernd Storck szövetségi kapitánytól. A felnőttválogatottságról Osváth Attila, Nagy Ádám és Márkvárt Dávid beszélt az NSO Tv-nek.
A Viszlát, stadion! elnevezésű rendezvénnyel búcsúzik a közönségtől hétfőn az 1953. augusztus 20-án átadott, lebontás előtt álló Népstadion, amely 2002 óta viseli Puskás Ferenc nevét.
Vasárnap több mint húsz ember megsérült abban a szörnyű balesetben, amelyet egy brit milliárdos okozott 750 ezer fontot (átszámítva 318 millió forintot) érő szuperjárgányával egy máltai motorshow-n – számolt be róla a Malta Today.
Elérkezett a 2016-os franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság selejtezősorozatának hajrája. A következő napokban a csoportkör utolsó két fordulóját rendezik meg, s a magyar válogatott még mindig reménykedhet abban, hogy kiharcolja a 24 csapatos tornán való szereplést, az pedig szinte biztosra vehető, hogy a legrosszabb esetben ott lesz a novemberi pótselejtezőben. Íme, a heti program!
Megrendítő pofonokat kapott az élettől Schumann Péter. Az Újpest háromszoros bajnok korábbi futballistájának rejtélyes betegség miatt az elmúlt években mindkét lábát amputálni kellett térd alatt. A 61 éves sportember jelenleg is kórházban fekszik, s barátai szerint lelkileg összetörték a történtek – írja a Blikk.
Momir Ilics már túltette magát profi pályafutása első piros lapos kiállításán – a Veszprém férfi kézilabdacsapatának átlövője szerint rossz lapot mutatott fel neki a dán játékvezető.
Csapata újabb veresége következményeképp menesztették Albert Flóriánt, a labdarúgó NB II-ben eddig rosszul szereplő Soroksár vezetőedzőjét. A klub hivatalosan még nem erősítette meg a hírt.
Sorsoltak Dohában, az ökölvívó-világbajnokságon. A két magyar induló közül az 52 kg-os Csóka Nándor a legutóbbi vb 49 kg-os bronzérmese, a Costa Rica-i David Alejandro Jiménez ellen kezd szerdán a 16 közé jutásért.
Csapatot váltott, és a hétvégén be is mutatkozott új klubjában, az azeri Inter Bakiban L’Imam Seydi, a korábban Magyarországon futballozó francia-szenegáli támadó.
Eltört Máté Péter, a labdarúgó NB I-ben szereplő Debrecen védőjének az orra. A középhátvédet Balázs Benjámin könyökölte le az Újpest elleni, szombati bajnokin.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legjelentősebb szponzorai Joseph Blatter elnök azonnali lemondását szorgalmazzák, ő azonban februárig mindenképpen a posztján maradna.
Az NB II-es Balmazújváros hosszú ideig nem számíthat fiatal labdarúgójára, Varga Kevinre, akit a Csákvár elleni, 4–1-re megnyert szombati bajnoki mérkőzésen sérülés miatt le kellett cserélni.