A futball életforma, amelynek, úgy tűnik, Dárdai Pál minden részletét ismeri. A Hertha BSC labdarúgócsapatának trénere az edzések és a mérkőzések mellett a futószalagmunkából is kiveszi a részét, mint egy jó munkásember. Nézze meg, hogyan működik a Hertha-gyár!
Budapest – A román ultrák is megkezdték a ráhangolódást a Magyarország-Románia labdarúgó-Európa-bajnoki selejtezőre. A másodosztályú kolozsvári Universitatea drukkerei klubjuk matricáival ragasztották tele a találkozónak otthont adó ferencvárosi stadiont, a Groupama Arénát.
A 40-szeres válogatott Vadócz Krisztián az előző fél évet a svájci élvonalbeli Grasshoppersnél töltötte, de az már korábban eldőlt, távozik a klubtól. A középpályás tavaly ősszel az indiai Pune Citynél is megfordult, és az sem zárható ki, hogy visszatér Ázsiába.
Az MTK július végén szerződtette az U20-as vb-n remeklő Mervó Bencét, aki azonban a szerződése értelmében augusztus 31-ig külföldre igazolhat, ha lesz rá módja, és még nem is mondott le erről a lehetőségről.
A szingapúri junior úszó-világbajnokság nyitó napjának délelőttjén Szokol Szonjának sikerült továbbjutnia az előfutamokból: 32.40 másodperces idővel, nyolcadikként kvalifikálta magát 50 mellen a középfutamba. Délután aztán igazán kevésen múlt, hogy nem ment el a fináléig: bár idején javított (32.30), végül 10. lett, csupán 4 századdal maradva le a nyolcadiktól.
A DVSC-Teva labdarúgócsapata hivatalos honlapján tudatta, hogy a részleges combfeszítőizom-szakadás miatt két bajnoki mérkőzést kihagyó Tisza Tibor a kontrollvizsgálatok alapján a felépülés útjára lépett, így ismét csatlakozhat a kerethez.
A videobíró bevezetését sürgeti Aaron Ramsey, az Arsenal labdarúgócsapatának középpályása azt követően, hogy a hétfő este játszott, Liverpool elleni bajnoki mérkőzésen az asszisztens tévesen jelzett leshelyzetet a góljánál.
Nemcsak a pályán, a közösségi médiában is a legnagyobb sztárok közé tartozik Usain Bolt, akinek Twitter-oldalát közel 4 millióan követték vasárnap, amikor megnyerte a férfi 100 métert a pekingi atlétikai világbajnokságon.
Nem csupán a pályán, a közösségi médiában is a legnagyobb sztárok közé tartozik Usain Bolt, akinek Twitter-oldalát közel 4 millióan követték vasárnap, amikor megnyerte a férfi 100 métert a pekingi atlétikai világbajnokságon.
A török élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Süper Lig) hétvégi fordulójában a Galatasaray próbálkozott a legtöbb támadásvezetéssel, de Dzsudzsák Balázs is kiemelkedőt alakított statisztikailag.
A Westdeutsche Allgemeine Zeitung (WAZ) és a Rheinische Post (RP) szerint a Fortuna Düsseldorf csapatához igazolhat Stieber Zoltán, az élvonalban szereplő Hamburger SV magyar válogatott labdarúgója.
Egy ideje gerjed már a pletyka Neymar Manchester Unitedbe igazolásáról, legutóbb 330 millió eurós ajánlatról számoltunk be az angol sajtó alapján – időközben Josep Maria Bartomeu, a Barcelona elnöke is megszólalt az ügyben.
Érdemi előnyt szerzett a magyar kajak-kenu válogatott a riói olimpia előtt a legnagyobb riválisokhoz képest. A milánói világbajnokságon szinte minden célját valóra váltotta a csapat - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Storcz Botond vezetőedző.
Peking – Pawel Fajdek (26) emlékezetesen ünnepelte meg, hogy Pekingben újra világbajnok lett kalapácsvetésben. Az éremátadás után bulizni indult, de hazafelé a taxira már nem jutott pénze.
Ön ünnepelte már meg sportsikerét úgy, hogy másnap hiába kereste a díját, nem találta sehol? Pontosan ez történt Pars Krisztián nagy ellenfelével, Pawel Fajdekkel, a kalapácsvetés lengyel világbajnokával Pekingben. De nem akárhogy.
Az Opel Dakar Team legújabb kalandja a Mentőexpedíció. Ezúttal nem arról van szó, hogy a csapat versenyzői, Szalay Balázs és Bunkoczi László segítettek valakin a sivatagban (bár ez is számtalanszor megtörtént, hiszen a Szahara tiszteletre és önzetlenségre nevel), hanem arról, hogy a csapat újabb szuperjárművet épített egy hollywoodi mozihoz.
A WDR (Westdeutscher Rundfunk) rádió zenekara a szurkolókkal közösen feljátszotta az öt legnagyobb nyugatnémet Bundesliga-csapat himnuszát. A komolyzenei kísérettel feldolgozott műveket most versenyre bocsátjuk: önnek melyik tetszik a leginkább? Írja meg kommentben!
Aláírta szerződését az Aluinvent DVTK Miskolc női kosárlabda csapatával az amerikai Alyssia Brewer. A 190 cm magas erőcsatár hétvégén érkezik majd Miskolcra és jövő hét elején csatlakozik a társakhoz – tudatta az együttes hivatalos honlapja.
Nem csak a FIFA 16-ról szól a játékvilág, a sport szerelmesei az őszhöz közeledve az NBA virtuális másának idei kiadását, az NBA 2k16-t is tűkön ülve várják. A játék most kapott egy tökéletes előzetest, mely tele van újdonsággal. Elég, ha csak a fogvédőjén csámcsogó LeBron Jamest emeljük ki…
A Szombathelyi Haladás válogatott labdarúgója, Devecseri Szilárd a másodosztályú Mezőkövesd Zsórynál folytatja pályafutását. Ezt a mezokovesdzsory.hu adta hírül.
Egy héttel azután, hogy a Videoton kapusa, Filip Pajovics koponyasérülést szenvedett az edzésen, már haza is engedték a kórházból. A légiós a helyszínen fog szurkolni a csapatnak a Lech Poznan elleni csütörtöki Európa-liga-visszavágón.
Az ARD német televízió legújabb információi szerint a kenyai atlétákat korábban rendre értesítették a versenyen kívüli doppingellenőrzések idejéről, a helyi sportági vezetők pedig hajlandóak voltak pozitív eseteket eltusolni.
A Sky Sports belga forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy a Wolfsburg belga gólpasszkirálya, Kevin De Bruyne nem lépett kapcsolatba, és nem áll tárgyalásban a Manchester Uniteddel.
A következő egy esztendőben Bert van Marwijk lesz Szaúd-Arábia labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitánya. A hollandokkal 2010-ben vb-döntőt játszó 63 éves szakvezető megbízatása szeptember első napján lép életbe.
Aláírta szerződését, az elkövetkező szezonban a TLI-Alba Fehérvárt erősíti az egyik legjobb honi kosaras, Lóránt Péter, valamint a kanadai irányító, Kenny Chery.
James Rodríguez, a Real Madrid labdarúgója gyorsan távozni akart a hétfői edzésről. Egy rajongó még elérte, hogy autogramot kapjon, de másik kettővel nem bánt túl finoman.
Korábban arról számolt be a labdarúgó NB III-ban induló Nyíregyháza Spartacus, hogy Edú, az 1970-es világbajnok brazil válogatott tagja szeptemberben Magyarországra érkezik, és a klub meghívásának eleget téve találkozik a szurkolókkal, részt vesz egy utánpótlás-mérkőzésen és elvégzi a kezdőrúgást a Nyíregyháza–Cegléd bajnokin. Ez azonban elmarad.
A Bayern München labdarúgócsapata szokásos fotózáson vett részt a Paulaner sörmárka kedvéért. A vidámság természetesen nem maradhatott el. Franck Ribéry és Mehdi Benatia a társakkal ellentétben vallási okokból nem vett sört a kezébe.
A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK a válogatott mérkőzések miatt bajnoki szünet alatt, szeptember 4-én, pénteken felkészülési mérkőzést játszik Mezőkövesden – tudatta a dvtk.eu.
Túlzás nélkül állítható, hogy a magyar sportrajongók számára év legfontosabb eseménye a szeptember 4-i Magyarország–Románia labdarúgó Eb-selejtező. A szurkoló, a játékos (Juhász Roland, Varga József, Simon Ádám, Király Gábor, Hajnal Tamás nyilatkozott) és honlapunk is gőzerővel készül a megméretésre.
Bár az első várakozások pesszimistábbak voltak, Leandro Martínez belső oldalszalagja „csak” meghúzódott, így körülbelül tíz nap kényszerpihenő vár rá – tudatta a haladas.hu.
A Sky Sports értesülése szerint az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Everton védője, John Stones átadólistára kérte magát.
Angol lapértesülés szerint a Tottenham új, megemelt ajánlattal állt elő a West Bromwich Albionnak Saido Berahinóért, de ezúttal is kikosarazta a gárdát a birminghami együttes.
A Ferencváros játékosai Thomas Doll vezetőedzővel kedden a Noé Állatotthonba látogattak, hogy felhívják a figyelmet a menhelyekről történő örökbefogadás fontosságára – adta hírül a klub hivatalos honlapja.
A héten újabb két céggel ír alá szerződést a Román Labdarúgó-szövetség, amely így a 2013–2014-es időszak szponzori bevételének a négyszeresét(!), 3.7 millió eurót könyvelhet el.