Pályafutása egyik legjobb versenyeként gondol a kazanyi vizes világbajnokságra Cseh László, aki szombaton a tatár fővárosban megszerezte harmadik érmét is azzal, hogy 100 méter pillangón másodikként csapott célba.
A Rotherham United elleni idegenbeli 4–1-es győzelemmel ünnepelte története első angol második ligás (Championship) bajnoki mérkőzését az újonc Milton Keynes Dons.
Oscar szabadrúgásgóljával szerezte meg a Chelsea a vezetést a Swansea ellen az angol Premier League nyitó fordulójában, tehát a brazil támadó a 2015–2016-os PL-szezon első chelsea-s gólszerzője. (A találkozó 18.30-kor kezdődött.)
Pályafutása egyik legjobb versenyeként gondol a kazanyi vizes világbajnokságra Cseh László, aki szombaton a tatár fővárosban megszerezte harmadik érmét is azzal, hogy 100 méter pillangón másodikként csapott célba.
A luxemburgi Tom Thill állt az élre a Tour de Hongrie kerékpáros-körverseny negyedik, utolsó előtti szakaszát követően azt követően, hogy a negyedik lett a Karcag és Kékestető közötti 145 kilométeres szombati etapon. Lovassy Krisztián az ötödik, Vígh Zoltán pedig a hatodik helyen ért célba.
A labdarúgó NB II második fordulójában a korábbi NB I-es gólkirály, Simon Attila találatával a Gyirmót FC Győr idegenben legyőzte a Kisvárdát. A Dunaújváros vert helyzetből nyert a Vác vendégeként, míg a Szeged megverte a Siófokot. A Balmazújváros nem bírt a Mezőkövesddel, a Szigetszentmiklós mindhárom pontot elvitte a Sopron otthonából.
A Toulouse-ba igazoló Somália helyett Nagy Ádám játszik védekező középpályásként a Ferencváros labdarúgócsapatában a Videoton elleni bajnoki rangadón (20.30). A fehérváriaknál bekerült a kezdőbe a fiatal Alhassane Soumah.
Nyolc egyéni és négy váltóvilágrekordot állítottak fel a nagymedencés úszók az oroszországi vizes világbajnokság eddigi hét napján, s már a vasárnapi befejezőnap előtt megduplázták az előző, 2013-as barcelonai vb csúcs-termését, ahol hat "leget" rögzíthettek a statisztikusok.
Nyolc egyéni és négy váltóvilágrekordot állítottak fel a nagymedencés úszók az oroszországi vizes világbajnokság eddigi hét napján, s már a vasárnapi befejezőnap előtt megduplázták az előző, 2013-as barcelonai vb csúcs-termését, ahol hat "leget" rögzíthettek a statisztikusok.
Az MTK meg sem állt öt gólig a szétesett DVTK ellen az Illovszky Rudolf Stadionban a labdarúgó NB I negyedik fordulójában. A diósgyőriek elemi védekezési hibákat követtek el, ráadásul Kovács Gábor és Antal Botond piros lapot kapott.
A kétszeres egyéni összetett világbajnok orosz Jana Kudrjavceva győzelmével végződött a IV. magyar ritmikus gimnasztika világkupaverseny szombati napja. Kudrjavceva honfitársát, Margarita Mamunt és a fehérorosz Melityina Sztanjutát előzte meg. Vass Dóra a 27. helyen végzett – buzogánnyal szezonbeli legjobbját nyújtotta, szalaggal viszont nem dolgozott hibátlanul. A versenyen kívül, házigazdai…
A Paks hazai pályán könnyedén, 3–1-re legyőzte a Budapest Honvédot a labdarúgó NB I 4. fordulójának szombati játéknapján. Szabó János szemfüles góllal szerezte meg a vezetést a házigazdának, majd Balázs Zsolt duplázott. Ignjatovics már csak szépíteni tudott a hajrában, a kispestiek veretlenségi sorozata véget ért.
A Vasas 2–0-ra nyert a Békéscsaba otthonában az újoncok mérkőzésén a labdarúgó NB I 4. fordulójában. A helyzeteiket jobban kihasználó vendégek megérdemelten szerezték meg első bajnoki pontjaikat a 2015–2016-os szezonban, a továbbra is pont nélkül szerénykedő csabaiak pedig egyre nehezebb helyzetben vannak.
Simon Krisztiánt nem nevezték, de a magyar labdarúgónak még lesz lehetősége pályára lépni a Német Kupában, csapata, a második ligás 1860 München ugyanis nagy meglepetésre 2–0-ra legyőzte és kiejtette Szalai Ádám klubját, a Hoffenheimet szombat kora este.
Megint jó napjuk volt a győri futballszurkolóknak: csapatuk, az ETO 1–0-ra legyőzte a szintén szebb napokat látott Tatabányát a labdarúgó NB III 2. fordulójának szombati játéknapján.
Videoton–Ferencváros (Tv: Duna World) találkozó percről percre: gólok, helyzetek, érdekességek – kísérje figyelemmel a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével, majd olvassa el a meccs összefoglalóját, kommenteljen, mondja el a véleményét a találkozóról!
A Chelsea hazai pályán mindössze 2–2-es döntetlent ért el a Swansea ellen a Premier League első fordulójában. A vendégek jobban futballoztak José Mourinho címvédő együttesénél.
Bacskai Balázs bejutott a 69 kilogrammos kategória nyolcaddöntőjébe a bulgáriai Szamokovban zajló ökölvívó Európa-bajnokságon, miután szombaton legyőzte a német Araik Marutjant.
Piros lapot érően szabálytalankodott a Chelsea kapusa, Thibaut Courtois a Swansea ellen az angol labdarúgó-bajnokság, a Premier League nyitó fordulójában. Íme, az „akció”!
A labdarúgó NB II második fordulójában a Csákvár hazai pályán 4–1-es győzelmet aratott a Soroksár ellen. A Zalaegerszeg a Budaörsöt, míg a Szolnok az Ajkát győzte le 2–0-ra.
Pars Krisztián 78.35 méteres teljesítménnyel győzött kalapácsvetésben az atlétikai országos bajnokságon. Az esélyesek magabiztos győzelmét hozta második, szombati versenynap.
Szerbia férfi vízilabda-válogatottja 11–4-re győzött a horvátok ellen a kazanyi világbajnokság döntőjében, így százszázalékos teljesítménnyel lett aranyérmes.
Dzsudzsák Balázs csapata, a Dinamo Moszkva idegenben 3–2-re legyőzte az Anzsit az orosz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premjer-Liga) 4. fordulójának szombati játéknapján.
A görög válogatott ötméteresekkel legyőzte az olasz csapatot a kazanyi vizes világbajnokság férfi vízilabdatornájának szombati bronzmérkőzésén, ezzel indulási jogot szerzett a jövő évi riói olimpiára.
Szerbia férfi vízilabda-válogatottja 11–4-re győzött a horvátok ellen a kazanyi világbajnokság döntőjében, így százszázalékos teljesítménnyel lett aranyérmes.
A pénteki biztató kezdést (69 ütés) kevésbé jó kör (74) követte szombaton, így Rózsa Csilla, ha csak egy ütéssel is, de lemaradt a vasárnapi játékról a csehországi Plzen közelében zajló, 250 000 euró összdíjazású profi női golfversenyen.
Bekő Balázs nem elégedett a játékosaival. A DVTK vezetőedzője az MTK-tól elszenvedett súlyos vereséget követően azt kérte a játékosaitól, hogy hétfőn csak az jöjjön edzésre, aki a Diósgyőrben szeretne futballozni.
Nem minden szurkolónak sikerült zökkenőmentesen bejutnia a Videoton–FTC bajnoki labdarúgó-mérkőzésre. Az NSO Tv a helyszínen kérdezte az NB I rangadójára tartó drukkereket.
Tovább menetel az NB I-ben a Ferencváros, a negyedik fordulóban a zöld-fehérek legyűrték a címvédő Videotont is, ráadásul ezúttal idegenben diadalmaskodtak.
Megint nem ment a Lech Poznannak: a két magyar légióssal pályára lépő címvédő hazai pályán 0–0-t játszott a Korona Kielcével a lengyel labdarúgó-bajnokság 4. fordulójának szombat esti mérkőzésén.
A világranglista 84. helyén álló Babos Tímea két szettben kikapott Jaroszlava Svedovától (108.) a torontói kemény pályás tenisztorna selejtezőjének első fordulójában. A magyar hölgy 2012 februárjában a kolumbiai Bogotában legyőzte a kazah játékost, azóta azonban sorozatban háromszor is kikapott tőle.
„Hihetetlen!” – így jellemezte a Sporting Kansas City Twitter-csatornája Németh Krisztián szezonbeli nyolcadik gólját, amelyet a magyar csatár a Toronto ellen szerzett. A válogatott támadó csapata 3–1-es győzelmet aratott a Toronto otthonában.
Második csoportmeccsét is megnyerte az MVM Veszprém férfi kézilabdacsapata az ehingeni Sparkassen-kupán, Carlos Ortega együttese 26–24-re győzte le az EHF-kupa-győztes német Füchse Berlint. A kupa vasárnap 17 órakor kezdődő döntőjében megismétlődik a május végi Bajnokok Ligája-elődöntő, mert a német THW Kiel lesz a magyar csapat ellenfele.
Nem került magyar játékos a kazanyi világbajnokság férfi vízilabda-tornájának álomcsapatába. Benedek Tibor csapatának szereplését ismerve ez nem annyira meglepő – még ha válogatott pólótornán ez nem is túl gyakori.
Csapatkapitányként és győzelmet érő góllal tért vissza Dirk Kuyt a Feyenoordba: a rotterdami csapat hazai pályán 3–2-re megverte az Utrechtet a holland labdarúgó-bajnokság (Eredivisie) szombati nyitányán.