Nem mindennapi jelenetsor játszódott le a chilei élvonalbeli labdarúgó-bajnokság legutóbbi fordulójában. Az Universidad Catolica–Coquimbo Unido (1–1) mérkőzés második félidejében a vendégszurkolók különböző pályára dobált tárgyakkal próbálták megakadályozni a hazaiak játékost abban, hogy elvégezzen egy szögletet – a labdarúgó segítségére két bizton
Újabb fotókat közölt a Budapest Honvéd Facebook-oldala az épülő Bozsik József Stadionról. A létesítmény alapkövét márciusban tették le, és az aréna a tervek szerint 2020 júniusára készül el. A 8200 fő befogadására alkalmas aréna főlelátójának betonszerkezete szinte már készen áll.
Papíron óriási esély előtt áll a Ferencváros a labdarúgó Európa-liga selejtezőjében. Egy papíron gyengébb riválison keresztül vezet az út a csoportkörbe.
A Fővárosi Önkormányzat felkérésére és támogatásával a Színes Város Csoport hat híres magyar sportoló arcmását örökítette meg az V. kerületi Városháza park homlokzati tűzfalán.
Rendhagyó interjú a 888-on Wintermantel Zsolt újpesti polgármesterrel. A városvezető elárulta, hogy milyen a viszonya az Újpest FC tulajdonosával, felvázolta, mit tehet polgármesterként a címerügyben, elmondta, hogy az UTE mindent megtett-e a címer visszaváltoztatásáért, valamint kitért arra is, mi a véleménye a stadionokban használt pirotechnikai
Terjedelmes interjút adott Kovács Zoltán, a labdarúgó NB I-ben szereplő Mol Fehérvár FC sportigazgatója a klub honlapjának. Szóba került az FC Vaduz elleni El-kudarc, Marko Nikolics jelenlegi helyzete, valamint a csapat céljai a 2019–2020-as idényre is.
A hatalmas tehetségnek tartott, a walesi U-válogatottakban is rendszeresen játszó Joel Darlington 20 évesen öngyilkos lett – számolt be a gyászhírről a futballista édesanyja.
Kétséges a Liverpool-kapus, Adrián játéka a Southampton ellen, miután egy pályára futó szurkoló miatt megsérült a bokája még Isztambulban, az Európai Szuperkupa-győzelmet követő ünneplés alatt – árulta el a csapat menedzsere Jürgen Klopp. Az első számú hálóőr, Alisson az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) első fordulójában szint
Az utóbbi hét szezonban mindig Münchenbe került a Bundesliga-trófea, és idén is a Bayern a német bajnokság csúcsfavoritja. Ezúttal is öt magyar labdarúgó szerepel a német első osztályban.
Nick Kyrgios legutóbb a Cincinnatiban zajló kemény pályás tenisztornán bemutatott – sokadik – balhéjával került be a hírekbe. Ezúttal a spanyol Marca írt róla annak kapcsán, hogy a teniszező Eugenie Bouchard hat perccel idősebb ikertestvérével, Beatrice Bouchard-ral randizik.
Olasz sajtóhírek szerint a holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Ajax közel áll ahhoz, hogy átigazolja a Dinamo Zagreb spanyol tehetségét, Dani Olmót.
Mint beszámoltunk róla, kétséges a Liverpool-kapus, Adrián játéka a Southampton ellen, miután a pályára futó egyik szurkoló miatt megsérült a bokája még Isztambulban, az európai (UEFA-) Szuperkupa-győzelmet követő ünneplés alatt. A közösségi oldalakon villámgyorsan elő is került a videó, amin látható, pontosan hogy sérült meg a kapus. A felvétel 29
A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága kezdeményezte a hétvégi Dorogi FC–MTK Budapest labdarúgó NB II-es bajnoki mérkőzéssel kapcsolatos fegyelmi eljárást – írja a szövetség hivatalos Twitter-csatornája.
A holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Ajax hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződést hosszabbított David Neressel, a Copa América-győztes brazil-válogatott játékosával.
Két év után csap össze Németországgal a magyar válogatott. Hamburgban fizikailag erős, játéktudását tekintve nagyszerű ellenféllel találkozik Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány legénysége.
Két év kihagyás és három vállműtét után – az utolsó októberben volt Manchesterben – a tokiói kvótaszerzés reményében tér vissza Berki Krisztián olimpiai bajnok tornász.
Cristiano Ronaldo, a Juventus labdarúgója egy elképesztően furcsa reklámban tűnt fel. A portugál klasszis a Shopee nevű, szingapúri székhelyű, a délkelet-ázsiai térségben piacvezető webáruházat népszerűsíti a rövid videóban.
A Real Madrid labdarúgócsapata hivatalos honlapján közölte, hogy Eden Hazard combizomsérülést szenvedett. A belga támadó így minden bizonnyal Lionel Messihez (FC Barcelona) hasonlóan kihagyja az idénynyitót.
A Premier League-ben szereplő Burnley különleges ökoakcióval kötötte össze új, harmadik számú szerelésének bemutatását. Az „Evergreen” jegyében azt ígérik, minden egyes eladott mez után egy fát ültet a klub, illetve a szerelésszponzor Umbro.
Két év után csap össze Németországgal a magyar válogatott. Hamburgban fizikailag erős, játéktudását tekintve nagyszerű ellenféllel találkozik Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány legénysége.
Az spanyol idénynyitó előtt a Real Madrid vezetőedzője, Zinédine Zidane megtartotta első sajtótájékoztatóját, amelyen szó esett a két, képlékeny jövőjű játékosáról, Gareth Bale-ről, valamint James Rodríguezről is.
A rekordbajnok, egyben (már megint) bajnoki címvédő Bayern München és az immár nem Dárdai Pál, hanem Ante Covic irányította Hertha BSC mérkőzésével kezdődik meg pénteken a német labdarúgó Bundesliga 2019–2020-as idénye. A kérdés a szokásos: vajon lehullik-e Dél Csillaga, és kicsavarják-e a salátástálat a Bayern vasmarkából? Dortmundból „heveny bólo
A New York Red Bullsnál a drukkerek kedvence volt, Salt Lake Citybe érve már fékezhetetlen méregzsák: Mike Petke temperamentuma a saját állásába került.
Az angol futballt követők bizonyára tudják, milyen sokat jelent a Chelsea-nek N’Golo Kanté. A francia középpályás napjaink egyik legszerényebb és egyben legjobb munkabírású futballistája a Liverpool elleni Európai Szuperkupa-döntőt is végigrobotolta. A londoniakat irányító Frank Lampard a lefújás után elárult egy apró titkot arról, hogyan is érezte
A brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Tite kihirdette első keretét a Copa América-győzelmet követően. A 23 fős névsorban először kapott helyet a Real Madrid 18 éves szélsője, Vinícius Júnior, továbbá Neymar is visszatér a selecaóba.
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elmondta, pár héten belül meghozzák arról a döntést, ki lesz Lewis Hamilton csapattársa jövőre, illetve azt is elárulta, a 2021-es szabályváltoztatások előtt még nagyobb átrendeződés lehet az F1-es pilótapiacon, és akár Sebastian Vettel szerződtetése sem kizárt.
Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke exkluzív interjút adott az InfoRádiónak az ügyben, de a szövetség Fegyelmi Bizottságának összeüléséig nem fognak kommunikálni az ügyben.
Megállapodott üzlettársával a Brooklyn Nets kosárlabdacsapat eddigi orosz többségi tulajdonosa, Mihail Prohorov az NBA-ben szereplő amerikai klub eladásáról.
Félmilliárd forintból folytatódik a debreceni Hódos Imre Rendezvénycsarnok felújítása – jelentette be Papp László, a város polgármestere a DVSC-Schaeffler NB I-es női kézilabdacsapat pénteki sajtótájékoztatóján.
1974. augusztus 16-án, vagyis napra pontosan 45 éve született Egerszegi Krisztina. A világklasszis úszó első olimpiai érmét még az 1988-as, szöuli játékokon szerezte – rögtön aranyérmes lett 200 méteres hátúszásban, mindössze 14 évesen és 41 naposan. Dél-Koreában még egy ezüstöt, 1996-ban Atlantában még egy aranyat és egy bronzot tett hozzá a gyűjt
A Fővárosi Önkormányzat felkérésére és támogatásával a Színes Város Csoport hat híres magyar sportoló arcmását örökítette meg az V. kerület, Városháza park homlokzati tűzfalán.
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárda középpályása, Gheorghe Grozav is bekerült a román válogatott következő két Európa-bajnoki selejtezőjére meghirdetett keretbe.
Piros Zsombor elődöntős lett az olaszországi Cordenonsban zajló, 69 ezer euró (22.5 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztornán, miután a pénteki negyeddöntőben két szettben jobbnak bizonyult a brazil Thiago Seyboth Wildnél.
Hamarosan útjára indul a labda és vidáman pattog: elkezdődnek a küzdelmek a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, a La Ligában. Vajon ledönti valaki a trónról az FC Barcelonát? Ki lesz a meglepetéscsapat és ki a kieső? Megnéztük.
Labdarúgó-mérkőzések eredményének manipulálásáért örökös eltiltást kapott a nemzetközi szövetségtől (FIFA) Samson Siasia, korábbi nigériai válogatott játékos és szövetségi kapitány.