Nem elégedett csapata fejlődési ütemével Nico Hülkenberg. A Renault versenyzője szerint egy gyári istállónak magasabb szinten kellene teljesítenie, mint amire a Renault jelenleg képes.
Az amerikai Marcus Browne (23–1, 16 KO, TKO) esélyesként nézett szembe szombaton éjszaka a kanadai Jean Pascallal (34–6–1, 20 KO, TKO) végül meglepő vereséget szenvedett, így elveszítette WBC Silver-, valamint interim, azaz ideiglenes WBA félnehézsúlyú világbajnoki címét, illetve veretlenségét.
Babos Tímea nővére, Zsuzsanna a világ egyik legjobb egyetemén diplomázott, de a család anyagi helyzete nem tette lehetővé, hogy visszatérjen a profi tenisz világába – a boldog édesanya Washingtonban sztárokkal dolgozott együtt, most pedig kétszeres Grand Slam-bajnok testvérét segíti.
Hosszú Katinka egy arany-, Szabó Szebasztián és Kozma Dominik pedig egy-egy ezüstérmet nyert vasárnap az úszó világkupa-sorozat tokiói állomásának zárónapján.
Megegyezett egymással Junior Firpo átigazolásáról az FC Barcelona és a Real Betis, így a 22 esztendős, korosztályos Európa-bajnok spanyol balhátvéd a katalán egyesületben folytatja pályafutását – jelentette be hivatalos honlapján a két klub.
A férfiaknál Csere Gáspár, a nőknél pedig az ukrán Ganna Volkova nyerte a félmaratont a Generali Night Run Budapest elnevezésű éjszakai versenyen, amelyen hatezer futó állt rajthoz.
Hosszú Katinka egy arany-, Szabó Szebasztián és Kozma Dominik pedig egy-egy ezüstérmet nyert vasárnap az úszó világkupa-sorozat tokiói állomásának zárónapján.
Hosszú Katinka egy arany-, Szabó Szebasztián és Kozma Dominik pedig egy-egy ezüstérmet nyert vasárnap az úszó világkupa-sorozat tokiói állomásának zárónapján.
Az edzők, menedzserek és klubvezetők rémálma: amikor a futballisták nyaralni mennek, és azt gondolják, most mindent szabad nekik… Összegyűjtöttük a tíz legrázósabb esetet.
Lewis Hamilton nagy hajrával előzte le a pole pozícóból induló Max Verstappent, és aratott győzelmet a Magyar Nagydíj versenyén. A 3–4. helyen a két Ferrari Sebastian Vettel, Charles Leclerc sorrendben érkezett, míg ötödikként Carlos Sainz Jr. végzett a McLarennel. Valtteri Bottas eközben nyolcadikként zárt, így csapattársa előnye már 62 pont
A legendás hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher fia, Mick nyerte a Forma-2-es versenysorozat magyarországi hétvégéjének második futamát vasárnap a Hungaroringen.
Gólokkal tért vissza a labdarúgó-NB I-be Ezekiel Henty (26). A nigériai támadót öltözői balhéi miatt küldte el korábban a Fehérvár, s kötött ki a Puskás Akadémiánál, amely előző évben kölcsönadta a horvát élvonalbeli Osijeknek, idén viszont számol vele az új vezetőedző, Hornyák Zsolt (46). Henty ezt két góllal hálálta meg az Újpest elleni 3-1-es si
A legendás hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher fia, Mick nyerte a Forma-2-es versenysorozat magyarországi hétvégéjének második futamát vasárnap a Hungaroringen.
Nem tudni, mi lesz a Honvéd óvásának eredménye, de kiderítettük: a Craiovával csütörtökön idegenben vívott Európa Liga-visszavágón közreműködött Arnold Hunter a karját törte.
A politikus a verseny előtt találkozott Chase Careyvel, a Forma-1 első emberével, akivel a pálya fejlesztéséről is tárgyalt. Palkovics emlékeztetett, hogy a Hungaroring 1986-ban épült az akkori szabványoknak megfelelően, de a jelenlegi menedzsment minden évben hozzátesz valamint a körülmények javításához.
Novothny Soma 40. percben szerzett fejes góljával 1–0-ra nyert a Puszan IPark FC az Aszan Mugungva otthonában a dél-koreai másodosztályú labdarúgó-bajnokság (K League 2) 22. fordulójában.
A férfiaknál a Kiss Dániel, Bán Viktor páros, míg a nőknél a címvédő Lutter Eszter, Szombathelyi Szandra kettős nyerte meg a strandröplabda országos bajnokság döntőjét vasárnap.
Mogyoród – Nem akármilyen lehetőséget kapott Radics Gigi (22), az egész világnak megmutathatta fantasztikus énektudását. A Forma–1-es Magyar Nagydíj felvezetésében kapott szerepet.
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott olasz szövetségi kapitánya szerint hazájában nem kaphatna olyan lehetőséget, mint a paddock-látogatás, amelyen vasárnap a Formula-1-es Magyar Nagydíj helyszínén, a Hungaroringen vett részt.
Döntetlent játszott egymással a Heidenheim és a VfB Stuttgart a német másodosztályú labdarúgó-bajnokság második fordulójában. Érdekesség, hogy a svábok játékosainak az együttes kapusmezében kellett pályára lépnie a vasárnapi találkozón.
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott olasz szövetségi kapitánya szerint hazájában nem kaphatna olyan lehetőséget, mint a paddock-látogatás, amelyen vasárnap a Formula-1-es Magyar Nagydíj helyszínén, a Hungaroringen vett részt.
Újabb futamgyőzelemre váltotta csehországi pole pozícióját Marc Marquez, aki brnói sikerével tovább növelte előnyét az összetettben a második helyen álló és ezúttal is másodikként célba érő Andrea Dovizioso előtt. A Moto2-ben a spanyol világklasszis öccse, Álex Márquez nyert, míg a Moto3-ban egy harmadik spanyol, Arón Canet örülhetett a győzelemnek
Újabb futamgyőzelemre váltotta csehországi pole pozícióját Marc Márquez, aki brnói sikerével tovább növelte előnyét az összetettben a második helyen álló és ezúttal is másodikként célba érő Andrea Dovizioso előtt. A Moto2-ben a spanyol világklasszis öccse, Álex Márquez nyert, míg a Moto3-ban egy harmadik spanyol, Arón Canet örülhetett a győzelemnek
Az Ott Tänak, Martin Järveoja kettős győzött a rali-világbajnokság finnországi futamán, az észt duó ezzel növelte előnyét az összetett pontverseny élén.
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott olasz szövetségi kapitánya szerint hazájában nem kaphatna olyan lehetőséget, mint a paddock-látogatás, amelyen vasárnap a Forma-1-es Magyar Nagydíj helyszínén, a Hungaroringen vett részt.
További fejlesztések várhatóak a Hungaroringen – mondta vasárnap Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Formula–1-es Magyar Nagydíj helyszínén.
Plusz egy kerékcserét is bevállalt a Mercedes, hogy Lewis Hamilton friss gumikon vehesse üldözőbe a futam nagy részében az élen haladó Max Verstappent. A taktika bejött, és Hamilton három körrel a leintés előtt könnyedén ment el Verstappen mellett. A brit ezzel a hetedik győzelmét aratta a Hungaroringen. A második helyen Verstappen ért célba, a dob
Az ötszörös világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) nyerte a Formula-1-es Magyar Nagydíjat, miután nagy stratégiai csata végén a hajrában megelőzte a holland Max Verstappent (Red Bull).
A címvédő és ötszörös világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnap rendezett 34. Forma-1-es Magyar Nagydíjat a Hungaroringen, ezzel növelte az előnyét az összetett pontversenyben.
Az ötszörös világbajnok és címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap, így növelte előnyét a pontversenyben.