2020. február 11. kedd

febr. 11
11:54
Kép: Kammerer Zoltán fitneszversenyzővel edzett (She)
Rendhagyó tréninggel ért véget Kammerer Zoltán pályafutásának harmincharmadik – de talán nem utolsó – téli alapozása. A győriek háromszoros olimpiai bajnokát Kiss Anna bikinifitnesz-versenyző hívta vendégségbe, hogy együtt teljesítsék a kajakos klasszis napi edzésadagját.
febr. 11
11:54
Meglepő döntés, nem tudta feledtetni Dárdait a sztáredző (Ripost)
Lemondott posztjáról Jürgen Klinsmann, a német élvonalbeli Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője.
febr. 11
11:56
Fehérvár: orvosira érkezett a román középpályás – sajtóhír (She)
Gigi Becali, a FCSB tulajdonosa szerint már ma a Mol Fehérvárhoz szerződhet Dragos Nedelcu, a bukaresti csapat 22 éves középpályása.
febr. 11
12:06
Nfl: Oscar-díjjal jutalmazták a korábbi játékost (She)
Az NFL korábbi elkapója, Matthew Cherry vasárnap történelmet írt: az első amerikai-futballista, egyben Kobe Bryant után a második sportoló, aki Oscar-díjat nyert. Cherry az animációs rövidfilm kategóriában nyert Hair Love című filmjével, amit ő maga írt és rendezett, illetve Karen Ruper Toliverrel együtt producerként is közreműködött benne.
febr. 11
12:12
Edzősors: A világ legjobb trénere lehettem volna – Emery (She)
A címben foglaltak is elhangzottak abban a nagyinterjúban, amely a francia futballszaklap, a France Football e hét kedden megjelenő számában olvasható Unai Emeryvel, aki az utóbbi években a Paris Saint-Germain és az Arsenal szakvezetőjeként dolgozott, jelenleg pedig csapat nélkül vár az újabb megbízatásra.
febr. 11
12:12
Klinsmann tíz hét után távozott a Hertha Bsc-től (HírTV)
Jürgen Klinsmann szerint a kialakult helyzetben nincs garancia arra, hogy felelősséggel lássa el edzői munkáját.
febr. 11
12:15
Seprűnyélről a világ csúcsára – Megvalósította élete nagy álmát a 20 éves rúdugró (Behaviour)
Most pedig már úgy érzi, hogy nincs előtte semmiféle határ.
febr. 11
12:18
Nb Ii: öt és fél év után klubot váltott az U20-as vb-bronzérmes védő (She)
A labdarúgó NB II-ben szereplő FC Ajka szerződtette Présinger Ádámot a szintén másodosztályú Gyirmót FC Győrtől – jelentette be a Veszprém megyei klub. A gyirmótiak a hivatalos honlapjukon közölték, szerződést bontottak a 31 esztendős védővel.
febr. 11
12:20
Honvéd: Ugrai Roland Kispesten folytatja – hivatalos (She)
Igaznak bizonyult a Nemzeti Sport információja, a legutóbb Görögországban futballozó Ugrai Roland a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvédhoz igazolt – jelentette be a kispesti klub.
febr. 11
12:42
La Liga: a hétvégén nem vezet meccset a Betis–Barca bírója (She)
Nincs róla hivatalos indoklás, hogy miért, de a következő bajnoki fordulóban nem vezet mérkőzést José María Sánchez Martínez, a múlt hétvégi Real Betis–FC Barcelona (2–3) találkozó bírója – derült ki a Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) által nyilvánosságra hozott játékvezetői küldésből.
febr. 11
12:44
Birkózó Eb: Torba Erik a bronzéremért mérkőzhet (She)
A kötöttfogásúak 63 kilogrammos súlycsoportjában Torba Erik sikerrel vette vigaszági mérkőzését, így bronzéremért mérkőzhet a római birkózó Európa-bajnokságon.
febr. 11
12:48
Ciprus: „palermósat” játszik az Apoel, Doll utódja is repült (She)
A ciprusi élvonalban szereplő APOEL Nicosia menesztette vezetőedzőjét, Kare Ingebrigtsent.
febr. 11
12:54
Asztalitenisz: katari segítség a kínai válogatottnak (She)
Többek között kétezer labdával segíti a Katari Asztalitenisz-szövetség (QTTA) a kínai válogatottat, amely a koronavírus-járvány miatt Dohában edzőtáborozik.
febr. 11
13:06
Kézilabda: Kácsor Gréta elérte egyik célját, de nem áll meg (She)
Egyetlen utánpótláskorú játékosként került be a női kézilabda-válogatott olimpiai selejtezőtornára készülő keretébe Kácsor Gréta. A Váci NKSE 19 éves balátlövőjével az első alkalomról, a válogatott szövetségi kapitányával, Elek Gáborral pedig az NB I-es góllövőlistát vezető fiatal játékosról beszélgettünk.
febr. 11
13:12
Aranycipő: Cr feljött a 3. helyre, öt gólra van Immobilétől (She)
Köszönhetően annak, hogy vasárnap a Veronának is betalált (1–2), Cristiano Ronaldo – Timo Wernert utolérve – feljött a harmadik helyre az európai Aranycipő-versenyben.
febr. 11
13:21
Szervezett piróról vitáznak (Behaviour)
Az Európai Labdarúgó-szövetség
febr. 11
13:33
Lemondott Klinsmann - Dárdai Pál leváltása óta továbbra sem képes megoldani az edzőkérdést a Hertha (ATV)
Mindössze tíz hét után távozott posztjáról Jürgen Klinsmann, a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Hertha BSC vezetőedzője.
febr. 11
14:06
Birkózó Eb: Váncza és Szabó győzelemmel kezdett (She)
A kötöttfogásúak 67 kilogrammos súlycsoportjában Váncza István látványos fordítással, míg 82 kilóban Szabó László technikai tussal megnyerte első mérkőzését a római birkózó Európa-bajnokságon.
febr. 11
14:24
Zte: Ez azért így nehéz – Végh Gábor a zalaegerszegi helyzetről (She)
A magyar játékosokból hiányzó felelősségvállalási hajlandóságról, a ZTE egyfajta „magára hagyatottságáról” is beszélt Végh Gábor, a labdarúgó NB I-ben a kiesés elkerüléséért harcoló zalaegerszegi klub tulajdonosa, aki a hétfői edzőváltás alkalmából volt a DIGI Sport Reggeli Start című műsorának vendége.
febr. 11
14:36
Magyar volt a hős Bruges-ben (Azenpenzem)
A belga Cercle Bruges labdarúgócsapatának magyarja, Eppel Márton egy 2. percben szerzett góllal és egy 92. percben adott gólpasszal vette ki a részét a Kv Meche­len elleni sikerből.
febr. 11
14:48
Dzsudzsák akár haza is jöhetett volna Magyarországra (Azenpenzem)
Kereken egy héttel azután, hogy szerződést bontott vele az Egyesült Arab Emírségek-beli al-Ittihad Kalba, Dzsudzsák Balázs részletesen beszélt a szakítás körülményeiről és az új csapatáról, az al-Ainról.
febr. 11
15:03
Kórházba került a korábbi sztárfocista, az utcán esett össze (Ripost)
Jackie McNamara, a skót Celtic labdarúgócsapatának korábbi csapatkapitánya az otthona közelében esett össze szombaton.
febr. 11
15:05
Neymar megegyezett Beckhammel, Miamiba szerződik (Ripost)
Kezet fogott egymással az Inter Miami tulajdonosa, David Beckham és a brazil focista, Neymar.
febr. 11
15:18
Ciprus: Szalai Attila betegsége fejtörést okoz az edzői stábnak (She)
Szerdán folytatják a decemberben félbeszakadt Pafosz–Apollon Limasszol mérkőzést a ciprusi labdarúgó-bajnokságban – de vajon játszhat-e a vendégcsapatban Szalai Attila?
febr. 11
15:30
Birkózó Eb: Váncza, Fritsch és Szőke negyeddöntős (She)
Váncza István a második mérkőzését is megnyerte, ezzel negyeddöntős a római birkózó Európa-bajnokságon. Ugyancsak a legjobb nyolc közé jutott Fritsch Róbert és Szőke Alex.
febr. 11
15:32
Vízilabda: Franciaországban a válogatott, úgy tűnik, lesz meccs (She)
Még nem a mérkőzés helyszínére, de megérkezett Franciaországba a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely kedd este 20.30 órától a helyi nemzeti csapattal vív világliga-selejtezőt – számolt be róla a vlv.hu.
febr. 11
15:36
Női vízilabda: a görögökkel kerültünk egy csoportba az olimpiai selejtezőn (She)
A legutóbbi EB-n hatodik görögökkel, az izraeliekkel, az új-zélandiakkal és egy ázsiai csapattal lesz egy csoportban a magyar női vízilabda-válogatott a márciusi trieszti olimpiai selejtezőn, amely az utolsó kvótaszerző torna.
febr. 11
15:36
A Madonna ezúttal Lukakuék mellett állt a derbin (Azenpenzem)
Amióta valamelyest leértékelődött az olasz futball, ritkán fordul elő, hogy a Serie A történései lekörözik a La Liga híreit, de vasárnap éjjel ez volt a helyzet.
febr. 11
15:38
Giro dItalia: bemutatták a verseny Komárom-Esztergom megyei szakaszát (She)
A tatai városházán Révész Máriusz, a Giro dItalia Hungary 2020 Grande Partenza szervezőbizottságának elnöke és Michl József polgármester bemutatta a verseny Komárom-Esztergom megyei szakaszát, melyet május 10-én érint a mezőny.
febr. 11
15:42
Bemutatták a Giro d'Italia Komárom-Esztergom megyei szakaszát (Azenpenzem)
Révész Máriusz kiemelte, hogy az egyik legnépszerűbb sportesemény rendezésében való részvétel nagyban hozzájárul a kerékpározás népszerűsítéséhez.
febr. 11
15:54
Paralimpia 2020: héttagú lehet a magyar kerekesszékes vívócsapat (She)
Héttagú csapattal számol a tokiói paralimpiára Nemcsik Zsolt, a magyar kerekesszékes vívóválogatott szakágvezetője.
febr. 11
16:00
Viszontagságos úton jutott el meccsére a vízilabda-válogatott (Infostart)
Kedd este fél kilenctől azért nagy valószínűséggel megrendezik a francia-magyar férfi Világliga-selejtezőt. Az InfoRádió Märcz Tamás kapitányt érte utol telefonon.
febr. 11
16:06
Leesik az állunk, ilyet még sosem mondtak Ronaldóról (Ripost)
Ezt vajon komolyan gondolta a német Bayern München elnöke?
febr. 11
16:12
Jégkorong: világbajnokságra készül az U18-as válogatott (She)
Szlovéniai második hellyel hangolt az áprilisi, olaszországi divízió I/B csoportos világbajnokságra az U18-as jégkorong-válogatott. A gárda szövetségi edzőjével, Svasznek Bencével az alakuló keretről és az asiagói esélyekről beszélgettünk.
febr. 11
16:36
Dzsudzsák Balázs: egy PSV-szintű, profi klubhoz kerültem (Infostart)
A magyar válogatott csapatkapitánya bővebben nyilatkozott a szerződésbontásáról, új csapatáról, az al-Aniról, valamint a válogatottról is.
febr. 11
16:36
Rp. gyorskorcsolya: Jászapáti és Lockett utazhat a vb-re (She)
A drezdai világkupaverseny után immár hivatalossá vált, hogy a márciusi szöuli világbajnokságon két női short trackesünk léphet jégre: az indulási jogot Jászapáti Petra és Lockett Deanna szerezte meg.
febr. 11
16:48
Honvéd: Batikot megvizsgálták, hamarosan újra játszhat (She)
Batik Bencét sérülés miatt kellett lecserélni a szombati Budapest Honvéd–Zalaegerszeg (2–0) bajnoki mérkőzés 21. percében. A kispesti klub keddi közleménye szerint a 26 éves játékos sérülése nem súlyos, hamarosan ismét pályára léphet.
febr. 11
16:50
Úszás: Gyárfás Tamás tagadta bűnösségét a Fővárosi Törvényszéken (She)
Tagadta bűnösségét Gyárfás Tamás médiavállalkozó, sportvezető a Fenyő-gyilkosság büntetőperének első tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken kedden.
febr. 11
16:54
Mlb: olyan rájátszást akarnak, amilyen még sehol nem volt (She)
Egészen elképesztő ötlettel rukkolt elő az észak-amerikai profi baseball-liga (MLB) vezetője, Rob Manfred: a ligában néhány év múlva olyan rájátszásrendszert vezetnének be, amire sehol máshol nem volt még példa.
febr. 11
16:56
Birkózó Eb: Váncza, Fritsch és Szőke sem jutott elődöntőbe (She)
Váncza István, Fritsch Róbert és Szőke Alex is elveszítette negyeddöntőjét, így már csak a vigaszági folytatásban reménykedhet a római birkózó Európa-bajnokságon.
febr. 11
17:06
Kobe Bryant halála: felbukkant egy újabb videó (Infostart)
A képsorokat egy, a zuhanás helyszínén tekerő bringás rögzítette, de magát a becsapódást csak a szavaival tudja visszaadni.
febr. 11
17:09
Bájos edzőnővel zárta a felkészülést a magyar olimpiai bajnok (Ripost)
A háromszoros olimpiai bajnok kajakozó, Kammerer Zoltán pályafutása 33. téli felkészülésén van túl.
febr. 11
17:12
Pl: ekkor pótolják be az elhalasztott City–West Hamet (She)
Mint arról beszámoltunk, a viharos időjárás miatt elhalasztották a múlt szombati Manchester City–West Ham United angol bajnoki mérkőzést. A találkozó új időpontja: február 19., szerda.
febr. 11
17:14
Fft: A világ száz legjobb futballistája – 2. rész (She)
A FourFourTwo olvasói véleményt nyilvánítottak, működik, meghallgattuk. Íme a legújabb Top 100-as listánk második része, amelyet még 2007-ben indítottunk útjára. Lehet is vitatkozni rajta!
febr. 11
17:15
Sztárparádé volt Bánhidi szülinapján (BorsOnline)
Felejthetetlen bulival ünnepelte meg 25. születésnapját a Szeged válogatott kézilabdázója, Bánhidi Bence. Barátai és családtagjai különleges ajándékokkal lepték meg.
febr. 11
17:24
Psg: nincs többé rózsaszín haj, Neymar kopasz lett – kép (She)
Finoman szólva meglepett mindenkit Neymar, amikor február elején, a Montpellier elleni bajnokin rikító rózsaszín hajjal jelent meg. Úgy tűnik, a Paris Saint-Germain brazil klasszisa sem volt elájulva a végeredménytől, most ugyanis – José Mourinho példáját követve – szinte teljesen kopaszra nyíratta magát.
febr. 11
17:26
Mlsz: Könyves Norbert hárommeccses eltiltást kapott (She)
Három mérkőzéstől eltiltotta Könyves Norbertet a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága.
febr. 11
17:36
Erste Liga: a Deac Hetényivel és az edzőjével is hosszabbított (She)
Az Erste Ligában szereplő DEAC jégkorongcsapata hivatalos honlapján közölte, hogy szerződést hosszabbított David Musial vezetőedzővel és Hetényi Zoltán válogatott kapussal.
febr. 11
17:48
Schalke: pénzbüntetést kaptak a rasszista szurkolói miatt (She)
Szurkolói rasszista viselkedése miatt 50 ezer eurós (körülbelül 16.8 millió forintos) pénzbüntetést kapott a Schalke futballklub.
febr. 11
17:54
Inter: az MU-nál ezt senki sem vette észre; ezért szárnyal Lukaku? (She)
Romelu Lukaku egészen elképesztő formában van: az Internazionale támadója az idényben már 21 gólnál és négy asszisztnál jár 30 tétmeccsen. Sokan azonban nem értik, miért nem ment így a játék a belgának, amikor még a Manchester Unitedben futballozott. Könnyen lehet, most megvan a válasz.

Keresés