Megmarad a 18 éven aluliak vizitdíj-mentessége, de azoknak a szülőknek, akik a háziorvos helyett azonnal a szakorvoshoz fordulnak, 600 forint helyett ezer forintot kell fizetniük. A kormány erről szóló döntéséről az egészségügyi miniszter számolt be az InfoRádió Aréna című műsorában.
Amerikai kutatók a hírek szerint rátaláltak az álmatlanság kezelésére. Azt ígérik, hogy az általuk kifejlesztett kezeléssel nyugodt álma lehet azoknak is, akik már régóta nem aludtak egy jót.
Irán szívesen folytatna megbeszéléseket az Egyesült Államokkal az Irak jövőjéről szóló, Egyiptomban megrendezendő konferencia alkalmával - jelentette ki szerdán Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök....
Ismét a jól bevált energiafegyverhez nyúlt Oroszország: a Kreml utasítására az orosz állami vasúttársaság azonnali hatállyal felfüggesztette az észt kikötőkbe jutatott olaj- és szénszállítmányokat. Az orosz hackerek Putyin irodájából is indítottak számítógépes támadást?
Úton van Afganisztánba Szekeres Imre honvédelmi miniszter; szerdán délután elutazott Budapestről, és gépe este leszállt Szimferopolban - jelentette az ukrán városból Halápi Zsolt, az MTI...
A jövő évi költségvetésben először szán az Európai Unió nagyobb összeget gazdasági felzárkóztatásra, mint mezőgazdasági kiadásokra - derült ki Dalia Grybauskaité költségvetési EU-biztos szerdai bejelentéséből.
Az amerikai képviselőháznak nem sikerült felülbírálnia szerdán az elnöki vétót, amelyet George Bush az iraki és az afganisztáni hadműveletek pótköltségvetésével kapcsolatos törvényjavaslatra...
Nyolcvanezer család került adósságspirálba a felmérések szerint. Ők azok, akik azért vesznek fel újabb és újabb hitelt, hogy fizethessék a régebbieket. Havi jövedelmük felét viszik el a törlesztőrészletek.
Egy felmérés szerint azoknak a nőknek, akik első gyermeküket császármetszéssel hozták a világra, nagyobb eséllyel lehet méhlepény-problémájuk a második terhességük alatt.
A közép-európai térség biztonságát szolgálja, ha az Egyesült Államok rakétaelhárító radart és rakétakilövőt telepít Csehországba és Lengyelországba - olvasható a szlovák külügyminisztérium szerdai közleményében.
Hét uniós tagállam - köztük Magyarország - lobbistát tervez felfogadni az Egyesült Államokban, az ő feladata lenne kijárni a washingtoni honatyáknál a vízumkényszer eltörlését. Ezt a szlovák külügyminiszter, Jan Kubis közölte szerdán Pozsonyban újságírókkal.
A balkezes nők a jobbkezeseknél sokkal nagyobb eséllyel halnak meg rákban és keringési betegségekben - derítették ki holland kutatók. Minden tizedik ember balkezes, s ők általában is rövidebb életűek.
Lényegesen kisebb lett a sajtószabadság az elmúlt öt évben Oroszországban, Pakisztánban és Egyiptomban - állapította meg egy vezető sajtóvédelmi szervezet. A jelentést szerdán hozták nyilvánossságra, a Sajtószabadság Világnapjának előestéjén.
A Titanic tragédiája óta Sir Cosmo Duff-Gordont azzal vádolták, hogy feleségével és annak titkárnőjével gyáván elhagyta a süllyedő óceánjárót, és lefizette a matrózokat, hogy ne evezzenek vissza a jeges vízben haldokló áldozatokért. A férfi haláláig tagadta a vádakat, és az újabb bizonyítékok - amelyek hamarosan kalapács alá kerülnek - azt mutatják, hogy nem hazudott.
Május 23-án a Liverpool ellen játszhatja majd Carlo Ancelotti csapata a 2005-ös finálé "visszavágóját". Ott (Athénben), ahol 1994-ben a piros-feketék az akkor csúcson lévő Barcelona ellen megnyerték a Bajnokok Ligáját. A Milan az idény legsúlyosabb vereségét mérte a Manchester Unitedre (3-0), s 5-3-as összesítéssel jutott a fináléba.
Volt képük, mert már volt pénzük, tehát ismét birtokon, azaz hatalmon belül voltak. Jelszavukkal, az emberarcú kapitalizmussal létrehozták, sajtó-rohamosztagosaikkal és rohamrendőreikkel meg is erősítették új rendszerüket, a demokrácia nélküli többpártrendszert.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán elrendelte a nyomozást az autóreklámokkal foglalkozó Il Ferro Kft. ügyében - közölte a rendőrség sajtóügyeletese. Kormos Endre elmondta: csalás...
A háború utáni időszak tervezésében elkövetett súlyos hibák sorozata, és az amerikai kormányzat kulcsfiguráinak "befolyásolhatatlansága" vezetett a mai iraki káoszhoz - mondta...
A Szentkirályi Ásványvíz Kft. az idén a tavalyinál 20 százalékkal nagyobb, 6 milliárd forintos árbevételt tervez, s a jelenlegi 17,1 százalékos piaci részesedését 25 százalékra kívánja növelni -...
Budapest - Nemcsak magyar, de akár számtalan hollywoodi kamasz álmát sikerült megvalósítania egy szolnoki lánynak. Koszti Stefánia (22) érettségi után összecsomagolt, és Los Angelesbe repült, hogy hollywoodi színésznő lehessen. A múlt héten Bruce Willis és Robert De Niro oldalán fejezett be egy forgatást, egy másik rendező, Alec Cizak pedig a filmjében főszerepet kínált neki.
Budapest - Hujber Feri (32) csalja a feleségét. A színész hiába állítja tovább, hogy minden rendben Cynthia és közte, a VIP című hetilapban megjelent fotósorozat egészen másról árulkodik. Feri itthon, egy másik nőt csókol.
Fontos, hogy ismerjük a jó és a rossz tulajdonságainkat egyaránt. Kíváncsi arra, hogy jóban van-e önmagával? A Blikk tesztjéből most kiderül, hogy mennyire tudja elfogadni személyiségét.
Budapest - Egymásnak estek a férfi kézilabda-bajnokságban szereplő kiscsapatok és a nagyok. Nem a pályán, hanem a tanácsteremben. A lázadást az váltotta ki, hogy az elnökség a korábbiakhoz képest újfajta bajnoki kiírást fogadott el, s az ősztől 16 együttes szerepelt volna az élvonalban.
Magyarország - Egy dunaújvárosi baráti társaság nyerte meg minden idők ötödik legnagyobb főnyereményét, amelyet öt héttel ezelőtt sorsoltak ki az ötös lottón. A szerencsés ikszelők összesen egymilliárd 789 millió 757 ezer 064 forintot kasszíroztak.
Gyalázat! - ezt kellene most kiáltania minden jóakaratú magyar embernek. Egy sír feldúlása ugyanis égbekiáltó, gyomorforgató gyalázat. Ez történt most Kádár János és felesége közös sírjával, a Fiumei úti temetőben.
Kovács László adó- és vámügyi biztos ma terjeszti az Európai Bizottság elé a közös vállalati adóalapról szóló tervét, amely várhatóan nemcsak a biztosok, de a tagállamok között is feszültségeket szül.
Rosszullétet okozhat a Bábel című film megtekintése - erre újsághirdetésben figyelmeztették az alkotás forgalmazói a japán mozilátogatókat. A szigetországban legalább 15 ember panaszkodott rosszullétre a film alatt a helyi bemutató, április 28-ika óta.
Kövér fiatalokkal forgat valóságshow-t a BBC televízió. A tinédzsereknek kengurubébikre és gyíkokra kell majd vadászniuk. A szokatlan feladat teljesítéséhez segítséget is kapnak, benszülöttekét.
Az első negyedév végén 1908 magánszemélynek (egyéni vállalkozónak) volt 180 napon túl, folyamatosan 10 millió forintot meghaladó adótartozása és 476 egyéb adózónak 180 napon túl, folyamatosan 100 millió forintot meghaladó adótartozása - derül ki az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) honlapján közzétett új adóslistákból.
Az egészséges idős embereknél nem csökkenti az agyvérzés veszélyét az aszpirin rendszeres szedése. A hatás éppen ellenkező - állapították meg brit orvosok. Különösen a 75 évesnél idősebbek veszélyeztetettek.
Egyre több új házat rombolnak le Anglia déli partvidékén, hogy lakásokat építsenek a helyükön. Poole környékén a telkek jóval többet érnek, mint a házak, amelyeket rájuk építettek.
Hamarosan az adóhivatali irodákban is fizethetünk bankkártyával. Ez jó hír. Szintén az, hogy a bankkártya-csalások száma nálunk a legalacsonyabb. Sajnálatos azonban, hogy Magyarországon nemcsak az úgynevezett prémiumkártyák terjednek nehezen, hanem az egyszerű, folyószámlához kapcsolódó kártyákat vagy a klasszikus hitelkártyákat elfogadó helyek száma is kevés. Ott van szemben az automata - mondja…