2007. május 18. péntek

máj. 18
6:41
"A nadrág talán szűk, de én nem vagyok az" (Infostart)
A nadrág talán szűk, de én nem vagyok az - ezekkel a szavakkal reagált volt felesége állításaira Mick Jagger. A rocker egykori párja, négy gyermekének anyja ugyanis egy interjúban azt mondta róla, hogy bár az ajándékozáskor gáláns volt, a családi kiadásokhoz nem járult hozzá.
máj. 18
6:41
Be kell zárni a kiskapukat (Infostart)
Egy 0,25 százalékos mértékű ingatlanadó nem rázná meg a piacot - mondta a Deloitte Magyarország kinevezett elnök-vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
máj. 18
6:47
Gyilkos tömegoszlató fegyver a rendőrség arzenáljában (Infostart)
Brit rendőrök százait szeretnék ellátni a testre bénítóan ható Taser fegyverrel. Sokan máris bírálják az ötletet.
máj. 18
6:52
Belebukott a nő-botrányba a Világbank elnöke (Privátbankár)
Paul Wolfowitz, a Világbank elnöke június 30-i hatállyal lemond - közölte a washingtoni székhelyű bank, miután pozícióját felhasználva járt közben élettársának fizetésemelése ügyében
máj. 18
7:09
Kubába csalogatnák a turistákat (Privátbankár)
Kuba idén mintegy 185 millió dollárt költ fürdőhelyek, golfpályák, kikötők és más idegenforgalmi létesítmények korszerűsítésére, hogy megállítsa az országba látogató külföldiek számának a csökkenését....
máj. 18
7:09
"Mindkét pisztolyt a saját fejéhez fordította, és vigyorgott" (Infostart)
Kiszámíthatatlan volt a Széna téri túszejtő viselkedése a május 4-ei bankrabláskor - mondta az a klinikai szakpszichológus, aki a túszejtővel tárgyalt. Végh József hozzátette: az elkövető az öngyilkosságra is képes lett volna.
máj. 18
7:09
Lemond a Világbank elnöke (Gondola)
Paul Wolfowitz, a Világbank elnöke június 30-i hatállyal lemond - közölte a washingtoni székhelyű bank csütörtök este. A Világbank 24 tagú igazgatótanácsa hétfőn elfogadta egy belső vizsgálat...
máj. 18
7:15
A munkaidő szervezéséről tárgyal az OÉT (Gondola)
Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) ma ismét a munkaidő szervezésének kérdéseivel foglalkozik. A fórum korábban már kétszer is tárgyalt a témáról, a szakszervezetek azonban az előző két...
máj. 18
7:20
A Nabucco helyett Azerbajdzsán lehet a magyar út (Privátbankár)
Azerbajdzsán Magyarország számára a földgáz beszerzésének újabb, földrajzilag a legközelebb lévő forrását jelentheti - hangsúlyozta Göncz Kinga külügyminiszter
máj. 18
7:20
"A szovjet megszállók brutalitására emlékeztetnek a rendőrök" (HírTV)
A KDNP szerint a magyarországi demokrácia 17 éves történetének egyik legszégyenletesebb bűncselekményét követték el azok a rendőrök, akik megerőszakoltak egy 21 éves lányt két hete Budapesten.
máj. 18
7:22
Egy rossz tréfa balesetet okozott (HírTV)
Rossz tréfa és az egyik villamosvezető figyelmetlensége okozta két 37-es villamos ütközését csütörtökön Budapesten, a Hungária körút és a Salgótarjáni út kereszteződésénél.
máj. 18
7:26
Újabb izraeli légi csapás Gázára, négy halott (Gondola)
Az izraeli légierő péntek hajnalban újabb csapást mért a Gázai övezet területére, és a támadásban legkevesebb négy személy életét vesztette - közölték helyi kórházi források. A...
máj. 18
7:32
Olmert váratlanul Szderótba látogatott (Gondola)
Váratlanul az ország déli részén lévő Szderótba látogatott csütörtök este Ehud Olmert izraeli kormányfő. A települést rendszeresen érik Gázából indított rakétalövedékek, és az utóbbi időben...
máj. 18
7:34
Viták árnyékolják be a Volga menti EU-orosz csúcsot (Gondola)
A Volga melletti Szamarában pénteken megkezdődik az Európai Unió és Oroszország soron következő csúcstalálkozójának a hivatalos része, amelyen az utóbbi időszak konfliktusai miatt döntések nem...
máj. 18
7:37
"Leinformált" munkát kap a diák (Piac és Profit)
A járulékos költségek megemelkedése miatt félő, hogy az idei nyáron dolgozni kívánó diák a munkaadók visszaéléseire is számíthatnak.
máj. 18
7:37
Első alkalommal tárgyal magyar külügyminiszter Bakuban (Gondola)
Göncz Kinga személyében első alkalommal kezd pénteken tárgyalásokat magyar külügyminiszter Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban. A magyar diplomácia vezetője vendéglátójával, Elmar Mammadyarov...
máj. 18
7:43
Megizzadt az APEH, de azért beszedte a pénzt (Privátbankár)
Az első 4 hónapban 34,892 milliárd forint illetékbevétel keletkezett, ebből 9,532 milliárd forint áprilisban - derül ki az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal honlapján közzétett adatokból
máj. 18
7:43
Szegedi betegcsere: várhatóan ma hirdet ítéletet a bíróság (Gondola)
A perbeszédeket követően várhatóan ma hirdet ítéletet első fokon a szegedi betegcsere néven elhíresült ügyben a Szegedi Városi Bíróságon. A 2005 októberében kezdődött perben az ügyészség egy...
máj. 18
7:43
Elmarad az egyeztetés a több biztosítós reformról? (HírTV)
Még nem tudni, mikor lesz a következő koalíciós egyeztetés a biztosítási reformról. A május eleji lovasberényi első tárgyaláson a résztvevők azt mondták, hogy két hét múlva újra összeülnek, eltelt 11 nap, de még nincs döntés a megbeszélés időpontjáról - írja a Napi Gazdaság.
máj. 18
7:48
Forintgyengülés: 250 fölött az euró (Privátbankár)
Pénteken lassú ütemben tovább olcsóbbodhat a forint, tovább tarthat a profitkivétel a Magyar Nemzeti Bank hétfői kamatértekezlete előtt, amelytől korábban általában negyed százalékpon...
máj. 18
7:49
A közszolgákon csattan az ostor (Infostart)
A cégeknél nem csökkent a nettó bér, egyelőre a közszolgákon csattan az ostor. Már a múlt ősszel látszott, hogy a reálbérlassulás üteme erősebb a kormányzat által vártnál. Erre az évre a kabinet azt várja, hogy az egy keresőre jutó reálbér mintegy 4 százalékkal csökken majd.
máj. 18
7:54
Hamecz: nincs garancia arra, hogy nem lesz több megszorítás (Infostart)
Hamecz István közgazdász szerint létre kellene hozni egy olyan intézményt, amely a jelenleginél sokkal szigorúbban ellenőrzi a költségvetést, és megelőzheti, hogy az elmúlt évihez hasonló gazdasági helyzet alakuljon ki.
máj. 18
7:54
Göncz Kinga: a földgáz beszerzésének lehetőségét keressük Azerbajdzsánban (Gondola)
Azerbajdzsán Magyarország számára a földgáz beszerzésének újabb, földrajzilag a legközelebb lévő forrását jelentheti - hangsúlyozta Göncz Kinga külügyminiszter pénteken Bakuban, az MTI-nek adott...
máj. 18
8:00
Másfél hónap múlva távozik a Világbank elnöke (HírTV)
Június végén mond le a Világbank botrányba keveredett elnöke. Paul Wolfowitz csütörtökön Washingtonban közzétett közleményében azt írja, a Világbank érdekében lép vissza, és reméli, hogy az új vezető tovább folytatja a szervezet küldetését.
máj. 18
8:02
250 millióért zenél Budapesten George Michael (HírTV)
A legóvatosabb becslések szerint 250 millió forintot kap George Michael jövő szerdai budapesti koncertjéért. A külföldi szokásokat alapul véve a fél házzal számolt bevétel kilencven százalékának fele kerülhet az énekeshez - írja a Blikk.
máj. 18
8:05
A MOL vezetője szerint a magyar biztonság alapja a tranzitországgá válás (Infostart)
A MOL elnök-vezérigazgatója szerint Magyarország gázellátás-biztonságát az teremti meg, ha tranzitország lesz, és a lehető legtöbb forrásból, minél több nyersanyag jut el a célállomásra az országon keresztül.
máj. 18
8:05
Budaházy ismerhette a Széna téri túszejtőt (HírTV)
Személyesen is ismerhette a Széna téri túszejtőt a radikális nézeteiről ismert Budaházy György - írja a Népszava. Értesüléseik szerint a rendőrség birtokában van egy tanúvallomás, amely ezt bizonyítja.
máj. 18
8:11
A milliárdos, aki nyolcvanszor nyert a lottón - vagy mégsem... (Infostart)
Valószínűleg ő a világon a legszerencsésebb ember, de az is lehet, hogy egy egyszerű csaló. Juan Antonia Roca a bíróság azon kérdésére, hogy honnan származik a 2,4 milliárd eurós vagyona, egyszerűen azt felelte: nyert a lottón, méghozzá nyolcvanszor.
máj. 18
8:11
Múzeum körúti erőszak: javaslat a meggyanúsított rendőrök előzetes letartóztatására (Gondola)
A nyomozó hatóság ma tesz javaslatot arra, hogy helyezzék előzetes letartóztatásba az erőszakos közösüléssel gyanúsított rendőröket - közölte a Magyar Televízióban a fővárosi főügyész pénteken....
máj. 18
8:17
Fél évet kapott a "farkasember" (Gondola)
Fél év börtönt kapott az amerikai "farkasember": az a férfi, aki éjnek évadján betört egy nő lakásába, és közölte, hogy ő nappal farkas, csak éjjel ölt emberalakot. A hölgy igencsak...
máj. 18
8:22
Korrupció, népszavazás: ismerős gondok Romániában (Privátbankár)
Romániában holnap szavaz a nép. Közelebbről nézve olyan dilemmák is sejlenek a voksolás mögött, amelyekről talán a szavazók többsége sem töpreng túl sokat - Márványi Péter jegyzete
máj. 18
8:22
Parlez vous francais? (Gondola)
Franciául kellett beszélniük a tűzoltóknak egy kutyához Nagy-Britanniában, mert az állat nem ért angolul. Az eb sétáltatása közben tűnt el: bezuhant egy hatalmas gödörbe. Gazdájának egy...
máj. 18
8:22
Ma informatikából érettségiznek a diákok (HírTV)
A középszintű informatika vizsgával folytatódik péntek reggel nyolc órától az érettségi időszak. Idén több, mint 25 ezren választották ezt a tárgyat, a magyar mellett öt különböző idegen nyelven (többnyire angolul vagy németül).
máj. 18
8:24
Sztrájkot fontolgatnak az orvosegyetemek (Gondola)
Az egészségügyi ellátásban, áprilisban bevezetett változtatások miatt ellehetetlenítve érzik magukat az orvosi egyetemek, ezért sztrájkra készülnek. Jövő héten dönt a Semmelweis Egyetem a...
máj. 18
8:24
Ázsiai záró kommentár (HírTV)
Az EUR-USD árfolyama ma reggel 18 pipes sávban mozgott. Miután csúcsot ért el 1,3497-nél, visszaesett árfolyama 1,3479-re, majd a zárás közeledtével sikerült megállapodnia 1,3480 fölött. Az USD-JPY 9 pipes sávban mozgott, 121,36 és 121,27 között. A következö ellenállás 121,45-nél, támogatás pedig 120,95-nél található. Az EUR-JPY maga mögött hagyta 163,91-es csúcsát, és 25 pippel visszaesett…
máj. 18
8:26
Nyilatkoztak Malina Hedvig szemtanúi (HírTV)
Malina Hedviget több diáktársa is látta tavaly augusztus 25-én reggel, amikor összeverten és piszkosan, sokkos állapotban megjelent az egyetemen, ahová - akárcsak a többiek - vizsgázni indult - írja az Új Szó szlovákiai magyar napilap pénteki száma.
máj. 18
8:28
A neheze még csak most jön (Infostart)
Havi 188 ezer forintos térítési díj híre borzolja az önkormányzatok által fenntartott idősotthonokban élők kedélyét. A szaktárca tervei szerint havi negyvenezer forintnál magasabb nyugdíjjal szinte lehetetlen lenne bekerülni.
máj. 18
8:28
Megdöbbentő titok: gyermekpornót nézegettek a bírók! (Infostart)
Több bírót is eltávolítottak állásából azután, hogy kiderült: tiltott pornográf felvételeket nézegettek és töltöttek le az internetről a munkahelyükön. A nagy-britanniai botrány érintettjei között van egy, a Legfelsőbb Bíróságon működő szakember is, akit azonban nem távolítottak el.
máj. 18
8:28
Vezető orosz ellenzékiek nem mehetnek Szamarába (Gondola)
Őrizetbe vette az orosz rendőrség péntek reggel Garri Kaszparovot és két másik vezető orosz ellenzéki személyiséget a moszkvai repülőtéren, megakadályozva ezzel, hogy a politikusok elutazzanak...
máj. 18
8:28
Német termelöi árak: +1,6% - elörejelzés: +1,8% (HírTV)
Áprilisi német termelöi árak:+1,6% - elörejelzés: +1,8%- elözö havi érték: +2,5%. Részletek következnek… in-GFX
máj. 18
8:33
Nyitás és emelkedés (Piac és Profit)
Felfelé tartanak a ranglistán a Political Capital munkatársai, különös tekintettel arra, hogy nemzetközi terjeszkedés előtt és alatt áll munkahelyük.
máj. 18
8:33
Önként nem megy: túl kevés az idő az autósoknak (Privátbankár)
Hároméves halasztást kérnek Brüsszeltõl az autógyártók, hogy felkészülhessenek az eredetileg 2012-es határidõvel meghirdetett széndioxid-kibocsátási kvótákra
máj. 18
8:33
EUR-USD A vártnál kisebb mértékben emelkedö német termelöi árak (HírTV)
Áprilisban éves szinten csupán 1,6%-kal emelkedtek a német termelöi árak, miközben +1,8%-os értékkel számoltak a legutóbbi +2,5%-os érték után. Ma teszik közzé az átmeneti májusi amerikai Michigan Sentiment Indexet. Ellenállás 1,3511-nél, támogatás pedig 1,3477-nél található. In-GFX
máj. 18
8:33
Nehezen találhatnak munkát az elbocsátandó kórházi dolgozók (Gondola)
A Magyar Rádió felmérése szerint összesen mindössze száz orvost és 43 ápolónőt keresnek az egészségügyi intézmények. Ezzel szemben a következő hónapokban 4500 ápolónő és 1500 orvos veszítheti el állását. Az Egészségügyi Minisztérium mobilitás programjára júniustól lehet pályázni.
máj. 18
8:39
Pokolgép robbant a Fülöp-szigetek déli részén, 3 halott (Gondola)
Pokolgép robbant pénteken a Fülöp-szigetek déli, javarészt muszlimok lakta vidékének egyik központjában, Cotabatóban; a detonáció következtében hárman életüket vesztették, a sebesültek száma...
máj. 18
8:44
100 milliós károkat okozott a vihar (Privátbankár)
Az AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt-hez, mint piacvezető lakásbiztosítóhoz május 17-ig 1.500 db kárbejelentés érkezett. Az ügyfelek által el...
máj. 18
8:44
Saját vödrébe fulladt bele az ablakmosó (Infostart)
Hihetetlenül balszerencsés volt az az ablakmosó, aki munka közben rosszul lett, majd olyan szerencsétlenül esett össze, hogy belefulladt a tisztításhoz használt vödörbe.
máj. 18
8:44
Letartóztatták a volt világbajnokot (Infostart)
Az orosz rendőrség őrizetbe vette Garri Kaszparovot és két másik orosz ellenzéki vezetőt a moszkvai repülőtéren.
máj. 18
8:44
Ebből biztos, hogy történelem lesz! - videókkal (Infostart)
Furcsa kettősség érezhető: az angol idény két kétségtelenül legkiválóbb csapata játszik szombaton a szigetországban mindig nagyon fontos FA-kupa-döntőben - ugyanakkor mintha már túl messze lenne a szezon, s túl sok gonddal küzdene a két gárda. Pedig a mérkőzés, történjen bármi is, bevonul az angol futballtörténelembe: ez lesz az első kupadöntő az újjáépített Wembleyben.
máj. 18
8:50
Bokros Lajos szerint hiteltelen a magyar politika (Infostart)
Bokros Lajos volt pénzügyminiszter szerint elképzelhető, hogy a 2010-ben hatalomra kerülő új kormánynak újabb stabilizációs intézkedéseket kell hoznia, amennyiben a jelenlegi kabinet a választások előtt elkezd költekezni. A Közép-Európai Egyetem vezérigazgatója a Fasori Evangélikus Gimnáziumban csütörtök este tartott rendezvényen azt mondta: Magyarországon lekicsinylik az országot érintő külföldi…

Keresés