2007. május 22. kedd

máj. 22
12:11
Először sikerült mobillal telefonálni a Mount Everestről (Infostart)
Új rekordot állított fel egy brit hegymászó, ő az első, akinek sikerült telefonálnia a Mount Everest csúcsáról.
máj. 22
12:15
OECD: a gazdasági konszolidáció szükséges volt (Gondola)
A magyar kormány által elindított gazdasági konszolidáció szükséges volt és jó esély van arra, hogy 2010-re a GDP arányos államháztartási hiány három százalékra csökkenjen - mondta Andrew Dean,...
máj. 22
12:16
Renault - DM-megbízásokat adott (Kreatív Online)
A Renault Hungária DM-kampányt indított két autómodelljének népszerűsítésére. A DM-aktivitásokra a cég egy-egy tendert írt ki, amelyekre ugyanazt a két ügynökséget hívták meg.
máj. 22
12:16
USD-HUF Vége a javulásnak (HírTV)
Nyereség-kivétekhez vezetett, hogy az MNB tegnap a várttól eltéröen változatlanul hagyta alapkamatát. Az is elképzelhetö, hogy a bank júniusban csökkenti alapkamatát. A legtöbben azonban kételkednek az elképzelés helyességében. Az USD-HUF árfolyama 186,00-ról visszaesett 184,00-re. A kereskedök szerint a korrekció megállhat 183,10-nél. In-GFX
máj. 22
12:17
Elsüllyedt egy menekülteket szállító hajó Máltánál (Gondola)
Elsüllyedt egy menekülteket szállító hajó a máltai partok közelében keddre virradó éjszaka. A fedélzeten tartózkodó 23 ember közül egynek nyoma veszett, a többi menekültet a máltai parti őrség...
máj. 22
12:18
Visszavonulót fúj a kormány? (Privátbankár)
A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint a gazdaság állapota egyértelműen jobb lesz az év végén, mint az év elején. Számolni kell azonban azzal, hogy felerősödhetnek a visszarendeződési, a reformok szelídítését célzó törekvések.
máj. 22
12:19
Ellenőrzött autonómiát kínál Koszovónak a szerb miniszterelnök (Gondola)
Ellenőrzött autonómiát kínál Koszovónak a szerb miniszterelnök, olyan lehetőséget, hogy Szerbiától külön, de vele egyeztetve alakítsa jövőjét. A szerb rádiónak és televíziónak adott interjújában...
máj. 22
12:19
Kéz a kézben Angelina Jolie és Brad Pitt - képek (Infostart)
A 2002-ben pakisztáni terroristák által meggyilkolt Daniel Pearlről készített A Mighty Heart című filmet Angelina Jolie, az Ocean's 13-t pedig férje, Brad Pitt népszerűsíti Cannes-ban, ahol egyértelműen ők állnak az érdeklődés középpontjában - mondta el az InfoRádiónak Dudás Viktor filmkritikus a 60. Cannes-i Filmfesztiválról.
máj. 22
12:21
Közeleg a sztrájk a szlovák egészségügyben (Infostart)
Egyre nagyobb a valószínűsége a szlovákiai egészségügyi dolgozók sztrájkjának. Az orvosok és az ápolok magasabb béreket követelnek, és június közepéig adtak haladékot a kormánynak a megegyezésre.
máj. 22
12:21
Menekülteket szállító hajó süllyedt el Málta közelében (Gondola)
Elsüllyedt egy menekülteket szállító hajó a máltai partok közelében kedden. A fedélzeten tartózkodó 23 ember közül egynek nyoma veszett, a többieket kimentették. A parti őrség egy másik hajó...
máj. 22
12:22
Panaszt emelt Malina Hedvig ügyvédje (HírTV)
Malina Hedvig ügyvédje panaszt emelt a védence elleni vádindítvánnyal szemben. A nyitrai magyar egyetemista lányt hamis tanúzással vádolja az szlovák ügyészség.
máj. 22
12:28
Lezuhant egy F-16-os török vadászgép (Gondola)
Lezuhant kedden egy török vadászgép, a pilóta sikeresen katapultált, és könnyebb sérüléssel megúszta. Az F-16-ost Törökország középső térségében, Konya tartományban érte a szerencsétlenség,...
máj. 22
12:29
"Minden veszteségért tízszeresen fizet meg Izrael" (HírTV)
Minden palesztinok okozta veszteségért tízszeresen fizet meg Izrael - közölte az izraeli belügyminiszter Szderótban, ahol este egy fiatal izraeli nő kocsiját találta telibe egy, a Gázai övezetből kilőtt rakéta. Ő az első halálos áldozata november óta a palesztin támadásoknak.
máj. 22
12:30
Alvazuhanó (Gondola)
Tizennégy méterről lezuhant egy alvajáró 13 éves diák a dél-tiroli Brixenben, de életben maradt, pedig kavicsos útra esett. Az olasz hatóságok közlése szerint a tudaton kívüli állapotban...
máj. 22
12:31
Persányi visszatér, hallgat a menesztett állatkert-igazgató (Privátbankár)
Június 1-jétől a posztra kiírt pályázat elbírálásáig Persányi Miklós irányítja főigazgatóként a Fővárosi Állat- és Növénykertet - erről döntött a fővárosi önkormányzat kulturális bizottsága. A posztra...
máj. 22
12:40
A Fidesz azt kéri a rendőröktől, határolódjanak társaiktól akik lopnak, csalnak (Alternatív Energia)
A Fidesz és a KDNP női képviselői csütörtökön 18 órára néma tüntetést szerveznek a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) Kerepesi úti laktanyája elé - jelentette be Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke. Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, hogy "a rend őrei önjáróvá és öntörvényűvé váltak, az elmúlt hetek eseménysorozatai mind erre engednek következtetni".
máj. 22
12:43
A fagykár miatt kárenyhítésre jelezhetnek a gazdák (HírTV)
Július 15-ig jelentkezhetnek a gazdák az agrár-kárenyhítési alapba. Az Országgyűlés módosította a törvényt, így a termelők az általuk befizetett összegnél nagyobb arányban is kaphatnak kárenyhítést, a kormány pedig többet is hozzátehet a költségvetésből, mint amennyit a gazdák betettek az alapba.
máj. 22
12:49
Megszűnt az évi egyszeri vasúti kedvezmény (HírTV)
Május elsejétől megszüntette a kormány a munkavállalók évi egyszeri, 50 százalékos vasúti kedvezményét is. A szakszervezetek csak utólag, a dolgozók panaszaiból értesültek a változásról.
máj. 22
12:51
Elcsípte a kamiont a magasságkorlátozó kapu (Infostart)
Beszorult a magasságkorlátozó kapu alá egy szlovén rendszámú kamion a Kőbányai úton, a Zalka Máté tér közelében.
máj. 22
12:56
Totális ellenőrzés a kisvárdai rendőrkapitányságon (HírTV)
Eseti ellenőrzési csoportot állított fel a szabolcsi rendőrfőkapitány a Kisvárdán történtek kivizsgálására, a helyi rendőrkapitányság teljes körű átvilágítására - értesült a HavariaPress.
máj. 22
12:57
Fegyveres rablás a móri bank helyén működő áruházban (Privátbankár)
Fegyverrel a kezében készpénzt követelt  egy, az arcát símaszkkal eltakaró férfi reggel egy móri műszaki áruházban; a rablás során a fegyvert nem használta, személyi sérülés nem törté...
máj. 22
12:58
Délelötti kommentár (HírTV)
Az EUR-USD-t ma 1,3443-nál napi minimumának közelében jegyzik, miután átmenetileg csúcsot ért el 1,3475-nél. Bár a német ZEW-konjunktúra-elvárás a vártnál kedvezöbben alakult, a devizapár nem profitálhatott belöle, mivel eleve kedvezö adatokkal számoltak. Tovább folytatódik a devizapár technikai konszolidációja. Az EUR-JPY-t 163,40-en, eddigi minimuma fölött 15 pippel jegyzik. Az elmúlt napok…
máj. 22
13:09
Sztrájkhangulat a szlovák egészségügyben (HírTV)
Egyre nagyobb a valószínűsége a szlovákiai egészségügyi dolgozók sztrájkjának. Az orvosok és az ápolok magasabb béreket követelnek, és június közepéig adtak haladékot a kormánynak a megegyezésre.
máj. 22
13:11
Különös égi jelenség lesz este (Infostart)
Szaturnusz-fogyatkozás lesz este fél 10-kor, a Hold a Földről nézve eltakarja a gyűrűs bolygót. A Magyar Csillagászati Egyesület munkatársa elmondta: a jelenség szabad szemmel is látható lesz majd, de távcsővel sokkal látványosabb.
máj. 22
13:11
3 hónapos kincstárjegy aukció: volt repeta (Privátbankár)
A három hónapos diszkont-kincstárjegyek aukciójára 92,8 milliárd forintnyi ajánlatot nyújtottak be elsődleges értékpapír-forgalmazók, ebből az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK)
máj. 22
13:11
Saját mobilhálózatot tervez a Google (Infostart)
Arra készül a Google, hogy létrehozza saját mobilhálózatát Nagy-Britanniában. A hír hivatalos bejelentését a következő hetekre várják.
máj. 22
13:14
Zöld szám a rendőri jogsértésekkel kapcsolatos bejelentéseknek (Gondola)
Keddtől ingyenesen hívható zöld számon jelezhetik az állampolgárok, ha úgy ítélik meg, hogy jogsértő módon intézkedtek velük szemben a rendőrök. A zöld számról Szabadfi Árpád dandártábornok, az...
máj. 22
13:16
Különös égi jelenség várható kedd este (HírTV)
Szaturnusz-fogyatkozás lesz este fél 10-kor, a Hold a Földről nézve eltakarja a gyűrűs bolygót. A Magyar Csillagászati Egyesület munkatársa elmondta: a jelenség szabad szemmel is látható lesz majd, de távcsővel sokkal látványosabb.
máj. 22
13:18
EUR-GBP Ellenmozgás (HírTV)
Az EUR-GBP árfolyama ma 0,6816 és 0,6833 között mozog. A német ZEW-konjunktúra-elvárás májusban a vártnál kedvezöbben alakult, mégsem volt hatással a jegyzésekre. Április 18-a és május 20-a között 1,02%-kal erösödött a devizapár. Egy elemzö szerint tovább folytatódik a technikai konszolidáció. Ellenállás 0,6838-nál, támogatás pedig 0,6818-nál és 0,6800-nál található. In-GFX
máj. 22
13:21
Sevcsenkóról Athénban tárgyal a Milan (Infostart)
Bármennyire hihetetlen, Athénben valamivel kellemesebb az időjárás, mint Budapesten - ez mostanság azt jelenti, hogy nincs olyan őrjítő hőség. A két csapat játékosai abban reménykednek, marad a futballra leginkább alkalmas idő, és szerda este sem a meleg, sem az eső nem zavarja majd őket. A Milan és a Liverpool is természetesen már Athénben van, a szerda esti BL-döntő helyszínén.
máj. 22
13:22
Osztálytársait jelentette fel két lány szemérem elleni erőszak miatt (Blikk)
máj. 22
13:28
Több mint tízmilliárdba kerül majd a magyar EU-elnökség (Gondola)
Tíz-tizenöt milliárd forintba kerülhet a 2011-es magyar EU-elnökség, amelynek lebonyolításához több mint ezer emberre lesz szükség a közigazgatásban - mondta Iván Gábor, a Külügyminisztérium...
máj. 22
13:28
Veres: az OECD visszaigazolta a reform folyamatot (Gondola)
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) jelentése visszaigazolta a tavaly július óta megtett magyarországi stabilizációs és reform lépéseket, amelyek révén folytatódhat a...
máj. 22
13:31
Agresszívebbek a pollenek a városokban (Infostart)
Évente mintegy 7-12 százalékkal több az allergiás beteg. A virágporok azért válnak egyre agresszívabbá, mert hordozzák a környezetükben található szennyező anyagokat, ami főként a városokban okoz egyre nagyobb gondot - mondta el az InfoRádiónak a Magyar Allergológiai Társaság elnöke.
máj. 22
13:32
Plakáton bántják a rendőröket (Alternatív Energia)
Kormos Endre a BRFK sajtóügyeletese elmondta: bejelentést kaptak, hogy a főváros három különböző pontján helyeztek el a plakátokat: az M3-as autópálya kivezető szakaszánál, a Nyugati pályaudvarnál, valamint az Üllői út ferihegyi gyorsforgalmi szakaszán. A Hír Tv internetes honlapján látható képek tanúsága szerint a fehér anyagból készült molinókon a POLICE-felirat szerepelt. A feliraton az I-betűt…
máj. 22
13:34
Segít a zöld szám (Alternatív Energia)
A rendőrség képes az öntisztulásra, ezt segítik elő azok a intézkedések is, amelyeket a rendőrök által elkövetett jogsértések kiszűrése, visszaszorítása érdekében hoztak az Országos Rendőr-főkapitányságon - mondta Szabadfi Árpád, az országos rendőr-főkapitány helyettese.
máj. 22
13:35
Kártérítést fizet a Chelsea csapatának Mutu kokainbotránya miatt (HírTV)
Kártérítést kell fizetnie Adrian Mutunak, mivel megszegte szerződését az angol Chelsea-vel. A román csatár 2004 októberében bukott le egy drogteszten, ahol bebizonyosodott, hogy kokaint fogyasztott.
máj. 22
13:37
Júniustól Persányi újra az Állatkert élén (HírTV)
A volt környezetvédelmi miniszter júniustól megbízott főigazgatóként irányítja az intézményt.
máj. 22
13:38
Veres János több gyereket akar (Piac és Profit)
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) jelentése visszaigazolta a tavaly július óta megtett magyarországi stabilizációs és reform lépéseket, amelyek révén folytatódhat a tartós felzárkózási folyamat - mondta Veres János pénzügyminiszter a keddi budapesti tájékoztatón.
máj. 22
13:41
Még nincs döntés a kisvárdai rendőrkapitány sorsáról (Infostart)
Belső vizsgálat indult az emberrablással gyanúsított kisvárdai rendőrök ügyében. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitány az InfoRádióban azt mondta, hogy egyelőre nem mentette fel az érintett városi kapitányt.
máj. 22
13:42
Erőszakkal vádolják a két 15 éves fiút (HírTV)
Szemérem elleni erőszak gyanújával indult eljárás két 15 éves Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei általános iskolás fiú ellen.
máj. 22
13:48
Orvvadászokat kapcsoltak le (HírTV)
Több száz dámvadat is kilövő orvvadászokat fogtak el a gyulai rendőrök. Az öt férfi feltehetően éveken át pusztította a Dalerd Rt. vadállományát. Többször sikertelenül próbálták őket elkapni, ez végül a múlt héten sikerült.
máj. 22
13:51
Az OECD tart a négyévente visszatérő ámokfutástól (Privátbankár)
Vállveregetés és aggodalom: az OECD reméli, hogy a magyar kormány kitart a reformok mellett és sikerül megtörni azt a visszatérő négyévenkénti ciklust, amikor az államháztartási hiány elszabadul.
máj. 22
13:54
Átszabja az agglomerációs tarifákat a BKV (Infostart)
Július elsejétől egységesek lesznek a kedvezmények a BKV-nál a HÉV-en és a Budapest környéki agglomeráció autóbuszain. Kiricsi Karola, a BKV szóvivője az InfoRádiónak elmondta: a diákok és a nyugdíjasok új kedvezményeket kapnak, a HÉV-en pedig hosszabb távon olcsóbb lesz utazni.
máj. 22
13:54
Űrszikla robbant Amerika felett (Gondola)
Egy megvitatásra váró új elmélet szerint hatalmas űrszikla robbant fel mintegy 13 ezer évvel ezelőtt Észak-Amerika felett, ami éghajlati katasztrófát és olyan állatfajok kipusztulását okozta,...
máj. 22
13:55
Milan-szurkolók ezrei maradhatnak le a BL-döntőről (HírTV)
Több ezer Milán szurkoló maradhat le a BL-döntőről az olaszországi légiközlekedést megbénító sztrájk miatt.
máj. 22
13:55
99 év börtönt kaphat a gyermekét "megsütő" apa (HírTV)
Hazaengedték hétfőn a kórházból azt a két hónapos csecsemőt, akit apja égetett meg a mikrohullámú sütőben egy arkansasi kisvárosban még május 10-én. A gyermeket jelenleg nevelőszülők gondozzák.
máj. 22
13:57
Megkezdi munkáját az osztrák-magyar Rába-akciócsoport (HírTV)
Még mindig habzik a Rába. Akcióbizottságot állít fel szerdán a Környezetvédelmi Minisztérium és a múltkori megállapodás alapján ugyanezt teszik az osztrákok is.
máj. 22
14:00
Tűzszünetet javasol a Fatah al-Iszlám Libanonban (Gondola)
Tűzszünetet javasolt kedden a libanoni hadseregnek a Fatah al-Iszlám nevű szélsőséges fegyveres csoport. Eközben a Fatah palesztin szervezet, amely már korábban elhatárolódott a Fatah...
máj. 22
14:02
Módosulnak a BKV agglomerációs tarifái (HírTV)
Július elsejétől egységesek lesznek a kedvezmények a BKV-nál a HÉV-en és a Budapest környéki agglomeráció autóbuszain. Kiricsi Karola, a BKV szóvivője elmondta: a diákok és a nyugdíjasok új kedvezményeket kapnak, a HÉV-en pedig hosszabb távon olcsóbb lesz utazni.

Keresés