Ketten kórházba kerültek, és többen megbetegedtek, miután fertőzött ételből ettek egy múlt heti biztonságtechnikai konferencián Pécsett; a betegek nagy része rendőr és biztonsági szakember -...
Pécs önkormányzata megfellebbezi a Honvédelmi Minisztériumnak a Tubes-hegyre tervezett katonai lokátorra vonatkozó, a napokban kiadott építési engedélyét. Erről határozott a város közgyűlése.
Két típusú, közvádas és magánvádas bűncselekményt követett el az, aki szerdára virradóra letolta a márványfedelet Kádár János és felesége közös sírjáról, kiásta a földet, majd felfeszítette a koporsót. A legsúlyosabb rongálásért akár öt év börtönbüntetés is kiszabható. Kegyeletsértési eljárást viszont csak rokonok indíthatnak, ennek egy év szabadságvesztés lehet a maximális büntetése.
A horvát oktatási minisztérium engedélyezte, hogy az idén ősszel megkezdődhessen az oktatás az eszéki egyetem magyar tanszékén. Az erről szóló – frissen aláírt – dokumentumot Ivo Sanader horvát miniszterelnök mutatta be Sólyom László magyar köztársasági elnöknek zágrábi megbeszélésük során.
Az elsö negyedévben 1,7%-kal emelkedett az amerikai munkatermelékenység, miközben csupán +0,8%-os értékkel számoltak a legutóbbi +2,1%-os érték után. Ezzel egyidöben közzétették, hogy a darabbérköltségek az elsö negyedévben a várt 3,9% helyett 0,6%-kal emelkedtek. Az adatok hatására emelkedett az USD-JPY árfolyama. In-GFX
Bizonytalan ideig bezárt és elérhetetlen az autóreklámmal foglalkozó Mobil Reklám Hungária Kft. miskolci irodája. Az iroda ajtaján a "betegség miatt határozatlan ideig zárva" felirat olvasható.
Az idén összesen 125,5 ezren jelentkeztek a tavaszi érettségi vizsgákra: a nemzeti nyelv és irodalom vizsgákkal pénteken reggel megkezdődnek írásbeli vizsgák - hangzott el az oktatási tárca...
Az április 28-i héten 326.000-röl 305.000-re csökkent az amerikai elsö kérelmek száma, miközben 325.000-es értékkel számoltak. A négyhetes átlag ezzel 4.500-zal 328.750-re csökkent. A meggyözö adatok miatt 1,36 alá esett vissza az EUR-USD árfolyama. A következö támogatás 1,3580-nál, ellenállás pedig 1,3625-nél található. In-GFX
Kisiklott egy expresszvonat Ukrajnában, mert egy "szabotázsakció" során elállították a váltókat; három sérültet kórházba szállítottak - közölték csütörtökön a hatóságok. A...
A Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete (LDFSZ) is aláírta végül a Budapest Airporttal (BA) azt a megállapodást, amely szerint a bértárgyalásokat és egyéb konzultációkat elnapolják,...
Rövid időre találkozott, és pár szót váltott egymással az amerikai és az iráni külügyminiszter csütörtökön az egyiptomi Sarm-es-Sejkben, ahol Irakról tartanak nemzetközi értekezletet.
Egy vételi ajánlat érkezett a zalaegerszegi Zalabaromfi Feldolgozó és Kereskedelmi Zrt. értékesítésére április 30-i határidővel kiírt pályázatra: egy magyar konzorcium a 2,4 milliárd forint v...
Törökországban július 22-én tartják a rendkívüli parlamenti választásokat. Erről az ankarai törvényhozás döntött csütörtökön, azután, hogy a választási bizottság közölte: legalább 80 napra van szüksége a szavazás előkészítéséhez.
Törökországban július 22-én tartják a rendkívüli parlamenti választásokat. Erről az ankarai törvényhozás döntött csütörtökön, azután, hogy a választási bizottság közölte: legalább 80 napra van szüksége a szavazás előkészítéséhez.
Fegyveres rablás történt csütörtökön délután a főváros III. kerületében, a Flórián téren - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete. A tájékoztatás szerint egy pénzintézet...
Hatvan kilogramm kábítószert találtak az elmúlt napokban egy, már évekkel ezelőtt a román kormány-főtitkárságnak átadott luxus gépkocsiban Bukarestben - adta hírül csütörtökön a NewsIn román hírügynökség. A kilenc millió euró értékű kábítószer a hátsó ülés alá volt elrejtve, félkilós csomagokban. Az autó évek óta a kormány garázsában állt, senki nem használta.
Barack Obama, az elnökjelöltségre pályázó amerikai demokrata párti szenátor kampánycsapata vette át a MySpace közösségi portál Obama-oldalának szerkesztését az alapítótól, egy Obama-rajongótól,...
A KBC Securities és az Equitas Broker Zrt. között létrejött tranzakció április 17-én lezárult, melynek eredményeként a vezető internetes brókertársaság KBC Equitas néven, Európa egyik...
Péntek reggel, a nemzetiségi nyelv és irodalom vizsgákkal kezdődik az érettségi időszak. A kormány 100 milliót fog az érettségin, mivel az idén a három helyett csak két érettségi időszak lesz.
Az Alkotmánybíróságon támadja meg Fejér megye közgyűlése a 2007. évi központi költségvetési törvényt. Gombaszöginé Balogh Ibolya, a megyei közgyűlés fideszes elnöke elfogadhatatlannak tartja azt, hogy az önkormányzatokat súlyos költségvetési nyomás alá helyezi a kormány intézkedéssorozata.
A tengerekben élő apró növényeket vetnék harcba a klímaváltozás ellen azok a tudósok, akik a Galapagos-szigetek közelében végeznek kísérleteket. A kutatók azt próbálják ki, hogy serkenthető-e a növényi plankton virágzása vaspor tengerbe szórásával.
Megtárgyalta és elfogadta a felsőoktatási, a közoktatási és a tankönyvpiac rendjéről szóló törvények módosításait a kormány. A javaslatok egyike szerint a felsőoktatás 2010-re a mostanihoz képest 27 milliárd forinttal kap több állami támogatást. Bevezetik az oktatási intézmények minőségértékelési rendszerét, és a pedagógusok teljesítményét is mérik majd.
Szakértők szerint a folyamatos passzív dohányzás még károsabb, mint azt eddig hittük. Memóriazavart is okozhat, ha nemdohányzóként sokáig élünk együtt, egy lakásban dohányzó emberrel.
Újabb adóslistát tett közzé az adóhivatal. Azokat a magánszemélyeket, egyéni vállalkozókat nevesítette, akiknek féléven túli, legalább 10 millió forintos adótartozása van, illetve azoknak a cégeknek a nevét is közzétette, amelyeknek 100 millió forintot meghaladó köztartozása van.
A Leuweni Egyetem közgazdász professzora szerint Magyarország nem követheti el többé azokat a gazdaságpolitikai hibákat, amelyeket a kormányzat most próbál kijavítani. Az euró atyjaként számon tartott Lámfalussy Sándor az InfoRádiónak adott exkluzív nyilatkozatában azt mondta: egy uniós tagállam gazdaságpolitikája nem lehet hosszú távon hibás.
Idén is megtartja szokásos örökbefogadási napját az Illatos úti kutyamenhely. Szombaton várják mindazokat, akik otthont tudnának adni egy kivetett kutyának.
Immár második évét zárta nyereséggel a Magyar Televízió, 2006-ban az MTV 4,405 milliárd mérleg szerinti eredményt ért el, ez két és félszer akkora, mint az egy évvel korábbi - közölte az MTV....
Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az MDF a Centrum parkoló Kft. ügyében - jelentette be Dávid Ibolya, a párt elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten. Az...
Pécs önkormányzata megfellebbezi a Honvédelmi Minisztériumnak (HM) a Tubes-hegyre tervezett katonai lokátorra vonatkozó, a napokban kiadott építési engedélyét; erről határozott a város...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint pénteken már mindenütt megvastagszik a felhőzet, eleinte a Dunántúlon, majd délutántól egyre többfelé várható eső, zápor, helyenként...
Pécs önkormányzata megfellebbezi a Honvédelmi Minisztériumnak (HM) a Tubes-hegyre tervezett katonai lokátorra vonatkozó, a napokban kiadott építési engedélyét; erről határozott a váro...
Egy nagy befektetési bank tanulmánya szerint ismét visszaeshet az EUR-SEK árfolyama. Azzal számolnak, hogy a Riksbank 2 következö találkozóján 25-25 bázisponttal emelheti alapkamatát. A kedvezö legutóbbi svéd gazdasági adatok miatt szükség van erre. A kiskereskedelmi forgalmi, a munkaerö-piaci és az ingatlanszektorbeli helyzet erre enged következtetni. Míg a rövidtávú cél a 9,1200-as érték, az…
A kölcsönös előnyök alapján készül fuzionálni az Axa és az Uniqa biztosító egészségpénztára, valamint a Tempo Egészségpénztár, az új pénztár tagjainak a száma 110 ezer lesz - közölte az Uniqa...
Kigyulladt mintegy öt hektárnyi nádas csütörtökön Dunaújváros és Kisapostag közötti területen; a tüzet már lokalizálták, személyi sérülés nem történt - közölte a dunaújvárosi tűzoltóság. A tűz...
Világrekord felállítására készül Nyeste Attila, a Fehérvár Rádió műsorvezetője. A lemezlovas 94,5 órán keresztül, megszakítás nélkül vezet műsort a 94,5 MHz-en május 7-15. között - jelentette be a rádió főszerkesztője, Radetzky András csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Áprilisban éves szinten 10,7%-kal emelkedtek a török fogyasztói árak, miközben csupán +10,3%-os értékkel számoltak. Havi szinten 1,2%-os drágulás mutatkozik. Az EUR-TRY alig reagált az adatokra. In-GFX
A nigériai túszejtő szervezet vezetője bejelentette, hogy szabadon engedték csütörtökön mind a 17 elrabolt külföldi munkást. A Niger-deltavidék jogaiért harcoló MEND parancsnoka, Jomo Gbomo...
A dohányzás elleni küzdelemből a német vasút is kiveszi részét. A vasúttársaság elnöke ugyanis bejelentette, hogy szeptember 1-jétől tilos lesz cigarettára gyújtani a vonaton és a pályaudvarokon.
Meghalt az a nyolcéves kisfiú, aki május 1-jén sérült meg, amikor a szél felkapott egy ugrálóvárat Budapesten, a XVIII. kerületben - közölte az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet megbízott főigazgatója.