2007. május 29. kedd

máj. 29
11:29
Borsra váltott a Színes Bulvár Lap (Privátbankár)
Borsra változtatta nevét a Színes Bulvár Lap. Pallagi Ferenc főszerkesztő közlése szerint az volt ezzel a céljuk, hogy frappáns és magyar címe legyen az újságnak. Mint mondta, megjegyezhetetlenül hoss...
máj. 29
11:29
9500 állami állás szűnt meg tavaly (Piac és Profit)
Felgyorsult Franciaországban az állami munkahelyek megszüntetésének üteme: a tervezett 5400 állás helyett 9500 szűnt meg tavaly - adta hírül hétfőn a Le Figaro című francia napilap.
máj. 29
11:29
EUR/GBP Márciusi EU-s fizetési mérleg (HírTV)
A márciusi EU-s fizetési mérleg 8,8 milliárd eurós többletet mutat az előző 5,7 milliárdos deficit után. EUR/GBP-n a március közepén kialakított oldalirányú sáv kialakítása után sikeresen tesztelte a jegyzés a sáv alsó szélét 0,6750-nél, majd innen enyhén emelkedni kezdett. A következő ellenállást 0,6797-nél, támaszokat pedig 0,6754-nél és 0,6748-nál találhatunk. (OT/GFX)
máj. 29
11:31
Idős ember erőszakolta meg a 11 éves kislányt (HírTV)
Egy idősödő, ősz hajú férfit keres a rendőrség egy 11 éves kislány megerőszakolásának gyanújával Somogy megyében - értesült a HavariaPress. Az eset még pénteken késő délután történt, a tettes azonban még jelenleg is ismeretlen.
máj. 29
11:31
Botrány Angliában, dokumentumfilm a haldokló Diana hercegnőről (HírTV)
Hatalmas felháborodást okozott Nagy-Britanniában a Channel 4 tévétársaság terve, mely szerint egy közeljövőben sugárzandó dokumentumfilmben olyan képeket is bemutatnának, amely a haldokló Diana hercegnőt mutatják.
máj. 29
11:32
Nemzetközi prostituált hálózat működtetése miatt javasol vádemelést az NNI (Gondola)
Magyarország, Svájc, Olaszország és Franciaország területén működött az a szervezet, amely nyelveket beszélő, fiatal, dekoratív prostituáltak kiközvetítésével foglalkozott; a Nemzeti Nyomozó...
máj. 29
11:33
A vihar megbénította a vonatközlekedést a Dunakanyarban (HírTV)
Több órára megbénult a vonatforgalom a Dunakanyarban, miután a vihar elszakított egy vasúti felsővezetéket Verőce térségében - értesült a HavariaPress.
máj. 29
11:35
Kétszer annyi támogatója van a Fidesznek, mint az MSZP-nek (HírTV)
Továbbra is kétszer annyi támogatója van a Fidesznek, mint az MSZP-nek. A Szonda Ipsos májusi felmérése szerint a szocialistákat a biztos pártválasztók körében 29 százalék támogatja, míg a Fidesz mögött 58 százalék áll.
máj. 29
11:36
A szavazók 97 százaléka támogatta a szíriai elnököt (HírTV)
Újabb hét évre Bassar Asszad lett Szíria elnöke. A vasárnap tartott népszavazáson, amelyen az volt a kérdés, hogy támogatja-e Asszad újraválasztását, az emberek 97 százaléka válaszolt igennel - közölte kedden a belügyminiszter. Asszad csakúgy, mint hét éve, most is egyedül indult a megmérettetésen. A most 41 éves Asszad hét évvel ezelőtt, apja halála után jelöltette magát elnöknek. Akko...
máj. 29
11:37
Gergényi elégedett saját munkájával (HírTV)
Elégedetten távozik a budapesti rendőr-főkapitány. Gergényi Péter az InfoRádiónak adott interjújában azt mondta: sikerült céljait megvalósítani, mert Budapest az egyik legbiztonságosabb főváros lett az Európai Unióban.
máj. 29
11:37
Mélyponton a házasságkötések és születések száma (HírTV)
Az év első három hónapjában 2 százalékkal kevesebb gyerek született és ugyanennyivel többen haltak meg, mint az előző év azonos időszakában. Ez azt jelenti, hogy a természetes fogyás a tavaly tavasszal mért 10 ezer 108-cal szemben már 11 ezer 237 volt az idei év első három hónapjában - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keddi gyorstájékoztatójából.
máj. 29
11:38
Hatalmas meglepetések a legjobbak listáján (Infostart)
Véget ért az angol labdarúgó élvonal 2006/2007-es idénye, elérkezett tehát a különböző értékelések ideje. A tekintélyes The Times például bonyolult matematikai számítás alapján rangsorolta a 403 élvonalbeli játékost. A legjobb a Manchester United játékosa, Cristiano Ronaldo lett, a magyar Priskin Tamás a 161.
máj. 29
11:39
Alkoss európai médiát! (HírTV)
Hogy néz ki ma az európai média? Milyen kapcsolat létezik az európai politika és média között? Mi az egészben az Európai Parlament szerepe? Ezekre a kérdésekre talál konkrét választ az első European Youth Media Days, amelyet az Európai Parlament és az Európai Diákújságíró Szövetség (European Youth Press - EYP) szervez június 27-30. között, Brüsszelben.
máj. 29
11:40
Helyreállt a vonatközlekedés a Dunakanyarban (HírTV)
Már nem kell autóbuszra átszállni a Budapest-Vác-Szob vasútvonalon utazóknak. 10-15 perces késéssel azonban számolniuk kell ezen a járaton.
máj. 29
11:41
A Cigány Ház nem tudja fizetni a számláit (HírTV)
A fővárosi önkormányzat a töredékére csökkentette támogatást, és már már nem tudják fizetni a számlákat a Cigány Házban.
máj. 29
11:43
Eladó az egyetlen nyereséges MÁV-leány (HírTV)
Eladó a MÁV Cargo Zrt., a MÁV leányvállalata, amely az anyavállalattal ellentétben hasznot termel, a MÁV Cargo Zrt. privatizációs felhívása a mai napon jelent meg. A MÁV Cargo bejegyzett alaptőkéje 29 milliárd 533 millió 146 ezer forint.
máj. 29
11:43
Az SZDSZ-frakció támogatja az ombudsman-jelölteket (Gondola)
Az SZDSZ egyetért a köztársasági elnök javaslatával, mely szerint az állampolgári jogok országgyűlési biztosának Majtényi Lászlót, a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosa posztjára...
máj. 29
11:44
37 külföldit ölt meg (HírTV)
37 külföldit ölt meg egy orosz diák rasszista indíttatásból. A 18 éves Artur Rino egyik barátjával szabályosan vadászott a más bőrszínűekre Moszkva külvárosában.
máj. 29
11:46
A devizahitelezés veszélyeire figyelmeztet a Világbank (Infostart)
A feltörekvő országok, így Magyarország kereskedelmi bankjai devizahitelezésének veszélyeire figyelmeztet a Világbank a globális pénzpiaci fejleményekkel foglalkozó éves jelentésében.
máj. 29
11:46
Heti 8 millió kerestek a prostituáltak (Infostart)
Tizenkét gyanúsított ellen javasolt vádemelést a Nemzeti Nyomozó Iroda üzletszerűen elkövetett kerítés miatt.
máj. 29
11:46
Harmincezer letelepedési engedélyt ad ki Hollandia (Infostart)
Hollandiában mintegy 30 ezer olyan bevándorló kaphatja meg hamarosan a letelepedési engedélyt, akinek eddig elutasították a kérelmét.
máj. 29
11:47
Halálos motorbaleset a 2-esen (HírTV)
Életét vesztette az a motoros, aki szabálytalan előzés miatt egy szembejövő autóval ütközött a 2-es főúton - értesült a HavariaPress.
máj. 29
11:47
EUR/TRY Sikertelen kitörési kísérlet (HírTV)
Nem sikerült az eurónak megszüntetnie a török lírával szembeni gyengülő trendet. A török politikai események nagyobb erővel hatottak az árfolyamra. A július 22-i parlamenti választásokkal egy időben, új elnökválasztási metódust is életbe fog léptetni a parlament. Az elnököt ezentúl közvetlenül a lakosság választja majd meg. A piaci megfigyelők ezt a demokratizálódás egyik lépcsőjének tekintik,…
máj. 29
11:48
Alkotmánybírósághoz fordul a KDNP a felvételi többletpontok miatt (Infostart)
Az Alkotmánybírósághoz fordul a KDNP a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló kormányrendelet többletpontokra vonatkozó passzusa miatt, amely az ellenzéki párt álláspontja szerint sérti az igazságosság elvét.
máj. 29
11:49
Korrupció miatt halálra ítéltek egy kínai illetékest (HírTV)
Az élelmiszer-egészségügyi és gyógyszerészeti hatóság volt vezetőjére vesztegetés és kötelességszegés miatt mondták ki a legsúlyosabb ítéletet. Cseng Hsziao-jü fellebbezhet a bírósági döntés ellen. Tegnap a japán földművelésügyi miniszter akasztotta fel magát, miután a sajtó sajtó több korrupciós botránnyal hozta összefüggésbe a nevét. (hírTV)
máj. 29
11:49
Józsefváros, a robogóparadicsom (Infostart)
Robogóparadicsom lehet Józsefvárosból. A helyi képviselőtestület ugyanis úgy határozott, hogy együttműködést köt robogókereskedő cégekkel, hogy a kerületben élők és dolgozók olcsóbban juthassanak hozzá a motorkerékpárokhoz.
máj. 29
11:51
Bevásárlóközpont épül Nagybányán (Piac és Profit)
A magyar Futureal csoport és az Immoeast AG közös vállalkozás keretében bevásárló- és szórakoztató központ fejlesztéséhez kezdett a romániai Nagybányán.
máj. 29
11:55
Díjkiosztó és kiállítás a Pécsi Tudományegyetemen (HírTV)
Milyennek képzeled az egyetemi életet? címmel hirdetett pályázatot a Pécsi Diplomások Köre - a Pécsi Tudományegyetem öregdiák szervezete. A díjazottak jutalmaikat a PDK díszoklevél-átadó ünnepségén, május 26-án vették át dr. Lénárd László rektortól.
máj. 29
11:56
Az integráció miatt csökkent az illetékbevétel (Gondola)
Az év első négy hónapjában 46,2 milliárd forint volt az illetékbevétel, ez 1,9 milliárddal kevesebb, mint egy évvel korábban - mondta Szikora János, az APEH elnöke sajtótájékoztatón kedden...
máj. 29
11:57
A 2007-05-29 nap előrejelzései (HírTV)
Az utolsó frissítés időpontja: 2007-05-29 10:44:00
máj. 29
12:39
Elcsalta, majd megerőszakolta a 11éves kislányt (Infostart)
Egy 11 éves kislányt erőszakolt meg pénteken egy ismeretlen férfi Kőröshegy közelében - közölte a siófoki rendőrkapitányság sajtóreferense.
máj. 29
12:39
Gergényi: "Azért jöttem, hogy elköszönjek" (Infostart)
Elbúcsúzott a rendőri vezetőktől a budapesti rendőrfőkapitány. Gergényi Péter csütörtökig marad hivatalában.
máj. 29
12:40
Kevesebb illetékbevétel érkezett az APEH-hez (Infostart)
Ideiglenesen csökkent az illetékbevétel a szervezeti integráció hatására - mondta el az APEH elnöke.
máj. 29
12:40
Veszélyben a bankok stabilitása? (Privátbankár)
A Világbank arra figyelmeztet, hogy a Magyarországon működő bankok pénzügyi stabilitását veszélyezteti a külföldi valutában lévő kintlevőségeik
máj. 29
12:40
Újabb esélyt kapott a szíriai elnök (Gondola)
A hét végi népszavazáson a szíriaiak úgy döntöttek, hogy Bassár el-Aszad államfő újabb hét évre az ország elnöke legyen - jelentette be kedden Bászam Abdul-Mádzsid belügyminiszter. A...
máj. 29
12:40
Orvost és asszisztenst gyanúsítanak egy terhes nő halála miatt (Blikk)
máj. 29
12:40
A Főiskola vajon mi? (HírTV)
Nem osztályfőnöki órán, hanem szabad levegőn, párnákon ülve hallgatják a középiskolások a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola (KRF) és a Felvételi Információs Szolgálat (FISZ) képviselőit. A főiskola és a FISZ úgy döntött, rendhagyó módon mutatja be a főiskolai létet a fiataloknak.
máj. 29
12:40
Prodi elégedett lehet (Kripto Akadémia)
Győzelemmel felérő vereséget szenvedett Romano Prodi miniszterelnök balközép koalíciója a vasárnap és hétfőn megrendezett részleges önkormányzati választáson. A várakozásokkal ellentétben ugyanis a koalíció alig maradt el a Silvio Berlusconi fémjelezte ellenzék mögött. A várakozásoknak megfelelően a jobbközép pártok elsősorban Észak-Itáliában taroltak: többséget szereztek Verona, Alessandria,…
máj. 29
12:41
Bemutatkozott a VMSZ elnöke az Országgyűlés elnökének (Infostart)
A határon túli magyarság helyzetéről tárgyalt Budapesten a Vajdasági Magyar Szövetség új vezetője és az Országgyűlés elnöke. Pásztor István bemutatkozó látogatásra érkezett Szili Katalinhoz.
máj. 29
12:41
Tovább sztrájkolnak a lengyel orvosok (Infostart)
Lengyelországban folytatják az orvosok a több mint egy hete tartó munkabeszüntetést, miután az éjjelig tartó tárgyalásokon sem tudtak megegyezni a kormány képviselőivel.
máj. 29
12:41
Az SZDSZ rábólintott az ombudsman-jelöltekre (Infostart)
Támogatja az SZDSZ a köztársasági elnök jelöltjeit az ombudsmani posztokra.
máj. 29
12:42
Amnesztia Hollandiában (Privátbankár)
Mintegy 30 ezer, eddig elutasított kérelmű bevándorló kaphatja meg a letelepedési engedélyt hamarosan Hollandiában, miután a kormány a múlt hét végén elfogadta azt a jogszabályt, amel...
máj. 29
12:42
A Fidesz szerint alkotmányos aggályokat vetnek fel a várólisták (Gondola)
Mikola István szerint az egyre hosszabb kórházi várólisták alkotmányos aggályokat vetnek fel. A Fidesz egészségpolitikusa erről keddi sajtótájékoztatóján beszélt. Az Orbán-kormány...
máj. 29
12:42
Újra összeállt a legendás Police (HírTV)
23 évvel a feloszlás újra összeállt a legendás Police együttes. Hétfőn 20 ezer néző előtt adta turnéjának első koncertjét a kanadai Vancouverben Sting és csapata. A Police augusztus végén Európában lép fel.
máj. 29
12:43
Tőzsdén az RFV részvényei (Gondola)
Kedden indult az RFV Nyrt. részvényeinek kereskedése a Budapesti Értéktőzsdén. Soós Csaba, a társaság igazgatóságának elnöke elmondta: a cég a tőzsdei bevezetést egy középtávú folyamatnak...
máj. 29
12:43
Teljesítményelemző sporttudományi kutatócsoport alakult (HírTV)
Teljesítményelemző sporttudományi kutatócsoport alakult a Berzsenyi Dániel Főiskolán a Sporttudományi Intézet és a cardiffi UWIC Sport of School között több éve létező tudományos együttműködés eredményeként, tájékoztatott Szegnerné dr. Dancs Henriette főiskola adjunktus.
máj. 29
12:43
Mikola: alkotmányos aggályokat vet fel a kórházi várólista (Infostart)
A fideszes Mikola István szerint alkotmányos aggályokat vet fel a kórházi várólisták kezelése.
máj. 29
12:44
Csökkent az illetékbevétel (Privátbankár)
Az év első négy hónapjában 46,2 milliárd forint volt az illetékbevétel, ez 1,9 milliárddal kevesebb, mint volt egy évvel korábban - mondta Szikora János, az APEH elnöke sajtótájékozta...
máj. 29
12:44
Pszichiáterének nincsenek kételyei Malina Hedvig igazmondása felől (Gondola)
Pszichiáterének nincsenek kételyei Malina Hedvig igazmondása felől: a Nyitrán tanuló csallóközi magyar egyetemista azt állítja, hogy tavaly augusztusban két ismeretlen bőrfejű azért verte meg,...
máj. 29
12:44
Magyar-szlovák különtalálkozó lesz Pozsonyban (HírTV)
Már a tavalyi visegrádi csúcson is tervezték, de akkor elmaradt. A magyar és a szlovák miniszterelnök külön is találkozik majd június 18-án Pozsonyban, a visegrádi országok csúcsértekezletén - erősített meg Göncz Kinga külügyminiszter.

Keresés