Budapest - "Gyilkos és áruló szent földben nem nyugodhat” - ezt az üzenetet hagyták hátra a vandálok, akik feldúlták Kádár János és felesége sírját, elvitték az egykori pártvezér csontjait és Tamáska Mária urnáját is. A világszerte példátlan sírgyalázást egy, a sírhoz látogató csoport fedezte fel.
Nemzetközi értekezlet kezdődött az iraki gazdaság újjáépítését és a biztonság helyreállítását célzó ötéves tervről csütörtökön az egyiptomi Sarm-es-Sejkben. Az egynapos konferencián tucatnyi...
A korábbi hónapok stagnálását megtörő markáns változások történtek a pártpreferenciákban. A pártoktól távolságot tartó tömb erőteljes bővülése és az MSZP támogatóinak jelentős megfogyatkozása jellemezte az elmúlt hetek választói viselkedését.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 98,14 pontos emelkedéssel, 25.683,20 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 0,38 százalékos erősödés. Elemzői vélemény szerint eg...
PPP konstrukcióban épülhet meg a kormányzati negyed. A kormányközeli Népszava értesülése szerint a kabinet tegnapi ülésén döntött arról, hogy a magántőke mellett állami pénz is lesz az ingatlanépítésben.
Kiszivárgott hírek szerint Tony Blair brit miniszterelnök parlamenti képviselőségéről is lemond, amikor távozik a kormányfői posztról. A miniszterelnök május 11-én, a választókerületében jelentheti be döntését. Amennyiben így történik, akkor a kerületben előrehozott választásokat kell tartani.
Nagy-Britanniában a bíróság 20 hónapra ítélte azt a férfit, aki elrabolta saját feleségét. A felbőszült férj egy plasztikai sebészetről vonszolta ki az arát, hogy megakadályozza annak mellnagyobbító műtétét.
Hollandiában a lakosság 1,5 százalékának nincs egészségügyi biztosítása. Ez konkrétan 241 ezer embert jelent - olvasható a holland statisztikai hivatal jelentésében. Egyészségügyi biztosítást kötni mi...
Az összes turista alig negyede biztosítja be magát különböző káresemények ellen - közölte a GfK Hungária Piackutató Intézet. A GfK felmérése szerint tízből kevesebb, mint három magyar köt...
Az idei év első negyedében az árbevétel erőteljes növekedése ellenére csökkent a Metro csoport üzemi eredménye az amerikai Wal-Mart németországi üzleteinek integrálásával kapcsolatos költségek miatt. ...
Áramszámla visszatérítés címén hamis húszezer forintost adott át több sértettnek egy férfi Kisteleken azzal, hogy abból jelentősebb összeg visszajár. A rendőrség eljárást indított ellene - közölte a C...
Nagy erőkkel, folyamatosan végzi a tanúk és üzemeltetők kihallgatását a rendőrség a hétvégi XVIII. kerületi légvárbaleset ügyében, amelyben egy gyerek valószínűleg maradandó agykárosodást szenvedett - értesült a HavariaPress.
Ahogy közeledik az idény vége, úgy szaporodnak az átigazolásokkal kapcsolatos pletykák. Az angol sajtóban szenzációs hírek bukkantak fel: a Milan megvenné John Terryt, Mourinho pedig spanyol csatárkettőssel erősítené meg támadószekcióját.
Az angol királynő elit őrségének tagjai sem mindig ácsorognak szálfa egyenesen, minden grimasz nélkül: ha nem látják őket, arra is képesek, hogy gatyában, seprűnyéllel a kezükben masírozzanak a szállásukon, és erről még felvételt is készítenek.
A 0,7500-ös érték sikertelen tesztje után konszolidációra került sor a devizapárnál 0,7370 és 0,7400 között. Lendületet hozhatnak a kiwinek a jövö heti új-zélandi adatok. Támogatás 0,7320/50-nél található. In-GFX
Pillanatragasztóval szobabiciklijéhez tapasztott, majd kirabolt egy férfit egy bűnbanda a dél-afrikai Johannesburgban szerdán. A fegyveres banda az utcáról rabolta el az ötvenes éveiben járó férfit, akit arra kényszerítettek, hogy engedje be elrablóit a lakásába.
Irak összes külföldi adósságainak elengedését kérte az arab ország kormányfője csütörtökön a hazája újjáépítéséről és biztonságának helyreállításáról szóló sarm-es-sejki nemzetközi tanácskozást...
Tízből még mindig alig három magyar köt utazási biztosítást, amikor hosszabb-rövidebb utazásra indul - derül ki a GfK Hungária legfrissebb felméréséből
A megszorító intézkedések miatt 15-25 százalékkal esik vissza a vendéglátóhelyek forgalma Magyarországon - erről a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke beszélt a Napi Gazdaságnak.
Olvasom: bezárt a Budai Gyermekkórház Fül-orr-gégészeti osztálya. Megint bezárt egy egészségügyi intézmény, ahol nemcsak egészségünket adták vissza, hanem az életünket.
Jelentősen csökkent az MSZP támogatóinak száma az elmúlt hetekben, a Fidesz hatalmas előnnyel vezet - derült ki a Szonda Ipsos legújabb közvélemény-kutatásából.
A magyar kormány takarékossági intézkedései erős jövedelemcsökkenéshez vezettek, és a cégek is panaszkodnak - írta a Kurier című osztrák lap. A független újság európai mellékletében publikált,...
A január végén lemondott polgármester utódjáról időközi választás dönt vasárnap a 633 lakosú Vas megyei Kemenessömjénben - közölte a település jegyzője. Két független jelölt közül kell...
Ismeretlen személyazonosságú, 40-50 év közötti férfi holttestét találták meg Dusnok külterületén, az 51. számú út melletti árokban - közölte a rendőrség csütörtökön az MTI-vel. A...
Áprilisban 57,6 pontról 57,2 pontra csökkent a brit szolgáltatási index, miközben az 57,5 pontra való csökkenéssel számoltak. Semlegesek, illetve kedvezöek a devizapár rövidtávú chart-technikai kilátásai. Az 1,9870 és 2,0075 közti sáv lefelé való elhagyása esetén 1,9660-ig nyílna potenciál. In-GFX
Mennyire fordítanak figyelmet az áruházak a gyermekbarát környezet kialakítására? Egyáltalán kínálnak-e plusz szolgáltatásokat a gyermekes szülőknek, amíg ők nézelődnek? Egyáltalán létezik-e gyermekbarát áruház?
Az Élelmiszer lett az IFE Foodapest szakkiállítás hivatalos lapja és média partnere 2007-ben. A szerep nem új: 1994 óta az Élelmiszer volt a Foodapest Nemzetközi élelmiszer, ital- és élelmiszer-gépipari szakkiállítás hivatalos médiapartnere. Idén az IFE (International Food Exhibition) és a Foodapest szakkiállítások összevonásával a rendezvény az eddigi közép-európai térségen kívül a nyugat-európai…
“Egy bizalmatlansági eljárás indítása elengedhetetlen feltétele az alkotmányos demokrácia visszaállításának.” - véli Daniel Ellsberg, aki szerint amennyiben a kongresszus eltekint George W. Bush és az elnökhelyettes, Dick Cheney felelősségre vonásától, akkor egyértelműen bűnrészes az alkotmány és a törvényszabályok elleni vétségekben.
Szociális kérdések, 35 órás munkahét, török EU-csatlakozás - a többi között ezekről a témákról vitatkozott a televízió nyilvánossága előtt Franciaországban a két elnökjelölt. Elemzők szerint sem a konzervatív Nicolas Sarkozy, sem pedig baloldali kihívója, Segolene Royal nem nyerte meg a vitát. Franciaországban vasárnap tartják az elnökválasztás második fordulóját.
Rendkívüli testületi ülésen döntött szerdán a móri képviselőtestület arról, hogy a móri kórházban bezárja az ügyeletet, és vele együtt a szülészet is megszűnik - értesült a Fejér Megyei Hírlap. Móron néhány hete még nagy volt az afölött érzett öröm, hogy a városi kórházban, ha kevesebb ágyon is, de megmaradhatott az aktív orvosi ellátás.
Éves szinten +28,6%-ról +5,0%-ra mérséklödött a hongkongi kiskereskedelmi forgalmak emelkedése, miközben +10,55-os értékkel számoltak. A piaci megfigyelök szerint mindezért a gyenge dollár mellett a Szingapúr és Hongkong közti egyre élesebb verseny a felelös. In-GFX
Benjamin Netanjahu, az izraeli jobboldali ellenzék vezetője csütörtökön első alkalommal szólította fel azonnali lemondásra Ehud Olmert miniszterelnököt a tavaly nyári libanoni háború súlyos...
Enyhén erősödött a forint csütörtökön reggel a bankközi devizapiacon, az eurót fél tíz körül 246,70/85 forinton jegyezték, míg előző nap délután 247,30/40 forint volt az árfolyama. A dollár jegyzése r...
A NATO felszólította Oroszországot, hogy haladéktalanul vessen véget a Moszkvában dolgozó észt diplomaták ellen irányuló fenyegetéseknek. Csütörtökön Brüsszelben kiadott nyilatkozatában az...
Az AC Milan lesz a Liverpool ellenfele a Bajnokok Ligája fináléjában, mivel az elődöntő első mérkőzésén elszenvedett 3-2-es vereség után a szerda esti visszavágón 3-0-ra legyőzte a Manchester United együttesét. Minden edző álma, hogy egy ilyen csapattal dolgozhasson - nyilatkozta Ancelotti a mérkőzés után.
A parlamenti pártok megállapodtak a házszabály-módosítás és az Alkotmánybíróság határozataiból adódó feladatok ütemezéséről. A frakciók megállapodtak abban, hogy négy csomagban tárgyalnak a...
Az ezüstöt ma 13,23 dolláron jegyzik, ami napi szinten 0,75%-os gyengülést jelent. A nemesfém ezzel követte az arany mozgásait. Az ezüst nem profitálhatott a réz emelkedö jegyzéseiböl. A technikai tényezök a szeptemberi trend 13-as támogatásának ismételt tesztjére utalnak. Azt érték átlépése esetén 12,80-ig nyílna potenciál, ahol támogatás található. In-GFX
Az aranyat ma 672,88 dolláron jegyezték, ami napi szinten 0,22%-os csökkenésnek felel meg. Az arany ezzel követte a nyersolaj mozgásait, mely 1,12%-os gyengülést mutatott. Az EUR-USD 8 pipet vesztett. A kínai és japán ünnepnapokra való tekintettel csökkent a kereskedési volumen. Chart-technikai szempontból sor kerülhet a januári trend 667-es támogatásának tesztjére. Az érték átlépése esetén…
A korábbi hónapok stagnálását megtörő markáns változások történtek a pártpreferenciákban. A pártoktól távolságot tartó tömb erőteljes bővülése és az MSZP támogatóinak jelentős megfogyatkozása jellemezte az elmúlt hetek választói viselkedését.
A Google magyarul is elérhetővé tette az iGoogle-t, azaz a személyre szabható honlapját. Az iGoogle azonnali és egyidejű hozzáférést biztosít az összes, a felhasználó számára fontos információhoz - egyazon oldalon. A magyar felhasználók akár hírekre, akár videókra, akár játékokra kíváncsiak, az iGoogle mindből megjelenít egy kis információs felületet, anélkül, hogy külön-külön mindegyik oldalt…
Márciusban a vártnak megfelelöen változatlanul havi szinten 0,3%-kal emelkedtek az EU-s termelöi árak. Éves szinten +2,7%-os érték mutatkozik. Az adatok hatására csökkent az EUR-USD árfolyama. Ellenállás 1,3625-nél, támogatás pedig 1,3580-nál található. In-GFX
Hét közép- és kelet-európai ország havonta ötezer dollárt fizet egy lobbicégnek, amely a vízumkötelezettség eltörlésén ügyködik az amerikai kongresszusban. A hírt a cseh külügyminisztérium szóvivője, ...
A kormány Nemzeti Csecsemő és Gyermek-egészségügyi Programjának időarányos feladataiból eddig semmi nem valósult meg - jelentette ki Nagy Kálmán kereszténydemokrata országgyűlési képviselő....