Egy kisebb repülő méretével vetekedett az 50 millió évvel ezelőtt élt "őslúd", amelynek koponyájára Nagy-Britanniában, a Sheppey-szigeten bukkantak. Az ötméteres fesztávolság lehetővé tette, hogy az "őslúd" átkelhessen az óceánon.
Kirángatta autójából és gyeplővel fojtogatta Ágit egy feldühödött fogathajtó Zselickisfalud és Patca között. Öccse megpróbálta megmenteni, de a kocsis a lovak patái lökte a fiatalembert. A 28 éves nőt lélekjelenléte mentette meg a tragédiától.
Nem kerül börtönbe az az asszony, aki üvegszilánkokat tett férje ételébe. A nő egyébként csak segíteni akart: azt remélte, ha férje megbetegszik, alkoholizmusát is kezeltetni kezdi.
Erősödéssel kezdenek az európai piacok szerdán , miután az amerikai törvényhozás ismét kísérletet tesz a 700 milliárd dolláros bankmentő csomag módosított változatának megszavazására. (ProfitLine.hu)
Szerdán folytatódott az olaj árának kedden elindult drágulása, elsősorban annak hatására, hogy esély látszik a 700 milliárdos amerikai bankmentő csomag módosított változatának elfogadására az amerikai...
Aki fél, hogy beletörhet a foga egy mozi pattogatott kukoricájába, az vagy rágjon nagyon óvatosan, vagy egyen mást, mert kártérítésre nem számíthat! - így ítélkezett egy bíró New Yorkban egy perben.
Az EUR/USD 64 pipes sávban mozgott, 1,4139 és 1,4077 között. Támogatás 1,3942-nél, míg ellenállás 1,4361-nél található. Az EUR/AUD árfolyama 1,7808 és 1,7703 között alakult. A GBP/USD kurzusa 68 pipes sávban ingadozott, 1,7795 és 1,7863 között. Támogatás 1,7688-nál van. Ellenállás 1,8049-nél található. Kínában és Hongkongban ma ünnepnap van. 10.00-kor teszik közzé az EU-s beszerzési…
Sztrájkbizottságot alakít a Postások Független Érdekvédelmi Szövetsége, ha a Magyar Posta Zrt. nem garantálja, hogy Budapesten kívül más városokban már nem bízza vállalkozókra a levélposta-forgalmi...
Kilenc megyében és egy városban működik még hazánkban mozgó tüdőszűrés. Már Békés megyében sem rendeli el az ÁNTSZ a buszokkal végezhető röntgent, mert huszonöt ezreléknél kevesebb a tbc-s megbetegedés.
Az amerikai kongresszus felsőháza, a szenátus szerdán szavaz a 700 milliárd dolláros pénzügyi mentőcsomagról, amelyet az alsóház, a képviselőház hétfőn elvetett. A szenátus kedden közölte, hogy...
Legkevesebb 15 ember vesztette életét szerda hajnalban a Japán nyugati részén található Oszakában, ahol lángra lobbant egy többemeletes épület egyik boltja. Az oszakai rendőrség szóvivője szerint a...
Az újjáépítésre váró Fáy utcai stadion már régóta a klub legendás játékosának és edzőjének, a múlt héten 86 éves korában elhunyt Illovszky Rudolfnak a nevét viseli.
Megkötözve, szégyentáblával a nyakában vonszolta magával a rendőrségre egy brit férfi lopással gyanúsított beosztottját. Meglepődött, mikor őt is letartóztatták.
Októbertől ingyenes lesz a pneomococcus elleni védőoltás minden két év alatti gyermeknek - jelentette be az egészségügyi miniszter. Székely Tamás elmondta, a vakcina beadatását a szülők kérhetik gyermekük számára. A négy vakcina eddig 64 ezer forintba kerül. Kötelezővé azonban nem teszik a többi közt a tüdőgyulladás és az agyhártyagyulladás ellen védelmet nyújtó oltást.
Elkészült az MSZP ideológiai programja - írja a birtokába került dokumentumok alapján egy kormányközeli napilap. A dokumentum a baloldal origójaként említi 1956-ot.
A főkapitány és a vezetőség lemondása után a Magyar Gárdának nem sikerült rendeznie sorait. A káosz jelei mutatkoznak: pillanatnyilag két gárda van, és mindkettő a másikat okolja a szakadásért -...
Politikai habverésnek nevezte Boross Péter volt miniszterelnök a lehallgatási ügy körül kialakult helyzetet. A témáról a Napkelte című műsorban beszélt az országgyűlési képviselő.
A Szabad Demokraták Szövetsége a szociális kiadások újragondolását javasolja - jelentette ki Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője szerdán a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.
A fizetőképtelenség határán áll Ópályi önkormányzata, ezért adósságrendezési eljárás indult a helyhatóságnál - írta szerdai számában a Kelet-Magyarország.
A RÁBA Járműipari Holding Nyrt. tájékoztatása szerint a cég 2008. szeptember 30-án a Budapesti Értéktőzsdén 5.100 darab Rába törzsrészvényt vásárolt 1.178 Ft/darab átlagáron. A tranzakció a CIB Bank Zrt. mint befektetési szolgáltató lebonyolításában történt - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Friderikusz Sándor lett a Megasztár 4 negyedik zsűritagja. A televíziós tudvalevőleg nem számít zenei szaktekintélynek, ezért bevetése nem kis meglepetés okozott a tehetségkutató versenyzői között.
Tieznnyolc hónapja viseli testén motorbalesetének nyomait Tornóczki Anita. A minap nagy lépést tett a végső gyógyulás felé: kivették lábából azt a titándarabot, amely térdét és alsó lábszárát rögzítette. Medgyessy Péter jelenleg producerként boldoguló nevelt lányát még most is óriási fájdalmak gyötrik.
A HR szakemberek számára manapság egyre nagyobb fejfájást okoz a magasan képzett informatikusok megtalálása. Igazi hiányszakmáról van szó, melynek enyhítésére a NetAcademia Oktatóközpont november elején ezer informatikai szakember képzésébe kezd. A cég IT Factory néven egyéni módszert dolgozott ki a tömeges, mégis minőségi oktatás megvalósítására, így költséghatékony megoldást kínálva a KKV-k…
Aláírták a megállapodást a BKV villamos-, metró- és HÉV-ágazatait képviselő szakszervezetek szerdán Kocsis Istvánnal, a cég új vezérigazgatójával. Az öt érdekképviselet és egy szövetség által aláírt megállapodás szerint december 15-ig biztosan nem lesz sztrájk. A buszágazatot képviselő szakszervezetek más jellegű garanciákat várnak, velük a BKV tájékoztatása szerint csütörtökön folytatódik a…
Azt számolgatja a LiveScience.com tudományos internetes oldal, hogy mennyi is lehet az a hétszázmilliárd dollár, amellyel az amerikai kormány konszolidálni szerette volna a bankokat. Mint kiderült, a négyszáz leggazdagabb ember összes vagyona együtt adja ki ezt az összeget, ami minden amerikaira leosztva négyszázezer forintnak megfelelő dollármennyiséget jelent. A magyar költségvetésnek "csak" hét…
Valószínűleg felborította a kórházi várólistákat az egészségbiztosítási alap megtakarításából szétosztott 3,8 milliárd forint - nyilatkozta a Világgazdaság szerdai számában Varga Ferenc, a Magyar...
A megegyezés felé lépett el a „civakodós páros”, ám hogy milyen formában valósul az meg, egyelőre nem tudni. Úgy tűnik, a költségvetést illetően már nem a radikális adócsökkentés kottájából játszik az SZDSZ, és a kisebb állam is csak illúzió marad egyelőre – összegeztek politológusok a Magyar Nemzet Online-nak.
A magasan képzett informatikusok hiányából fakadó munkaerő-piaci probléma enyhítésére a NetAcademia Oktatóközpont november elején ezer informatikai szakember képzésébe kezd. A cég IT Factory néven egyéni módszert dolgozott ki a tömeges, mégis minőségi oktatás megvalósítására, melynek technológiai feltételeit hazánk legnagyobb oktatási célú virtuális kiszolgálófarmja biztosítja.
Az amerikai szenátus ma szavaz a képviselőházban hétfőn elbukott pénzügyi mentőcsomagról. Sajtóértesülések szerint a háttérben folyamatos egyeztetések zajlanak, hogy meggyőzzék a habozó szenátorokat.
Aláírták a megállapodást a BKV villamos-, metró- és HÉV-ágazatait képviselő szakszervezetek Kocsis Istvánnal, a cég új vezérigazgatójával. Az öt szakszervezet és egy szövetség által aláírt megállapodá...
Két, eddig népszerű gyógyszer, a glucosamine és a chondroitin nem csökkenti az ízületi fájdalmakat, és nem jobbak, mint a placebo - állapították meg az utahi egyetem professzorai.
Nehezebben és drágábban juthatnak hitelhez a magyarok - ez lesz az amerikai hitelválság első, hazánkat is érintő negatív következménye. Mindezek mellett Simor András jegybankelnök szerint sorsunk részben az éppen gyengélkedő német gazdaságtól is függ. Kivédhetőek -e a krízis hatásai? Hosszú távon igen - elemezte a helyzetet Akar László a GKI vezérigazgatója, aki azt tanácsolja lapunk olvasóinak,…
Magasabb intelligenciahányadossal rendelkeznek azok az emberek, akik gyermekkorukban sok időt töltöttek az édesapjukkal - derül ki egy friss tanulmányból.
Tudományosan bebizonyították, hogy a fogyás nem csak esztétikai szempontból lényeges. A testsúly normalizálása pozitívan tükröződik a szív munkájában, a vérkeringésben, az idegrendszer funkcióiban, és az ember általános közérzetében.
A színészt nem fűzik kellemes élmények hazánk fővárosához: 1989 márciusában egy budapesti étteremben szakított vele akkori menyasszonya, Jill Schoelen.
Aláírták a megállapodást a BKV villamos-, metró- és HÉV-ágazatait képviselő szakszervezetek szerdán Kocsis Istvánnal, a cég új vezérigazgatójával. Az öt szakszervezet és egy szövetség által aláírt...