2008. október 1. szerda

okt. 1
16:48
Folytatódik a cégalapítási láz Magyarországon (Infostart)
A tavaly szeptemberi cégalapítási könnyítések hatására több mint 10 ezer új cég alakult 2008. eddigi mindhárom negyedévében, nagymértékben emelkedett a változásbejegyzések száma, nőtt azonban a felszámolások aránya is - olvasható az Opten Informatikai Kft. jelentésében.
okt. 1
16:51
Gyurcsány: az adócsökkentést nem a nyugdíjasokkal kell megfizettetni (Gondola)
Úgy helyes, ha az adócsökkentés fedezetét nem azok fizetik meg és teremtik elő, akik a legnehezebb szociális helyzetben vannak, és akik mögött már ott van egy életnyi munka és áldozatvállalás -...
okt. 1
16:51
Hadihajókkal a kalózok ellen (Blikk)
okt. 1
16:51
Sérti utasai méltóságát a BKV (Blikk)
A BKV jegyellenőreinek stílusa gyakran sérti az emberek méltóságát, és visszásságok vannak a cég jegyértékesítési és pótdíjazási gyakorlatában is – derül ki Szabó Máténak, állampolgári jogok biztosának vizsgálatából.
okt. 1
16:51
Magyar katonai irányítás alatt a kabuli repülőtér (Metropol)
A honvédség szolnoki helikopterbázisának parancsnokhelyettese, Varga Csaba ezredes vezetésével dolgozó mintegy 70 fős magyar kontingens 2009. március 31-ig látja el a kabuli repülőtér kulcsbeosztásait.
okt. 1
16:51
Miért nem lehet hamarabb befejezni a büntetőügyeket? (Alternatív Energia)
Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke szerint "a magyar büntető igazságszolgáltatás jelenlegi struktúrája nem hatékony", ez lehet az oka annak, hogy a közelmúltban több, súlyos bűncselekmény elkövetésével vádolt ember is kikerült az előzetes letartóztatásból, mert letelt az előzetesben tölthető, három évben maximált idejük.
okt. 1
16:51
Nyersolaj- Emelkedő nyersolajtartalékok (HírTV)
Az EIA-olajpiaci jelentés szerint a múlt héten 4,3 millió hordóval emelkedtek a nyersolajtartalékok a legutóbbi -1,5 millió hordós érték után. A benzintartalékok 0,9 millió hordós emelkedést mutattak, miután az előző héten még -5,9 millió hordós értékről számoltak be. A könnyű fűtőolajoknál -2,3 millió hordós értékről számoltak be a legutóbbi -4,2 millió hordós érték után. In-GFX
okt. 1
16:53
A világ legjobbjai között a Budapesti Corvinus Egyetem menedzserképzése (Gondola)
Harmadik helyen végzett a Budapesti Corvinus Egyetem általános menedzsment mesterképzése a Financial Times idei ranglistáján, amelyen ötven intézményt rangsoroltak - közölte az egyetem. A felmérés...
okt. 1
16:53
360 millió a civil szervezeteknek (Alternatív Energia)
Idén mintegy 360 millió forintot osztottak szét a hajléktalan-ellátásban közreműködő civil szervezetek között, így mindegyik fel tudott készülni télre - közölte Skultéti József, a Fővárosi Önkormányzat szociálpolitikai osztályának vezetője szerdán az MTI-vel.
okt. 1
16:53
Kamionnak rohantak a fiatalok - egy halott, négy súlyos sérült (HírTV)
Egy fiatal lány életét vesztette, négy társa pedig súlyos sérüléseket szenvedett, amikor autójuk kamionnal ütközött Pécsett.
okt. 1
16:55
Szerdától magyar katonák irányítása alatt üzemel a kabuli repülőtér (Gondola)
Szerdától magyar katonák vezetik az afganisztáni főváros repülőterének irányítását - közölte a Honvédelmi Minisztérium. A honvédség szolnoki helikopterbázisának parancsnokhelyettese, Varga Csaba...
okt. 1
16:55
GBP/USD Mélyrepülés (HírTV)
Az ISM Index szeptemberben 49,9 pontról 43,5 pontra csökkent, meghaladva ezzel az 50,0 pontos előrejelzést. Eddig nagyjából egyensúlyban voltak a növekedésre és a csökkenésre utaló jelek, ezért ma is gyenge értéket hozott az ISM-Index. A GBP/USD-ot 1,7676-on jegyzik. Támogatás 1,7600-nál és 1,7400-nél található. In-www.globalfx.hu
okt. 1
16:57
Jelentős emelkedés az amerikai olajtartalékokban (ProfitLine)
Az amerikai nyersolajkészletek 4.3 millió hordóval, 1.5 százalékkal 294.5 millió hordóra emelkedtek a múlt hét során az Energiaügyi Minisztérium adatai alapján. (ProfitLine.hu)
okt. 1
16:57
Obama három fontos billegő államban vezet (Gondola)
Három fontos úgynevezett billegő államban is vezet Barack Obama, az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltje republikánus vetélytársával szemben - derült ki a Quinnipiac Egyetem felméréséből. Obama és...
okt. 1
16:57
Megtalálták az eltűnt belga kislányokat (HírTV)
Megtalálták Portugália északi részén azt a három belga kislányt, akik januárban tűntek el -közölte szerdán a portugál rendőrség. A 7, 10 és 14 éves kislányok apját Portugáliában őrizetbe vették.
okt. 1
17:00
Ingatlanalap is bekerül az ÚTP-s körbe (Privátbankár)
Ingatlanalapot is bevon a kormány az Új Tulajdonosi Programba - jelentette be Budai Bernadett a kormányszóvivői tájékoztatón. Elmondta: az Állami Autópálya Kezelő Zrt., a Magyar Villamos Művek Zrt. és...
okt. 1
17:00
Kisbabát vár Ferling Bernadett (BorsOnline)
Kevesen gondolták, hogy a hétvégi Békéscsaba elleni bajnoki mérkőzés után hosszú ideig nem lép pályára Ferling Bernadett. Mint kiderült, nem sérülés miatt hiányzik majd a Dunaferr női kézilabda-csapatának kapitánya a meccsekről.
okt. 1
17:00
Opera a pályaudvaron - videókkal (Infostart)
Ideiglenesen operaházzá változott a zürichi pályaudvar, amikor a műfaj sztárjai, eredeti módon az utasok közé vegyülve, adták elő Verdi Traviata című művét. A cél az volt, hogy sikerüljön újabb híveket toborozni az operának, és hírek szerint érdeklődőkben nem volt hiány. A közvetítést annyian nézték a tévében, mint egy komoly futballmeccset.
okt. 1
17:09
Elcsalták a Zenit - Bayern meccset? (Infostart)
A spanyol ügyészség fogadási csalás vádjával vizsgálatot indított a május 12-én rendezett Zenit - Bayern München labdarúgó UEFA Kupa-visszavágó mérkőzéssel kapcsolatban.
okt. 1
17:09
A kormány támogatja a Nyíregyháza és térsége szennyvízkezelési nagyprojektet (Gondola)
A kormány támogatja és benyújtja az Európai Bizottságnak a Nyíregyháza és térsége szennyvízkezelési nagyprojektet - jelentette be Molnár Csaba, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium...
okt. 1
17:09
Javultak a New York-i tőzsdemutatók (HírTV)
Korrigálta a hétfői történelmi zuhanást a New York-i tőzsde. Mindkét index, a Dow Jones és a NASDAQ is ledolgozta a 7 százalékos veszteség több mint felét. Visszatértek a befektetők a távol-keleti és az európai parkettekre is.
okt. 1
17:09
Szabadverssel vált irányt az Axa (Kreatív Online)
Egy versre emlékeztető, oda-vissza olvasható üzenetre épül az Axa itthon tévében és sajtóban futó globális arculatváltó szpotja. A videóban és a hirdetésen nincsenek képek, rosszul szerepelt a fókuszcsoportok előtt, több országban elvetették, Magyarországon mégis zöld utat kapott.
okt. 1
17:09
50 éves a NASA (Blikk)
Számos hétköznapi technikai találmányt köszönhetünk a csütörtökön születésnapját ünneplő hivatalnak
okt. 1
17:09
Szerdától magyar katonák irányítása alatt üzemel a kabuli repülőtér (Metropol)
Szerdától magyar katonák vezetik az afganisztáni főváros repülőterének irányítását. A honvédség szolnoki helikopterbázisának parancsnokhelyettese, Varga Csaba ezredes vezetésével dolgozó mintegy 70 fős magyar kontingens 2009. március 31-ig látja el a kabuli repülőtér kulcsbeosztásait.
okt. 1
17:09
Haraszti üdvözölte Rádi Antónia felmentését (Metropol)
Nyilatkozatban üdvözölte Rádi Antóniának, a HVG újságírójának jogerős felmentését az államtitoksértés vádja alól szerdán az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadság-képviselője
okt. 1
17:09
Rögtön mélyvvízben az adatvédelmi biztos (Alternatív Energia)
Az SZDSZ szerdán az adatvédelmi biztoshoz fordult az úgynevezett adatgyűjtési ügy miatt - mondta budapesti sajtótájékoztatóján Gulyás József.
okt. 1
17:11
BUX: +1,62 százalék záráskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 305,61 pontos, 1,62 százalékos emelkedéssel, 19.174,51 ponton zárt szerdán. A Mol árfolyama 2,80 százalékkal 15.975 forintra erősödött, az OTP...
okt. 1
17:13
Ingyenes utazással segíti a BKV a diákok színházlátogatását (Gondola)
Díjmentes utazási lehetőséget biztosít a BKV Zrt. a hátrányos helyzetű fővárosi diákok színházlátogatásához; az akció október 1-től 2009. június 30-ig tart - közölte a cég. A közlemény szerint a...
okt. 1
17:18
70 kilósra nőttek Mandy lábai (BorsOnline)
Mandy Sellars deréktól felfelé egy átlagos nőnek néz ki, de a dereka alatt egy szörnyű betegség kínozza: háromszor akkora a lába, mint a teste, és folyamatosan nő. Elképesztően hatalmas végtagjai ráadásul súlyosak, de a 33 esztendős nő ennek ellenére sétálni akar.
okt. 1
17:27
A pénzügyi válság Obama malmára hajtja a vizet (Infostart)
Barack Obama vezet három döntő fontosságú szövetségi államban egy szerdán nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás szerint. Az elmúlt napokban az amerikai bankválság elterelte némileg a figyelmet a konkrét kampányról, és Obama malmára hajtotta a vizet.
okt. 1
17:27
Fokozottan ellenőrzi a gyalogosokat és a kerékpárosokat ősszel a rendőrség (Gondola)
Fokozottan ellenőrzi a gyalogosokat és a kerékpárosokat októberben és novemberben a rendőrség - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szerdán. A rendőrség honlapján közzétett kommüniké szerint a...
okt. 1
17:27
Ingyen békávézhatnak színházba a hátrányos helyzetű tanulók (Blikk)
okt. 1
17:27
„Egy lépésre” az amerikai vízummentességtől (HírTV)
Magyarország és az Egyesült Államok szerdán aláírta a bűnmegelőzési együttműködési megállapodást, amely a vízummentesség bevezetéséhez szükséges utolsó egyezmény. A budapesti amerikai nagykövet szerint még George Bush elnök hivatali idejének lejárta előtt, azaz 2009. január 25. előtt kiterjeszthetik a vízummentességet a magyar állampolgárokra.
okt. 1
17:27
Körülvették a szomáliai kalózokat (Metropol)
Külföldi hadihajók impozáns erőt vonultattak fel szerdán a szomáliai kalózok által elrabolt ukrán fegyverszállító teherhajó környezetében.
okt. 1
17:27
Lipcsei kutatók találmánya a tüdőrák korai felismerésére (Metropol)
A lipcsei egyetem kutatói különleges eljárást fejlesztettek ki a tüdőrák korai felismerésére. Német sajtóértesülések szerint az eljárás drasztikusan egyszerűsíti a felismerést.
okt. 1
17:27
A Fidesz hiába ígérgeti eddig nem tett feljelentést- vajon miért? (Alternatív Energia)
Az MSZP három napot ad a Fidesznek arra, hogy az ellenzéki párt, ígéretéhez híven, feljelentést tegyen az úgynevezett adatgyűjtési ügyben, mert képviselőit lehallgatták - mondta Török Zsolt, a párt országgyűlési képviselője szerdán, közölve azt is: áll a Demeter Ervin (Fidesz) által indítandó rágalmazási per elébe.
okt. 1
17:29
Dublin jelentést készít a reformszerződés elutasításának okairól (Gondola)
Az ír miniszterelnök az Európai Tanács október 15-én kezdődő brüsszeli csúcstalálkozóján előterjeszti kormánya részletes jelentését azokról az okokról, amelyek az európai reformszerződés írországi...
okt. 1
17:31
Az MSZP három napot ad a Fidesznek a feljelentésre az adatgyűjtési ügyben (Gondola)
Az MSZP három napot ad a Fidesznek arra, hogy az ellenzéki párt, ígéretéhez híven, feljelentést tegyen az úgynevezett adatgyűjtési ügyben, mert képviselőit lehallgatták - mondta Török Zsolt,...
okt. 1
17:33
Új vezető az APEH szerencsejáték felügyeleti főosztály élén (Gondola)
Október 1-jével Molnár Krisztiánt, az eddigi főosztályvezető-helyettest bízta meg az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal szerencsejáték felügyeleti főosztályának vezetésével Szikora János, az APEH...
okt. 1
17:36
A forint is a mentőövre vár (Privátbankár)
Gyengült kissé a forint a budapesti bankközi devizapiacon. Nap közben alig változott a forint árfolyama, az euró jegyzések 242,50 forint körül ingadoztak, majd délután a forint hirtelen gyengülésnek i...
okt. 1
17:36
Szávay kudarcaira külföldön is felfigyeltek (BorsOnline)
Nem csak nekünk tűnt fel Szávay Ági idei gyengélkedése. A kanadai Gazette című lap szerint is több, mint meglepő a magyar teniszező – és néhány vele egykorú sporttársa – visszaesése a tavalyi repülőrajtja után.
okt. 1
17:38
100 dollár alatt az olajár (Privátbankár)
Közel 4 dollárral, 96,78 dollárra csökkent a kőolaj ára a világpiacon, miután a vártnál jobban nőttek az Egyesült Államok nyersolaj tartalékai a szeptember 26-ával végződött héten, s a várakozásokkal ...
okt. 1
17:40
Orbán vesztét jósolja Gyurcsány (Privátbankár)
Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor - hasonlóan a 2006-os országgyűlési választáshoz - ismét veszíteni fog, mert akkor is tévedett, és most is a "régi lemezt nyomja". A miniszterelnök ezt az atv....
okt. 1
17:42
Mások, akik máshogy szeretik: a homoszexualitásról (WebBeteg)
Napjainkban is heves viták tárgyát szokta képezni az azonos neműek egymás közötti testi-lelki barátsága, amely a társadalomból mindig is elutasító, eltaszító reakciót váltott ki. Számos kutatás volt már e témában, de konkrét okot - hogy valaki miért vonzódik az azonos nemű társához -, még eddig nem tudtak felmutatni.
okt. 1
17:45
Ötpárti javaslat a hízott kacsa- és libatermékek védelméről (Gondola)
Az utóbbi hetek botrányai miatt az öt parlamenti párt képviselői összefogtak a hízott kacsából és libából készült termékek védelme érdekében, és javaslatban szorgalmazzák a termelés szabályainak...
okt. 1
17:45
Tenyérnyi szarvasgida (Blikk)
okt. 1
17:45
Lányok tartóztattak fel egy fiútolvajt (Blikk)
okt. 1
17:45
USD/NOK Heti szinten 5%-os nyereség (HírTV)
Az USD/NOK a hét nyertese, hiszen az elmúlt 5 napban a legnagyobb, azaz 5,1%-os nyereséget könyvelt el. A koronát megterhelte az olajár csökkenő trendje. A devizapárt 5,8960-on jegyzik. Az elemzők szerint 6,0000-ig nyílhat potenciál. In-www.globalfx.hu
okt. 1
17:45
A gyalogosokat és a kerékpárosokat ellenőrzi a rendőrség (Metropol)
Fokozottan ellenőrzi a gyalogosokat és a kerékpárosokat októberben és novemberben a rendőrség. A rendőrség honlapján közzétett kommüniké szerint a fokozott ellenőrzés célja elsősorban a gyalogosok szabálykövető magatartásának „kikényszerítése” a közlekedés biztonságának növelése érdekében
okt. 1
17:45
Korszerűbb járóbeteg-ellátó központ vagy... (Alternatív Energia)
Az MSZP debreceni vezetői szerint csaknem egymilliárd forintot vonnak ki a város egészségügyi ellátórendszeréből, ha a közgyűlés elfogadja az egészségügyi holding tervezett befolyásolási, illetve tulajdonosi arányát. Zsiros Zsolt városi pártelnök, az MSZP önkormányzati frakcióvezetője és Szathmári Károly képviselő "a megyei önkormányzat anyagi megsegítésének" minősítette a lépést szerdán…

Keresés