Az Állami Nyomda Nyrt. tájékoztatása szerint Dr. Erdős Ákos 85,55%-os és Dr. Gömöri Istvánné 14,45%-os tulajdonában álló EG Capital SA 2008. október 16-án a Concorde Értékpapír Zrt, mint befektetési szolgáltató közreműködésével a Budapesti Értéktőzsdén 650 Ft/darab átlagáron 790.000 darab Állami Nyomda Nyrt. által kibocsátott egyenként 98 Ft névértékű, A-sorozatú névre szóló dematerializált…
Hódmezővásárhelyen a gazdasági válságra tekintettel spórolásba kezdenek a polgármester javaslatára. Az önkormányzati cégeknek, intézményeknek kötelező tartalékképzést írtak elő, és elrendelték a kiadások csökkentését.
A General Motors hozzávetőlegesen 1,500 munkásától fog megválni három összeszerelő üzemében Michigan-ben és Delaware-ben, melyet a termékek iránti csökkenő kereslettel magyaráz a társaság. A GM 700...
A nemzetközi pénzpiacokon az elmúlt hónapokban tapasztalható negatív folyamatok a közelmúltban olyan mértékben felerősödtek, ami indokolttá tette, hogy az OTP Bank menedzsmentje felülvizsgálja a szlovákiai és szerbiai érdekeltségekkel kapcsolatos korábbi elképzeléseit - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Kutyáiknak köszönhetik, hogy megismerték egymást, ezért egyikük, Ed volt a násznagy brit jegyesek toszkánai esküvőjén. A két nőstény, az agár Humbug és a magyar vizsla Goulash sem marad távol a lagzitól. Ed még szmokingot is öltött.
A Standard&Poors negatív figyelőlistára tetteaz OTP Bank és az OTP Jelzálogbank hosszú távú BBB+ és rövid távú A-2 besorolását. A lépést a hitelminősítő azzal indokolta, hogy tegnap a magyar BBB+ és...
Az MDF elvárja a kormánytól, hogy valós, többszintű javaslatokkal érkezzen a szombati nemzeti csúcsra. A pénzügyi válság a magyar politika egészét komoly vizsga elé állítja, amelyen csak közös erővel, összefogva lehet megfelelni.
Hogyan lehet beazonosítani a tehetséget? Hogyan lehet megszerezni és megtartani? Többek között erre keresték a választ a múlt héten rendezett tehetségmenedzsment konferencia résztvevői. Szakértők szerint az átlag feletti képességekkel rendelkező dolgozó elégedettsége szempontjából lényeges az előrelépési lehetőség, a teljesítményértékelés és a pozitív visszajelzés. A magyar vezetők azonban csak a…
Tudta, hogy még a washingtoni Fehér Ház, az amerikai elnökök rezidenciája sem mentes a szellemjárástól? Igaz, ma már ritkán bukkan fel a folyosókon az épület egy-egy volt lakója. A winchester föltalálójának özvegye pedig egy médium tanácsára állandóan újabb szobákat építtetett hozzá kastélyához, hogy így meneküljön a férje által föltalált fegyver áldozatainak kísértetei elől. A LiveScience.com…
A Velencei Nemzetközi Filmfesztivál egyik nagy feltűnést keltő meglepetése a Rachel esküvője volt, amely az eddigi visszhangok szerint akár az Oscar-díjig is eljuttathatja főszereplőjét, Anne Hathaway-t.
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a tizenéves fiút, aki a gyanú szerint több házba és pincébe is betört az elmúlt hónapokban Héregen - értesült a HavariaPress.
Megmenekülhetnek a Nagy-Britannia területén élő vörös mókusok: szakértők felfedezték, hogy néhány példányban immunitás alakult ki az Észak-Amerikából érkezett keleti szürkemókusok által terjesztett betegséggel szemben.
Az amerikai részvénypiacok a példátlan volatilis csütörtöki kereskedési utolsó órájában rakétaként lőttek ki felfelé. A DJIA index értéke közel 400 pontos emelkedéssel zárt, holott a kereskedési nap folyamán 380 pontos csökkenést is mutatott. (ProfitLine.hu)