2008. október 16. csütörtök

okt. 16
11:08
A világ legdrágább válásai! (Pénzcentrum)
Bár az elmúlt napokban Madonna és Guy Ritchie válásának bejelentésétől volt hangos a sajtó, valószínűleg sokkal nagyobb visszhangja lesz majd annak, ha kiderül, ki mennyivel száll ki a kapcsolatból, hiszen előbb meg kell becsülni, hogy ki mennyit keresett az együtt töltött évek alatt, és ebből mennyi illeti meg a másikat. A Forbes magazin összegyűjtötte a világ legdrágább válásait, a rangsorba…
okt. 16
11:12
Kevesebb autót vesznek a magyarok (Privátbankár)
Az idén az első háromnegyed évben 125.272 új személygépkocsit és terepjárót adtak el Magyarországon, ami 4,6 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesüle...
okt. 16
11:18
Robbantással tért vissza a mélyből a pophercegnő (Infostart)
A 96. helyről ugrott az élre a Billboard 100-as listán Britney Spears Womanizer című kislemeze.
okt. 16
11:18
Gyerekek lopták el a felbecsülhetetlen értékű mentőkutyát - képek (Infostart)
Ellopták a Kelet-Magyarországi Speciális Mentők egyik kutyáját szerdán, Nyírpilisen. Az ebet gyerekek vitték magukkal, bezárták egy házba, és láncra verték. A családnál is keresték az állatot, de tagadták, hogy náluk lenne. Azt még nem tudni, hogy miért vitték el a Csülök névre hallgató négylábút.
okt. 16
11:18
Veres: az idei kiadáscsökkentés 104 milliárd forint (Gondola)
Az idei eredményszemléletű államháztartási hiány a GDP 3,4 százaléka lesz a konvergenciaprogramban rögzített 4,3 százalékkal, illetve a korábban bejelentett 3,8 százalékkal szemben, ami 104...
okt. 16
11:18
Átalakul a Danubius promóciós osztálya (Kreatív Online)
A Danubius rádiónál átalakul a trade marketing, üzletfejlesztési és promóciós vezetői pozíció, illetve megváltozik az idetartozó osztály is. Vajda Judith feladatait októbertől négy szakemberre bízzák.
okt. 16
11:18
Füzetcsomóval vágta fejbe diákjait egy tanár (Blikk)
okt. 16
11:18
Elhanyagolják a tehetségeket (HírTV)
A cégeknek csak kis része fordít figyelmet a tehetséges fiatalok megszerzésére és megtartására. Az állásbörzék inkább showbusinesshez hasonlítanak, a vállalatokhoz bejutott fiatalok körében pedig nagy a fluktuáció. Nem az anyagiak, hanem a megbecsülés hiánya miatt gyakori a váltás - írja a Népszabadság egy tehetségmenedzsmentről rendezett konferenciáról szóló beszámolójában.
okt. 16
11:18
"A kormány dolgozik azon, hogy többlet likviditás jelenjen meg az állampapírpiacon" (Alternatív Energia)
A csütörtöki tárgyalások eredményeképpen a kormány megszerezte a parlamenti támogatást a közpénzügyi szabályozás, illetve a kiadási plafon törvénybe iktatásához - jelentette be Veres János pénzügyminiszter csütörtökön Budapesten hírügynökségeknek tartott tájékoztatón.
okt. 16
11:18
Illegális bevándorlókat fogtak az olaszok (HR Portál)
Több száz illegális bevándorlót mentettek ki a tengerből az olaszországi Lampedusa szigeténél, írja a Magyar Nemzet.
okt. 16
11:18
A nikotin fokozza az emlőrák növekedését (WebBeteg)
A nikotin fokozhatja az emlő rákos daganatának növekedését, állapították meg az amerikai Harvard Egyetem kutatói. A cigarettafüstben található vegyületek hozzájárulhatnak a rákos sejtek szaporodásához.
okt. 16
11:18
Öt éve nem látott mértékben romlott a német vállalatok kilátásai (ProfitLine)
Öt éve nem látott mértékben romlott Németországban a vállalatok üzleti kilátásai, mely a fokozódó pénzügyi válságnak tudható be - közölte a német ipari és kereskedelmi kamara, a DIHK. (ProfitLine.hu)
okt. 16
11:20
Jogerősen pert nyert a Budapest Airport a szakszervezet ellen (Gondola)
Jogerősen pert nyert a Budapest Airport (BA) a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók által indított bírósági eljárásban - közölte a Budapest Airport csütörtökön. A BA tájékoztatása szerint a...
okt. 16
11:20
Utolsó vita: egymás szemébe mondták a vádakat (HírTV)
Politikai elemzők szerint eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta a republikánus John McCain az utolsó elnökjelölti vitán, az első közvélemény-kutatások szerint mégis a demokrata Barack Obama volt a jobb a New York-i Hofstra Egyetemen magyar idő szerint csütörtök hajnalban.
okt. 16
11:20
Ezer munkaóra ingyen a Fürge Diáknál (HR Portál)
Magyarország második legnagyobb, országos hálózattal rendelkező iskolaszövetkezete, a Fürge Diák 1000 munkaórát adományoz olyan társadalmi célra, amely közvetlenül hatást gyakorolhat a fiatalok elhelyezkedési esélyeinek növelésére. A nyertes pályázó igényeinek megfelelően kiválasztott és felkészített diák dolgozza le a munkaórákat.
okt. 16
11:21
A válságot a profik sem úszhatják meg (Portfolio)
Az év eddigi részében 30 százalékos veszteséget könyvelhetett el a közel 20 milliárd dollárt kezelő Citadel fedezeti alap legfőbb alapja, gyakorlatilag nem volt olyan befektetésük amin nyertek volna....
okt. 16
11:22
Britney Spears a Billboard 100-as lista élén (Gondola)
A 96. helyről ugrott az élre a Billboard 100-as listán Britney Spears Womanizer című lislemeze. A rendkívüli sikereket jegyző amerikai énekesnő decemberben megjelenő albumáról másolták ki ezt a...
okt. 16
11:22
Lázadnak a klímavédelmi terv ellen (HírTV)
A szerda-csütörtöki EU-csúcson Olaszország bejelentette, hogy megvétózza az Európai Unió klímavédelmi programját. Lengyelország a csomagterv egyes részleteit kívánja leszavazni. Magyarország és több más kelet-európai új EU-tag csatlakozik a lengyelekhez.
okt. 16
11:23
Mai bejelentésre várnak a forintbefektetők - kissé nyugodtabb a helyzet (2.) (Portfolio)
Kissé nyugodtabb, de az elmúlt napokhoz képest jóval alacsonyabb forgalmú a magyar bankközi devizapiac - jelezte a Portfolio.hu érdeklődésére Kolba Miklós, az ING Bank devizakereskedője. Elmondása...
okt. 16
11:25
"Csak pánik a világgazdasági válság" - bízik a magyar piacban a luxus golffalu tulajdonosa (Portfolio)
A Budapest Gate projekt és a Corinthia Hotel International együttműködésében ötcsillagos hotel és konferenciaközpont épül az Etyeki-dombság és a Zsámbéki-medence között található területen. Arie...
okt. 16
11:27
Közgazdálkodj okosan - MNB-vetélkedő (Portfolio)
Október 27-ig lehet jelentkezni a a Magyar Nemzeti Bank középiskolásoknak szóló vetélkedősorozatára. A tét idén sem kevés, hiszen a megszerzett hasznos pénzügyi-gazdasági ismeretek mellett a...
okt. 16
11:30
Lemondott az UD Zrt. vezérkara (Privátbankár)
Nemrég lemondott a megfigyelési botrányba keveredett biztonsági cég, az UD Zrt. teljes igazgatósága, köztük az egyik részvényes, Horváth József - írja a HVG. A cég közgyűlése nem választott új vezető ...
okt. 16
11:33
Törőcsik Mari életveszélyes állapotban került kórházba (Blikk)
Törőcsik Marit kórházba szállították.
okt. 16
11:36
Életveszélyes állapotban van Törőcsik Mari (Infostart)
Törőcsik Mari színésznőt életveszélyes állapotban, intenzív osztályon kezelik - közölte a Nemzeti Színház vezetősége.
okt. 16
11:36
A fiatalok vezetők lennének - álláskeresési szokásokról készítettek felmérést (HírTV)
A pályakezdő álláskeresők magas elvárásai is szerepet játszanak abban, hogy a megfelelő pozíció megtalálása esetükben akár fél évig is eltarthat - többek között ez derült ki a JobInfo és KutatóCentrum közös online felméréséből. A kutatás az álláskeresési szokások mellett az álláskeresés során használt csatornákat és módszereket is vizsgálta.
okt. 16
11:36
Veres: parlamenti támogatás a közpénzügyi szabályozáshoz (Gondola)
A csütörtöki tárgyalások eredményeképpen a kormány megszerezte a parlamenti támogatást a közpénzügyi szabályozás, illetve a kiadási plafon törvénybe iktatásához - jelentette be Veres János...
okt. 16
11:36
Törőcsik Marit intenzív osztályon kezelik, állapota életveszélyes (Spa Trend Online)
Törőcsik Mari színésznőt életveszélyes állapotban, intenzív osztályon kezelik - tudatta a Nemzeti Színház vezetősége csütörtök délelőtt. A család kérésére a színház további információkat nem közölt.
okt. 16
11:36
Jelentős III. negyedéves visszaesés a Cemex-nél (ProfitLine)
A mexikói Cemex, cementgyártó vállalat a harmadik negyedév során 74 százalékkal visszaeső nyereségről számolt be, 5 százalékkal csökkenő értékesítés mellett. A Nyeresége 200 millió dollár lett az előző évi 780 millió után. (ProfitLine.hu)
okt. 16
11:38
Kígyóuborkával erőszakolta meg élettársát (HírTV)
Bíróság elé állt az a fiatal férfi, aki a vádirat szerint idén tavasszal brutálisan összeverte, majd egy kígyóuborkával erőszakolta meg élettársát Kaposhomokon.
okt. 16
11:38
A szerb elnök szeretné, ha javulnának Szerbia kapcsolatai Montenegróval (Gondola)
Boris Tadic szerb államfő reméli, hogy helyreállnak Szerbia jó kapcsolatai Macedóniával és Montenegróval. Belgrád nem kívánatos személlyé nyilvánította Macedónia és Montenegró nagykövetét, miután...
okt. 16
11:40
Távhőemelés negyedszer is (HírTV)
Tovább drágul novembertől a távhő a fővárosban. Budapesten idén már negyedszer drágul a szolgáltatás a gázáremelések miatt. Most 9,2 százalékkal.
okt. 16
11:42
Tovább erősödtek a recessziós félelmek (Piac és Profit)
Újabb rendkívüli esésben zártak a börzék az Egyesült Államokban, a vártnál jóval gyengébb makroadatok után felerősödött a recessziótól való félelem - több mint hat százalékot esett az olaj ára, az OPEC csökkentette keresleti előrejelzését - látványosan erősödött a dollár az euróval szemben, ismét felértékelődött a jen - mélyrepülésben vannak a fő tőzsdék Ázsiában, az S&P a dél-koreai bankok…
okt. 16
11:42
Milliárdos projektek nyomában II. (Pénzcentrum)
Az uniós projektek kapcsán sok ígéret elhangzott az elmúlt években, azt azonban kevesen tudják, hogy nincsenek mindig összhangban ezen programok és a vonatkozó jogszabályok, így fordulhatnak elő olyan esetek, hogy gyakran a támogatott képzések célja pontosan a jelenlegi jogszabályok miatt nem tud, vagy nem az elképzeléseknek megfelelően tud megvalósulni....
okt. 16
11:44
Zuhanó tőzsdék, pesszimista elemzők (Piac és Profit)
Budapesten a reggeli nagy zuhanások után megnyugodni látszik a piac, a részvényárfolyamok csökkenése mérséklődött és 10.20-kor minden részvénnyel folyamatos volt a kereskedés.
okt. 16
11:48
Grúzia-Ororszország: ünnepélyes botrány (Privátbankár)
"Ünnepélyes botránnyal" végződött szerdán Genfben a Kaukázus stabilitásáról és biztonságáról megkezdett nemzetközi értekezlet a Kommerszant című orosz üzleti lap értékelése szerint. A cikk címe szerin...
okt. 16
11:50
Költségvetés: 30 órát vitázhatnak a pártok (Privátbankár)
Az Országgyűlés november 3-án kezdi  tárgyalni a jövő évi költségvetést, az általános vita harminc órás időkeretben zajlik majd - közölte Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a házbizottság ülése utá...
okt. 16
11:51
Lehúzhatják a rolót a kínai játékgyártók (HR Portál)
Az év eleje óta a kínai játékexportőr cégek 53 százaléka, több mint 1800 vállalkozás csődbe jutott - derül ki a pekingi hivatalos adatokból, melyet a Világgazdaság idéz.
okt. 16
11:53
A Jet Airways 850 dolgozót épít le (HR Portál)
India vezető magán-légitársasága, a Jet Airways 850 dolgozó elküldése mellett döntött. Egyelőre nem tudni mely munkakörben dolgozóknak kell venniük a sátorfájukat írja a Világgazdaság.
okt. 16
11:54
Csak tévhit, hogy nem alszunk eleget? (Infostart)
Egy neves brit tudós szerint milliók élnek abban a tévhitben, hogy nem alszanak eleget. A szakértő úgy véli: a legtöbb embernek bőven elég nyolc óránál kevesebb alvás, és nem kéne annyit aggódni az ágyban töltött kevés idő miatt.
okt. 16
11:54
Félbeszakadt a genfi nemzetközi Grúzia-értekezlet (Gondola)
"Ünnepélyes botránnyal" végződött szerdán Genfben a Kaukázus stabilitásáról és biztonságáról megkezdett nemzetközi értekezlet a Kommerszant című orosz üzleti lap értékelése szerint. A lap...
okt. 16
11:54
Nyilvános szexért három hónap börtön (Blikk)
Példátlan büntetéssel sújtotta a dubai bíróság azt a brit párt, akik nyilvánosan szeretkeztek a tengerparton. Három hónap börtön, és kitoloncolás vár rájuk.
okt. 16
11:54
Kétszázmillió forintos fűtésdíjtartozás Fehérváron (HírTV)
Közel kétszázmillió forint fűtésdíjjal tartoznak az emberek Székesfehérváron a távhőszolgáltatónak. Tavalyhoz képest tíz-tizenkét százalékkal nőtt a cég kintlévősége. Arra még nem volt példa, hogy valahol kikapcsolták volna a fűtést, ám a pénzek beszedésével két hónapja egy külső céget bíztak meg. Tíz bírósági per van folyamatban tartozás miatt, valamennyi céggel szemben.
okt. 16
11:56
Életveszélyes állapotban kezelik Törőcsik Marit az intenzív osztályon (Gondola)
Törőcsik Mari színésznőt életveszélyes állapotban, intenzív osztályon kezelik - tájékoztatta a Nemzeti Színház vezetősége csütörtök délelőtt az MTI-t. A család kérésére a színház további...
okt. 16
11:56
December 15-én szavaznak a költségvetésről (HírTV)
A tervek szerint november 4-én kezdődik a 2009-es költségvetés általános vitája az Országgyűlésben, a zárószavazás pedig december 15-én lesz - jelentette be Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a csütörtöki házbizottsági ülés után.
okt. 16
11:57
Drasztikus hozamemelkedés a mai aukción (Portfolio)
Az Államadósság Kezelő Központ által mára kitűzött 12 hónapos (D090923) diszkontkincstárjegy-aukción az értékesítésre meghirdetett 50 milliárd forintnyi mennyiségre csupán 55.7 milliárd forintnyi...
okt. 16
11:58
Britney Spears háromszoros jelölt az MTV Europe zenei díjakra (Gondola)
Britney Spears is bekerült a minden idők legjobb előadója kategória jelöltjei közé az MTV Europe zenei díjaiért folyó versenyben. A nagy formában lévő szőkeség három kategóriában lehet nyertes. A...
okt. 16
11:58
Életveszélyes állapotban van Törőcsik Mari (HírTV)
Törőcsik Mari Kossuth-díjas színésznőt életveszélyes állapotban, intenzív osztályon kezelik - adta hírül csütörtökön a Nemzeti Színház vezetősége. A család kérésére a színház további információkat nem közölt.
okt. 16
12:03
Adócsalás gyanúja: likviditási problémák, elmaradt bevallások, károkozás (Adózóna)
Adócsalást követett el a gyanú szerint egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei alapfokú művészetoktatási intézmény öt dolgozója, akik együttesen 96 millió forint kárt okoztak az állami költségvetésnek - közölte a vám- és pénzügyőrség nyíregyházi központtal működő észak-alföldi regionális nyomozó hivatalának sajtóreferense.
okt. 16
12:06
Jöhet az újabb leminősítés? (Privátbankár)
Ukrajna mellett Magyarország hitelminősítését is felülvizsgálat alá helyezte csütörtökön a Standard and Poor´s. A jelenlegi magyar BBB/A-2 osztályzatot (amely a harmadik leggyengébb befektetői kategór...
okt. 16
12:06
Több tízezer magyart fenyeget az agyi érkatasztrófa (Infostart)
Magyarország nagyon rosszul áll a magas vérnyomás, a cukorbetegség és az elhízás kezelésében, és ez az oka annak, hogy nálunk évente több tízezer ember szenved stroke-ot - számolt be a legfrissebb adatokról a Magyar Stroke Társaság elnöke. Csiba László professzor, a Debreceni Egyetem Neurológiai Klinikájának igazgatója hozzátette: az infarktuson átesettekkel ellentétben a stroke túlélői gyakran…

Keresés