Gyurcsány szerint azt mondják az emberek: védj meg minket! A Fidesz elnöke azt mondta: csak a politikai válság felszámolásával van mód a gazdasági helyzet stabilizálására. Szerinte a fasisztázó, vádaskodó, gyűlölködő és acsarkodó miniszterelnök a megszorítás békáját akarja lenyeletni az országgal.
Gyurcsány Ferenc azt javasolja, hogy a válság kezelése után a résztvevők keressék a nemzeti megállapodás megkötésének lehetőségét az euró bevezetésének menetrendjére, a nyugdíjreformra, a szociális il...
Fogjunk össze Magyarországért, a magyar emberekért, fogjunk össze a sehová se vezető megszorítások, a bérbefagyasztás ellen és az adócsökkentésért - mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke a nemzeti csúcso...
Az MDF egyéves válságkezelési programot javasol, melynek részeként 2009-ben egy évre felfüggesztenék a 13. havi nyugdíj kifizetését, 2008-as szinten tartanák a közalkalmazotti és köztisztviselői bérek...
Megölte hároméves kislányát és feleségét egy budapesti férfi, a XII. kerületi Csillagvölgyi úti házukban. A budapesti rendőr-főkapitányság szóvivője azt nem árulta el, hogy a férfi hogyan ölte meg családtagjait, majd próbált öngyilkos lenni.
A kormány megszorító csomagja elleni összefogást és nemzeti növekedési programot javasolt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a nemzeti csúcsértekezleten az Akadémia dísztermében szombaton.
Hétfői döntésén ismét változatlanul hagyja az irányadó ráta szintjét a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa - derül ki a Portfolio.hu által megkérdezett elemzők konszenzusából. A megkérdezett...
Nyilvánvaló, hogy a pártok nem akarnak a 13 magyarországi kisebbségnek parlamenti képviseletet biztosítani - jelentette ki Kállai Ernő kisebbségi ombudsman egy budapesti konferencián.
Állatkínzás miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Csillagszem Állatvédelmi Alapítvány a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságon, mert szerintük a Zalabaromfi Zrt. magára hagyott és éhhalálra íté...
A visszafogott béremelés, az újabb "nadrágszíjmegszorítás" nehéz, de szükséges lépés a versenyképesség növeléséhez, illetve ahhoz, hogy meg lehessen állítani a munkahelyek számának csökkenését - mondt...
Az MDF egyebek mellett a közalkalmazotti és köztisztviselői bérek befagyasztásával kezelné a válságot, míg az SZDSZ ismét a költségvetési kiadások csökkentését javasolta az Akadémia épületében zajló nemzeti csúcson. A KDNP összefogást sürgetett a kormány tervbe vett megszorításaival szemben.
Tévedésből a kiszabadításra váró túszokat lőtték agyon a rendőrök egy brazíliai túszdrámában. A dél-amerikai ország fővárosában egy 22 éves férfi tartotta fogva egykori menyasszonya két barátját.
Az elmúlt két hónap legrosszabb hetét tudhatja maga mögött az arany, a nemesfém ugyanis 8.3%-kal értékelődött le a múlt pénteki záróértékhez viszonyítva, miután a tegnapi napot újabb 2.1%-os eséssel...
Téves riasztás miatt ürítették ki péntek este az ELTE egyik lágymányosi épületét a gólyabál kellős közepén. A tűzoltókat mérges gázok elszabadulása miatt riasztották.
A gazdasági válság miatt több városban is utcára kerültek a Graboplast dolgozói - a tatabányai és kecskeméti gyárból kilencven embert bocsátottak el a napokban. A cég vezetése a rendelésállomány csökkenésével magyarázta a lépést.
A kormány megszorító csomagja elleni összefogást és nemzeti növekedési programot javasolt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a nemzeti csúcsértekezleten az Akadémia dísztermében szombaton. "A minisztere...
Miközben a korábban megsérült olajvezetéket hegesztették, a nyomáspróba alatt újra megrepedt szombaton. Újra ömlött az olaj – számolt be az esetről Magyar Nemzet szombaton elsőként. A vezetéket azóta szakaszolták.
Megkezdték a kampányt az amerikai elnökjelöltek azokban az államokban, ahol még mindig bizonytalan, hogy demokrata vagy republikánus győzelem születik-e. Felmérések szerint a demokrata Barack Obama legalább 5 százalékkal vezet republikánus riválisa előtt, de olyan statisztika is van, amely szerint Obama már 10 százalékos előnyre tett szert John McCain-nel szemben a november 4-ei voksolás előtt.
Boross Péter volt miniszterelnök szerint a kormánynak döntenie és intézkednie kell, Medgyessy Péter volt kormányfő pedig arról beszélt a nemzeti csúcson, hogy szükség van egy nemzeti minimumra, amellyel egyet tudnak érteni.
Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke három pontban foglalta össze a szombati nemzeti csúcsértekezleten a liberálisok javaslatát, amely szerint csökkenteni kell a költségvetési kiadásokat, be kell vezetni a kö...
A vulkánoknak fontos szerepe lehetett 3,5 milliárd évvel ezelőtt abban, hogy megjelent az élet a Földön - állítja egy új kutatás. A kutatók a történelem egyik leghíresebb laboratóriumi kísérletét ismételték meg, ami aminosavakat eredményezett. Különféle gázokat kevertek össze vízzel, és áramot is használtak mindehhez.
A konverziós vagy újabb keletű megnevezéssel élve disszociatív zavarok már az ókor óta ismert betegségek, korábban hisztéria néven foglalták össze őket. Jellemzően fiatal felnőtt korban indulnak, és a nők körében gyakoribbak. A konverzió az érzelmi feszültség átváltását jelenti testi tünetekre.
Egy kisgyermek életét vesztette és hárman - egy nő életveszélyesen - megsérült abban a balesetben, amely szombat délelőtt történt az M0-ás autóúton, a Pest felé vezető oldalon, a 7-es főút és az M7 kö...
Jövő szerdán kerülhet a kormány elé a devizahitelekkel kapcsolatos javaslat, amely nem költségvetési forrásból, hanem a hitelszerződések átalakításával segítené, hogy a törlesztő részletek ne...
Sólyom László járjon közbe az egészségügyi miniszternél annak érdekében, hogy az egri Markhot Ferenc kórház ne szűnjön meg jogutód nélkül – áll az egri kórházvédők petíciójában. Az érdekvédők a Sándor palota előtt tüntettek szombaton.
A költségvetési kiadások visszafogásában nagyjából egyetértés volt a pártok között, de az adócsökkentés kérdésében nem közeledtek az álláspontok; a jegybank elnöke csak a jóléti kiadások lefaragása után tartotta reálisnak az adócsökkentést a szombati nemzeti csúcsértekezleten.Gyurcsány Ferenc közölte: a devizahitelek törlesztésében átmeneti segítséget kapnak azok a családok, ahol a munkahelyek…
A nemzetközi válság most látható részleteinek figyelembevételével készült új tervezet sokkal kisebb növekedéssel számol, és megkezdi a szociális farigcsálást. Előreláthatóan szeptembertől lesz nyugdíjkorrekció.
Jövő szerdán kerülhet a kormány elé a devizahitelekkel kapcsolatos javaslat, amely nem költségvetési forrásból, hanem a hitelszerződések átalakításával segítené, hogy a törlesztő részletek ne növekedjenek drasztikusan
IGUAZU FALLS – Ez szívás, haver! Tipli haza – ezekkel a szavakkal fogadta kiesését Bárdosi Sándor (31), aki harmadikként búcsúzott a Celeb vagyok, ments ki innen! dzsungellakóitól.
Vádat emelt az ügyészség Balla Irma debreceni önkormányzati képviselő fia ellen, a politikus asszony halála ügyében. Mint ismert, a hajdúsági megyeszékhelyen 2007. április 7-re virradóra gyilkolták meg az 58 esztendős fideszes önkormányzati képviselőt, akinek halálát az egyetemista fia fedezte fel.
Mintegy nyolcmillió forintba kerül a nemzeti csúcs szombati ülése, csak a terembérlet meghaladta a négymillió forintot - tájékoztatta Daróczi Dávid kormányszóvivő az MTI-t. A résztvevők...
A vezető amerikai bankok a tőkeinjekciós terv pontos céljának tisztázására szólították fel Henry Paulson pénzügyminisztert, mivel attól tartanak, hogy ez nem tesz majd jót hírnevüknek. Az amerikai...
Boross Péter volt miniszterelnök szerint a kormánynak döntenie és intézkednie kell, Medgyessy Péter volt kormányfő pedig arról beszélt a nemzeti csúcson, hogy szükség van egy nemzeti minimumra,...
Mintegy nyolcmillió forintba kerül a nemzeti csúcs szombati ülése, csak a terembérlet meghaladta a négymillió forintot - tájékoztatta Daróczi Dávid kormányszóvivő az MTI-t. A résztvevők tyúkhúslevest és marhapörköltet ebédelnek majd.
Egri "kórházvédők" tüntettek szombat délelőtt a budai Várban a köztársasági elnöki palota előtt, hogy a HospInvest ne vehesse át a Heves megyei város kórházának működtetését; a kórházi dolgozók érdekképviselete petíciót juttatott el Sólyom László köztársasági elnöknek.
Nemcsak az árat, hanem a széndioxid-kibocsátást, a légszennyezést és az energiafogyasztást is figyelembe kellene venni a közbeszerzéssel vásárolt járműveknél. Az Európai Bizottság erről szóló irányelv-tervezetét kedden tárgyalja az Európai Parlament.
Áder János szerint megfontolandó, hogy a jövő júniusi európai parlamenti választással egy időben előre hozott országgyűlési választásokat is tartsanak - az Országgyűlés fideszes alelnöke erről a szombati nemzeti csúcs ebédszünetében beszélt újságírói kérdésre.