A vízummentességről tárgyal ma Budapesten Michael Chertoff amerikai belbiztonsági miniszter. A magyar főváros a miniszter közép-kelet-európai útjának egyik állomása. Michael Chertoff azt követően...
Keresetlevél érkezett hétfőn a Fővárosi Bírósághoz, amelynek szerzői az MDF szeptember 27-én lezajlott, a párton belüli botrányoktól övezett tisztújítását támadják – értesült a Magyar Nemzet.
A helicobacter pylori a legelterjedtebb emberi gyomor-bélrendszeri kórokozó, az emberiség 50 százalékában jelen van. Hazánkban a felnőttek helicobacter pylori átfertőzöttsége 50-60 százalék közötti.
Szerdán tárgyalja a parlament oktatási bizottsága Magyar Bálint törvénymódosító javaslatát, amely az egyetemek kezébe adná a felsőoktatási állami vagyont. A Pénzügyminisztérium eközben olyan indítványt terjesztett a Tisztelt Ház elé, amely lehetővé teszi, hogy az állami iskolák vállalkozói közintézményekké alakuljanak.
Idén a karácsonyi forgalomról, jövőre vélhetően a profitról is le kell mondaniuk a kiskereskedelmi láncoknak, ha felszínen akarnak maradni. Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint az sem kizárt, hogy befagynak az árak. Jövőre átállunk a saját márkás termékekre
A Magyar Nemzet kiszámolta, hogy mennyibe kerülnek a kórházbezárások. Arról, hogy a tavalyi költségvetésnek mindez mennyibe került, még nem készült összesítés, a számítása szerint azonban az összköltség elérheti a 10 milliárd forintot is.
A kormány felfüggesztené a köztisztviselők 2009-re vonatkozó 13. havi illetményének és jutalmainak kifizetését, továbbá csökkentené a 13. havi nyugdíjakra kifizethető költségvetési keretet - tudta meg több forrásból az MTI hétfőn.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) kifogásolja, hogy nem történt egyeztetés a jövő évi költségvetés újabb változatáról és a pedagógusokat érintő változásokról, amelyek között kedvezőtlen és kedvező elemek egyaránt vannak - az erről szóló közleményt a tömörülés a honlapján tette közzé hétfőn.
A múlt csütörtöki újságíró-gyilkosságot követően Ivo Sanader horvát miniszterelnök keményebb fellépést ígért a hasonló bűncselekményekkel kapcsolatban. A zágrábi kormány ezzel próbálja megakadályozni, hogy az ország uniós csatlakozása késést szenvedjen.
Támogatta hétfői, éjszakába nyúló rendkívüli ülésén az MSZP-frakció, hogy a Nemzetközi Valutaalap elvárásainak megfelelően átdolgozzák a nemrég visszavont, majd újra benyújtott jövő évi költségvetést.
Kórházba került valószínűleg Kim Dzsong Il észak-koreai vezető, aki azonban képes döntéshozatalra - erősítette meg kedden Aszo Taro japán kormányfő titkosszolgálati jelentéseket idézve. A politikus...
Az MSZP-frakció támogatja, hogy a kormány megállapodást kössön a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) az ország stabilitása érdekében - jelentette be Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője a...
A nyilvánosság manipulálásával vádolja Szilvásy György titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli minisztert az október 23-án leleplezett állítólagos bombagyáros ügyének kezelése miatt Demeter Ervin, az Orbán-kormány titokminisztere - olvasható a keddi Magyar Hírlapban.
Az ázsiai piacok rendkívül vegyesen és nagy volatilitás mellett mozognak, Hong Kong-ban a részvényindex az előző öt veszteséges napot követően jelenleg 6.1 százalékos pluszban tartózkodik, míg a japán piac 6.2 százalékot emelkedve, napi maximumán zárt. Dél-Korea szintén az erősödő piacok között szerepelt, 5.6 százalékot emelkedve zárt. (ProfitLine.hu)
Stumpf István politológus szerint Gyurcsány Ferenc már régóta tisztában van azzal, hogy a szocialista párt az elkövetkezendő néhány évben nem nyerhet választást. A Századvég Alapítvány elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: a miniszterelnök a népszavazás óta veszteségminimalizálásra és saját pártbeli pozíciójának megerősítésére törekszik.
A kancellária a piaci ár többszöröséért vásárolt informatikai eszközöket a Kormányszóvivő.hu internetes oldalhoz, amelynek telepítését negyvenezres óradíjért végezte egy cég.
A kormány egyszázalékos GDP-csökkenéssel számolja újra a 2009-es költségvetés átdolgozott változatát a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségéért cserébe - tudta meg az MTI több forrásból az...
Az emberek ötvenhat százaléka véli úgy, hogy Gyurcsány Ferenc vezetésével nem jöhet létre összefogás Magyarországon - írta a Nézőpont Intézet felmérése alapján a keddi Magyar Nemzet. Még az...
Kedden is csökkenéssel kezdhetnek az európai piacok, mellyel már a hatodik veszteséges napba lépnének, a recesszió mélyülése miatti aggodalmak következtében, annak ellenére, hogy az ázsiai piacok többnyire nyereségesen zártak, illetve állnak. (ProfitLine.hu)
Kedden a magyar és a lengyel pénzpiac áll a figyelem középpontjában a közép-európai régióban, mivel a cseh piac zárva tart, a szlovákot pedig megóvja az euróövezeti csatlakozás
Sok időt takarít meg a brit rendőrség azzal, hogy új, kézi ujjlenyomat-vizsgáló készülékeket helyeznek forgalomba. Így bárkitől azonnal ujjlenyomatot tudnak venni. Az emberi jogi szervezetek máris aggályaikat hangoztatják.
A szakszervezetek mindent megtesznek azért, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanácsban megállapodást tudjanak kötni a reálkeresetek növekedéséről, mert ez szolgálja leginkább a társadalmi érdeket - mondta Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke hétfőn sajtótájékoztatón, Zalaegerszegen.
A balassagyarmati fiatalok többsége nem a városban szeretné leélni az életét, noha a legtöbben szeretik a települést, de kevésnek tartják a munkalehetőséget - derült ki a közelmúltban elvégzett ifjúságkutatásból.
Azonnali hatállyal elbocsátották állásából hétfőn azt a bécsi villamosvezetőt, aki a hangosbemondón keresztül "Sieg Heil!" köszöntéssel búcsúzott el az utasoktól.
Nem történt előrelépés a szakszervezeti sztrájkkövetelésekről a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV társaságok képviselőinek részvételével megtartott hétfői egyeztetésen, Budapesten.
Máig sem készült összesítés arról, hogy mennyibe kerülnek a költségvetésnek a tavaly megkezdett kórházbezárások. A Magyar Nemzet számításai szerint az összköltség elérheti a 10 milliárd forintot is.
Keresetlevél érkezett a Fővárosi Bírósághoz, amelynek szerzői az MDF szeptember 27-én lezajlott, a párton belül botrányoktól övezett tisztújítását támadják - írta a keddi Magyar Nemzet. A lap úgy...
A Baszk Haza és Szabadság (ETA) szélsőséges, szakadár szervezet négy feltételezett tagját tartóztatták le keddre virradóra az észak-spanyolországi Pamplonában, illetve a délen fekvő Valenciában -...
Ismét listavezető az ausztrál AC/DC zenekar Nagy-Britanniában. Csakhogy ennek a hithű rockereken kívül valószínűleg nem sokan örülnek. A veterán csapat ugyanis mindig akkor volt a csúcson idáig, amikor a szigetország komoly válságtól szenvedett.
A grúz elnökkel is találkozik Göncz Kinga egynapos keddi tbiliszi útján. A külügyminiszter látogatásán megnyitja a magyar nagykövetséget - tájékoztatta Szelestey Lajos külügyi szóvivő az MTI-t.
Az amerikai piacok már szinte megszokott módon ismét jelentős volatilitás mellett mozogtak, a kereskedés végén, szinte az utolsó percekben a napközbeni erősödést feladva veszteségbe fordultak a hitelpiaci válság gazdaságra gyakorolt hatásai miatt. A DJIA index 203 pontot csökkenve 5 és fél éves mélypontjára esett. (ProfitLine.hu)
A legújabb jövő évi költségvetésben a kormány azzal számol, hogy 2009-ben 1%-kal zsugorodhat a magyar GDP. A büdzsé ismételt átdolgozására a Nemzetközi Valutaalaptól várt 12.5 milliárd dolláros...
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint a 2008. május 30–i közleményében bejelentett program keretében 2008. október 27-én, a Budapesti Értéktőzsdén a Társaság 500.000 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 2.492,-forint/darab átlagáron az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Bojár Gábor, a Graphisoft Park SE igazgatótanácsának elnöke 2008. október 27-én 14,962 darab Graphisoft Park SE részvényt vásárolt 600 forintos részvényenkénti átlagárfolyamon. Bojár...
Az FHB a Társaság 2008. évi rendes közgyűlése által adott felhatalmazás keretei között, az Igazgatóság határozata alapján 2008. október 27. napján az Erste Befektetési Zrt. mint befektetési...
Az Állami Nyomda 2008. október 27-én, a Budapesti Értéktőzsdén 4000 darab "A" sorozatú Állami Nyomda törzsrészvényt vásárolt 600 Ft/darab átlagáron a Concorde Értékpapír Zrt., mint befektetési...
Javult tegnap óta a nemzetközi befektetői hangulat, miközben az IMF és a magyar kormány közötti megállapodás eddig megjelent részletei befektetői szemmel pozitívak. Ezek a tényezők a múlt heti 300...
Az OTP bejelentette, hogy a 2008. május 30-i közleményében bejelentett program keretében 2008. október 27-én, a Budapesti Értéktőzsdén 500,000 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 2,492 forint/darab...
Azonnali hatállyal elbocsátották állásából hétfőn azt a bécsi villamosvezetőt, aki a hangosbemondón keresztül Sieg Heil! köszöntéssel búcsúzott el az utasoktól.
A nyitáskor napi minimumot ért el az EUR/JPY, majd északnak vette az irányt, és végül 114,44-rő 583 pippel 120,27-re emelkedett. A kereskedők szerint nyereségekkel számolhatunk. A GBP/NZD árfolyama 2,8135 és 2,8631 között mozgott. Az ázsiai alapok vételei felfelé segítették a kurzust. Támogatás 2,8000-nál és 2,7000-nél található. 14.00-kor várható az augusztusi amerikai…
Trópusi vihar csapott le Banglades partvidékére, legalább 15 ember meghalt. A mentésben részt vevő bangladesi illetékesek szerint legalább kétszázan megsebesültek a viharban, amely a Bengáli-öböl...