Az ázsiai börzék tetemes emelkedése Európában és a régióban is meghozta a vételi kedvet, melyből ezúttal mi sem maradtunk ki. A 300 bázispontos kamatemelés, valamint az IMF segítség híre mérsékelte a...
Ma délután két fontos makrogazdasági adat is érkezik az USA-ból: kettő órakor az augusztusi S&P Case-Shiller lakásárindex, három órakor pedig a Conference Board októberi fogyasztói bizalmi indexe...
Jelentős torlódás alakult ki az Árpád híd felújítása miatt kedden az észak-pesti régióban; több jármű fennakadt azon a szerkezeten, amelyen a felújítás idején haladhat át a forgalom. A szakemberek hideg aszfalttal meghosszabbítják a felhajtás és a lehajtás útját, a hibát kora délelőttre két sávon már kijavították.
Egy indiai apáca a nyilvánosság előtt mondta el, hogy nyáron több mint 40 hindu férfi erőszakolta meg, a rendőrség pedig nem volt hajlandó foglalkozni a bűncselekménnyel. Indiában egyre feszültebb a helyzet a hinduk és a keresztények között.
A bűnözési statisztikákat abszolút vezető kábítószer- és fegyverkereskedelem után az illegális műkincskereskedelem bonyolítja le a legnagyobb forgalmat a feketepiacon, de a pontos összeget csak saccolni lehet - mondta el Vukán Béla alezredes a BÁV Aukciósház Mesélnek a műkincsek sorozatának aktuális előadásán. A szakértő szerint a műtárgyakhoz kötődően Magyarországon évente körülbelül…
A közel-keleti ingatlancsodák továbbra is egymás után épülnek, de a helyi ügynökségek szerint a tervezési fázisban lévő és az építés alatt álló ingatlanokat egyre nehezebb eladni. A nemzetközi gazdasági hatások az emírségek finanszírozóit is óvatosabb gyakorlat bevezetésére késztették, a bankok többsége csökkentette a finanszírozási arányokat, több önerőt kér a vásárlóktól a továbbiakban....
Senkit nem lep meg ma már az az adat, hogy ezer lakosra Magyarországon háromszáz autó jut. Viszont nem kell sokat várni már arra sem, hogy elérjük a Nyugat-Európában tapasztalt szintet, vagyis az ezer főre jutó hatszáz autót. Ezzel még nem is lenne akkora gond, ha az úthálózat lépést tartana a fejlődéssel, így az sem kizárt, hogy az autóhasználat korlátozására is sor kerülhet....
A pénzügyi válság elérte a Balatont is, erről a kevesebb foglalás, elhalasztott vagy újragondolt fejlesztési tervek, beruházások és a tervezett leépítések tanúskodnak, írja a Napi Gazdaság.
Vasárnap este jelentették be, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egy átfogó csomagról döntött, aminek célja Magyarország megsegítése a válság idején. A részletek azonban még mindig nem világosak, azokat folyamatosan jelentik be. A befektetők számára valamekkora megnyugvást hozott a döntés, de kérdéses volt, hogy mit kér érte cserébe az IMF. Egy-két részlet már kiderült, a nyugdíjasok nagy…
Az Európai Magánbiztonsági Munkaadók Szervezete (CoESS) december elejére elkészíti az európai magánbiztonsági iparra vonatkozó fehér könyvet, amely felméri a magánbiztonság helyzetét az uniós államokban, megvitatásra alkalmas elemzéseket készít, illetve problémákat vet fel
Oroszország november folyamán egymilliárd dolláros kölcsönt folyósít Fehéroroszországnak és további egymilliárd dollárt a jövő év első negyedévében - közölte kedden Dmitrij Pankin orosz...
Pénzügyi válság ide vagy oda, a műszaki és gazdasági diplomások továbbra is kelendőek az álláspiacon. Legalábbis erre a következtetésre lehet jutni abból a tényből, hogy szerdán és csütörtökön 168 cég 3 ezer állásajánlattal várja a pályakezdő, utolsó éves vagy néhány éves szakmai tapasztalattal rendelkezőket a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem őszi állásbörzéjén.
Az üzleti döntéshozók 80 százaléka rendszeresen vásárol online, 70 százalékuk interneten keresztül bankol, egyébként pedig pont azt olvassák a weben, amit gondolnánk, hogy olvasnak.
Jóval hosszabb menetidőre kell számítaniuk az autósoknak az Árpád híd felújítása miatt az észak-pesti régióban; a Fővinform azt javasolja az autósoknak, hogy ha tehetik, másik hidat vegyenek...
Az Új tudás program egyik alappillére, a pályakezdő pedagógusok béremelésének elmaradásával kapcsolatosan megjelent sajtóhírekre reagálva, az Oktatási és Kulturális Minisztérium közleményben hívta fel a figyelmet, hogy továbbra is a program kiemelt eleme a tanári pálya presztízsének emelése, a tanári hivatás fokozottabb megbecsülése.
PIN-kódok, árak, távolságok, születésnapok, rekordok, sebességhatárok, idő - számok, számok, számok, amelyek meghatározzák az életünket. De van benne érdekes is: a brit bulvárlap összeszedte a legviccesebb statisztikákat, amelyek talán segítenek abban, hogy jobban megismerjük a világot.
A Budapesti Értéktőzsdén a magyar olajipari vállalat részvényeit 10:06 perckor felfüggesztették, mivel az emelkedés során átlépte a 10 százalékos limitet. A részvény árfolyama 10.97 százalékkal, 900 forinttal 9100 forintra emelkedett, 1.3 milliárd forintos forgalom mellett. (ProfitLine.hu)
Néhány másodperccel ezelőtt a MOL részvényei 11%-os pluszba lendültek a BÉT parkettjén, ezért most a 10% feletti elmozdulásnál esedékes automatikus kereskedési szünetjüket töltik. Az Egis után egy...
A 2002-től kiépült mutyiország Gyurcsány árleszállított fürdőnadrágjától, a somogyi völgyhídon át, a löszfalba fúrt alagutakig száz és ezer milliárdokat vitt el az ország költségvetéséből, a válságkezeléshez szükséges pénzből. És ne gondoljuk, hogy ebből a pénzből bármi meglesz.
A tegnapi 150%-os emelkedést követően ma ismét megduplázódott a Volkswagen árfolyama, amellyel a piaci kapitalizációs tekintetében már a világ legnagyobb autógyártójának számít. Az európai társaságok...
Az IMF-megállapodás híre és a költségvetési szigor erősödésének jelei erősítik a forintot. Az eurót kedden délelőtt kilenc órakor 265,75/266,00 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, ami 2,28 ...
Vizsgálja az ügyészség, hogy felmerülhet-e a gondatlan emberölés lehetősége abban a tragédiában, melynek során két hónapja halálra zúzott egy járókelőt egy lehulló vakolatdarab Miskolc belvárosában - értesült a HavariaPress.
Az izlandi jegybank rendkívüli kamatmeghatározó ülésén 600 bázisponttal (dupla annyival, mint amennyivel múlt héten az MNB) 18 százalékra emelte irányadó rátáját. Az izlandi jegybank mai lépése azért...
Alvászavarokat okoz a pénzügyi válság az Egyesült Államokban. A vállalati pszichológiai szolgáltatásokkal foglalkozó CompPsych Corp. felmérése szerint a megkérdezettek 92 százalékának akadnak problémá...
Keserű pirulát kíván beadni Gyurcsány Ferenc pártelnök, kormányfő a szocialista képviselőknek. A 13. havi bért nem adnák oda a közszolgáknak és a felére faragnák a 13. havi nyugdíj összegét. Ez az ára az IMF-megállapodásnak. A költségvetési hiányunk akár 2-2,2 százalékra is apadhatna.
A McGill University, a King's College London és a GlaxoSmithKline Inc. kutatói azonosították a kaukázusi rassznak azt a két genetikai változatát, amelyek együttesen hétszeresére növelik a férfias típusú kopaszodás kialakulásának kockázatát. Kutatási eredményeiket a genetikai szaklap, a Nature Genetics október 12-ei számában publikálták.
Tízből hat vásárló saját bevallása szerint mindig, vagy gyakran ellenőrzi a megvásárolni kívánt termékek lejárati idejét. Az ingyenes ajándéknak kevesen ugranak be.
Hamarosan egyszerűbbé válhat a megfázás kezelése és elkerülhetők lesznek a súlyos szövődményei is, kanadai kutatók előtt ugyanis az általános tünetek kialakulását vizsgálva kirajzolódott egy új gyógymód.
Magyarországon ma a legfontosabb kérdés az, hogy miképpen lehet kielégíteni a jövőbeni energiaigényeket - mondta a köztársasági elnök kedden Budapesten a lengyel-magyar szervezésű Energia Fórumon....
Magyarország lemond szuverenitásának egy részéről; ennyi erővel az Afrikai Államok Közösségéhez is csatlakozhattunk volna – kommentálta Orbán Viktor a Nemzetközi Valutaalappal kötendő megállapodás hírét.
A harangzúgás miatt tiltakoznak az egyik veszprémi lakótelepen élők. A Cholnoky utca tízemeletes házainak lakói azt mondják, szinte elviselhetetlen, amikor a közeli templomban harangoznak.
Úgy tűnik, nem rettentettek el minden intézményi befektetőt az elmúlt hónapok piaci viharai, a New York város által szponzorált nyugdíjalap új, alternatív célpontot keres több mint 100 milliárd...
Az észak-koreai hadsereg azzal fenyegette meg Dél-Koreát egy keddi közleményben, hogy „megelőző csapással” lerombolják az országot, ha Szöul nem hagy fel „konfrontációs politikájával”.
Jóval hosszabb menetidőre kell számítaniuk az autósoknak az Árpád híd felújítása miatt az észak-pesti régióban; ha tehetik, másik hidat vegyenek igénybe a Dunán való átkeléshez
Karcagon nyitotta meg második logisztikai központját a 168 üzlettel rendelkező Penny Market diszkontlánc, amely mintegy száz munkahelyet teremtett a tiszántúli városban, áll a Világgazdaságban.
Tovább estek a piacok az Egyesült Államokban, de a határidős jegyzések már jelentős pluszt mutatnak. Az olaj és az arany árfolyama is emelkedett ma reggelre. Ázsiában pozitívra fordult a hangulat, az indexek jelentős emelkedésben vannak. A forint komoly erősödést mutat ma reggel. Megegyezett az IMF és Magyarország a mentőcsomagról, az EBRD segítsége is kilátásban van. Ma emelkedésre számítunk a…
Szeptemberben 1,581 pontról 1.665 pontra emelkedett a svájci UBS-fogyasztási indikátor. Az indikátor 3 hónapja először emelkedett. Az EUR/CHF-et 1,4550-en jegyzik. Erősödés kezdődött a tegnapi veszteségek után. A cél az 1,4600-os érték. in-www.globalfx.hu
A Mol kereskedése is szünetelt a tőzsdenyitás után egy órával néhány percig, a tíz százalékot meghaladó árfolyamnövekedés miatt kedden, a Budapesti Értéktőzsdén.
A kábítószer- és fegyverkereskedelem után az illegális műkincs-kereskedelem bonyolítja le a legnagyobb forgalmat a feketepiacon. Magyarországon évente körülbelül hét-kilencszáz műkincsekkel kapcsolatos bűncselekmény történik, melyek kárértéke megközelíti az egymilliárd forintot - mondta el Vukán Béla alezredes, a műkincsvédelmi alosztály vezető főtanácsosa a BÁV Aukciósház Mesélnek a műkincsek…
A Le Soir című brüsszeli lap úgy vélekedett keddi számában, hogy Magyarország mintegy 10 milliárd euróra számíthat a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF). A lap összeállítása szerint a mostani pénzügyi...
A főpolgármester szerint az öt parlamenti pártnak most, egy kényszerű gazdasági helyzetben kellene elhatároznia az önkormányzati rendszer átfogó reformját. Demszky Gábor úgy látja, ha nem védenék saját helyi háttérembereiket, akkor felére lehetne csökkenteni az önkormányzati képviselők számát. Budapesten párizsi mintára erős központi városigazgatás jöhetne létre, gyenge kerületi önkormányzatokkal.…
Az Audit Bureau of Circulations vizsgálata szerint fél év alatt majdnem öt százalékkal csökkent a napilapok példányszáma az Egyesült Államokban. Eközben a lapok olvasótábora még nőtt is, írja az...