Büntetőeljárás indult a Monorierdőnél történt vasúti baleset ügyében az InterCitybe belerohanó személyvonat vezetője ellen, akit gyanúsítottként hallgattak ki - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti Osztályának vezetője keddi sajtótájékoztatóján.
Pénzügyi támogatási programot készít elő az Európai Bizottság Magyarország számára - jelentette be a testület szóvivője kedden Brüsszelben. Amelia Torres jelezte, hogy a részleteket várhatóan hamarosan bejelentik. Nem tudta megmondani, pontosan mikor válhat ismeretessé a terv.
Gyurcsány Ferenc a parlamenti pártokkal tartott keddi egyeztetésen ismertette a kormány tervezett megszorító intézkedéseit. A kabinet jövőre befagyasztaná a közszféra dolgozóinak bérét, felfüggesztené a 13. havi juttatások kifizetését és maximálná a 13. havi nyugdíj összegét. Kósa Lajos felszólította a miniszterelnököt, hogy adja vissza megbízatását.
Gyurcsány Ferenc szerint - ha a parlamenti pártok erről meg tudnak állapodni - a kormány kész arra, hogy már 2009-ben csökkentse a munkabérre rakódó terheket. A miniszterelnök az öt parlamenti...
Agyonverte élettársát egy férfi hétfőn késő este a Borsod megyei Ózdon. A 35 éves elkövető olyan súlyosan bántalmazta a 16 éves nőt, hogy a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni.
Német kutatók olyan genetikai mutációt fedeztek fel egerekben, mely megvédi őket az elhízástól és a cukorbetegségtől. Ha ezt a módosult gént emberekben is sikerülne megtalálni, a kutatók új kezelési módszereket fejleszthetnének ki.
Az ázsiai ás európai részvénypiacok nyereségei nyereségekhez segítették a dollárt. Nem csak az EUR/USD és a GBP/USD, hanem a magas kamatú devizák is erősödtek. A japán short-eladási tilalom miatt nyereséget könyvelt el az USD/JPY és az EUR/JPY. 14.00-kor várható az augusztusi amerikai S&P/CaseShiller-házárindex (előrejelzés: -16,6%, előző: -16,4%). 15.00-kor következik az októberi fogyasztói…
A lengyel kormány jóváhagyta az ország euróövezeti csatlakozási tervét - jelentette be kedden a miniszterelnöki hivatal. Bár részleteket egyelőre nem közöltek, a TVN CNBC úgy tudja, hogy a tervben...
Az FHB, a Pannon, a T-Mobile és az MPP által közösen kifejlesztett MobilFizetés szolgáltatás lehetővé teszi, hogy a két mobilszolgáltató ügyfelei egy, hazánkban merőben új fizetési módszert vegyenek...
Grúzia továbbra is bízik abban, hogy decemberben meghívást kap a NATO-tagság előszobáját jelentő tagsági akciótervbe (MAP) - mondta Nino Kalandadze grúz külügyminiszter-helyettes kedden Tbilisziben...
Az OTP Bank bejelentette, hogy a 2008. október 15-i közleményében közzé tett, a szabályozott piacon kívül megkötött opciós szerződés alapján 6,000,000 db OTP törzsrészvény vonatkozásában élt vételi...
Hét hónappal azután, hogy a bolgár belügyminisztérium közbeszerzési eljárást írt ki a biometrikus azonosító okmányok gyártására vonatkozóan, a folyamat újfent megakadt. A minisztérium bejelentése...
Ha a finanszírozási hitelek egyre drágábbak, az ügyfelek pedig egyre körülményesebben, vagy egyáltalán nem jutnak hitelhez a bankoknál, érdemesebb az autóbérlést választani....
A FOTEX bejelentette, hogy leányvállalata, az UPINGTON Investments Ltd. a Concorde Zrt. részére adott megbízással 2008. október 27-én 172,687 db Fotex részvényt vásárolt 237 Ft/db átlagáron. Ezen...
Az Európai Bizottság (EB) kedden jóváhagyta a német pénzintézeteknek szánt segélycsomagot, amellyel Berlin igyekszik stabilizálni a német pénzügyi piacokat, mindenekelőtt feltőkésítéssel és állami garancia nyújtásával.
Tömegtermékből kulturális tényezővé válna a Pepsi: a jövőre induló globális kampányra – válság ide vagy oda – többszáz milliárd forint jut majd, az új logó pedig már készen vár a fiókban. Magyarország viszont kimarad a szórásból.
Több mint hetven szlovák értelmiségi emelte fel a szavát az ellen, hogy a szlovák oktatási tárca olyan tankönyveket akar ráerőszakolni a magyar iskolákra, amelyek durván, természetellenes módon beavatkoznak a magyar nyelv szabályaiba.
Helyi népszavazást kezdeményeznek a Pest megyei Szigetmonostoron a Megyeri híd építése kapcsán eredetileg kialkudott kis autóshíd megvalósításáért; a jegyzőnek átadták ellenőrzésre a több mint ötszáz támogató aláírást - közölte az akciót szervező Horányért Egyesület vezetője.
Ketten támadták meg a Fővárosi Bíróságon az MDF tisztújításának határozatát; az ügyet még nem szignálták ki bíróra - közölte a bíróság az MTI érdeklődésére kedden. Az MTI annak kapcsán kereste meg...
Enyhülni látszik az ellentét a Pick-Szeged és az MKB-Veszprém férfi kézilabda-csapata között. A hétvégi, szegedi bajnoki rangadón már nyoma sem volt a tavaszi Magyar Kupa döntőben és a szövetségikapitány-választás során tapasztalható ellentétnek.
Fodor Gábor szerint a kormány által tervezett intézkedések jelentős része elkerülhetetlen. Az SZDSZ elnöke az öt parlamenti párt és a kormányfő egyeztetésén emlékeztetett arra, hogy ők mindezt már...
Nagyon fogadkozik Szávay Ágnes, hogy már nem lesz többet ilyen gyenge éve. Néhány hét pihenő és egy fogorvosi műtét után megkezdi a kemény munkát annak érdekében, hogy jövőre a legjobb tíz közé kerüljön a világranglistán.
A burgenlandi osztrák-magyar határon a gépjárműforgalmat mellékutakon akadályozó utazási tilalmat kifogásolja Szájer József és az osztrák Othmar Karas, az Európai Parlament két néppárti képviselője.
Fodor Gábor szerint a kormány által tervezett intézkedések jelentős része elkerülhetetlen. Az SZDSZ elnöke az öt parlamenti párt és a kormányfő egyeztetésén emlékeztetett arra, hogy ők mindezt már korábban megmondták.
Mindössze "két ésszerű kívánalmat fogalmazott meg" a Nemzetközi Valutaalap (IMF) azért cserébe, hogy egy eddig meg nem nevezett összegű rendelkezésre állási hitelkeretet biztosítson Magyarországnak -...
A burgenlandi osztrák-magyar határon a gépjárműforgalmat mellékutakon akadályozó utazási tilalmat kifogásolja Szájer József és az osztrák Othmar Karas, az Európai Parlament két néppárti...
Dávid Ibolya szerint az IMF készenléti hitelének hátteréről több információt kellene kapniuk a pártoknak. Az MDF elnöke erről az öt parlamenti párt és a kormány konzultációján beszélt kedden az Országházban.
Vizsgálatot indítottak a hatóságok Massachusettsben egy fegyverkiállítás ügyében, ahol egy felnőtt felügyeletében lévő nyolcéves fiú véletlenül főbe lőtte magát egy Uzi géppisztollyal. A balestet...
Lázasan készülődnek Franciaországban a Szocialista Párt őszi pártkongresszusára. Ez a találkozó és az itt hozott határozatok minden bizonnyal befolyásolják a jövőben nem csak az Európai Unióban található baloldali pártok, hanem a világ szocialista pártjainak további sorsát is.
Václav Klaus cseh elnök azt állítja, hogy Nicolas Sarkozy el akarja venni tőlük az Európai Unió soros elnökségét és saját maga akarja azt továbbra is betölteni. Az illetékes minisztérium tisztviselője szerint erről szó sincs: Franciaország január 1-jén átadja a posztot.
Rendkívül magas - közel 75%-os - az aktuális fizetéssel kapcsolatos elégedetlenség az internetezők körében, mégis akadnak olyan hiányszakmák, mint például az informatikus, melyek kiemelkedő egzisztenciát biztosítanak. Többek közt ez derült ki az IT Factory megbízásából készült gyorskutatásból....
„Meghalok, ha kell, lelkem nyugodt, vétek sohasem terhelte. Minden hibám, hogy képviselői kötelességemet saját személyemnek elébe tettem. Isten adjon minden élőknek lehető legnagyobb boldogságot!"
Egy nemrég megjelent felmérés eredményei szerint bizony rájár a rúd az amerikaiakra, ugyanis rekord magas díjakat fizetnek a folyószámláikon végrehajtott különböző tranzakciók után....
Bosznia-Hercegovina keleti részén újabb tömegsírra bukkantak, amelyben az 1995-ös srebrenicai népirtás áldozatainak földi maradványait temették el - közölték kedden hivatalos forrásból. Ez a...
Miután javult a nemzetközi részvénypiaci helyzet, jelentős nyereségeket könyvelt el a török líra. Az USD/TRY árfolyama 1,6375-ről 1,5378-ra esett. Lehetséges az 1,50-es érték tesztje, ha megmarad a kedvező tendencia a részvénypiacokon. In-www.globalfx.hu
Több mint hetven szlovák értelmiségi emelte fel a szavát az ellen, hogy a szlovák oktatási tárca olyan tankönyveket akar ráerőszakolni a magyar iskolákra, amelyek durván, természetellenes módon...
Haumann Péter minden sejtjében színész, de édesapaként és nagypapaként is tökéletes – állítja a családja. Most lányával játszik együtt a Velencei kalmár című darabban. A Bors erről kérdezte a két Haumannt.
Az S&P Case-Shiller ingatlanpiaci árindex szerint augusztusban minden eddiginél gyorsabban, 16.6 százalékkal zuhantak a lakásárak a 20 legnagyobb amerikai városban. Az index több mint két évtizedes...
Miután javult a nemzetközi részvénypiaci helyzet, jelentős nyereségeket könyvelt el a török líra. Az USD/TRY árfolyama 1,6375-ről 1,5378-ra esett. Lehetséges az 1,50-es érték tesztje, ha megmarad a kedvező tendencia a részvénypiacokon. In-www.globalfx.hu
Nyilvános lesz az IMF-megállapodás - közölte az ötpárti egyeztetésesen a miniszterelnök, válaszolva a pártok felszólalásaira. Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: a valutaalap mindössze két ésszerű...
12%-os hozamú kötvényt bocsát ki az OTP Bank. A fix kamatozású egyéves futamidejű értékpapír hozama magasnak számírt. A legnagyobb hazai hitelintézet 365/2008. számú, PSZÁF által jóváhagyott...