Kerékpártárolókat ajándékozott a fővárosiaknak két fiatal formatervező szombaton az Erzsébet téri Gödörnél. A 16 bicikli tárolására alkalmas parkolót 8 fővárosi fogadta örökbe, köztük ismert művészek és civilek. A kezdeményezéssel a terület kerékpár-parkolási gondjain kívánnak enyhíteni.
Megkezdődött a világ fejlett ipari államait tömörítő Nyolcak (G8) négy európai tagjának mini csúcstalálkozója Párizsban, amelynek célja: összehangolt európai fellépést és közös válaszokat kialakítani a globális pénzügyi válsággal szemben.
A Virág Judit Galéria eggyel nem is tudott kontrázni: három képet csapott ki az asztalra: egy Czóbelt, egy Gulácsyt, egy Tihanyit. Egy első osztályú remekművet, egy közepes izét meg egy jónevű vacakot.
Negyvenkét évvel ezelőtt avatták várossá Szigetvárt. A jeles napra emlékezve a héten ünnepi testületi ülésen adták át a városi elismeréseket. A város díszpolgári címéből ezúttal ketten részesültek.
„A dohányzás súlyosan károsítja egészségét” – olvashatják minden egyes cigarettás dobozon az érintettek. Az ő esetükben a szívinfarktus kockázatát még a maratonfutás sem csökkentheti. Éppen ellenkezőleg: a hosszútávfutás és a cigarettázás kombinációja a vártnál is súlyosabb következményekkel járhat.
Újabb, hatását tekintve egyelőre még felmérhetetlen botrány rázta meg a Deutsche Telekom német távközlési céget. A Der Spiegel című hetilap szombati információi szerint a cégtől, illetve annak...
1-1-es döntetlennel zárult a Cegléd - Ferencváros másodosztályú labdarúgó mérkőzés az NB II Keleti csoportjában. Ezzel az FTC pontszámban beérte a legnagyobb rivális Bőcsöt, sőt a tabella élére ugrott, de az eddigi éllovas még nem lépett pályára ebben a fordulóban, így akár három pontos előnyre is szert tehet vasárnap.
Megkezdődött a világ fejlett ipari államait tömörítő Nyolcak (G8) négy európai tagjának mini csúcstalálkozója Párizsban, amelynek célja: összehangolt európai fellépést kialakítani és közös...
Kormánypárti és ellenzéki szlovák politikusok mondtak véleményt szombaton a szlovák közszolgálati rádió politikai vitaműsorában: teljes az egyetértés köztük abban, hogy Szlovákiában "a magyar autonómia" megengedhetetlen.
Az MSZP nem akarja a leggyengébb társadalmi csoportokat kiszorítani a nagy ellátórendszerekből - mondta Kiss Péter, az MSZP Baloldali Tömörülés Platformjának elnöke, kancelláriaminiszter szombaton Budapesten.
A Bizottság kartellezés miatt 9 európai piacokon tevékenykedő vállalatcsoportra összesen 676 millió euró összegű büntetést szabott ki. A "paraffin-maffia" 1992 és 2005 között rögzítette a paraffinviaszok és a nyersviasz árait.
A schengeni határnyitás óta szinte zavartalanul érkezik a szemét nyugatról. Osztrák éttermekből és vendéglátóhelyekről utánfutónyi, konténernyi konyhai és vegyi eredetű hulladék érkezik Magyarországra, amelyet igazolnak a zsákokban talált számlák, étlapmaradványok, címzéssel ellátott szalvéták. A hegyeshalmi polgárőrök állandó járőrszolgálattal próbálják rajtakapni az illegálisan szemetelőket, és…
A színésznő kemény kritikával illette az Egyesült Államok lakóit, mert szerinte miközben dicsőítik az erőszakot, egy kis meztelenséget nem bírnak elviselni a képernyőn.
Erős rendőri biztosítás mellett zajlott az erőszak és kirekesztés elleni Tarka Magyar rendezvény a fővárosban. Az eseményen több ezren vettek részt, amelynek végén öt-hat, főként középkorú ellentüntető a kisföldalatti Hősök terei megállójánál szóváltásba keveredett a felvonulásról távozókkal. Gyurcsány a végén cstlakozott csak.
Albert Györgyi gyászoló családja közleményben tudatta, hogy a pénteken elhunyt újságíró temetése nem lesz nyilvános, de a részvétet nyilvánítók számára megteremtik a végső tiszteletadás lehetőségét.
Együttműködési megállapodást írt alá Szili Katalin a német és a török házelnökkel az Európai Kulturális Főváros program 2010 utáni kapcsolattartásáról. Péccsel együtt Essen és Isztambul nyerte el a rendezés jogát.
A gazdasági válságról tárgyal Párizsban a brit, az olasz, a német és a francia kormányfő, illetve a négy ország jegybanki elnökei. Közös álláspontot akarnak kialakítani az amerikai gazdasági segélycsomagról. A franciák és a németek szerint Európában nem kell hasonló intézkedés, a brit kormányfő szerint azonban igen. Az Egyesült Államokban pénteken fogadták el a segélycsomagot, de a tőzsdék…
Grúz parti őrök szombattól kezdődően továbbképzésen vesznek részt egy amerikai torpedórombolón a Fekete-tengeren - jelentette be a grúz határőrség vezetőjének helyettese.
A rendőrség szerint 4-5 ezren vettek részt a Tarka Magyar! nevű rendezvényen. A baloldal kiégettségéről és a jobboldal tenni akarásáról beszélt a Fidesz elnöke a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület rendezvényén. Szlovákiában is találtak melaminnal szennyezett tejipari terméket. A nap hírei 2008. október 4-én, szombaton.
Grúz parti őrök szombattól kezdődően továbbképzésen vesznek részt egy amerikai torpedórombolón a Fekete-tengeren - jelentette be a grúz határőrség vezetőjének helyettese. David Gulua szerint a...